Kisasszony, kávét kérek, konyakkal. Sok konyakkal. Kevés kávét. Nekem zokog a lelkem, halk, moll melódiák zengenek benne, meg égnek kis rőzse-dalok. Hagyjon most a szódabikarbónával, nem a gyomrom ég, hanem a rőzse-dalok, kérem, nekem mindjárt megszakad a szívem, úgy sajnálom ezt a mi hősies miniszterelnökünket, azt a drága embert… Igen, ma az elfoglalt Orbán Viktorról lesz szó.
A nagyon elfoglaltról. Ez az ember, kérem, sosem alszik, sosem pihen – Néró császárról jegyezte fel Suetonius, hogy naponta csak három órát aludt, és azt is sokallta, mondjuk meg is látszott azokon, amiket művelt – de Orbán szerintem sohasem alszik, sohasem pihen, ő csak utazik, mint egy Odüsszeusz, soha meg nem áll. Nem lesz ennek jó vége.
Össze fog omlani, ezért sajnálom én őt annyira, összeomlik majd a terhek alatt, pihenés, kikapcsolódás híján – már most is látszanak a jelei ennek. És akkor velünk mi lesz?
Ahogy ismerem magunkat, egész jól fogunk élni.
De egyelőre még tartja magát, bár kapkod. Ma, ugyebár, fogadja Salvinit (ennek előkészítéseképpen jelent meg tegnap vele egy nagyinterjú a La Stampában, mindjárt elő is vesszük), holnap utazik Varsóba, megünnepelni Lengyelország uniós csatlakozásának évfordulóját. Tessék mondani, volt valami hivatalos ünnepség de legalább megemlékezés Magyarország csatlakozásának évfordulója alkalmából tegnap? Vagy az csak a lengyeleknél ünnep, nálunk nem? Elárulom a megfejtést: a miénket is Varsóban ünnepli. De utána, május tizenharmadikán jön az apoteózis, a megistenülés, kilenc év – meg még amennyivel több – munkájának gyümölcse, ugyanis azon a napon, a kora délutáni órákban fogadja őt Donald Trump, az Egyesült Államok Elnöke, és ez alkalommal nem a Twitteren ereszkedik szóba vele, hanem Washingtonban.
A találkozó szűk körben zajlik majd. A napirenden az energiabiztonság, a védelmi együttműködés, a kétoldalú kapcsolatok és a regionális biztonsági kérdések szerepelnek.
Én azért vinnék magammal pelenkát, ugyanis az energiabiztonság is, a védelmi együttműködés is azt jelenti, hogy lazítsuk a kapcsolatokat Moszkvával, míg jól van dolgunk, csak ezt diplomáciai nyelven így mondják.
Hát, nem csoda, ha azt sem tudja, hol áll a feje.
Hiszen nemrég érkezett Kínából, ahol minden eddiginél sikeresebb nép- és pávatánc-bemutatóval szórakoztatta a nagyérdeműt, nem kis honoráriumért, kapott érte egy egész vasútvonalat, amit ráér akkor kifizetnünk, mikor már csődbe mentünk.
Nem is csoda, ha kissé szétszórt – én pusztán hálából és szeretetből még ennél is sokkal jobban szétszórnám, de hát nem vagyok én gyalogsági akna.
No, akkor lássuk abból az említett La Stampa-interjúból, hogyan is gondolkodik ez a magát világsztárnak képzelő, állandóan turnézó kis vasúti szakértő, ez az országos, sőt, európai főbakter. Lássuk, miket beszél, abból sokkal többet értünk meg belőle, mint a spekulációkból.
A felvezetés irodalmi igényű, hangulatfestő, hiába, az olasz lapoknál még szakma ez a miénk…
„Orbán Viktor, az ember, aki át akarja rajzolni az EU hatalmi térképét, pontosan érkezik a volt karmelita kolostor könyvtártermébe, Magyarország miniszterelnöki irodája, a szobája két ajtónyira jobbra van.”
Akkor azért nem nagy csoda, hogy ezen a távon nem késik.
„Budáról, a Dunától Nyugatra emelkedő dombról tekint le a fővárosra, és amikor elmagyarázza nekünk, hogy egész Budapestet felújították, „szétbombázták, de újjáépítettük”, identitással áthatott, patrióta büszkeség sugárzik belőle.”
