Kezdőlap Featured Oldal 636

Featured

MTA: a vég kezdete, vagy a kezdet vége?

Bak Mihály
-
0
MTA: a vég kezdete, vagy a kezdet vége?

Erővel kell átvennie a kormánynak az akadémiai kutatóhálózatot, ha az MTA közgyűlése támogatja az elnökséget és a dolgozók elsöprő többségű belső szavazási eredményét. Palkovics László megüzente: készek törvénnyel elvenni az intézeteket. Lovász László ellenáll.

Rövidesen eldől: a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése az elnökség mögé áll-e, vagy enged a kormányzati nyomásnak. A közgyűlés már zajlik. Lovász László MTA-elnök a közgyűlés bevezetőjében kiállt az intézmények integritása, akadémián belüli működése mellett.

A kutatók kiállnak a függetlenség mellett

A tét a több ezer kutatót foglalkoztató intézeti hálózat akadémián belül maradása vagy – a kormány szándéka szerint – onnan kikerülése és különönálló szervezetbe olvasztása. Illetve az előbbi esetén az újonnan létrehozandó irányító testület (szenátus) összetétele, kormányzati vagy akadémiai többség a döntéshozatalban. Továbbá mindezek függvényében az, hogy az intézetek változatlanul megkapják-e a törvényben rögzített alapfinanszírozást vagy minden összegre pályázniuk kell.

A lassan egy éve tartó kötélhúzás idején az MTA elnöksége – a tavaly decemberi közgyűlés határozata nyomán – múlt kedden kiállt az intézményhálózat maguknál tartása mellett. Ma reggel Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (maga is akadémikus!) az egyik kormánylapban

megüzente: ha az MTA nem enged, már júniusban készek törvénymódosításra.

Ha az MTA közgyűlése úgy dönt, hogy nem fogadja el az innovációs tárca javaslatait a kutatóintézet-hálózat kiszervezésére vonatkozóan, a helyzetet a kormánynak kell megoldania – mondta Palkovics. Megismételte a semmivel alá nem támasztott, sőt, a kormány kezdeményezésére nemrégiben elvégzett nemzetközi vizsgálat eredményével ellentétes álláspontot, hogy Magyarország tudományos teljesítménye nem jó, semmit nem haladtunk előre az utóbbi évtizedekben.

A napokban az MTA kutatóintézeteiben belső szavazást rendeztek, amely elsöprő támogatásban részesítette az elnökség és az Akadémiai Dolgozók Fórumának álláspontját.

Eszerint az 1711 szavazó 94 százaléka a hálózat benntartását akarja, 91 százalék szerint egyharmad-egyharmad arányban képviseljék a tagok a szenátusban az MTA-t, a kutatóintézeteket és Palkovics minisztériumát. (A kormány feles arányt akar, amelyben a döntő szót kimondó elnök a kormány és az MTA közös jelöltje. Ebben a felállásban könnyen átvihető a kormányzati akarat. A kormány szívesen hivatkozik a német Max Planck Társaság kutatásirányítási modelljére, ám az összehasonlítás fals. Ott jelentős a kormányzati kisebbség.) Az alapfinanszírozás fenntartását 98 százalék igényli.

Az intézetek egy részében szavaztak a Filozófiai és Történettudományok Osztályának kiegészítő javaslatáról is. Szintén meggyőző, 82 százalék ért egyet azzal a megfogalmazással, hogy ha a kormány kezdeményezésére a jogalkotó a kutatóhálózatot elszakítja az akadémiától, az MTA – tagjai és munkatársai aktivitását nem gátolva –

„az új szervezeti keretek kialakításának és működtetésének történelmi felelősségében nem tud és nem kíván osztozni”.

Nincs indok és terv

A feszültséget az okozza, hogy a Palkovics-tárca, az ITM mindmáig nem állt elő olyan írásos előterjesztéssel, amelyben az átalakítás indokai mellett bemutatná, mit akar tenni az intézményhálózattal, miért lenne jobb kiszakítani az MTA-ból és közvetlen kormányzati irányítás alá helyezni.

A kutatóhálózat sorsa a legfontosabb témája a közgyűlésnek – jelentette ki megnyitó beszédében Lovász László. „A teljes magyar tudományosság jövőjét meghatározó döntések előtt állunk” – fogalmazott az MTA elnöke. Hangsúlyozta: az MTA elismeri és támogatja a kormánynak azt a célját, hogy a felfedező (más néven alap-) kutatásokra alapozva minél több olyan alkalmazott kutatási eredmény és innováció jöjjön létre, amely Magyarország gazdasági erejét növeli.

A kompromisszum érdekében Lovász egyetért azzal, hogy jöjjön létre a kormányzati igények hatékonyabb megvalósítása érdekében egy új, az akadémiai kutatóhálózatot irányító szervezet. Ennek a testületnek az összetétele és jogköre azonban csak olyan lehet, amely garantálja a tudományos kutatások szabadságát, függetlenségét és feltételeinek stabilitását – hangsúlyozta az MTA elnöke, kiemelve, hogy

„ez most a mi legnagyobb felelősségünk”.

Az elnök szerint az akadémiai kutatóhálózat nemzeti kincs. „Olyan érték, amelynek egyben tartása mindannyiunk érdeke. Teljesítménye nemzetközi szinten is kiemelkedő, a ráfordított erőforrásokhoz viszonyítva pedig Európa élvonalában van” – mondta Lovász László.

A meglehetősen kusza történet hátterében sokan az látják kibontakozni, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban megváltozik a kutatás-fejlesztési támogatások elosztása. Nagyobb részt képviselnének a közvetlenül Brüsszelből eldöntött programok, kikerülve a kormányokat. A Korrupciókutató Központ Budapest ennek kapcsán végzett elemzése szerint a gyenge minőségű kormányzati kutatóhelyek a jó teljesítményt nyújtó műhelyek átvételével oldhatják meg az előállható pénzvesztést.

Orbán és a cselekvő politika

FüHü
-
0
Orbán és a cselekvő politika

„A hagyományos európai elit ugyanis dekadens” – mondja Orbán Viktor a Kleine Zeitungnak adott mai interjújában. „Mit ért dekadensen?” – kérdez vissza az újságíró, amire Orbán ezt feleli: „Dekadens abban az értelemben, hogy az elit nem hisz a politikai cselekvés erejében.”

Klasszikus fordulathoz értünk. Én most nem beszélnék arról, hogy Nietzsche óta – bizony, még a katolikus teológiai gondolkodásban is, vesd össze pl. a jezsuita Henri de Lubac munkásságát) – legalábbis annak, aki folyamatosan a kereszténységre hivatkozik (mintha az csak egy kötőszó lenne) illene számot vetnie azzal, hogy a dekadencia egyik meghatározó forrása – eszmetörténeti és mentalitástörténeti értelemben egyaránt – éppen maga a kereszténység, amely – hogy Nietzschére hivatkozzam – minden pozitívumot a túlvilági létbe, a transzcendenciába, az örökkévalóságba helyez, az evilági, immanens, temporális életet és értékeket mélyen lenézve, lebecsülve és elutasítva, s a világi létezésnek folyamatosan tragikus, végzetes, gyászos és komor karaktert adva.

Az viszont tény, hogy a Harmadik Birodalom ideológusai mély undorral és megvetéssel utasították el a dekadenciát,

mint jellegzetes zsidó bűnt és szennyet, s miközben az „elit” – Orbánnak tetsző módon – kizárólag a politikai cselekvésben hitt, a dekadens kultúrával látványosan igyekezett leszámolni. Picasso, Dali, Nolde, Otto Dix, Chagall, Beckmann, Kandinsky, Franz Marc és mások (az impresszionisták, az expresszionisták, a dadaisták, a szürrealisták, a kubisták, a Bauhaus vagy épp az atonális zene képviselői stb.) művészete az „entartete Kunst” (elfajzott művészet) elnevezést kapta, s hol elégették az alkotásokat, hol nagy kiállítást rendeztek Münchenben az „Elfajzott művészetnek”, elrettentésképpen, s olyan magyarázó aláírásokkal, mint például „kretén és kurva”, vagy „a zsidó faji lélek jelentései.”

