Featured

Kampányhisztériák – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami finom és erős kávét kérek, fárasztó, zaklatott időket élünk, jó megállni egy pillanatra. Jó lenne, ha a kampány dandárjában masírozó kormánypolitikusok is megpihennének, mert már kezdik a szétesés jeleit mutatni, kezd kiütközni a fáradtság, pedig hol van még a vége ennek a mérkőzésnek? Hej, messze még…

Orbán Viktor például jól látta a helyzetét, mikor nem vállalta a nyilvános tévévitát Frans Timmermansszal. Rossz tapasztalatai vannak a tévévitákkal, mosták már fel vele a stúdiót 2006-ban, az azért egy külön műfaj: és érthető, hogy az élete csúcsára, a washingtoni látogatásra készülő Orbán nem vágyik rögtön a Nagy Amerikai Meccs után, május 18-án beleszaladni egy hatalmas zakóba, hiszen Timmermans jóval gyakorlottabb a riposztok világában, neki nem kell megírni előre a beszédeit. A magyar miniszterelnök szóvivője, Havasi Bertalan úgy indokolta az elutasítást, hogy:

„A miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást. Nem volna helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába.”

Meg hát így, a washingtoni út előtt eszébe juthatott Kennedy és Nixon televíziós vitája, melyet 1960. szeptember 26-án tartottak és ebben a műfajban a legelső volt. A felmérések szerint Nixon indult esélyesebbként a vitában, de az adás végére szó szerint fejest ugrott a népszerűsége a betonba: Kennedy egyszerűen annyival jobban nézett ki és annyival szellemesebben érvelt. A tévévita egyszerűen megfordította a választás esélyei, Kennedyt meg is választották. Szóval, nem biztos, hogy minden kamera elé mindig be kell ülni. Ezt Orbán jól látta.

No jó, de a kampány többi vezérei már kevésbé tiszta fejjel kezelik a váratlan helyzeteket.

Kovács Zoltán esetében például az volt tegnap a váratlan válsághelyzet, hogy posztolt egy migránsozósat a Twitterre, és azt nem vették le. Ez merőben szokatlan élmény lehetett a kormányszóvivő életében, ugyanis nem csak ő maga fakadt ki keservesen, de a kormány sajtószolgálata is foglalkozott a nem mindennapi jelenséggel.

Hát kérem, mi ez? Már le sem veszik, amit kormányszóvivők posztolgatnak? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?

Szóval, az történt, hogy a mi Kovács Zoltánunk valami olyasmit tett közzé – itt is van, mutatom, amiben szerepelt a „migránsinvázió” kifejezés. Angolul „migration invasion”. Nem épp választékos angolság, de erre telik, Kovács is Orbánt idézte. Ez a két szó viszont nem tetszett valamelyik Twitter-felhasználónak  és jelentette a bejegyzést, mint sértőt. A Twitter megvizsgálta, és nem találta sértőnek, majd értesítette Kovácsot, hogy jelentették ugyan, ám nincs semmi baj, maradhat a bejegyzése, nem sértő.

Ettől bődült Kovács kormányszóvivő a magas egeknek, ettől kezdett körberohangálván „gondolatrendőrséget” és „cenzúrát” emlegetni – vagyis attól, hogy senki sem cenzúrázta.

Kovács Zoltánnak nem ártana egy kis pihenés, ez már az az állapot, amikor az eperfagyit is félautomata gépkarabélynak nézi az ember.

Persze a tegnapi nap legnagyobb kampányprodukcióját mégiscsak Kásler emberminiszter produkálta. Ez az ember nagyobb mulattató Chaplinnél is és legalább akkora showman, mint Buffalo Bill volt. Vagy Barnum. Szerintem pályát tévesztett, mikor nem a cirkusz világával kötötte össze az életét. A 444 kísérte el Pest megyei körútjára, ahol különféle lakossági fórumokon hirdette az igét.

Engem egy kérdés és egy válasz ragadott meg a sok közül, ezek mindent elmondanak Káslerről is, a rendszerről is, Magyarország mai állapotáról is. Történt pedig, hogy Oroszlányban bizonyos Fodor Gábor biológia-kémia szakos tanár szólította meg, méghozzá a legnagyobb tisztelet hangján. Azzal is kezdte, hogy általában minden kérdésben egyetért a miniszterrel, csak annyit szeretne mondani, hogy Pest megyében „iskoláink leromlott állapotban vannak, napi gondokkal küzdünk, elromlott fűtés, leesett ablak vagy vakolat”, és nincsenek forrásaik ezek kezelésére, majd mély tisztelettel felvetette azt is, hogy a kormányzatnak volna-e módja odafigyelni a tanárok lelki egészségére, a kiégésre, a fáradtságra, az agresszió kezelésére?

Hát ezek bizony komoly, valós gondok, amikkel foglalkozni kéne. A miniszter válasza minden képzeletet felülmúlt. Azt mondta:

„…érti a kérdést, aminek középpontjában szerinte az emberi lélek áll. Majd a professzor különös fejtegetésbe kezdett arról, hogy a Btk.-ból és Ptk.-ból is sajnálatosan hiányzik a lélek elleni bűncselekmények, a másik megalázásának szankcionálása. Amivel elsőként állt ki valaki kormányzati szinten az intézményesített safe space mellett. Majd felvetette, hogy Freud és Jung helyett Szondi Lipóttal kéne foglalkozni, mert Freud csupán a saját betegségét vetítette ki a világra. Vele szemben Szondi az ösztönök helyére az állatiasságból kiemelkedő humánumra irányította a figyelmet.

Ha az emberek betartanák a tízparancsolatot, akkor a betegségek 70-80% megelőzhető lenne. Példaként említette, hogy ha nem volna paráznaság, csalás, félrelépés, akkor elkerülhető volna a stressz, márpedig a stressz számos kórság okozója, a nemi betegségekről nem is szólva.” (444)

Kérem szépen, aki ebben a válaszban felfedezi, hogy mihez lehet kezdeni a hulló vakolattal és a kitört ablakkal, az küldje be nekünk, mi továbbítani fogjuk az oroszlányi pedagógusoknak.

A Szondi Lipót fog üvegezni, a Jung pedig majd vakol? Vagy hogy lesz ez? A fáradtságra és kiégésre meg az a megoldás, hogy ne kívánjuk meg felebarátunk asszonyát és ne csináljunk magunknak faragott képet, mindjárt fittek leszünk?

Másik kérdésre válaszolva pedig megoldotta a kínzó orvoshiány kérdését.

Azt, kérem, a begyűrűző nyugati morál okozza, semmi más. De ezzel foglalkozzon az Orvosi Kamara.

Meg a Bálám Szamara, ugyebár.

Begyűrűző nyugati morál.

Szóljon már valaki Kásler miniszternek, hogy Rákosi elvtárs már elhunyt, sőt, az utódja is, esetleg vegyünk neki egy idei naptárat.

De a külügyeink is viharosak. Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, ugyanis hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai Magyarországot bíráló kijelentéseit.

Történetesen van szerencsém személyesen ismerni Niclas Trouvé nagykövet urat, kiváló ízlésével és finom, elegáns humorával tűnik ki még az egyébként is pallérozottságáról ismert diplomáciai kar többi tagja közül, és őszinte tisztelettel viseltetik hazánk iránt – ő az a diplomata például, akinek vacsoraasztalánál csak magyar bort szabad felszolgálni, egyszer alkalmam volt élvezni a vendégszeretetét.

Nézhetett is a jegyzékre, amit a kezébe adtak, mert mennykövek sisteregtek abban.

„A minisztérium szerint a svéd kormány „bevándorláspárti, azért bírálnak minket, mert nemet mondtunk a migrációra”.

Ez minden konfliktus alapja – tették hozzá.

A „sorozatos támadásokat” elfogadhatatlannak nevezték felidézve: a közelmúltban a bevándorláspárti svéd szociális miniszter nácizmussal vádolta a magyar kormányt a családtámogatási program miatt. A KKM szerint ebbe a sorba illik a svéd miniszterelnök bírálata.

„Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány” – szögezték le, kiemelve: a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg tavaly áprilisban az Orbán-kormányt, „ezt még a svéd miniszterelnöknek is tiszteletben kell tartania”.

Mint írták: a svéd miniszterelnök szerdán a parlamentben azt mondta: az EU többek között kereskedelmet és szabad mozgást foglal magában, ami nagyon jó, de az unió valójában demokratikus államok közössége is. Ezek

olyan országok, amelyek tisztelik az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a jogállamisági elveket, a szabad médiát, a szabad kutatást, és ezek az értékek most néhány tagállamban veszélyben vannak – Lengyelországban, Romániában, Magyarországon.

A politika megzabolázza a médiát és egyetem(ek)et kényszerít bezárásra. Most egy szélsőjobboldali hullám van, és a jobboldali szélsőséges pártok a saját céljaikra kívánják használni az EU-t, ezektől az államoktól inspirálva.” (MTI)

Márpedig a svéd miniszterelnöknek igaza volt. Mellesleg, egy szóval sem állította, hogy ő akarna dönteni Magyarország sorsáról: ő csak értékelte a helyzetet és tett néhány helytálló észrevételt.