Tessék? Tényleg szétbombázták, de nem te építetted újjá, hanem a nagyszüleink nemzedéke. Csínján azzal a többes szám első személlyel, uracskám!
„Aztán kortyint egyet a teából, mielőtt felidézné első olaszországi találkozását Berlusconival, aki akkor már a politikai pályára aspirált, míg ő, Orbán akkor, 1993 novemberében még csak egy szépreményű, fiatal képviselő volt. Milanellóba ment, a Lovag ajándéka a Capello társaságában elköltött vacsora volt meg a kézrázás Van Basten-nel.
– Silvio be akart szállni a politikába, és azt akarta, magyarázzam el neki, milyen is a mozgalmam felépítése. Azt mondta: Viktor, neked kell megcsinálnod!”
Akkor most számoljunk kicsit. Orbán Viktor 1993-ban épp, hogy túl volt a székház-ügyön, a szerződést január 11-én írták alá, a sajtó május 25-én szerzett róla tudomást, a Fideszen belül eruptív átalakulások zajlottak, rengett a föld, alapítók jöttek-mentek a pártba, pártból (főleg mentek, elfele), Orbánnak nem nagyon lehetett novemberben világos elképzelése arról, mihez kezd, bár húzhatott már jobbra. Ellenben Berlusconi a Forza Italiával csak 1994 márciusában indult a választásokon, még a pártot is összesen három hónappal azelőtt januárban alapította, szóval 1993 novemberében ő egyelőre kívül állt a politikán – Orbán itt nem állít kevesebbet, mint azt: ő indította el Berlusconi politikai karrierjét. Csak remélhetjük, hogy Silvio mester két ungabunga között nem néz bele a La Stampába, mert vége lesz a szép idillnek, a legendás férfibarátságnak.
Sőt, lehet, hogy már vége is van.
„A legjobb barátom még mindig Berlusconi, nagy ember, korszakos. De Salvini szerepe most fontosabb.”
Persze, hogy fontosabb: nem Berlusconi jön ma Pestre, hanem Salvini. Miért jön?
„Nekünk az az érdekünk, hogy Salvinival jó viszonyt alakítsunk ki. Az emberek itt sorstársnak látják őt, mi ketten sorsközösségben vagyunk, mindketten támadásokat szenvedünk el. Ő az a hős, aki elsőként állította meg a tengeren keresztüli migrációt, mi a szárazföldön tettük ezt.”
Hogyne, persze, azzal a drótkerítéssel, ami alig pár tíz kilométer hosszú. Védműnek nem nevezném. Mondjuk szükség sincs rá. De ez a legenda része. Meg is kell mutatni – micsoda nagytakarítás lehet most a déli határon!
„Úgy fogadom őt, mint az olasz kormány miniszterét, miniszterelnök-helyettesét, de nem csupán kétoldalú témákról fogunk beszélni, hanem pártügyekről is. És elmegyünk Röszkére a szerbiai határra is, hogy megnézhesse, hogyan védjük mi a határt.”
Akkor nem tévedünk nagyot, ha a röszkei kirándulást szükséges rossznak tekintjük és fontosabbnak látjuk a pártügyeket.
„- Salvini azt szeretné, hogy az Európai Néppárt lépjen szövetségre vele az európai választás után. És Ön?
– Mondjuk úgy, hogy a néppárt most egy öngyilkosságra készül. Össze akarja kötni magát a baloldallal, hogy aztán így, együtt süllyedjünk el. Az igazság az, hogy sikertelenek vagyunk, egyre kevesebb néppárti miniszterelnök van Európában, és a képviselői mandátumunk is kevesebb lesz.
– De hát a pártját, a Fideszt nem függesztette fel a néppárt? Nem a kizárás ítélete vár Önre?
– Ítéletre az Európai Néppárt vár, mégpedig a választókéra. Én szeretném, ha a pártszövetségünk elkerülné ezt az öngyilkos sorsot.”