Orbán interjújában egyébként felvonul a „tudományos” magyar nemzeti karakterológia:

„Ha az ember magyar, akkor alapérzés az, hogy elárulták… Nekünk, magyaroknak pedig romantikus hajlamunk is van, ami néha naivvá tesz bennünket. A magyaroknak nagy szívük van. És gyakran szívből és nem az értelemből indulnak ki. Meglepődnek, ha valaki, akivel baráti volt a viszonyuk, kezdi nem a szívét, hanem az érdekeit követni.”

Aztán megjelenik a háttérhatalom, „egy egész Európát” átszövő „hálózat”. „Én ezt liberális hálózatnak nevezem. Ez egy civil szervezetekből, think-tankekből, a médiából, baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból álló hálózat. És ha ezek rászállnak egy politikusra, akkor annak nagyon megnehezítik az életét… Fasizmus, nacionalizmus, populizmus, ezek mind olyan kifejezések, amelyeket a liberális hálózat politikai bunkósbotként használ. Lehetetlenné teszik, hogy a haza szeretetéről vagy Jézus tanainak követéséről beszéljünk.”
Orbán azt is kiemeli, hogy

„az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket.”

Ez bizony az ún. Führerprinzip kedves és megértő átcsomagolása.
S végül megfogalmazza Magyarország kulturális sokszínűségét, ahol – mint felsorolja – együtt élünk „szerbekkel, szlovákokkal, horvátokkal, ukránokkal, zsidókkal, románokkal és magyarokkal.”

Azért ne feledjük: a felsorolás (az együttélés) egyúttal elválasztást is jelent: jelen esetben például a magyarok és románok, a magyarok és szlovákok, a magyarok és szerbek, a magyarok és horvátok és a magyarok és zsidók elválasztását.
Amúgy pedig várhatóan ma veszi kezdetét a dekadens MTA végső szétverése, amely jól érzékelhető részét képezi az egész Európát „átszövő hálózatnak.”
Nagyon szar időknek nézünk elibe!

Gábor György

Csendes kiáltás

ki
-
0
Csendes kiáltás

„Legitim igény, hogy a hálózatot finanszírozó közösség lássa, mi történik a forrásokkal” – mondta a minőségi újságírás magasiskolájának, a Magyar Hírlapnak adott interjújában Palkovics László.

Jó mondat, felvezetőnek különösen jó.

Szóval, ha egy intézményi hálózat átláthatóan, ellenőrzötten, a részére megadott keretek között működik, annak a működési szabályzatát azért kell megváltoztatni, hogy a finanszírozó – tehát a magyar állam (mi) – továbbra is láthassa átláthatóan, ellenőrzötten a részére megadott keretek között működik. Az csak a rosszindulatú, fake news-gyártó ellenzéki médiumokban merül fel, hogy az egész csupán arra megy ki: ellenőrizni lehessen a jól működő kutató hálózatokat, és amelyik netán-tán kutatásai során felfedezni vél a tökéletes kormányzásában (NER), sőt egyenesen annak vezetésében némi hiányosságot, azt egyszerűen nem finanszírozzák tovább, s ezzel, ha nem is a problémát, de az arra rávilágító kutatóintézetet megszüntetjük.

Ez persze csak rágalom, annak ellenére, hogy közel sem véletlenül dobták oda némi cupákkal a média szenzációkra éhes konteo-gyáros falkájának.

Addig sem foglalkoznak azzal az uniós tervvel, ami miatt a Palkovicsot irányító felsőbb hatalmak a kutatás-fejlesztés felé fordultak. Csak a legelvetemültebb konteóművesek jönnek elő olyasmivel, hogy az unió az elkövetkezendő hétéves ciklus során kiemelten kívánja fejleszteni a kutatás-fejlesztési ágazatot, és ebből következőleg lényegesen több pénzt fog kiosztani azon országoknak, amelyek arra érdemesek. És, ha már arra érdemesnek bizonyulunk, akkor nehogy már azok a nyikhaj tudósok osszák el maguk között azt a halom pénzt intézeteik fejlesztésére!

Hát hol éltek ti? Ez Magyarország, itt nemcsak a közpénz veszíti el közpénz jellegét, de az unió pénze is!

Mennyivel előnyösebb egy „finanszírozó közösség” ellenőrzése alá vonni a kutatásra fordítandó pénzeket, átváltva közpénzről alapítványi pénzre, aminek elosztásáról az általunk kinevezett stróman gondoskodik, pontosan tudva, hogy milyen az éppen aktuális átváltási arány és mennyi annak „kezelési költsége”.

Magyarán: tartson csak az MTA Küldöttgyűlést, hozhat bármilyen határozatot, itt egyetlen „észérv” érvényesülhet: az erősebb kutya elve.

B…ssza meg…

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 9.

Lendvai Ildikó
-
0
Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 9.

Arról jutott eszembe, hogy a Fidesz frakcióvezetője épp a Sajtószabadság Világnapját tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy ellenségnek nevezze ki a független sajtót.

Tényleg eredeti ötlet, hogy az újságírók köszöntése helyett kipécézzen néhány szerinte nem elég baráti újságot, most éppen a HVG-t, a 444-et és az Indexet (nyugalom, a többiekre később kerül sor), és rájuk dörögjön: „Ma őket tekinthetjük politikai ellenfeleinknek”. Gondolom, a környezetében előszeretettel alkalmazza a „Fulladj meg a névnapodon!” régi népi átkát is. Alig vártam, mivel áll elő Anyák Napjára, (esetleg pár jó szó a János vitéz gonosz mostohájáról?), de sajnos ezúttal nélkülöznünk kellett magvas eszmefuttatását.

Na persze nincs egyedül. Kövér László a bírói függetlenséget garantáló törvény 150. évfordulóján oktatta ki az egybegyűlt bírákat arról, hol lakik az úristen. Még hogy a hatalomtól való függetlenség? Mi kéne még, toronyóra lánccal? A jogászoknak „el kell dönteniük, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára.” Eddig ugyan azt hittem, hogy az államvédelmi hatóságok nem egészen azonosak a független bíróságokkal, de a házelnök részletesebb magyarázattal szolgált: kiderült, hogy ma az államot az emberi jogok mögé bújó liberális erők fenyegetik, ezek ellen kell tehát a bíráknak őt megvédeni.

Ezt jó, hogy elmondta, mert a jogászok hivatali ártalomként esetleg hajlamosak lennének bedőlni az emberi jogoknak. Különösen figyelniük kellett az útmutatásra azoknak, akik a most felálló közigazgatási bíróságok munkatársai lesznek. Hozzájuk eleve azok a perek kerülnek, ahol valakinek az állammal van vitája. Nem kapott engedélyt egy tüntetésre, választási visszaélést tapasztalt, kiszúrt vele az adóhivatal vagy valamelyik önkormányzat, kifogása van egy fakivágás, egy építési engedély vagy annak megtagadása ellen. Mostantól világos, hogy a bíróságtól nem várhat pártatlanságot, hiszen annak az államot kell védenie. Legalábbis az egyik legmagasabb közjogi méltóság szerint. Remélhetőleg értenek a szóból – ha eddig nem értettek volna – az Alkotmánybíróság tagjai is. Mármint azt, hogy coki. Az van neked, nem anyád. De nem is függetlenséged.

Nem is kell annyira elájulni semmiféle függetlenségtől, nem olyan fontos dolog az. Talán március 15-én is inkább állami Jellasics-emléktúrát kellene szervezni, bécsi futása tiszteletére. Egy Haynau-szobor avatása is szóba jöhet, legfeljebb éjszaka állítják fel, nálunk a szobrokat akkor szokás ide-oda mozgatni, mert a sok hőzöngő még képes megzavarni az ünnepélyes eseményt.