Hogy Trouvé nagykövet úr mit szólt ehhez a tirádához, nem tudom, mert nem láttam, de szerintem úriemberhez méltóan, rezzenéstelen arccal vette tudomásul, miszerint

a magyar diplomácia összes résztvevője fájóan hiányolta serdületlen korában a gyermekszobát és ez máig kihat modorukra, sőt, felfogásukra is.

Ennek a kis hisztinek ugyanis a világon semmi értelme vagy haszna nem volt. Ebből sem előnyt, sem hátrányt nem képes kovácsolni sem a magyar, sem a svéd fél: ez bizony felesleges hepciáskodás, semmi több.

Egyáltalán: fárasztó ez a kampány.

Fárad is mindenki, nyűgösek, szétszórtak az emberek.

Még az a jó, hogy leginkább azok fáradnak bele, akik a leghangosabban üvöltözik a marhaságokat bele a vakvilágba.

Emberek, bírjuk ki még egy kicsit.

Hátha kidőlnek.

A net népe mentheti meg a kilencgyerekes családot

Már több, mint kétmillió forint gyűlt össze a kilenc gyereket nevelő Fazekas Krisztina segítésére, akit kilakoltatás fenyeget. A gyűjtés Szalai Kriszta színész és aktivista indította.

Akkor nézzük, mire megyünk együtt – ezzel a felvezetéssel és 300 ezer forinttal indította a közösségi gyűjtés Facebook-oldalán Szalai Kriszta színész, és az elesetteket évek óta segítő aktivista. A délután közepéig már kétmillió forintot meghaladó összeg gyűlt össze.

Ez az a hölgy, akinek kétségbeesett levelére azt válaszolta a miniszterelnöki kabinetiroda Orbán Viktor nevében, hogy

„kitartást és minden jót”.

Fazekas Krisztinának 20 milliós devizás tartozása gyűlt össze. Heteken belül kilakoltatják, ha nem tudja kifizetni az adósságot.

Szalai Kriszta segítségével már kinézték azt a házat, amit megvásárolnának a családnak. A kilenc gyerek egyike Down-kóros, állandó fejlesztő foglalkozásra van szüksége. Az anya egy bántalmazó házasságból menekült el gyerekeivel. Most párjával együtt dolgoznak, de a tartozást nem képesek kifizetni.

Ha támogatná a családot, akkor:

Mátra Takarékszövetkezet: Fazekas Krisztina HU659001140500387100000000

Külföldön élőknek: HU19659001140500387100000000

Európa egysége – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, erős duplát kérek, ködöket kell oszlatnom, mindenféle fejekből. Úgy tűnik, átlapozva a magyar sajtót és tekintve a közönség reakcióit, hogy ebben a kis országban a világon senki nem tudja, mi történt tegnap Nagyszebenben és ami ennél rosszabb: nem is nagyon érdekel senkit. Mindenki azt hiszi, Orbán Viktor kampánykörúton járt ott.

Hát nagyon nem így van, és hozzá kell tennünk: ez lehetett élete egyik legkínosabb útja. Voltak, vannak és lesznek kampányjellegű megnyilvánulásai, megszólalásai ezen a körúton is – nem adhat mást, csak, mi lényege – de nem a magyarországi jelölteknek kampányol. Nem is teheti. Ez ugyanis, nem győzöm eleget hangsúlyozni, nem magyar országgyűlési választás. Ez uniós parlamenti választás, éspedig kizárólag pártlistás alapon, kizárólag lakhely szerinti szavazással. Ami azt jelenti, hogy lehet akár kettős, akár hármas, akárhányas állampolgár az ember, csakis a bejelentett lakhelyén szavazhat. Nincs két szavazati joga, annyira nincs, hogy a Nemzeti Választási Iroda, mint lapunk korábban meg is írta,

„…csak azoknak juttatja el a szavazási levélcsomagot, akiknek a központi névjegyzék nyilvántartása alapján sem Magyarországon, sem másik EU-tagállamban nincs lakcímük, így tehát nem szavazhatnak levélben a romániai és szlovákiai magyarok.

A végeredményt a hazai szavazók fogják alapjában befolyásolni.”

Ez magyarázza tehát Orbán szavait Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján, melyek szerint:

„Arra biztatom a romániai magyarokat, hogy a kettős állampolgárságukra való tekintet nélkül ezeken a választásokon a szavazatukat az RMDSZ listájára adják le.”

Naná: hiszen helyben más lehetőség nem is nagyon van, ha megmaradunk a realitások talaján. (Mellesleg: egyáltalán nem minden romániai magyar kettős állampolgár.) Más kérdés, hogy a Politico például az RMDSZ-nek egy, maximum két jelölt bejuttatását jósolja – ennyire van esély, és valószínűbb az egy, mint a kettő.

Persze ettől még Orbán mozgolódik, teszi-veszi magát, fontoskodva jár-kél, mint a pulykakakas (hol van már a pávatánc…), de az ő ottani kampányszerepe igazából teljesen lényegtelen. Nos, ha végeztünk ezzel a legendával, mármint azzal, hogy tömegek szavaznának az EP-választáson Romániából a Fidesz jelölteire és Orbán ennek érdekében járna most arrafelé, térjünk rá a tárgyra.

Miért ment valójában oda?

Mert muszáj volt neki. Próbált volna nem menni.

Nem általában kellett neki mennie Romániába vagy Erdélybe (bár ez a földrajzi meghatározás is csalóka), hanem egészen pontosan Nagyszebenbe kellett neki menni. És nem pulykakakast kellett venni, az Debrecen, hanem alá kellett írnia a Nagyszebeni Nyilatkozatot.

Hogy az micsoda? Hogy arról nem nagyon tetszettek hallani?

A honi sajtó nem sokat foglalkozott vele. Hogy miért, azt nem tudom és nem is akarom megfejteni, de hogy rövid legyek:

az az Orbán- és Salvini-féle Nemzetek Európájának a halálos ítélete. Azt kellett tegnap Orbán Viktornak aláírnia, mert ha alá nem írja, hét rossz következett volna.

Tulajdonképpen ennek a nyilatkozatnak az érdekében tartották meg egyáltalán a nagyszebeni Európa-csúcsot. Itt határozták meg ugyanis a Brexit utáni Európai Unió fejlesztési stratégiáját. Tárgyalások szinte alig estek a csúcson, hiszen kész, korábban megfogalmazott, közös szöveget szignáltak az uniós országok vezetői: a találkozónak az volt az értelme, hogy megmutassák az egységes kiállásukat Európa mellett.

És, ha Európa mellett, akkor ki ellen?

Azok ellen, akik az Uniót a mostani formájában fel akarják darabolni, nemzetállami szövetséggé akarják zülleszteni. Az Orbánok, a Salvinik ellen. A sors iróniája, hogy Orbán Viktornak ezt alá kellett írnia, ha nem akarta, hogy menten alkalmazzák a hetes cikkelyt.

Alá is írta. Előtte még mondott egy furát:

„Úgyhogy itt Európa jövőjéről is lesz szó, és remélem, hogy Szeben megtermékenyít bennünket.”

Nem is, kérem. Egészen pontosan csak Európa közös jövőjéről volt szó. Ami a megtermékenyítést illeti: ennek az embernek súlyos szexuális rögzültsége van, ennek mindenről a nemiség jut eszébe, a minap „Európa DNS-ének” nevezte magát, most meg akar termékenyülni… jót tenne neki egy pszichoanalízis.

De ne fecsegjünk ennyit erről a harmadosztályú bohócról, aki szerintem most is magyarázza valahol a bizonyítványát. Lássuk az eredményt, magát a Nagyszebeni Nyilatkozatot, szó szerint. Lesz hozzá pár megjegyzésem, ezek majd kurzívval szedem, hogy lehessen megkülönböztetni az eredeti szövegtől. A vastag betűs kiemelések az eredetiben is kiemeltek.

„Mi, az Európai Unió vezetői azért gyűltünk össze Nagyszebenben, hogy előretekintsünk és megbeszélést folytassunk a közös jövőnkről.

Az európaiak néhány hét múlva választják meg európai parlamenti képviselőiket, éppen negyven évvel azután, hogy első alkalommal élhettek ezzel az alapvető jogukkal. Számos vívmányunk közül csupán az egyik a békében és demokráciában újraegyesített Európa. Létrejötte óta az Európai Unió az értékei és szabadságai által vezérelve stabilitást és jólétet hozott Európa-szerte, az Unió határain belül és azokon túl is. Az évek során pedig meghatározó szereplővé nőtte ki magát a nemzetközi színtéren. Közel félmilliárd polgárával, versenyképes egységes piacával a világkereskedelem egyik vezetője és a globális politika egyik alakítója.