Akkor ezek szerint a Fidesz fel sincs függesztve? De, fel van, csak remélhetőleg a választók – Orbán szerint – kiszavazzák a Néppártot az EP-ből, sőt, ha lehet, az írott történelemből is, kifejezetten Vitya kedvéért. Azért erre nagy összegben nem fogadnék, sőt, a Néppárt választási kudarcára sem, de legalább most betekintést nyerhettünk a jövő egyik Origo-vezércikkébe. Mindenképpen győzni fog a Fidesz: ha a Néppárt nyer, azért (hiszen még tagja, ha felfüggesztve is), ha nem ők nyernek, akkor meg azért. Valaki itt nem képes veszíteni – és nem a szó jó értelmében. Mi a megoldás?
„Ne kössük össze magunkat a baloldallal, keressünk egy másik utat, az európai jobboldallal való együttműködés útját! Nem tudjuk, Salvini milyen formációt tud majd létrehozni, de reméljük, hogy egy erőset sikerül. A néppártnak együtt kell működnie az európai jobboldallal. Én nem csinálok titkot abból, hogy én ezt a vonalat támogatom. Később majd meglátjuk, milyen lesz ennek a partnerségnek a formája, de azt nagyon szeretném, hogy az Önök miniszterelnök-helyettese együttműködjön az Európai Néppárttal. A kulcsszerepet ebben persze a Forza Italiának kell játszania, hiszen Berlusconi pártja tartozik az EPP-be. Tehát ez olasz belügy.”
Rúgjunk fel tehát minden eddigi szabályt, szövetséget, Viktorka rossz kedvében van – és ha nem sikerül, akkor olasz belügy, ha sikerül, európai győzelem.
Az itt következő migrációs tirádát engedelmükkel kihagyom, de mi lesz Európával?
„Én három Európáról beszélek, három különböző dimenzióról. Ma három Európánk van, de úgy teszünk, mintha csak egy lenne.”
Úgy már rúgtam be, miniszterelnök uram, hogy kettőt láttam, de úgy még soha, hogy hármat is – maga rendkívüli képességekkel megáldott ember, annyit mondhatok. De meg is magyarázza!
„Az első a pénz Európája, az eurózóna, aztán ott van a biztonság Európája, vagyis a schengeni térség országai, a harmadik a közös piac Európája. Ezek egymástól különbözőek. Fontos, hogy mindenki maga döntse el, melyik csoportba vagy csoportokba akar tartozni. Akik az eurózónában vannak, azok a politikai unió irányába haladnak, ez az ő döntésük, de mi nem tartunk velük. Ami fontos, hogy mindenki legyen benne a közös piacban. Így tudunk később egy vonzó ajánlatot tenni Nagy-Britanniának vagy akár Törökországnak.”
Abszolút nem zavarja, hogy ezek nem külön halmazok, hanem átfedik egymást?
Nem. És azt hiszi, hogy ha ő nem érti, mi sem fogjuk.
Sajnos fogy a terjedelem, már csak egy kérdésre jut hely, és ez az Izraellel ápolt viszony.
„A kormányom az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát folytat. 20 évvel ezelőtt, még az első kormányom idején bevezettük a holokauszt emléknapot az iskolákban. Felújítottuk a zsinagógákat, rendbe hoztuk a romos zsidó temetőket, nagy zsidó közösségünk van, keresztények és zsidók jól élnek együtt. Európa legnagyobb zsinagógája egy kőhajításra van a budapesti bazilikától.”
Emlékeim szerint a két épület az előző kormányok és rendszerek idejében ugyanakkora távolságban feküdt egymástól, sőt, ez így volt még Orbán Viktor születése előtt is, akármilyen zavaró, hogy ezt a földrajzi tényt nem tekinthetjük a NER vívmányának.
Folytatnám, de nem volna értelme: szellemi összeomlást látunk, régebben sem a magyar miniszterelnök volt a legélesebb kés a fiókban, de ez az egocentrikus, monomániás, csőlátású ember sok mindenre volna alkalmas, mely munkakörök közül most egy sem jut eszembe, csak éppen Magyarország miniszterelnökének nem.
És ő megy Washingtonba tárgyalni Trump elnökkel.
Bár lehetséges, hogy Trumppal sok közös vonást fedeznek majd fel egymásban és barátok lesznek.
De azt nem tudom, hogy ennek majd örülhetünk-e.