Nem is értem a Magyar Bírói Egyesületet, a szakma legnagyobb érdekvédelmi szervezetét, miért méltatlankodnak: „A Parlament épületébe ünnepelni jöttünk, de csalódnunk kellett… Semmilyen burkolt vagy nyílt befolyásolást, de az ilyen tartalmú gondolatokat sem fogadhatjuk el.” Miért, nem látták, máskor mi folyik a Parlamentben? Csalódik abban más is. Miért pont ők úsznák meg?!

A kifinomultan érzékeny dátumválasztás abban is megmutatkozik, hogy éppen az Ady-emlékévben, halálának 100. évfordulójára kapja meg Ady is a magáét. A Magyar Nemzetben Orbán János Dénes „csodálatosan művészi és lehangolóan ártalmas eszméiről” beszél. Ady azért ártalmas, mert „a Nyugat feltétlen és megkérdőjelezhetetlen imádata” a „Párizs versus magyar ugar” szembeállítás jellemzi. Muszáj megvédenem Adyt, hiszen ő még nem részesülhetett miniszterelnökünk eligazításában, miszerint a Nyugat döglődik, csak mi vagyunk helikopter, meg az a pár keleti diktátor, akiket látogatni szokott.

A másik Orbán, mármint az előbbiekben idézett költő ezt nem tekinti enyhítő körülménynek: visszamenőleg sem bocsátja meg, hogy „nyaljuk a Nyugat talpát”. A híres Ady-sorról, a „Szeretném, ha szeretnének”-ről is kimondja: ez „a legnagyobb emberi gyengeség”.

Ez nem akkora kunszt tőle, hiszen előtte ugyancsak az emlékévben e lapban Bayer Zsolt már bátran a világba kiáltotta: „Én nem szeretném, hogy ha szeretnének!” Ha nem, hát nem. Egy szavába kerül. Pedig már éppen minden erőmmel próbáltam megszeretni. Nem mondom, komoly munka. Pláne, hogy szerinte Ady „Trianon után talán bocsánatot kért volna Tiszától”. Mivel Kulturkampf Bayer meggyőződése szerint éppen azért kell, hogy fényes győzelmet arassanak az Ady-félék által sugallt „sivár kilátástalanság” ellen, nem csoda, hogy nem bírták ezzel kivárni legalább az emlékév végét. Az még majdnem nyolc hónap, nem folyhat addig szabadon a mételyezés! Pláne, hogy a jubileum kapcsán a szokásosnál többen vennék kézbe a maradandó károsodást okozó köteteket.

Az új ünneplési módszerek fantasztikus perspektívákat nyitnak meg előttünk. Nőnapon a virág helyett kaphatnánk ajándékba vak komondor-figurákat plüssből, esetleg kötényre nyomva, vagy műanyagból kulcstartóra. Augusztus 20-án országszerte megrendezhetnék a Nagy Nemzeti Koppány-fesztivált. De a közeljövő sem maradna megemlékezések nélkül. Az csak természetes, hogy a május 9-i Európa Napon, az Európai Unió születésnapján indulhatna az újabb Brüsszel-ellenes plakátkampány, már úgyis hiányzott. Május második hétvégéje a Vándormadarak Napja, tiszteleghetnénk fecskelövő- és gólyavadász versennyel. Május 17-e a Homofóbia Elleni Világnap, hát mikor esne legjobban egy kis kormányoldali buzizás, ha nem akkor?

Ugyanaznap van a Magas Vérnyomás Leküzdésének Napja is. Ezzel nem lesz gond, addigra a vérnyomásomat a sok szép ünneppel úgyis felviszik kétszázra.

Feketén, fehéren – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Feketén, fehéren – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, kérek egy erős feketét, ma feketékről és fehérekről lesz szó, meg olyanokról, akik nagyon fekete-fehérnek akarják látni ezt a különben szép, színes világot. Mint például Kovács Ákos énekes, a kormány hű dalnoka, kobzosa és a női jogok valamint kiteljesítendő princípiumok közismert szakértője.

Mármost az történt, hogy ez a Kossuth-díjas előadóművész, akinek a munkásságát én magam ízlésbeli okok miatt nem túlzottan tanulmányoztam, de nyilván sokan kedvelik, mások meg nem annyira kedvelik (én az utóbbi csapatot erősítem), Londonba utazott. Mégpedig turnézni, ami azt mutatja, hogy tevékenysége iránt van fizetőképes kereslet – ha nem lenne, akkor ugyanis a Keleti Pályaudvar aluljárójában gitározna, és adna elő népszerű filmzenéket.

Tovább megyek: mással is előfordult már, hogy Londonba utazott, elég sok magyar állampolgár ott is él, nyilván ők alkotják a közönséget, mely jegyet váltott Kovács Ákos hangversenyére. Mert attól nem tartanék, hogy a velem majdnem egykorú, tehát ötvenegy éves énekes titokban vezetné a brit slágerlistákat.

Azokat nyilvánosan szokás vezetni.

Tehát ott tartunk, hogy Kovács Ákos magyar állampolgárságú, megbecsült, Kossuth-díjas előadóművész, kinek számait egyesek kedvelik, mások ezzel szemben nem annyira, Londonban áll, és videót készít. Meg kell állapítsa, hogy Londonban van hely, és számos utca.

Tehát így kell értelmezni a hajdani operett szövegét.

De milyen hely ez a London? Emberek járkálnak benne, az utcán, földig ér a lábuk és nem mindegyik fehér.

Adjuk át a szót ez ügyben az énekesnek:

„Ez olyan, mintha Kazincbarcikán lennénk, vagy Fehérgyarmaton, csak teljesen más. Európa jövőjéről lehetne elmélkedni gyerekek. Olyan, mintha Mozambikban lennénk, vagy nem tudom, Líbiában.”

Vagy Egyházasszentkereszten, Kelebiában, Portlandban, Hangcsouban, Madocsán, Willendorfban, Madridban és Nuku’alofán, mely a festői Tongai Királyság fővárosa.

Engem is sokkolt, mikor gyermekkoromban rájöttem, hogy a világ legnagyobbrészt roppant módon hasonlít saját magára, így például a város-, megye- vagy országhatár átlépése nem függeszti fel teszem azt a gravitáció törvényszerűségeit vagy nem lesz más helyeken bíborvörös és szőrös a víz. Eléggé nem szép a világtól, hogy egy egész csomó hely sok szempontból egyforma, holott eltérhetnének egymástól jóval nagyobb mértékben is, de sajnos, bele kell nyugodnunk a megváltoztathatatlan tényekbe.

És nehezen hinném azt is, hogy amennyiben London számos utcáin színes bőrű közönség jár, valamint kel, az komolyan befolyásolná Európa jövőjét. Tehát nehezen szánom rá magamat, hogy csak emiatt elmélkedjek kontinensünk holnapjáról. Egyébként szívesen foglalkozom a kérdéssel, de pusztán ez a látvány távolról sem indít elmélyült meditációra a tárgykörben.

Már csak azért sem, mert Londonban és általában a brit szigeteken soha nem volt ritka látvány a színes bőrű ember. Soha nem volt kuriózum. Akkor tartsunk most egy kis történelemórát.

Már Stonehenge építőiről bebizonyította egy friss kutatás – londoni kutatók az újkőkorszakból eredeztethető, Angliában talált emberi maradványok DNS-szerkezetét hasonlították össze Európa többi részén található, ugyanebből a korból származó maradványokkal – miszerint a vizsgált emberek a mai Törökország területén található Anatóliából indultak el, először az Ibériai-félszigetig mentek, majd onnan vették észak felé az irányt, és Krisztus előtt 4000 környékén értek el Nagy-Britanniába.