Megerősítjük abbéli meggyőződésünket, hogy egységesen fellépve erősebbek vagyunk ebben az egyre nyugtalanabb, kihívásokkal teli világban. Tudatában vagyunk annak, hogy vezetőként a mi felelősségünk, hogy Uniónk erősebbé váljon, a jövőnk pedig szebb legyen, ugyanakkor elismerjük más európai államok európai perspektíváját is. Éppen ezért ma egyhangúlag megállapodunk tíz olyan vállalásról, amelyek elő fogják segíteni azt, hogy megfeleljünk mindannak, ami ezzel a felelősséggel jár:

  • Kelettől nyugatig, északtól délig egy Európát fogunk védeni. Harminc évvel ezelőtt több millióan harcoltak a szabadságukért és az egységért, és lebontották a vasfüggönyt, amely évtizedekig megosztotta Európát. Nincs helye olyan megosztottságnak, amely a közös érdekünk ellen dolgozik. (Egy Európa, urak, nem „európai szövetség” – egységes Európa!)
  • Jóban-rosszban egységesek fogunk maradni. Szolidaritást fogunk vállalni egymással a nehéz időkben és mindenkor össze fogunk tartani. Képesek vagyunk arra, hogy egyetlen hangon szólaljunk meg és ezt meg is fogjuk valósítani. (Szolidaritás és összetartás, nem pedig nemzetállami autonómia, autokrácia.)
  • Minden esetben közös megoldásokra fogunk törekedni, odafigyelve egymásra a megértés és a tisztelet szellemében. (Közös megoldások, demokratikus úton, és egymás elfogadása, megértése, tisztelete. Orbán úr, ezt sokat kell majd gyakorolni.)
  • A jövőben is védeni fogjuk az életmódunkat, a demokráciát és a jogállamiságot. Soha nem fogjuk magától értetődőnek tekinteni az európai polgárok nehezen kivívott elidegeníthetetlen jogait és alapvető szabadságait. Meg fogjuk védeni a Szerződésekben foglalt közös értékeinket és elveinket. (Jogállamiság, demokrácia… ugye, milyen kellemetlen szavak ezek önnek? Nem ismerősek valahonnan? Mondjuk a Sargentini-jelentésből?)
  • Ott fogunk eredményeket felmutatni, ahol a legfontosabb. Európa a fontos kérdésekben továbbra is fontos tényező lesz. Ezentúl is odafigyelünk majd az összes európai polgár aggodalmaira és reményeire, közelebb visszük polgárainkhoz az Uniót, továbbá ambiciózusan és határozottan ennek megfelelően cselekszünk majd.
  • Mindenkor érvényesíteni fogjuk a méltányosság elvét, legyen szó akár a munkaerőpiacról, a jólétről, a gazdaságról vagy a digitális átalakulásról. Tovább fogjuk csökkenteni a közöttünk fennálló egyenlőtlenségeket, és az embereket a politika elé helyezve, a legkiszolgáltatottabbaknak Európában minden esetben segítséget nyújtunk majd. (Méltányosság, egyenlőség. Segítség a kiszolgáltatottaknak. Nem, Orbán úr, ez nem egy másik bolygó.)
  • Gondoskodni fogunk róla, hogy rendelkezésünkre álljanak a törekvéseink eléréséhez szükséges eszközök. Biztosítani fogjuk az Unió számára a célkitűzései eléréséhez és a szakpolitikái megvalósításához szükséges eszközöket.
  • Meg fogjuk védeni a következő európai nemzedékek jövőjét. Be fogunk ruházni a fiatalokba és olyan, a jövő kihívásainak megfelelni képes Uniót építünk, amely meg tud birkózni a 21. század legsürgetőbb problémáival.
  • Meg fogjuk védeni a polgárainkat, és puha és kemény hatalmi eszközeinkbe beruházva, valamint nemzetközi partnereinkkel együttműködve gondoskodni fogunk a biztonságukról.
  • Európa felelősségteljesen fogja betölteni globális vezető szerepét. Napjaink kihívásai mindannyiunkat érintenek. Globális szinten a továbbiakban is együtt fogunk működni a partnereinkkel annak érdekében, hogy fenntartsuk és továbbfejlesszük a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, kiaknázzuk az újonnan kínálkozó kereskedelmi lehetőségeket, továbbá közösen lépjünk fel az olyan globális kérdésekben, mint a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem. (Együtt ez lehetséges is – nemzetállamonként, laza szövetségben elképzelhetetlen volna.)

Döntéseinket e tíz vállalás szellemének és szövegének megfelelően hozzuk majd meg. A ma Uniója erősebb a tegnapinál, erejét pedig tovább kívánjuk növelni a holnapra készülve. Ezt a vállalást tesszük a jövő nemzedékei felé. Ebben a szellemben tartottuk meg a nagyszebeni találkozót és ez jellemzi az új 27 tagú Uniót, amely kész arra, hogy egységben induljon a jövő felé.”

Hát ezt kellett aláírnia a magát uniós faktornak képzelő Orbán Viktornak. Meg is fogja sínyleni az egója: de el nem kerülhette a szignálást sehogyan sem.

Ezért járt ő arrafelé: mert nem tehetett másként.

De ezek után minden, amit az egységes Európa ellen tesz, szó- és szerződésszegésnek minősül.

Nem, mintha őt ez zavarná.

De azért jegyezzük meg ezt a nyilatkozatot.

Szükség lesz még rá sokszor.

A társalapító szerint fel kellene darabolni a céget

Chris Hughes, a Facebook társalapítója és Mark Zuckerberg (volt) barátja szerint a Facebook ma már olyan nagy és akkora, kezelhetetlen hatalma van, hogy az a demokráciát veszélyezteti.

A The New York Timesban közölt véleménycikkében Chris Hughes azt írja, Zuckerberg ma is olyan jó ember, mint a Harvardon volt, csak hát a Facebook túl nagyra nőtt, akkora hatalma van, hogy azt egyetlen ember nem tudja észszerűen kezelni. Ráadásul ekkora hatalom koncentrálása egyetlen ember kezében ellentmond az amerikai demokrácia elveinek. A Facebook irányító testületében Zuckerbergnek 60 százalék szavazata van, vagyis szilárd többsége, lényegében mindenről ő dönt, a testületnek igazából csak tanácsadó funkciója van. Miközben emberek milliárdjainak az életét befolyásolják.

Chris Hughes már haragszik Zuckerbergre, mert a közösségi oldalt működtető cég és a bevételek növelését a felhasználók adatbiztonságánál is fontosabbnak tartotta. Azt is aggasztónak nevezte, hogy Zuckerberg milyen emberekkel vette körül magát.

A volt társalapító hangsúlyozza, hogy a Facebook – és rajta keresztül Zuckerberg – döntő befolyással van az internet felhasználóira, gondolkodásmódjukra, politikai nézeteikre, a választások kimenetelére. Végső soron Zuckerberg dönthet arról, hogy ki mit láthat az üzenőfalon, kiktől kaphat üzenetet, és kikkel tarthat kapcsolatot.

A Facebook ugyanis egyeduralkodó a közösségi média piacon.

2,3 milliárd havonta aktív felhasználója van, a céghez tartozó WatsAppnak 1,6 milliárd, a Messengernek 1,3 milliárd és az Instagramnak 1 milliárd. A Facebook cégcsoport mellett egyedül a YouTube-nak van hasonló nagyságrendű, 1,9 milliárd havonta aktív felhasználója. Az amerikai felnőttek mintegy 70 százaléka használja a közösségi médiát, nagy többségük a Facebookot. Ha valaki el akarja hagyni a Facebookot, nem talál megfelelő alternatívát.

Forrás: NYT

Szerinte az amerikai hatóságok komoly hibát követtek el, amikor 2012-ben engedélyezték, hogy a Facebook felvásárolja a WatsAppot és az Instagramot, amelyek akkor a Facebook sarkában voltak, mert kifejezetten az okostelefonokra fejlesztették őket, miközben a Facebook akkor még ott gyengén szerepelt. Zuckerberg éppen ezért döntött a felvásárlásukról. A Facebook vetélytársainak viszont egyszerűen nincs elég pénzük, hogy megvegyék vagy utolérjék Zuckerberg cégét.

A piac tehát túlságosan koncentrált, Chris Hughes szerint ezért az amerikai államnak lépnie kell és hatósági trösztellenes intézkedéssel fel kell darabolnia a Facebook céget. Egy piaci versenyt újra lehetővé tevő helyzet nagyon hasznos lenne mindenki számára. Ezért azt javasolja, hogy az állam a kongresszus engedélyével hozzon létre egy új intézményt a tech cégek piacának szabályozására, a felhasználók adatainak a védelmére. Ha a közszolgák mindezt nem szabályozzák, a monopólium majd megteszi saját érdekei szerint.

Chris Hughes 15 éve Mark Zuckerberg barátjaként a Harvardon a Facebook társalapítója volt, de 10 éve már nem dolgozik a cégben.

Kétharmad úgy érzi, nincs elég tartaléka

Jelentősen megnőtt a váratlan helyzetre gondolt elegendő pénzügyi tartalék összege, de a lakosság kétharmada szerint idén se áll rendelkezésére ez az összeg. A fővárosiak biztonságérzete romlott.

Átlagosan 476 ezer fontot jelöltek meg a megkérdezettek, mint amekkora tartalék szükséges ahhoz, hogy valamilyen váratlan kiadás ne okozzon problémát – derül ki a Policy Agenda (PA) legfrissebb kutatásából. Tavaly ez az összeg 297 ezer volt. Vagyis 62 százalék a különbség egy év alatt. És mintegy kétharmaduk idén is azt mondta, hogy nincs ekkora tartaléka.

Szubjektív biztonságérzet

A PA évente vizsgálja a létminimum és a társadalmi minimum értékét, és az ezen a szinten élő háztartásokat. Ebben a kutatásban fontos elem, hogy meghatározzák a kisebb váratlan kiadásokra vonatkozó összeget. 2018-hoz képest idén jelentősen növekedett ennek mértéke, de továbbra is a családok körülbelül egyharmada rendelkezik ennek megfelelő összeggel.

A létminimum azt mutatja meg, mekkora jövedelem szükséges egy magyar háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjai számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény – a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő – szükségletek kielégítését. De ez a bevételi szint nem nyújt lehetőséget arra, hogy belső átcsoportosításokkal, vagy ebből félrerakott megtakarításokkal legyen lehetőség tartalék képzésére, és váratlan kiadások finanszírozására.

Az persze nyilvánvalóan

háztartásonként eltérő, hogy mekkora tartalék lenne kívánatos.

Ennek meghatározásához szükség van arra, hogy az érintettek mit gondolnak „elegendő” tartaléknak, és ehhez a saját maguk által meghatározott szinthez képest hova sorolják magukat.

Fontos, hogy a váratlan kiadás definíciója nem objektív, hiszen például egy betegség miatti jövedelemcsökkenés családonként eltérő mértékű anyagi problémát okoz. Ugyanígy különbözik az is, hogy kinek milyen nagy, szabadon rendelkezésre álló pénzügyi tartalék számít megnyugtató háttérnek.

A PA által készített kutatás szerint tehát a háztartások szerint a kisebb váratlan kiadások fedezetére átlagosan 476 ezer forintra lenne szükség ahhoz, hogy ne rendítse meg egy ilyen eset a háztartás költségvetését. Azaz a család ne kényszerüljön arra, hogy külső forráshoz kelljen nyúlni. Ez 62 százalék különbség egy év elteltével.

Forrás: Policy Agenda

A kutatók nem tudnak határozott választ adni a nagy mértékű növekmény okára. Feltehetőleg szerepet játszik ebben olyan tényező, mint a szubjektív inflációs érzés, vagy akár a – kisebb váratlan meghibásodásokhoz, javításokhoz kapcsolódó – szakemberhiány miatti jelentős drágulás a szolgáltató szektorban.

További ok lehet, hogy

jelentősebben emelkedett az átlagérték az alacsonyabb elvárt összeget megjelölők körében.

Ha az elvárt tartalék alapján ötödökre osztjuk a társadalmat, akkor a 2018-as adatok szerint az első ötöd átlaga még 71 ezer forint volt, 2019-ben már 150 ezer forintra növekedett. Ezzel szemben a felső ötödben csak 46 százalék volt az emelkedés (892 ezer forintról 1,3 millió forintra).

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a folyamatos kormányzati sikerpropaganda a két számjegyű bérnövekedésről nyilván nem maradt hatástalan. Ez pedig főként a kis jövedelműekben kelti azt az érzést, hogy ő ugyan kimaradt ebből, de a többieknek biztosan sokkal jobban megy. Ez is felfelé húzhatja az elvárt tartalék összegét.

A sokgyerekesek relatíve kevesebbet igényelnek

Természetesen a kívánatos megtakarítási szintre hatással van az is, hogy mennyien élnek a háztartásban. Az egy-két fősek esetén ez az összeg most 375 ezer forint (2018-ban 257 ezer volt), míg a három-négy fős családoknál meglepően magas, már csaknem 500 ezer (2018-ban 359 ezer). Érdekes módon az öt fős és annál nagyobb háztartásoknál csökken ez az összeg: 432 ezer forintot (2018-ban 284 ezret) jelöltek meg.

Településtípusok esetén is jelentős különbségek vannak. Míg a budapesti háztartások 580 ezer forintot említettek, addig a községekben ez 471 ezret. A 23 százalékos különbség (2018-ban is ekkora volt) önmagában nem magyarázható az árakkal, sokkal inkább az anyagi-jóléti pozícióval van összefüggésben.

Önmagában nem is az a legfontosabb, hogy egy háztartás mekkora „elvárt” tartalékot gondol elégségesnek, sokkal inkább az a kérdés, hogy ez rendelkezésre áll-e számára. Ebben a tekintetben szomorú képet fest a társadalom.

A mintegy 300 ezer forint átlagos „elvárt” tartalék szintjére 2018-ban a válaszadók 34 százaléka mondta azt, hogy van ekkora mobilizálható megtakarítása.

A 2019-ben mért átlagos megtakarítási értékhez is szinte pontosan ugyanilyen arányban tartoztak ide:

35 százalék érzi magát biztonságban, mert van ekkora megtakarítása.

Ez az arány a fővárosban élőknél 33, a községekben pedig 35 százalék. Az egy-két fős háztartások esetében 32, míg az öt és annál nagyobbaknak 34 százaléka mondta, hogy van akkor tartaléka, amelyet elvárt megtakarításként jónak tartana.

Összességében továbbra is elmondható, hogy a magyar társadalom mintegy kétharmada úgy érzi, hogy nincs anyagilag felkészülve arra, ha kisebb váratlan kiadást kell finanszíroznia. Az is feltűnő az adatokban, hogy a Budapesten élők szubjektív anyagi biztonságérzete az egyik legalacsonyabb. Ez a korábbi évben egyáltalán nem volt jellemző.

A készülődő gárda – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, a mai kávét keserűen kérem, nehéz idők jönnek, békétlen idők. Hogy aztán ez most kinek az érdeke, meg nem mondanám, de nem öröm arról beszámolnom, hogy újra egyenruhás, félkatonai szervezetek készülnek masírozni az ország utcáin. Márpedig készülnek, „erődemonstráció” is lesz május 21-én, este hétkor, Törökszentmiklóson.

A menetelést a Mi Hazánk hirdette meg, Toroczkai László elnök hirdette ki személyesen egy tegnapi sajtótájékoztatón – aztán, hogy bonyolodjon a helyzet, a részvételre felszólító posztot levette a mozgalom a Facebookról, de a rendezvényt nem fújták ám le. Igazuk is van a maguk szempontjából: a fél magyar sajtó megírta már, minek hirdessék ők is?

De előbb lássuk, mi szolgáltatja az ürügyet a menetelésre. Az a helyzet, hogy Törökszentmiklóson egy férfi néhány héten belül valóban többször is összevert embereket a városban minden előzmény nélkül. Egy trafikban két embert is súlyosan bántalmazott ok nélkül. A második támadás után a rendőrség őrizetbe vette a férfit, az viszont komoly felháborodást váltott ki, hogy az első eset után szabadlábon maradt, így újabb embereket is összeverhetett. És ez a férfi történetesen cigány származású – legalábbis a Mi Hazánk szerint, ugyanis én magam ezt sem nem állíthatom, sem nem cáfolhatom, hiszen nem ismerem.

Ha én találkozom ilyesmivel itt, a nyóckerben, ahol már évtizedek óta élek, akkor tudom, hogy mi a diagnózis, mégpediglen származásra való tekintet nélkül: ugyanis ez nem kisebbségi ügy. Ez kábítószer-ügy. Az utóbbi években hihetetlen mértékben terjedő és sajnos nagyon olcsó designer-drogok egy része vált ki indokolatlan agresszivitást a fogyasztóiból – ha rossz a keverés. Ha nem sikerül félre, akkor egyszerűen csak zombik lesznek, nem érdekli őket semmi, leállnak, úgy maradnak… Bizony kéne lépni valamit ebben az ügyben, mert ez a fajta kábítószer nagyon olcsó és szinte bárhol előállítható, de ez minden, csak nem kisebbségi kérdés. Fogyasztja ezt mindenki, akinek nincs elég esze, hogy elkerülje, pár év alatt tönkre is teszi őket. Főleg, mert házilag kevergetik, és nem ritka vegyületekből. Nem akarnám eljátszani a drogszakértőt, mert nem is vagyok az, de találkoztam már ilyennel, nem is egyszer: drogproblémának látom az esetet, nem kisebbségi ügynek.

A drog mindenkire hat, mindenkiből képes tomboló őrültet csinálni, nem kérdezi a származást – de mit hozott ki ebből a történetből a Mi Hazánk?

Természetesen a lehető legrosszabbat. Hadd idézzem pontosan a 444 tudósítását, elvégre ők ott voltak a párt sajtótájékoztatóján:

„A Mi Hazánk ezután Elég volt a cigányterrorból! címmel hirdetett meg sajtótájékoztatót, Toroczkai László pedig azt írta,

„ha ez a terror Ásotthalmon történne, már a főtéri kalodánkba lenne zárva ez az előember, az egész kompániájával együtt”.

