Az egész dolog úgy kezdődött, hogy a Spárga macska elkezdett nagyon érdeklődni a lámpa zsinórja iránt. Nem mondom, szép, vastag, gumírozott kábel, jól lehet rángatni. Aztán már nagyon érdekelhette, csak akkor én sajnos aludtam, így hát nem lehettem a tanúja annak, mikor átalakította a szobát posztmodern installációvá, ízléses őskáosszal a kellős közepén.
Reggel már csak a végeredményt csodálhattam meg: letépte a lámpát a falról, munka közben felrúgta az éjjeliszekrényt, minek következtében a helyiség be van terítve csavarhúzókkal, fogókkal, szódabikarbónával, Negróval, hivatalos levelekkel és ócska telefonokkal, bár elképzelhető, hogy akad a szemétdombon máig harcoló partizánalakulat is. Öreg délután lesz, mire minden a helyére kerül, elvégre dolgozni is kéne. Azt nem értem, hogy fért el ennyi minden azon a kis éjjeliszekrényen?
És hogy került elő nagymamám érettségi bizonyítványa, ami meg sem volt? És mi ez a három éves fizetési meghagyás, mely szerint öt napon belül rendezzem a tartozásomat, vagy küldik a végrehajtót? Lehet, hogy járt is itt, csak eltévedt a lomok között?
És mióta van nekem csőrös fogóm? A múlt hónapban mennyire kellett volna… de akkor még biztos voltam benne, hogy ilyen szerszámom sosem volt.
Azt még értem, hogy a negyvenkét gumiszalag azért van itt, mert valamiért sosem dobom el az ilyesmit, jó az, ha van a háznál, hasznos, mint a körülbelül fél kiló anyacsavar, különböző méretekben, gumiszalag és anyacsavar nélkül tapodtat sem mozdul a modern értelmiségi, ahogy a tíz éves, már használhatatlan Nokia telefon is elengedhetetlenül szükséges. Ugyanis ha úgy alakulna a helyzet, az anyacsavart kiválóan lehet rögzíteni a gumiszalaggal a telefonon, mely által csodálatos eszközt nyerünk, ami sok mindenre jó, csak sajnos fogalmam sincs, mire.
Na jó, hát az ötven tönkrement öngyújtót csak nem dobja ki az ember. Bármikor megeshet, hogy sétálunk a sivatagban, szembejön Potrien őrmester és negyven rabló, kérnek ötven hibás öngyújtót, mit mondunk nekik? Hogy kidobtuk, mert nem gondoltuk volna, miszerint szükség és igény volna rájuk?
Ilyesmi szóba sem kerülhet.
Akkor itt van háromszáz CD. Ezeket gondosan meg kell őrizni, ugyanis hiába, hogy már CD-olvasót sem nagyon használunk, de olyan értékek vannak rajtuk, mint a Windows ’95, vagy a világ összes DOS-os játéka. Ugyan fogalmam sincs, min futna el például a Fantasy General (talán DOS-box kéne hozzá) vagy az Imperium Galactica első része, az is kérdéses, mikor volna nekem időm ilyen szamárságokra, de csak legyenek meg. Mi van, ha ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy Imperium Galacticázzak?
Oké, ez a kulcs még a szekszárdi lakás postaládájához tartozott, miért nem adtam oda az új tulajdonosnak, mikor röpke huszonöt éve elcseréltük a bérleményeket? Most van egy kiváló kulcsom egy szekszárdi postaládához, jó is az, meg kell becsülni.
Magnókazetták. Jé, ezen még Hair van. Meg kéne hallgatni, csak min? Kazettás magnót se láttam már jó tizenkét éve. Illetve láttam, futólag az egyik nagyváradi piacon, meg kellett volna venni, ha akkor eszembe jutott volna. Most milyen jó lenne.
Dedikált esszékötet, szép ajánlással, pár éve letettem az éjjeliszekrényre, hogy feltétlenül el kell olvasnom, mert írnom kell róla. Ahogy nézem, az írás meg is jelent, csak a könyvet nem olvastam el, de most már mindenképpen.
Tíz svéd öre. Életemben nem jártam Svédországban, csak mindig szerettem volna, ez hogy került hozzám? Értékét tekintve talán egy doboz gyufát is lehetne vásárolni rajta mondjuk Norköppingben. Jó az, ha van.
Tulajdonképpen micsoda éjjeliszekrény ez? Igazából nem is nachtkaszli, mert az első 286-os gépemet rátettem egy konyhaszékre. Az előoldalon kivettem a lemezolvasót, így az ember kiváló fiókot nyer. Nagyon praktikus, lehet benne mindenfélét tartani, például pipadohányt. Az most is van benne. Csodás bútordarab, míg fel nem borítja a kandúrmacska.
No, minden rosszban van valami jó, legalább fel fogok tudni seperni alatta. Talán fel is mosok.
Igazság szerint nem fogom én ezt a macskát megbüntetni. Úgysem értené, mi a bajom vele, ráadásul van némi igaza.
Inkább intézményesíteni kéne.
Tessék elképzelni egy nagy, országos méretű macskát, aki egyszer csak ráugrik a mi nagy, közös éjjeliszekrényünkre, felborítja és szétszórja az összes elfelejtett lomot, évtizedek hordalékát, atyák bűneit, ezer elhallgatott gondunkat, Árpádtól Orbánig és vissza.
És akkor nekünk majd végre már muszáj lesz kitakarítani. Kisöpörni, kidobni, ami ócska, szemétre való, megőrizni azt, ami értékes.
Gondosan szétválogatni, mi kell, mi nem. A felesleges régiségeket eltenni az almáriumba.
Macska kéne nekünk, egy nagy, hatalmas, rosszalkodó macska…
Na, takarítsunk.
Itt az ideje.