Tehát migránsok voltak. Sőt, közel-keletiek.

Anatóliából időszámításunk előtt 6000 környékén indult el egy masszív népvándorlás, addig Európa területén leginkább csak kisebb utazó törzsek éltek, akik gyűjtögető, vadászó-halászó életmódot folytattak. Az Anatóliából ide érkező csoportok voltak azok, akik a gazdálkodás alapjait megteremtették. Egy részük a Duna vonalát követte, de voltak, akik elindultak a mediterrán vidékek felé. A maradványok elemzése szerint ebből a vonalból származnak a Britanniában talált emberi maradványok is, amelyek a spanyol és a portugál, azaz ibériai mintákkal mutattak egyezést. A vizsgálatok szerint ők Nagy-Britannia nyugati partjainál érkeztek a szigetre, és ők lehettek azok, akik a monumentális kőépítmények hagyományát megteremtették a szigeten.

A legrégebbi brit emberi maradvány időszámításunk előtt 7100-ból származhat, a rekonstrukciós vizsgálatok alapján sötét bőre és kék szeme lehetett, míg a későbbi hódítókra ez nem volt jellemző, ők inkább világosabb bőrűek és sötét szeműek voltak.

Összefoglalva: a világosabb bőrű bevándorlók sötét bőrű őslakosságot találtak a szigeteken. Akkor most ki kinek az elődje?

Semmi fontossága. De színes bőrű emberek jöttek Britanniába a római legiókkal is szép számmal, Arthur király legendakörében Sir Palomides mellékneve egyenesen „szerecsenlovag” (nem szerencse, szerecsen!), Othellót, a velencei mórt sem leírások alapján találta ki Shakespeare, tehát Londonban, illetve korábban Londiniumban, még korábban meg a helyén sosem volt ritkaság a sötét bőrű ember.

Csak ezt Ákos mester nem tudja. Sőt, azt sem tudja, hogy neki magának is vannak afrikai ősei.

Bizony, az első előemberek Afrikában jelentek meg, és mindannyian tőlük származunk. Például Lucy nagymama, 3,2 millió évvel ezelőtt, aki mint Australopithecus működött a maga idejében. Hogy miért nem vagyunk akkor mindannyian feketék? Mert rég volt. Sokat csavarogtak a mindenféle őseink, nem volt előnyös ez a szín a hómezőkön például, kifakult, aki kifakult, sötét maradt, aki sötét maradt. Azért azt a jégkorszakot is túl kellett élni valahogy.

De mégis – tiltakozik az átlagember és az átlag-Ákos – hát hogyan lehetnek ennyiféle embernek közös ősei? Hiszen neki minden atyafisága fehér volt, európai, sőt magyar! Könnyen, kérem, könnyen. Nem tetszenek tudni számolni.

Ugye, mindenkinek van édesapja és édesanyja, ezért négy nagyszülője van és ez így folytatódik kettő hatványaival. Ebből az következne, hogy az őseink rengetegen kellett volna legyenek, mi meg egyre kevesebben, de hát fordítva van. Persze, hogy fordítva van, persze, hogy a Római Birodalomnak Krisztus előtt 25-ben például csak 56,8 millió lakosa volt csak, ami manapság egy átlagos európai ország népességét tenné ki – hiszen az őseink átfedik egymást.

Dédapámnak például hét gyermeke volt, ő nem egy család felmenője volt, hanem hété: legalább száz ember boldog őse, nem csak az enyém. Tehát ilyenformán nem az elődeink voltak kevesen, hanem mi vagyunk sokan, és ha csak ezer évet is visszapergetünk az időben, kiderül, hogy valamilyen fokon majdnem mindenki távoli rokona majdnem mindenkinek.

Akár Shaka zulu király is állhat nagyon távoli rokonságban Kasztíliai Izabellával.

Ha meg az őskorig is visszamegyünk, akkor pláne.

Egyszóval, Ákos mester, nyugodjon bele: vannak afrikai ősei. Kell legyenek. Ott nem tetszik érteni a dolgot, hogy az emberek a különbségeik dacára lényegében egyformák – a bőr színét csak egy gén determinálja, ilyen alapon a szem vagy a haj színét is lehetne meghatározó különbségnek tekinteni, volt idő, mikor tették is.

Európa jövője szempontjából ennek a világon semmi jelentősége nincs. Ha mindenki elhagyná a kontinenst, akinek akár csak egy afrikai felmenője van, akkor ez a világrész elnéptelenedne.

És különben még mi szépet látott Londonban?

„Kulináris élvezetek: brit tápanyagok bevitele – természetesen egy olyan kocsmában, ahol magyar hölgy szolgálja fel a fish ‘n chips tálat. Anglikán istentiszteleten gospelt hallgatunk, ez valószínűsíthetően Istennek tetsző cselekedet. A Clapham Grand előtt kígyók kígyóznak, úgyhogy nem mondhatjuk se azt, hogy kihalt minden, se azt, hogy nincs lákenlól. De mi mégis mondjuk! És még egy 25 éves jubileumról való megemlékezésre is futotta. Rövid beszámoló a sokadik londoni bulinkról” – írja az énekes.

Én azért megnéztem volna a British Museumot is, ha már ott járok.

Van benne többek között sok afrikai előember-maradvány is.

Na, tetszik látni: az mind rokon. Távoli rokon, de rokon.

Értem én, hogy a kormány kedvéért kellett ennek a szövegnek bekerülnie egy különben semleges turnévideóba, de hát aki már Angliában van, az nyugodtak kiszállhatna a kormány alfeléből, még akkor is, ha később hazajön.

Ez a pár mondat nem volt kötelező, ezt a megfelelési kényszer, a magánszorgalom diktálta.

Azért is olyan undorító.

Azért nekem Londonról nem ez jutott volna eszembe.

Kár, hogy nem vagyok Londonban.

Radnóti Miklós: HETEDIK ECLOGA

FüHü
-
0
Radnóti Miklós: HETEDIK ECLOGA

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, –
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,1944. július

Neutronokkal is lehet segíteni a magyar gazdaság fejlődését

Sas István
-
0
Neutronokkal is lehet segíteni a magyar gazdaság fejlődését

Fontos nemzetközi konferenciát tartott pénteken az MTA Budapesti Neutron Centruma (BNC) a neutronos anyagvizsgálati módszerekről. Ez egy átlagos olvasó számára valami elvont tudományos fontoskodásnak tűnhet, de valójában nagyon hasznos lehet például az ipar vagy akár a régészet számára.

A rendezvény már csak azért is érdekes volt, mert hétfőn újabb fordulat várható a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia vitájában, hiszen az MTA közgyűlése a saját kutatóhálózatával kapcsolatos előterjesztéséről szavaz majd és ezzel várhatóan folytatódik a polémia Palkovics miniszterrel a hazai innovációról és ebben az Akadémia szerepéről. Miközben ez a konferencia is ékes bizonyítéka az akadémiai kutatók erőfeszítéseinek abban, hogy az ipari versenyképesség javítását szolgálják – mint azt a számos sikeres vizsgálatukkal be is mutatták.

Rosta Lászlótól, a BNC tudományos igazgatójától a Független Hírügynökség azt kérdezte, hogyan érinti az intézetüket, hogy a kormány akar dönteni a pénzosztásról. Szerinte nagyon káros volt, hogy az innovációs rendszer átalakításának a szándéka a kormány és az MTA közötti vitához vezetett, de ő azt reméli, hogy a kormány valójában több pénzt akar adni a kutatásokra, csak a kommunikáció félresiklott és ez konfliktust okozott. Biztató jelnek nevezte, hogy a konferencia egyik meghívott előadójaként a kormányzat képviseletében, Dr. Szabó István, az Innovációs Hivatal elnökhelyettese igen hasznos és inspiráló előadást tartott.

Azt is reméli, hogy rövidesen kialakul az a pályázati forma, amely a kutatóintézet, valamint az ipari vállalatok és az egyetemek számára finanszírozza a kutatásokat, a fejlesztéseket és ezek megismertetését. A pályázati rendszer azért is fontos, mert ezzel lehet javítani a beszállító kis és közepes vállalatok helyzetén, amelyeknek enélkül nincs elég kapacitásuk a fejlesztésekre.

Rosta László hangsúlyozta, hogy az egyetemekkel szoros kapcsolatot akarnak kiépíteni, mert rajtuk keresztül lehet a jövő mérnökeivel megismertetni azokat a kutatási eredményeket, amelyeket aztán felhasználhatnak a fejlesztésekre. A „kutatási infrastruktúra – egyetem – iparvállalat” konzorciumi pályázati forma szorgalmazása, elsősorban a kis- és közepes vállalatoknál, azért fontos, mert pont ebben a szektorban vagyunk hátrányban, itt van szükség az ipari beszállítói kör kutatási potenciáljának a növelésére, versenyképességének a fokozására.

Rosta László előadását tartja

Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) ügyvezető főtitkára – egyike a felkért panel-előadóknak – kérdésünkre elmondta, hogy az autóiparban különösen fontos az alkatrészek, a felhasznált anyagok roncsolás-mentes neutronos vizsgálata. Ugyanakkor a kis beszállító cégek még nem ismerik ezt a lehetőséget, mert nincs elég emberük és a fiatal mérnökök esetében sem volt még része a tantervnek. Ezért tartja nagyon fontosnak a kapcsolatépítést a kutatók és a cégek között. Szerencsére újabban legalább a nagy multi cégek – például az Audi és a Bosch – elkezdtek már Magyarországon is kiépíteni fejlesztéssel foglalkozó részlegeket. Az is igaz viszont, hogy az általuk alkalmazott mérnököknek sokszor nehéz megfelelniük a feltételeknek.

A nemzetközi konferencián sokan, sokféle területről tartottak előadásokat, köztük számos külföldi – német, francia, svájci, spanyol és olasz  – vezető kutató is. Közülük többen is – akik korábban kevéssé ismerték az itt folyó munkát – igen nagy elismeréssel nyilatkoztak a BNC nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeiről!

Az előadásokból egyebek között megtudhattuk, hogy a BNC 25 év alatt 3500 kísérletet hajtott végre és a 20 év óta szervezett képzésein 40 országból 500 fiatal kutató, mérnök vett részt. Egyik fontos ipari partnerük, a Mirrotron kft. 1992 óta fejleszt és gyárt neutronkutatási műszereket, melyeket már 35 országban értékesítettek, többek között az egyik számos szabadalommal is védett terméküket, a neutronokat a reaktorból a mérőműszerekhez szállító különleges tükrös sugárnyaláb-vezetőket. A csillebérci neutronkutató központ mögött pedig már hatvan évnyi tapasztalat áll.

A neutronos anyagvizsgálat nem roncsol és jobb mint a röntgen, mivel például vastagabb anyag is vizsgálható vele, ráadásul a pontosabb eredmény érdekében mindkettő használható és eredményeik összesíthetők. Ez főleg bonyolult mintáknál, például autó alkatrészeknél vagy elektronikai berendezéseknél lehet fontos. A berendezéseken belüli folyamatok és ezek dinamikája is ellenőrizhető ezzel a „neutron-átvilágításos” módszerrel.

Vagyis a felhalmozott tudományos ismeretek már jól hasznosíthatók az iparban, az autóiparban például különösen fontos az anyagvizsgálat, nem csak a termelékenység optimalizálása és az anyag öregedésének kezelése miatt, hanem a baleseti veszély csökkentése érdekében is.

Ennek ellenére ma még kevés vállalat ismeri ezt a lehetőséget. Azt több előadó is hangsúlyozta, hogy fontos az oktatás valamint az európai együttműködés a kutatásban és az ipari hasznosításban is.

A neutronos anyagvizsgálat nem csak a gépiparban lehet eredményes, hanem az egészségügy, a gyógyszergyártás, vagy éppen a régészet területén. Az utóbbiról hallhattunk is egy különleges példát. Egyiptomban egy 5000 éves múmián találtak egy nyakláncot, amelyen vas gyöngyök is voltak – jóval a vaskor előtti időből. Ez hogyan volt lehetséges, ha még nem tudtak vasat készíteni? Nos, a vizsgálat megállapította, hogy ez a vas meteoritból származik, az egyiptomiaknak – ha látták, hogy az égből érkezik – vallási szempontból is értékes lehetett. Többféle neutronos módszer kombinációjával számos múzeumi tárgyról megállapítható, hogy miből, mikor és hol készült.

Európa legfontosabb személyiségei

FüHü
-
0
Európa legfontosabb személyiségei

A La Stampa című olasz lapban megjelent interjúban Orbán Viktor dicsőítette Donald Trump amerikai elnököt, Matteo Salvinit „Európa legfontosabb személyiségének” minősítette, és azt állította, hogy az EPP öngyilkosságra készül – emelte ki a Salvini csütörtöki budapesti látogatása alkalmából készült igen terjedelmes interjú szerzője.

Emlékeztetett rá, hogy az olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (más fordításban Emberek és Nemzetek Európai Szövetsége) elnevezéssel szélsőjobb szövetséget akar kovácsolni, amelyhez már jelezte csatlakozását a német AfD, az osztrák FPÖ és Marine Le Pen pártja. Az első kérdésre Orbán sietett leszögezni, hogy legjobb barátja még mindig Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, aki „grandiózus, korszakos személyiség”, de Salvininak ma nagyobb szerepe van, „hős, aki leállította a tengeren át érkező migrációt”.

Orbán elmondta, hogy Salvinit miniszterelnök-helyettesi és miniszteri minőségében fogadja majd, de pártügyekről is szó lesz. Orbán szerint az EPP az öngyilkosságát készíti elő azzal, hogy az európai választás után a baloldallal akar szövetségre lépni, holott a pártcsalád egyre kevesebb miniszterelnököt állít, és a jövőben még kevesebb mandátuma lesz.

Leszögezte:

„Azt szeretném, ha a pártunk megmenekülne e sorstól. Ha nem a baloldalhoz kötjük magunkat, más utat kell keresni, vagyis az európai jobboldallal való együttműködést. Nem tudjuk, milyen szövetséget alapít Salvini, de reméljük, hogy erős lesz, és az EPP-nek ezzel a jobboldallal kell együttműködnie”.

Kifejtette, hogy azt szeretné, ha Salvini megtalálná az EPP-vel a közös hangot, és ebben kulcsszerep jutna Berlusconi pártjának is. Orbán Viktor elmondta, hogy nem csupán a választási kampányát, hanem „a következő tíz év munkáját is a migráció témájára szándékozik építeni”. Hiába tekintenek a választók a felmérések szerint számos más kérdést fontosabbnak, a legnagyobb kihívás a migráció – mondta, és úgy vélte, ennek demográfiai okai vannak, amennyiben az európaiak egyre kevesebben, míg a fejlődő országokban – „a Sahel övezetben, az arab világban és Fekete-Afrikában” – egyre többen vannak. „Amikor terrortámadások, vagy más nagy bűncselekmények történnek, akkor az emberek látják, milyen fontos kérdés a migráció, de amikor ilyesmi nincs, akkor csökken az aggodalom, és egy politikai vezető dolga az, hogy szem előtt tartsa a problémát, és csökkentse a veszélyt, még mielőtt megérkezik a 2015-ös után a második hullám, amely bizonyosan jönni fog.

„Előre kell látni a nagy vándorlásokat, és ha nem lehet megakadályozni, akkor meg kell állítani – ezért gondolom, hogy ma Európában Salvini a legfontosabb személyiség” – mondta.

A Salvini és Orbán vonatkozó nézetei közötti különbségről kifejtette: „Olaszország meg akar szabadulni a menekültektől, és más országokra akarja elosztani őket, erre Brüsszelben kitaláltak egy új ideológiát, szolidaritásnak nevezik, de a mi álláspontunk más. Megvédtük magunkat, megakadályoztuk, hogy idejöjjenek, és azt sem akarjuk, hogy tőletek jöjjenek”.

A Dublin-megállapodásokat Orbán halottnak minősítette, és hozzátette: ekkora hullám megakadályozására nem csak Dublin, hanem Brüsszel is alkalmatlan,

„mert nincs közös európai megoldás.

Ezt Brüsszelnek, a Bizottságnak és az EP-nek ki kell maradnia, és a tagállamokra kell bízni a megoldást”.

Az EU jövőjéről szólva kifejtette: megszűnt az az egyensúly, amely Európában Németországra, az Egyesült Királyságra, a Földközi-tenger térségére (benne Franciaországgal) és Közép-Európára támaszkodott. Nagy-Britannia távozik, Németország túl nagy hasznot húzott az EU-övezetből, és nem hagyott részt az európai partnereknek, ezért Közép-Európának nagyobb súly jár, és nem minden a német-francia tengely mentén fog eldőlni. Arra a kérdésre, hogy a nacionalizmusok nem jelenzenek-e problémát,

Orbán Viktor kijelentette:

az európai terminológiában a nacionalizmus negatív konnotációval bír, de az ő szemében nem.

„Az európai értelmiség nagy része abból indul ki, hogy a háborúkat, diktatúrát és a szenvedést a nacionalizmus okozta, pedig a tragédiákat a különféle európai birodalmak felépítésére irányuló törekvések okozták, és éppen ezt a veszélyt látom most Brüsszelben” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mi az illiberalizmus, Orbán Viktor így válaszolt: „Olyan demokrácia, amely a kereszténységen alapul, de az illiberális nem feltétlenül azonos a liberalizmus-ellenessel, és ezt nagyon fontos megkülönböztetni. Ma a liberális demokraták a szabadság igazi ellenségei. A szabadság védelmezőjeként illiberálisnak kell lennem”. Orbán szerint a liberálisok azért ellenségei a szabadságnak, mert egy olyan gondolkodási rendszert teremtettek – a politikai korrektséget –, amelyet mindenkinek be kell tartania, és aki nem teszi, az nem lehet demokrata. „Ezzel azonban sérül a gondolati és véleményszabadság. Én ezzel szemben illiberálisként védem a szó szabadságát. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de itt, Közép-Európa szívében ezt mindenki így gondolja” – mondta.

Kérdésre beszélt az antiszemitizmus fokozódásáról és arról, hogy kormánya ezzel kapcsolatban a nulla tolerancia politikáját követi, és kijelentette, hogy Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidók számára. Leszögezte azt is, hogy a magyar nagykövetség egyelőre nem költözik Jeruzsálembe. A kínai, orosz és egyéb keleti kapcsolatokról Orbán kifejtette: „Európában van egy hajlam arra, hogy a külpolitikát egy értékrendszer exportjára használja fel: a Nyugat állítólagos erkölcsi fölényét – az emberi jogokat, a demokráciát, a humanizmust – akarják demonstrálni. Én ezt a megközelítést nem tartom helyesnek. A demokrácia exportja mindenhol kudarcba fulladt, ahol próbálkoztak vele. Ami az erkölcsi fölényt illeti, nekem erről saját véleményem van: 1956-ban Sztálinra hagytak minket, noha segítséget ígértek. […] Nekem a külpolitika eszköz ahhoz, hogy barátaink legyenek, és hogy fontos államokat meg tudjak nyerni, hogy elősegítsék Magyarország sikerét”.

Végül szólt Donald Trump elnökről és a „minden eddiginél jobb” kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, és leszögezte:

„Trump elnökkel spirituális összhangban állok”.

(A cikk először a La Stampában jelent meg, amely európai együttműködésben áll a francia Le Monde-dal, a brit The Guardiannel, spanyol La Vanguardiával, a lengyel Gazeta Wyborczával, valamint a Süddeutsche Zeitunggal. Ez utóbbi teljes terjedelemben közölte az interjút – A-K. A..).

Ara-Kovács Attila

Kiegyenlített befolyások – Déli kávé Szele Tamással

Szele Tamás
-
0
Kiegyenlített befolyások – Déli kávé Szele Tamással

Amerikai kávét kérnék, ha tartanak, a mai témánk miatt – mert hát hosszú útra indul Orbán Viktor, messze megy, túl az üveghegyen, túl az Óperencián, sőt, túlmegy minden határon: május tizenharmadikán fogadja őt Washingtonban Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke. Azt mondom, tarisnyáljon fel alaposan, húzzon vasbocskort, mert tán még az is elvásik ebben az útban.

No, rendben van, ha félretesszük a szimbolikus-demagóg hablatyot a szuverenizmusról és sutba vágjuk a migránsozást is, feltevődik a kérdés: valójában miért fogadja Trump ezt a valójában jelentéktelen Döbrögit, aki Ludas Matyit játssza? Annyira fontosak nem vagyunk, az újraválasztásához is csak két hónap késéssel gratulált. Orbán már sok-sok éve pedálozik, hogy fogadják Washingtonban, miért épp most esett meg rajta a szíve?

Erre összesen két logikus magyarázat kínálkozik. Meglehet, mindkettő helytálló.

Az egyiket a Foreign Policy veti fel. Ők úgy látják, a meghívás mögött Pompeo külügyminiszter állhat: ő ugyanis mostanság vette észre, hogy az Egyesült Államok mintha megfeledkezett volna Kelet-Európáról. Nincs jelen eléggé hangsúlyosan a térségben, ahol pedig napról napra növekszik az orosz és kínai befolyás. Ezt ellensúlyoznák most a meghívással – sőt, meghívásokkal, hiszen Andrej Babis cseh miniszterelnök március elején, Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök pedig május 3-án járt a Fehér Házban. Szóval, valószínűleg nem Orbán Viktor érdemeinek szól az hirtelen feltámadt figyelem, hanem magának a térségnek.

Bizony, ez meglehet. Csak hát Pompeo eléggé megkésett: most már évtizedek munkája lenne kiszorítani az orosz és kínai befolyást és dollármilliárdokba kerülne – maximum ellensúlyozni lehetne, szintén nagyon drágán. Csakhogy úgy néz ki, ez a vizit nem pénzt hoz majd, hanem ellenkezőleg: nekünk fog pénzbe kerülni, nem is kevésbe.

Ugyanis miről lesz szó a tárgyalásokon? A kommüniké szerint az energiabiztonság, a védelmi együttműködés, a kétoldalú kapcsolatok és a regionális biztonsági kérdések szerepelnek a napirenden. Igaz, a cseh és szlovák miniszterelnök napirendjén is pont ugyanezek szerepelnek. Akkor most fordítsuk le magyarra.

Az energiabiztonság azt jelenti, hogy ne vegyünk annyi orosz földgázt és olajat, vegyünk helyette amerikai palagázt.

Kicsit drágább, kicsit bonyolultabb eljuttatni hozzánk, de amerikai és annyi igaz, hogy nem Moszkvában van a csapja, hanem Washingtonban. Ellene szól, hogy a tengeri szállítás miatt hosszú ideig jön és tényleg többe kerül.

A védelmi együttműködés világosan utal Trump tavalyi követelésére, mely szerint a NATO-tagállamok költségvetésük minimum két százalékát fordítsák fegyverkezésre, ha törik, ha szakad, ha van rá szükség, ha nincs. Illetve, ő a tavaly júliusi NATO-csúcson négy százalékot követelt, de pillanatnyilag a szövetségen belül a két százalék elérése is nagy dolog lenne, ha minden tagállam képes volna rá. De nem nagyon képes. Hogy is állnak azok a számok?