Szerdán a pártelnök bejelentette, felvonulnak Törökszentmiklóson, mert „elég volt abból, hogy néhány cigány család terrorizálja a várost”. Azt mondta, ha kormányon lennének, bérrabtartási megállapodást kötnének Oroszországgal, és az ilyen bűnelkövetőket szibériai börtönökbe küldenék, de mivel ellenzékben vannak, ezért vonulnak.” (444)

Mondjuk az egésznek az az alapvető hibája, hogy ha az elkövető – akit egy pillanatig sem mentegetek – mondjuk zongorahangoló vagy teszem azt sporthorgász lett volna, akkor a zongorahangolók vagy a sporthorgászok ellen vonulnának? Nyilván nem:

tehát ez bizony nyíltan rasszista demonstráció. Hosszú évek óta az első.

Igen, ugyanis a Jobbik „néppártosodásával” előbb megritkultak, aztán nagyjából el is tűntek ezek a régebben még gyakori szélsőjobboldali menetek. Nem azért, mert a Jobbik vezetésének megváltozott volna a gondolkodása – ne feledjük, 2011-ben, Gyöngyöspatán még Vona Gábor és Sneider Tamás mondtak beszédet, mielőtt végigvezettek volna mintegy kétezer gárdistát a cigánysoron. Egyszerűen azért hagyták abba ezeknek a szervezését, mert nagyon rosszul állt nekik Európában. És most is komoly uniós eredményekre törnek, tehát nem vesznek részt az akcióban.

Az ő régi helyüket célozta meg a Mi Hazánk, nagyrészt az ő régi tagságukat is szeretnék újra egy karámba gyűjteni: és hát mi lenne jobb módszer erre, mint egy régimódi, megszokott, rasszista menetelés, fekete egyenruhákban, ordítozva, kart lengetve, ahogy azt már szokás?

Persze lehet, hogy egyes részletek nem fognak stimmelni, én a korábbi menetelésekhez fűződő emlékeim alapján gondolom, hogy nagyon más ez sem lehet. Volt olyan sok, és hát nem csak cigányok ellen, nem csak vidéken: talán el tetszettek már felejteni, de bizonyos antiszemita motorosok (az akkori nyilatkozatháború után már jogi szempontok miatt nem írható le, melyik társaság, ugyanis érdekes módon mindegyik elhatárolódott a parlamenti botrány után attól a rendezvénytől, amit korábban lelkesen szerveztek) Budapest kellős közepén akarták megzavarni az Élet Menetét egy „Adj gázt!” elnevezésű motoros vonulással. Akkor az ügy Orbán Viktorig és Pintér Sándorig jutott el, és belügyi közbelépés kellett a neonáci demonstráció megakadályozásához.

Szóval, ezeket a napokat akarja visszahozni a görcsösen tömegbázist kereső Mi Hazánk. És lehet, hogy akadnak, akiket meg tudnak fogni a rasszista propagandával, ami lényegében véve legfőbb programpontjuk: tulajdonképpen szinte csak azzal foglalkoznak, hogy különféle kisebbségeket támadjanak, többnyire vélt okokból. Hiszen a mostani garázda verekedő botránya is úgy jött Torockai kalodásainak, mint egy falat kenyér.

Apropó, kaloda: az tényleg létezik, Ásotthalmon, a Rózsa Sándor Élményház előtt, ami több kérdést is felvet.

Rögtön az első az, hogy Ásotthalom szuverén enklávé Magyarországon belül, saját törvénykezéssel? Ugyanis a magyar törvények nem ismerik a kaloda intézményét és tiltják az önbíráskodást. Toroczkainak, mint polgármesternek a világon semmi joga kalodába csukni senkit. Ha elfogná Hasfelmetsző Jacket, véres késsel a kezében, egy halott prostituált még meleg teteme fölött, őt sem zárhatná beléje. Ugyanis ehhez – lévén, hogy a kaloda, mint eszköz egészen egyszerűen nem eleme a magyar jogrendnek semmiféle minőségben – nincs joga. És még egy csomó mindenhez nincs, amit azonban megtesz.

Kérem, ne játsszuk azt, hogy ez most egy spontán felháborodás egy kirívó eset miatt. Ezt ők rendszeresen és szervezetten kívánják folytatni.

Ugyanis lám csak, milyen hírt közölt ma reggel 07:20-kor a Magyar Nemzet?

„A nyár első napján Szegeden bont zászlót a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet – tudta meg lapunk.

Elvileg önállóan, egyesületi formában fog működni, gyakorlatilag pedig a Mi Hazánk Mozgalom támogatásával.

A gárda valamilyen újraszervezéséről egyébként Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke május elsején már beszélt, akkor azt mondta: „A magyarságnak minden oka megvan arra, hogy megszervezze a saját védelmét, közbiztonsági, gazdasági és mindenféle szempontból meg kell szerveznünk a saját önvédelmünket, úgyhogy mindenki készülhet rá, hogy újra lesznek ilyen egységek Magyarországon.”

Úgy tudjuk, a cél nem egy új Magyar Gárda alapítása, annak szellemiségét és eszmeiségét élesztenék fel. Ennek megfelelően az új szervezet új nevet is kapna, ám egyelőre nem tudni, mi lenne az. Az új alakulat célja összefogni a nemzeti oldalon szétszórva lévő tagokat.

A június elsejei, szegedi zászlóbontáson és seregszemlén a résztvevők együtt emlékeznek majd meg a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulójáról és a darutollas vitézekről.

A szándék szerint pont ezeket a százéves eszméket szeretnék átültetni a Magyar Gárda szervezeti felépítésével egy modern megjelenési formában. A részletekről – a tervek szerint – a jövő héten tartanak sajtótájékoztatót a szervezők.” (Magyar Nemzet)

Ez, kérem az, aminek látszik, semmi egyéb.

Ezek május huszonhetedikén kipróbálják, mennyire sikeresen tudják mozgósítani a régi-új gárdistákat és más szélsőségeseket, aztán június elsejétől nekilátnak a szervezet módszeres felépítésének.

Méghozzá, ha csak nem történik valami csoda, legálisan.

Hiszen az egyelőre nevenincs egyesületet semmiféle bírósági ítélet nem tiltotta be. Lehet szervezni.

Vagyis: nem tilos.

Hogy ezt miért is hagyja a kormány, arról több elképzelésem is van: az első az, hogy olyan mértékben nem érdeklődnek a döntéshozók szintjén a Mi Hazánk iránt, hogy egyszerűen észre sem vették, én előbb tudok a dologról, mint ők.

A második, hogy tudnak ugyan róla, de engedik: jó lesz még egy gárda valamire, egy harapós harcikutya, amit elég megmutatni, ha valaki elégedetlenkedni merne: „látod, ha nem mi vezetjük az országot, ezek jönnek majd!” Ennek is van hagyománya a magyar politikatörténetben.

A harmadik lehetőség az, hogy egy ilyen csapat, amihez a világon semmi köze a kormánynak, ráadásul egy ellenzékinek ismert párt színeiben szerveződött, sok olyasmit megtehet, persze törvénytelenül, amihez sem politikusnak, sem pártnak nincs joga, amire nincs lehetőségük. Nem akarok ötleteket adni, de szeretni szokták az illegális és engedelmes erőszakszervezeteket a politikában, sok koszos munkát végeztetnek el velük.

Száz szónak is egy a vége: míg az ország az uniós választásokra készül és minden politikai erő azokkal van elfoglalva, szélsőjobboldali gárdisták pucolják a bakancsot, vasalják az egyenruhát.

Készülődnek.

És már nem is olyan nagyon csendben, titokban teszik.

A jobban kereső a tb-től is többet kap

Jövedelmi és területi egyenlőtlenségek vannak a tb-kiadásokban. Aki többet keres, az az államtól is többet kap ellátásra. Az okokat a kutatók még keresik.

Meglehetősen nagy egyenlőtlenségek vannak a társadalombiztosítás költéseiben, elsősorban a jövedelem szerint, de egyes megyék között is – derül ki a defacto blog kutatási eredménye szerint.

Széttartó költések jövedelem szerint

Az adatok azt mutatják, hogy téves az a (logikus) előfeltevés, hogy a szegényebb, rosszabb egészségi állapotú emberekre költ többet a társadalombiztosítás. (Amiről meg kell jegyeznünk, hogy valójában már nem társadalombiztosítás, járulék helyett adóból működik, és nincs garantált ellátás ennek fejében).

A kereseti és az egészségügyi kiadási adatokat összevetve ennek éppen ellenkezője igaz: a magasabb keresetűekre a tb is többet költ. Azt persze a kutatók is elismerik, hogy van ok annak feltételezésére, hogy

egy nyíregyházi szakmunkás nem ugyanolyan ellátást kap, mint egy budapesti informatikus.

Az első ábra azt mutatja be, hogy az egyes jövedelmi tizedekbe esőkre mennyit költ a tb országos átlagban. (Statisztikai módszerekkel kiszűrték a kor és a nem hatását a kiadásokra.)

Forrás: defacto

A grafikon azt szemlélteti, hogy a magasabb keresetű dolgozók egészségügyi ellátására többet költ a tb, mint az alacsonyabb keresetűekére. A 9. tizedben (ahol egy átlagos menedzsert találunk) például 15 százalékkal többet, mint a 3. tizedben (ahol egy átlagos bolti pénztárost találunk). A kutatók nem térnek ki arra, ami pedig egyéb adatokból tudható, hogy a legfelső jövedelmi decilis átlaga „lefelé húz”, amennyiben sokan nem az szja hatálya alá tartozó fizetésből húzzák a legtöbb jövedelmet, hanem például cégtulajdonosként osztalékból, illetve befektetések hozamából.

…és területenként

Az egyenlőtlenségek – ahogyan egyéb területeken is – földrajzi megoszlásban is megtalálhatók a tb-kiadásokban. A következő grafikon azt mutatja, hogy néhány megyében hogyan alakulnak a költések a jövedelmi tizedekre bontással összevetve.

Forrás: defacto

Tehát Budapesten az ugyanolyan keresetű emberek ellátására többet költ az állam, mint Győr-Moson-Sopron megyében és Szabolcs-Szatmár-Beregben. De többet költ a magasabb keresetű budapestiekre, mint az alacsony keresetű fővárosiakra, és többet a magasabb keresetű szabolcsiakra, mint az alacsonyabb keresetű szabolcsiakra.

A vonalak meredeksége viszont nem egyforma: úgy tűnik, hogy

a kelet-magyarországi megyében szorosabb az összefüggés a jövedelmi helyzet és az egészségügyi költések között, mint a fővárosban.

Vagyis Szabolcsban nagyobb az egyenlőtlenség a tb-kiadásokban, mint Budapesten vagy Győr-Moson-Sopron megyében.

Összefoglalva tehát az „ingyenes” egészségügyben a jobban keresők mégis több vagy drágább ellátást kapnak. Arra viszont a kutatók se találják a választ ezekből a számokból, hogy mi okozza ezeket a mintázatokat. Az ellátás eltérő elérhetősége? A különböző emberek preferenciái vagy informáltsága? Lehetséges például, hogy a jobban keresőknek inkább vannak kapcsolataik az egészségügyben dolgozókkal, így hamarabb fordulnak orvoshoz, vagy a jobban keresők több hálapénzt tudnak fizetni, cserébe több vagy drágább ellátást kapnak? Esetleg az egyes jövedelmi tizedekbe eső dolgozóknak eltérő az egészségi állapotuk? – sorolják a kérdéseket.

A lehetséges válaszok nyilván igen összetettek. Például februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet regisztráltak, az üres fogorvosi szolgálatok száma 255 volt. Ezekre a tb se költ teljes körűen, legfeljebb a helyettesítések mértékében. Ezek jobbadán az amúgy is rosszabb helyzetű térségekben találhatók, az itt élők százezrekre jutó ellátások értékében nyilvánvalóan megjelenik ez is. Feltételezhető, hogy nekik a jövedelmi különbségeknél nagyobb mértékben jut kevesebb pénz a tb-ből.

Kézirat kávéért, kultúra bagóért – Déli kávé Szele Tamással

Kávét, kisasszony, de gyengét, kérem, amúgy is felment a vérnyomásom: be kell váltanom egy meggondolatlan tegnapi ígéretemet, nem gondoltam volna, hogy ez veszélyes lehet az egészségemre nézve. Azt ígértem ugyanis tegnap ezeken a hasábokon, hogy ha megjelenik a kultúrharc legújabb irányelveit tartalmazó cikk második része, utánanézek a dolognak.

Meg is jelent a HVG-n, utána is néztem, azért ketyegek most… de az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: lássuk, mit terveznek már megint ezek a fékezhetetlen agyvelejű kultúrmérnökök? Előre megmondom: semmi jót.

Szóval, az történt, hogy a HVG birtokába került egy tervezet, melyet két részletben ismertettek, olyan terjedelmes, és nem kevésbé felháborító. Mielőtt azonban kardot rántunk, nézzük csak meg, pontosan mi is a címe?

„Előterjesztés a kormány részére a Petőfi Irodalmi Múzeum hosszú távú fejlesztési és működési koncepciójáról, valamint az ahhoz 2020 és 2022 közötti időszakban szükséges költségvetési forrásokról”

Akkor ezt a Petőfi Irodalmi Múzeum (a továbbiakban: PIM) mostani vezetése írhatta, éspedig azért, hogy lejmoljon. Állami támogatást. Tehát ez csak egy intézményre kéne vonatkozzon – de tartalmaz országos terveket is, ráadásul már ebben a fázisban támogatja Kásler miniszter, mikor a kormány még nem is tárgyalta a kérdést. Szerintem – majd meglátják – nincs kizárva, hogy bele is írt ezt-azt.

Tehát névleg nem a kulturális élet általános átalakításáról van szó, csak a gyakorlatban mégis de, ugyanis olyan centralizálást kér a PIM, hogy mindennek a közepén ez az intézmény álljon, kis túlzással, ami betű. Kivéve azokat a dolgokat, melyek a KESMA-hoz tartoznak, vagy netán a már kézzelfogható közelségben látszó Sajtókamarához. Bár, vannak átfedések.

Akkor lássuk, tényleg csak vezérszavakban, mit kíván a PIM?

Kívánja, hogy alakuljon „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá”, jelentsen ez akármit (a későbbiekben úgyis meglátjuk majd, mit jelent).

Kívánja költségvetésének megemelését – álljunk is meg kicsit a számoknál. 2019-ben a PIM költségvetésére fordított 2,9 milliárd forinthoz képest 2020-ban és 2021-ben is duplájára emelnék a intézményre költött összeget. Hogy mire pontosan mennyit, azt tételesen tartalmazza a táblázatba foglalt részletes költségvetés, ennek összesítése egyértelműen mutatja a változások nagyságrendjét: a felvázolt programra 2020-ban 6,1 milliárd forintot, 2021-ben 5,8 milliárd forintot, 2022-ben pedig 5,4 milliárd forintot irányoznak elő. Ezek szép pénzek, abban viszont nem vagyok bizonyos, hogy elegek lesznek a nagyratörő tervekre – mármint, ha egyáltalán meg akarják valósítani az összeset, ugyanis az előterjesztés inkább úgy néz ki, mint Pistike levele a Mikuláshoz, minden benne van, ami eszébe jutott a szerzőnek, aztán ha lesz belőle villanyvasút, nagyon jó, de ha csak egy pöttyös labda jön össze, az sem baj. Hát lássuk, mit kért a PIM?

Pénzt, persze. De mire?

Először is azt említik, hogy politizálni akarnak. Akarnak is, de kell is nekik, mert az intézmény jövőbeli célja, hogy

„Álljon bele az európai és magyar értékek védelmébe. Generáljon társadalmi vitákat. Provokáljon ki produktív konfliktusokat. A mai nyugati kultúrában a PIM már pusztán létezése okán politikai állásfoglalásnak számít.”

Az első társadalmi vitát már sikerült is generálni ezzel a tervezettel, szóval komolyan gondolják, ha nem is pontosan úgy, ahogy most folyik a vélemények kifejtése róluk – habár azon sem csodálkoznék, ha ők maguk szivárogtatták volna ki az iratot, hogy szóljon minél nagyobbat.

„A PIM-et ki kell mozdítani az elitek klubja berendezkedésből, a horizontját ki kell tágítani, (…) a jövőben minden erejével azon kell lennie, hogy az »író ír írónak« berögzült gyakorlatát felülírja. Jelenleg a PIM-nek a kortárs irodalom jelenére, és ami fontosabb: jövőjére kevés befolyása van. Pedig ambiciózus hozzáállással lehetne az utolsó lépcsőfok a Magyar Művészeti Akadémia-tagság előtt”.

Sokat akar a szarka, de vajon bírja-e a farka?

„Olyan társadalmi programokat kell kezdeményeznie és menedzselnie, amelyek a lehető legszélesebb olvasói kört érik el az egész Kárpát-medencében.”

Ennek a mondatnak nem sok értelme van, ugyanis eddig is a lehető legszélesebb olvasói kört célozta az intézmény, más kérdés, hogy maga az olvasás sajnos nem annyira népszerű, hogy milliók zarándokolnának a betűvetők nyomában. Tehát akkor ezentúl nem úgy lesz, ahogy eddig volt, hanem ugyanúgy.

Itt érdekes rész következik: a PIM rá akarja tenni a kezét a műfordítások piacára, kiadására, a külföldi művek magyarra, magyar művek idegen nyelvre átültetésére, és főként ennek menedzselésére. Irodalmi ügynökségként kívánnak működni, amint látom, körülbelül olyan piaci hozzáállással, mintha mosóport árulnának – nehéz lesz, és ha koncessziót kapnak rá, az ügyetlenségükkel tönkre is tehetik az egész, amúgy sem jó viszonyok között tengődő műfordítói szakmát.

Persze, a kiadóit is, hogyne.

Sőt: a sajtó utánpótlásának a képzésére is fáj a foguk!

Azt írja a sillabusz, hogy ezt a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-re bíznák, melynek

„Célja és feladata jól felkészült, tájékozódni és elvonatkoztatni tudó, kritikus gondolkodású, felelősségteljes, a magyar érdekeket szem előtt tartó újságírók képzése, akik képesek lesznek alakítani, ezáltal jobbá tenni a világot.”

Nem fogtok ti annak örülni, urak. Ugyanis ha ilyen újságírókat fogtok képezni, szó szerint ilyeneket, azok nektek nem lesznek a barátaitok. De persze ezt senki sem veszi túl komolyan: manapság a kormánypárti újságírót nem képzik, hanem kinevezik, a tehetség vagy a szakmai tudás lényegtelen. A sajtószakmának tényleg gondja az elöregedés: képzeljék el, hogy ötvenegy évesen én fiatalnak, de maximum középkorúnak számítok a kollégákhoz képest… kéne utánpótlás, de azt a szakma kéne kinevelje, nem a PIM, kakastejen és hamuban sült pogácsán.

És most jönnek az irodalmi ösztöndíjak, kötelező haknival. Többféle is volna, konkrétan három fajta, vagyis hat (lásd még Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel), három az ifjú titánoknak, három az érett titánoknak. Az ösztöndíj kiírásban előre rögzítenének „havi vagy kéthavi kötelező rendezvényi fellépést a PIM-ben”. Így „a PIM rendezvényeire a Móricz Zsigmond ösztöndíjasok az irodalmat, az Örkény István ösztöndíjasok a drámákat (színészekkel, felolvasószínházzal, bemutatókkal), a Babits Mihály ösztöndíjasok a világirodalmat szállítanák”.

Hát még ez sem volna baj, ha ez egy ajánlat lenne a sok közül – de a cél az, hogy csak a PIM legyen, máshová tollforgató ne is fordulhasson. Terveznek még irodalmi karavánokat is – nem tehetek róla, tényleg ez van ideírva! – sőt, irodalmi hajózást is!

„Minden évben a Dunán nekiinduló hajónak köszönhetően a Duna-menti nemzeti kultúrák mutathatnák meg magukat. „Minden nagyobb kikötővárosban megállhatnának, és „kipakoljuk a portékát” egy-két napos villámfesztivált rögtönöznének. Úgy időzítenék, hogy Budapestre a Sziget időszakában kössön ki.”

Elképzelem a jelenetet:

– Maga író?
– Az voltam.
– És miért hagyta abba?
– Tengeribetegség miatt…

Egyúttal az irodalmi szerkesztőségeket és az írószervezeteket is bekvártélyoznák a PIM étkezőjébe, amit közösségi térré alakítanának, „ötvözve a XX. század eleji kávéházi kultúrát, a »kockás abroszos« vendéglőt a manapság divatozó »co-working irodákkal«”.

Sőt, lehetne kávéért kézirattal fizetni.

Hát kérem, az nagyon drága kávé lenne. Budapesten egy átlagos dupla átlagos helyen háromszáz-ötszáz forint, legrosszabb esetben ezer. A sajtóban alkalmazott flekkdíj, ha csak nem rablókkal, csalókkal üzletelünk vagy nem kötöttünk állandó szerződést, körülbelül ötezernél kezdődik, tehát egy gépelt oldal árából nekem öt-tíz kávét kéne kapnom közepes helyen, míg a PIM adna jó esetben egyet. Urak, magas az a haszonkulcs!

A végére hagytam a legszebbet: kétheti lapot is terveznek, Országút címmel – meglehet olyan lapos lesz vagy olyan kátyús, esetleg andalogni fognak rajta a jobbágyok, mint Arany Jánosnál. Mindenképpen, bátor címválasztás. 490 forintért lehetne megvásárolni, és a tervek szerint a 48 oldalas kiadvány 8000 példányban jelenne meg. Emlékszem még a Kerényi-féle Magyar Krónikára, ami egy ideig még meg is jelent – no, ahhoz képest ez még szerény elképzelés. Bár a terveik nem olcsók.

„Az új lap elindítására és csak az idén felmerülő költségeire 374 millió forintot szánnak, a részletes költségvetésen belül kifejezetten bér jellegű kiadásokra 99,5 millió forintot irányoznak elő, de még ezen felül fizetnének ki 50 millió forintot szerzői honoráriumokra. Az egyszeri, induláskor adódó kiadásokat letudva, a 2019. évi támogatást a jövőben már be kell építeni a mindenkori költségvetésbe, ami azt jelenti, hogy a tervek szerint évente 300 millió forintot költhetnének az új folyóiratra.” (HVG)

Ennyiből, urak, tévét lehet csinálni, nem lapot… Ráadásul hogyan is tetszenek gondolni?

„A lapot a legjobb szakemberekből – szerkesztők, cikkírók, gazdasági és marketingszakértők stb. – kiválogatott, professzionális szerkesztőbizottság vezetné. Olyan szakemberekre bíznák, akik tudatában vannak azoknak a nemzetstratégiai feladatoknak, amelyeket egy ilyen lapnak el kell látnia.”

Én még olyan lapot nem láttam – pedig láttam már egy párat! – amit nem a lehetőségekhez képest legjobb szakemberekre akartak volna bízni, más kérdés, hogy ez egy estben sem sikerült az elmúlt harminc évben, legalábbis tapasztalataim szerint.

Már csak egy pont maradt: a Digitális Irodalmi Akadémia helyzete. Ott manapság ingyen és nyilvánosan lehet kiváló kortárs magyar irodalmat olvasni (), most tessék ott böngészni, míg lehet, ugyanis

„A PIM irányítása alá tartozik jelenleg a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA), de mint megállapítják, csekély a társadalmi hasznosulása. Ráadásul egy Magyarország méretű országban a világon jellemzően csak egy művészeti akadémia létezik, nálunk rögtön három, az előbbin túl a Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. „Ezen állapot felülvizsgálata mindenféleképpen javasolt” – olvasható az előterjesztésben.” (HVG)

Senkit nem zavar, hogy ez egy ingyenes könyvtár, aminek csak a neve akadémia? Nem. Felül fogják vizsgálni, hogy arról koldul, de meg is szűnik, ha jól látom a nemes szándékot.

Kérem, távolról sem teljes ez az áttekintés, rengeteg részlet kimaradt belőle, de egyszerűen képtelenség volna a terveket összefogni ebben a terjedelemben: alapvetően azt kéne eldöntsük, mi akar ez az előterjesztés lenni?

Két dolog lehet. Vagy állami kísérlet a kulturális élet teljes kisajátítására, ami az írott műfajokat illeti, vagy egyszerűen a PIM vezetésének levele a Mikuláshoz, aki aztán hoz majd nekik, ami kifér a költségvetésből, de a teljes listát nem kaphatják meg.

Nekünk meg olyan levelet kéne írni a felsőbb hatalmakhoz, hogy maximum virgácsot meg szenet hozzon nekik – mert itt a mi kultúránk lenne az ajándék.

Egyelőre érdekellentétek is láthatóak a KESMA-val és a szervezés alatt álló Sajtókamarával, sőt, biztos, hogy több befolyásos mufti érdekszférája is sérülne ettől a tervtől – reméljük, nem lesz belőle semmi.

Mert ha lesz, akkor eldobhatjuk az irodalmunkat, költészetünket, drámánkat.

Szösszenet

Mivel kiemelten fontos kérdésnek vélem Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható hírt miszerint a csángó ügyek kezelését Szijjártó Péterre bízta Orbán Viktor miniszterelnök.

Az ügy fontosságára való tekintettel javaslom a Miniszterelnök úrnak: mentse fel egyéb teendői alól Külgazdasági és Legkülügyebbminiszterünket, hogy még hathatósabb eredményeket érhessünk el e nemzetstratégiailag kiemelten kezelendő ügyben!
Hajrá Péter, hajrá Magyarország!

A washingtoni „munkalátogatás” elé

Nagyon szűkszavú a Trump-Orbán találkozóról szóló magyar média. Inkább csak találgatások, alig van valami konkrétum. A budapesti kormány a megszokott visszafogottsággal foglalkozik a témával, éppúgy, ahogy az egész „Trump jelenséggel”. Nem tudják hová tenni.

A magyar ellenzék pedig az amerikai ellenzék, a demokrata párt, szócsöveként tetszeleg: ott szidják Trump elnököt, ahol csak lehet. Mintha más hírforrás nem is lenne, mint a CNN és a New York Times. Ezért szinte lehetetlen reális képet kapni Trump-ról és a közelgő orbáni „munkalátogatás”-ról. Mindenesetre az világos, hogy ez nem egy államközi látogatás. Hiszen hiányoznak az ilyenkor szokásos protokolláris formaságok, pl. katonai díszszázad, himnuszok játszása, emlékhelyek előtti fejhajtás, koszorúzás, stb. Ez egyértelművé teszi, hogy Orbán kizárólag hazai propagandáját kívánja erősíteni, főleg az EU választás előtt. Az amerikaiak, az amerikai külügy, tisztában van a magyar helyezettel. Többet tudnak, és pontosabban ismerik a magyar viszonyokat, mint ahogy az a hazai köztudatban él. Az „illiberalizmus” nem szimpatikus a tengerentúlon (sem), a magyarországi korrupció ugyancsak közismert, és megvetendő.

Nem (volt) véletlen annak a hat magyar köztisztviselőnek a beutazási vízum megtagadása. Igen, az amerikai cégek jelentették követségüknek, hogy meg akarták vesztegetni őket. A budapesti nagykövetség pedig csak „finoman” közvetített a magyar kormány felé, akik aztán semmit sem tettek ez ügyben. Ezt nem felejtik el a State Department-ben.

Különben is, az amerikai külügy (szinte) függetlenül cselekszik a washingtoni kormánytól, pláne korrupciós ügyekben. Ami látható, és jól érzékelhető: a demokrata (Obama) vezetés „bevágta a durcást” és mellőzte, levegőnek tekintette az illiberális Orbán-kormányt. Orbán hiába próbálkozott, a Fehér Házba nem hívták meg. Olyan trükköt vetett be, mint meghívatta magát egy nemzetközi konferenciára, ahol lehetősége volt egy fotózásra az amerikai elnökkel (Obama). A Trump adminisztráció változtatott ezen a demokrata párti gyakorlaton, és „békejobbot” nyújtott az EU-taggá vált volt szocialista országoknak. A jelenlegi amerikai vezetés úgy látja „vissza kell szerezni” ezeket a népeket, melyek képtelenek a nyugati felzárkózásra (és gondolkozásra), ezért inkább Oroszország (Putyin) felé fordulnak. No meg Kína felé! Trump nagyon jól látja, hogy itt nagyhatalmi, világgazdasági harcok folynak, melyben jelenleg Európa (EU) meggyengült, mind politikailag, mind gazdaságilag. A Brexit-tel felborult az addigi „gazdasági (világ)rend”. Politikailag, pedig felerősödött a nacionalizmus – és vele együtt az antiszemitizmus, valamint a különféle fóbiák, különösen a kisebbségek irányába.

A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg.

Szinte már nevetséges az a képzavar, ahogy a föderalizmust, azaz az „Európai Egyesült Államok”-at liberális, „baloldali” „államellenes” gonoszságnak tartja, miközben a föderalizmus fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok, elnökének kegyeit keresi. Trump valóban szokatlan jelenség, viselkedésével, modorával kilóg az eddigi elnökök sorából. Ő talán az egyetlen olyan elnök, akinek nincs közigazgatási gyakorlata. Elődjei mind kormányzók voltak valamelyik szövetségi államban, tehát „kicsiben” (helyi szinten) gyakorolták az „elnöki” feladatokat. Szókimondása, következetlen „csapongása”, fenyegetései sokaknak nem tetszik, nincsenek ehhez hozzászokva. Trump egy igazi üzletember, aki alkudozásban kiváló, viszont a diplomáciai tárgyalások nem az erőssége. Ha látja, hogy nem éri el célját, azonnal vált, és egy másik alternatívát próbál sikerre vinni. Mint

minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni.

A hibáit, akadályait, gátjait hamar felismeri, és azonnal vált. Talán még nem volt ilyen elnöke az USA-nak, aki minisztereitől, tanácsadóitól oly könnyen és gyorsan megvált volna, mint Donald Trump. Ez különben egy valódi üzletemberre jellemző, aki a cél érdekében azonnal lecseréli tárgyaló csapatának tagjait, miközben sokszor blöfföl, fenyeget, zsarol, hogy a tárgyalás végére győztesen kerüljön ki.

Ezt alkalmazza az EU-val szemben is. Védővámokkal fenyeget, amitől aztán – általában – tárgyaló partnerei „megijednek” és kompromisszumot kötnek. Lásd pl. a szójabab európai eladásának megduplázása. Most az amerikai folyékonygáz eladásának növelésén munkálkodik. Igaz, drágább, mint az orosz földgáz, viszont Európát (és az EU-t) meg tudná szabadítani az orosz gazdasági függéstől. A lengyelek már jelezték „átállási” szándékukat. Sőt, amerikai alakulatok (állandó) lengyelországi állomásoztatásáról is tárgyalnak, amiért Varsó milliárdokat fizet, hogy ezzel növeljék a valós és vélt orosz fenyegetéssel szembeni biztonságérzetüket. Ezek a tények mintha visszacsengenének a magyar külügy által közreadott május 13.-i „munkalátogatás” főbb pontjaiban: az „energiabiztonság és védelmi berendezések vásárlása”. A NATO kiadásokhoz való nagyobb hozzájárulás címszó alá ez belefér.

Amiről nem szólnak a jelentések:

a NATO égisze (amerikai főparancsnokság) alatt a tagállamok (így Magyarország is!) teljes ellenőrzés alatt vannak. Ez volt az alapelv 70 évvel ezelőtt, a megalakuláskor is. Nem véletlen, hogy csatlakozásunkkor (Lengyelország, Csehország, Magyarország) mi voltuk az egyetlenek, mely nem volt határos NATO tagországgal. Felvételünket az indokolta, hogy Európában Magyarországnak van a legnagyobb lélekszámú határon túli kisebbsége, ezért nagyon fontos azok védelme. Nem keveredhet fegyveres konfliktusba a Kárpát-medence egyetlen országa sem. Erre biztosíték a NATO amerikai főparancsnoksága. A helyzet drasztikusan megváltozhat, ha Trump beváltja fenyegetését, és a tagállamok hozzájárulásainak be nem fizetése miatt, elhagyja a védelmi szervezetet. Ez lehet, hogy a nacionalistáknak, élükön Orbánnal, tetszene, de Európa számára katasztrófa lenne.

Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel.

Jelenleg három nagy gazdasági hatalom és érdekszféra ütközését látjuk: USA, Kína, EU. Az USA védővámokkal próbálja vezető szerepét biztosítani. No meg, termékeinek megvételére kényszeríteni kereskedelmi partnereit. Igen, Trump az üzletember, és számára „Amerika az első” (America First), ugyanakkor Kína az elsőszámú gazdasági „ellenség”. Ma már a nyugati, szabadvilág médiában eltűnt a „vörös” és/vagy „kommunista” (megkülönböztető) jelző, ami ugyancsak 70 éve uralta a közbeszédet. Sőt, az ideológusok is mélyen hallgatnak a kínai egypártrendszer gazdasági sikeréről. Változik a világ, amit valójában nem akarunk, vagy nem tudunk (egyelőre) megérteni. Pedig érdemes (lenne) Trump-ra odafigyelni, ahogy Kínával „egyezkedik”. Most vetett ki egy (25 %-os) külön vámot minden kínai import termékre, amire eddig nullától max. 10% volt az amerikai behozatali vám. „Mr. Dealmaker”, ahogy Trump-ot gazdasági körökben nevezik, szokásos hazardírozásba kezdett: vagy sikerül a Népköztársaságra (gazdasági) nyomást gyakorolnia, vagy ha, nem, akkor remek bűnbak lesz Kínából.

Ez az „üzleti” gondolkodás, mintha hiányozna Európából, az EU-ból. A magyar média is csak odáig jutott, hogy (kormánypárti oldalról) dicsérik a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését, pardon felújítását, miközben az ellenzék másról sem regél, mint „már megint Mészáros Lőrinc gazdagodik, hiszen a kormány neki adta a vasútvonal felújítási jogát”. Az világos, hogy a „kommunista” kínaiak igazi kapitalisták, akik hitelt adnak a szállítási vonal kiépítésére, majd azt (hosszútávon) busás haszonnal kéretik visszafizetni. Ezen rágódik már egy ideje a magyar közbeszéd. Azt viszont (Brüsszelen kívül) még senki sem vetette fel, hogy ez az új, modern „selyemút” vajon egy, vagy kétirányú lesz? Azt tudjuk, sejtjük, hogy kínai áruk érkeznek majd Magyarországon keresztül az EU-ba, de cserébe mit fog az EU szállítani Kínába? Különös tekintettel a magyar termékek exportjára! Erről semmi konkrétumot nem hallani az illiberális Orbán Viktortól. Csak azt tudjuk, hogy Washingtoni „munkalátogatása” előtt Kínában járt és aláírt néhány kereskedelmi egyezményt a „kommunistákkal”, akiket továbbra is „testvérek”-nek tekint.

Putyinnal való kapcsolatunk sem egyértelmű, ezt Washingtonban is jól tudják. Lásd annak a két orosz fegyverkereskedőnek az esete, akiket Magyarországon kaptak el, és amerikai kérés ellenére Oroszországnak adtak ki Orbánék. Vagy a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Beruházási Bank, mely szokatlanul nagy kedvezményeket kapott az EU-tag magyar államtól, kormánytól: működésébe a magyar fél nem láthat, és nem szólhat bele.

Persze a CEU elüldözéséért sem fogja Trump a magyar kormányfőt megdicsérni, hiszen egy amerikai egyetemről van szó!

Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget!

A Sorossal szembeni unszimpátia viszont egyértelmű: a milliárdos amerikai filantróp dollár milliókkal támogatta a demokrata párti elnökjelöltet: Hillary Clintont. A tengerentúlon a patriotizmus felülírja a politikai nézetkülönbségeket. Ott ismeretlen az orbáni magyar(os) gondolkodás: „aki nincs velünk, az mind ellenünk van – és soha többé nem szabad a hatalomhoz engedni”. Emiatt tartják egyfajta diktatórikus gondolkodás terjesztőjének a magyar miniszterelnököt Washingtonban is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK