Sokaknak nem tetszik, s érthetetlennek tartják, hogy Ferenc pápa a minap (nem először) elutasította az abortusz gyakorlatát, a magzatelhajtást „bérgyilkosságnak” nevezve. Hogyan lehetséges az, hogy ez a „liberális pápa”, aki együtt érez a szegényekkel, s aki nem rekeszti ki az üdvözülés rendjéből a melegeket, most ilyen csúnyán és ellentmondást nem tűrő módon támadja az abortuszt?
A helyzet az, hogy Ferenc pápa – s az itt most természetesen más kérdés, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem – abszolút következetes saját hitéhez, amikor a szegények, a kiszolgáltatottak, a nélkülözők és a nincstelenek mellett áll ki, abszolút következetes, amikor a melegektől nem tagadja meg az üdvözülés lehetőségét, s abszolút következetes, amikor elutasítja az abortuszt. A Didakhé, a legrégebbi ránk maradt egyházi rendtartás, az ókeresztény irodalom kiemelkedően fontos szövege (i.sz. I. század vége – II. század eleje) az alábbiakat mondja: „…ne hajtsd el a magzatot…”. Igaz, azt is megemlíti a textus, hogy „gyermeket meg ne ronts” (II,2.), s csak jelzem, hogy ez utóbbi tilalom is változatlanul érvényben van, még akkor is, ha igen sokan erről megfeledkeznek. Vagy a III. század 20-as éveiben meghalt Tertullianus keresztény apologéta egyik legfontosabb írásában ezt mondja: „az anyaméhben fogamzott magzatot sem pusztíthatjuk el…” (Apol. IX,8.) De lássunk friss szöveget is, mondjuk II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikáját, ahol – egyebek mellett – az abortuszt (a II. Vatikáni zsinat nyomán) „utálatos bűncselekménynek” nevezi (Ev 58.) Mindez tökéletesen egybecseng a katolikus hagyománynak az életről és a fogantatásról szóló antropológiai szemléletével.
Szóval nem Ferenc pápával van baj, sem itt, amikor elutasítja az abortuszt, sem ott, ahol kiáll a szegények, a megalázottak és a megnyomorítottak mellett, vagy akkor, amikor nem átkozza ki a melegeket, hanem őket is Isten teremtményeinek tekinti, annak minden következményével.
Jó lenne végre ezeket tisztázni ebben az országban, kiváltképp akkor, amikor ócska és tudatlan pártpropagandisták hada, avagy akár a hazai püspöki kar pártpolitikai alapon kiglancolt püspöke harsog a hazai hatalomnak tetsző, s a pápát elítélő baromságokat, midőn Ferenc pápát liberalizmussal illetik. Nem liberális Ferenc pápa, s most, amikor az abortusz ellen szólt, nem antiliberális, hanem saját hitét és a keresztény tanítást konzekvensen követő egyházfő.
Következetességével ő valóban védi a kereszténységet (függetlenül attól, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem tetszik), szemben azokkal a hangos és otromba „keresztényvédőkkel”, akik egész életmódjukkal és megannyi cselekedetükkel a kereszténységet tapossák páros lábbal, saját politikai érdekeikhez igyekezvén igazítani a kereszténységet, fennhangon „keresztényvédőknek” becézgetvén magukat, ám közben szakadatlanul megsértvén a keresztény tanítás legalapvetőbb értékeit és előírásait, miközben a nemzet ügyét saját maguk, családjuk és haveri körük gyanúsan megteremtett jólétével és meggazdagodásával azonosítják.
És csak megjegyzem, mielőtt kitörne itt a vita: én nem a kereszténységnek az abortuszról szóló tanítását értékeltem – magam például erről igen eltérő módon gondolkodom -, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy érdemes megismerni a keresztény hagyományt, mielőtt Ferenc pápáról bármit is állítunk.
Máskülönben, tudatlanságunk okán, akár még komolyan is vehetjük a nagyszerű „keresztényvédőinknek”, az egy Fideszre eső feltűnően sok keresztény apologétának a manipulatív és hazug zagyvalékait.
És még valami: a keresztény embereknek jogukban áll a hagyományuknak megfelelően gondolkodni az abortuszról, jogukban áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életüket. Másnak meg jogában áll elutasítani az abortuszról szóló keresztény tanítást, jogában áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életét.
A törvényalkotásnak viszont nincs joga, sem ebben a kérdésben, sem másban ahhoz, hogy hitelvekre (bármely egyház vagy felekezet hitelveire) alapozva alkosson törvényeket, s tegye azokat általános normatívává.
Gábor György