A két százalékot jelenleg az Egyesült Államok teljesíti (3,6 százalék), Görögország (2,4 százalék, bár ebben benne van a görög gazdaság bezuhanása is), Nagy-Britannia (2,2 százalék) és Észtország (2,1 százalék) haladja meg – Lettország, Litvánia, Románia és Lengyelország pedig már idén teljesítheti a 2 százalékot. Németország 1,2 százalékon áll, Magyarország 1,1 százalékon állt tavaly.

Hát, akkor nosza, uccu neki, vesd el magad, fegyverkezzünk: tulajdonképpen már meg is kezdtük, volt itt már harckocsi-beszerzés, helikopter-beszerzés, csak épp az nem sokat nyom a latban Trumpnál, mert nem amerikai vállalatoktól vásároltunk. Tőlük kéne, akkor szeretne minket.

De mi a csodát vegyünk tőlük?

Leopard páncélosaink már vannak, azoknál jobb nem kell (csak kéne hozzájuk a tűzvezető rendszer is, anélkül nem sokat érnek), helikoptereink vannak, flottánk tenger híján nem is lehet, folyami flottabeszerzésről nem szól a fáma – maradnak a gyalogsági lőfegyverek, amikről azonban azt rebesgetik, hogy saját kútfőből akarjuk őket megtermelni (csak a fegyvergyárunk nem működik), és a vadászbombázók, mint lehetőség.

A gyalogsági fegyvereket kizárhatjuk Német Szilárd mai Facebook-posztja után, melyben kiáll a hazai, illetve cseh fegyverek mellett:

„Utoljára 33 évvel ezelőtt, sorkatonaként volt AMD-65-ös gépkarabély és PA-63 pisztoly a kezemben. Nemrég az ezeket – és a pisztolyutódot, a Glock 17-et – felváltó új honvédségi kézifegyvereket, a Digitális Katona program eszközeit próbálhattam ki. A Bren 2 gépkarabélyt, a Scorpion EVO 3 géppisztolyt, és a P-07 illetve a hosszabb csövű P-09 pisztolyokat. A gépkarabélyt egy amerikai M4-essel össze is hasonlíthattam. A Česká zbrojovka gyár típusait egyelőre még Csehországban gyártják, s Kiskunfélegyházán szerelik össze. Azonban 2019 második félévtől már a gyártósorok is az alföldi üzemben lesznek. Ezekkel a világszínvonalú, de egyszerűen kezelhető fegyverekkel fogjuk ellátni a honvédeket, rendőröket, pénzügyőrüket, börtönőröket egyaránt.

Nekem a Scorpion és a P-09 jött be.”

Akkor ezt kipipálhatjuk – marad lehetőségként az F-22 vagy F-35 vadászbombázók vásárlása.

Hát az nem lesz olcsó mulatság… Valószínűleg az F-35-öt fogják inkább kínálgatni, ugyanis annak nagyon drága volt a fejlesztése, nem egészen az lett belőle, amit szerettek volna, folyamatosan javítgatják, de annyira, hogy a Jane’s szerint (mely az egyik legtekintélyesebb szaklap) az amerikai haditengerészet mostani F-35B-i már annyira eltérnek az eredetiektől, hogy a korábban, az első széria idején beszerzett pótalkatrészek 44%-a már nem is használható beléjük…

Azért legyünk tárgyilagosak: az F-35 nem ócskavas, sőt, a mai katonai repülés egyik csúcsa, de a fejlesztési folyamata távolról sem ért még véget…

Márpedig ezt árulják mindenkinek, repül is sok ország légierejében. A britek nagyon megjárták velük: építettek ugyanis két új repülőgép-hordozót, a Queen Elisabethet és a Prince of Walest, a második tavaly tette meg a próbaútját, csakhogy a két új repülőgép-hordozó eddig 6,2 milliárd fontba került, és még csak most kerülnek a fedélzetükre az amerikai vadászgépek! Azoknak darabja százmillió font. A britek már 48-at vettek az F–35B-ből, és még 98- at terveznek venni. Az annyi, mint… 14,6 milliárd font pluszban, szóval, ha az esetleges kerettúllépéseket is számításba vesszük, a flotta feltámadása olyan 25 milliárd jó angol fontjába kerül Nagy-Britanniának. Ráadásul a gépeken sem tudnak spórolni, mondjuk úgy, hogy egy olcsóbb típust választanak. Az új hordozókat ugyanis kifejezetten a rámpa segítségével felszálló és függőlegesen landoló F–35B-re tervezték, nincs rajtuk sem katapult, sem fékezőkábel-rendszer. Más gép nem is nagyon tud leszállni rajtuk, a Harriereket leszámítva.

Tehát láthatjuk: a harci repülőgépek vásárlása nem csak annyiból áll, hogy megvesszük a madarat, a lőszert és a kerozint, azoknak megfelelő környezetet, infrastruktúrát, hangárt, repülőteret, alkatrész-utánpótlást, általában hátteret kell biztosítani.

Nálunk természetesen nem a haditengerészeti F-35B vagy a hordozó-bázisú F-35C beszerzése várható (bár ki tudja, ha elég laikus ember köti az üzletet, lehet, hogy olyant kapunk), hanem a hagyományosabb F35A típusé, de legalább megnyugodhatunk: az előrejelzések szerint 2023-ra ennek a változatnak lemegy az ára nyolcvan millió dollárra, mármint darabja kerülhet ennyibe.

De kár, hogy nem akkor fogunk szerződni, hanem most…

Persze, ez csak spekuláció, de ezért erősen valószínű, hogy ilyesmiket fog velünk megvétetni Trump annak fejében, hogy végre szóba áll a Puszták Napóleonjával.

Ennyit meg csak megér nekünk a gesztus: hanem, ez után a vizit után várhatóan káprázatos koreográfiai díszbemutató következik majd, a pávatánc helyett Orbán Viktor a kaukázusi kardtáncot kell majd eljárja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között. Ugyanis egyik befolyás sem növekedhet a másik kettő rovására, csakhogy az utóbbi kettő már nagyon erős.

Summázva: Oroszországnak már tartozunk Paks 2 miatt, Kínának a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt, most az Egyesült Államoknak is fogunk tartozni az F35-ösök miatt.

Így mondjuk kiegyenlítődik a befolyások aránya, ez kétségtelen.

Csak az a baj, hogy mindhárom mamuttartozást ki kell majd fizessük.

Igen, az adónkból.

Abból bizony.

Drága egy út lesz ez nekünk, annyit mondhatok.

A Tranai-rendszer

Szele Tamás
-
0
A Tranai-rendszer

Gulyás Márton méltán elhíresült dokumentumfilmje óta nincs épeszű ember az országban, aki ne látná: a választási rendszerünk beteg. Nagyon beteg, tán gyógyíthatatlan is. Ilyenkor mondják azt az elégedetlenkedő sajtónak – amit Kocsis Máté már politikai ellenségnek is nevezett a minap – hogy „ha nem tetszik, mondj jobbat”.

Rendben van.

Mondok.

Elég sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a rosszul összerakott, választási körzethatárok átrajzolásától, részrehajló számítási rendszertől, kamupártoktól szenvedő eljárást legalább kicsit finomítani, igazságosabbá tenni. Persze azt én sem hiszem, hogy ez az én módszeremet valaha bárhol is be fogják vezetni – de érdemes elgondolkodni rajta.

Nem akarok dicsekedni, távol álljon szerény személyemtől, aki ismer, tudja, hogy úgyszólván sosem járok rózsaszirmokon és babérkoszorúban, de most valóban úgy érzem, figyelemre méltót alkottam. Megtaláltam a megoldást a demokrácia speciálisan magyarországi és általánosan vett, világméretű gondjaira is egyaránt.

Gratulációkat elfogadok, esetleg készpénzt, nemesfém tárgyakat és a tőzsdén kellőképpen magasan jegyzett értékpapírokat is, de ennél többről szó sem lehet.

No jó, akkor térjünk a tárgyra: hogy lehetne ebből a válságban kínlódó világból működő demokráciát csinálni?

Előrebocsátanám, hogy az alapötlet nem tőlem származik, hanem egy szerény, kétkezi cseh tőzsdegurutól, Karel Janecektől, ő már évekkel ezelőtt javasolt valami hasonlót, de New Yorkon kívül sehol sem alkalmazták, igaz, ott legalább sikerrel. Én már továbbfejlesztettem az ötletet és kissé egyszerűsítettem, ahol szükséges volt.

Egyszóval, a varázsszó: negatív voks.

Igen, kérem, negatív. Az országgyűlési választásokon. De az önkormányzatiakon is.

Hű, mondja erre harminckét választási szakértő, de lehet, hogy harminckétezer is van már ezekben a mostani időkben, hogy ez milyen visszaélésekre adna alkalmat!

Nem nagyobbakra, mint a mostani rendszer, és nem is lenne igazságtalanabb, viszont legalább árnyalná a választás eredményét.

Ugyanis most az a helyzet, hogy elégedetlenek vagyunk a kormány politikájával, összetételével és egyáltalában véve mindenével. Különböző mértékben, én például nagyon, mások kicsit, de olyan embert csak egyet ismerek, aki maradéktalanul elégedett volna, és az is szerkesztő az egyik kormánylapnál.

Próbálna meg nem elégedett lenni.

Mármost a mai rendszerben két módon tiltakozhatunk a kormány elhibázott döntései ellen: az egyik a tüntetés, a másik az, ha a választásokon nem rájuk szavazunk. Mondjuk én eddig sem rájuk szavaztam, de más meglehet, hogy igen.

Ha tüntetünk, ránk zúdul a kormánymédia, tornából felmentett, nemileg aberrált, de legalábbis alternatív szexualitású drogosoknak neveznek és a független magyar bíróság közmunkára ítél garázdaság szándéka látszatának előkészítése miatt. Vagy sorosista bérencnek és megtévesztett tömeghisztériásnak bélyegeznek, főleg annak érdekében, hogy a szerintük kevésbé tájékozott szavazórétegeket távol tartsák nézeteink megismerésétől.

Ha viszont választunk, pont azt tesszük, ami a kormány érdeke. Ugyanis a demokratikus választási rendszereknek egy alapvető baja van világszerte, de legfőképpen nálunk: az, hogy igent lehet mondani a voksoláson, nemet nem. Maximum távol maradhat az ember vagy leadhat egy érvénytelen szavazatot. Mármost ez jelen helyzetünkben úgy néz ki, hogy ugye nem tetszik a rendszer. Sebaj, mondaná a Logika, szavazz az ellenjelöltre. Logika barátunk elmegy jeget aszalni, ugyanis nem egy ellenjelölt van, hanem öt-tíz-húsz. A szerencsétlen választó leszavaz listán is, egyéniben is arra, akit a legkevésbé talál ellenszenvesnek, aztán valahogy győz a korábbi kormány. És az ellenzék pártjai kisebbségben jutnak a Parlamentbe.

Rossz a rendszer?

Nagyon, mondják az ellenzékiek, akik pártonként azt állítják, hogy csak ők az igaziak és egyedül üdvözítők, az összes többi párt hamisítvány és bérenc, és az összefogás csak az ő vezetésükkel elképzelhető, de akkor majd győz a nép, mindenki húszéves lesz, magas, szőke és jómódú, valamint az ellenségeinket megeszi a fene.

Mondom: nem egy ellenzéki párt beszél így az összes többiről, hanem mindegyik! Miért is? Mert ha egynek sikerülne valahogy maga alá gyűrni az összes többit, bedarálni, felemészteni őket, akkor a mostani kormányhoz hasonló teljhatalmat kaphatna. Épp ezért akármilyen rossz is a mostani magyar választási törvény, nincs egy olyan ellenzéki politikus sem, aki kiállna ellene, hiszen a saját maga majdani teljhatalmát kockáztatná.

Nem nehéz belátni, hogy ellenzéki összefogás sosem lesz, választási koalíció sem, itt mindenki a maga pecsenyéjét kovácsolja és mindenkinek a saját foga törik bele.

Épp ezt oldaná meg szerény javaslatom. Az igaz, hogy gyökeresen átalakítaná a politikai életet, és megszűnne a választók zsarolása, megszűnne az alkalmatlan ellenjelöltek szándékos állítása, egyáltalán, minden megváltozna – viszont lehetne sokkal demokratikusabb az élet. Persze, ennek a rendszernek is vannak hibái, elsősorban az, hogy ezzel is vissza lehetne élni, de csak valós tömegek támogatása esetén.

Javaslatom lényege tehát a következő: míg mostanáig a magyar választó két szavazatot adhat le, egyet egyéniben, egyet pártlistára, ezen kívül maradhat távol és tartózkodhat, a jövőben az lenne üdvös, ha négy szavazata volna: egy pozitív és egy negatív egyéniben és ugyanígy pártlistán is kétféle, igen és nem. Tehát szavazhatna nem csak arra, hogy kit „akar” megválasztani (nem egyszer megfelelőbb jelölt híján), hanem arra is, kit, kiket nem akar látni sem a politikában. És nem lenne köteles minden voksát felhasználni.

Hogy nézne ki ez a gyakorlatban?

Mondjuk én a főváros nyolcadik kerületében élek, nálunk a világon minden oldal és párt indul. Elmegyek szavazni, megnézem a választékot, ejnye, kritikán aluli, és akkor… beikszelek két NEM-et a Fidesz-KDNP-re egyéniben és a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra listán, aztán két igent egyéniben és listán egy nekem rokonszenves ellenzéki pártra. Így sikerült a negatív véleményemet is kinyilvánítanom, igaz, annak is sikerül, aki velem ellenkező nézeteket vall. Mármost tény, hogy kisebb pártokat nagyon jól szervezett nagyobb pártok képesek volnának letörölni ebben a rendszerben a választási térképről, de ehhez az kéne, hogy valóban sok legyen a szavazójuk és azok legyenek nagyon fegyelmezettek. Másfelől viszont olyan, gyávaságból, közömbösségből eddig otthon maradó rétegek is elmennének szavazni, akiket a politika iránti ellenszenv mozgat, tehát átalakulna a végletekig eldurvult politikai élet és mindenki elkezdene viselkedni, hogy ne váljon vállalhatatlanná a dühös választók előtt – akik kicserépszavazhatnák még a listáról is, ha eléggé haragszanak mondjuk a nyugdíjpénztárak, a Liget, a CEU, az MTA, Paks kettő, a belgrádi vasút vagy bármi miatt.

Persze, ezt az ötletet soha és sehol nem fogják bevezetni, annak dacára, hogy a Janecek-kísérlet sikerrel járt New Yorkban: túl jó a módszer.

Nincs politikus, akinek érdekében állna egy igazságos rendszer kialakítása.

Különben nem csak Janecek pedzegette ezt a dolgot (igaz, nagyon másként, 6-4 arányú igen-nem voksolási lehetőséggel, önkormányzati ügyekben).

Hanem Robert Sheckley, a sci-fi mestere is.

Erről szól talán legjobb írása, a Tranai.

Nála a Bolygó Elnökének a nyakában függ egy hatalmas pecsét, ekrazitból, és ha bizonyos mennyiségűnél több választópolgár nemtetszését vívta ki a vezető, melyet rádiójelekkel tudnak közölni, egészen egyszerűen felrobban.

Kiváló megoldás ez is.

Akkor legyen ez a rendszer neve.

Mondom, köszönetnyilvánításokat, készpénzt, értéktárgyakat és nagyobb értékű kötvényeket azért elfogadok, ha valakiben túlteng a hála érzése.

De szobrot nem.

Azt könnyű felrobbantani.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség