Sokan figyelmeztetnek arra, hogy nem lesz jó vége a versenyképesség szempontjából (se) annak, hogy irányítottan, valódi verseny nélkül nyerik a megbízásokat a politikai kedvencek. Korrupciókutatók után itt egy újabb elemzése az uram-bátyám világ árának.
Nincs nap, hogy ne érkezzen hír arról, éppen hol és milyen állami megbízást nyer el a felcsúti zseni, a nemzeti vej vagy a kötélbarát (és a körülöttük csoportosuló kör). Ezek piactorzító hatásáról, például a törvényszerű drágulásról szól a 20 ezer építőipari közbeszerzést vizsgáló elemzés a Korrupciókutató Központ Budapest részéről, amely arra lyukad ki, hogy átlagosan 21 százalékkal voltak olcsóbbak a valódi versenyben elnyert megbízások.
A sima korrupciótól a jövővásárlásig
Mostanában pedig azt láthatjuk, hogy ezek az érdekeltségek egyre másra veszik be magukat stratégiai ágazatokba úgy, hogy magántulajdonú (esetleg külföldi) cégeket vásárolnak fel. Olykor súlyos kétségeket ébresztve aziránt, hogy egy multinacionális cég valóban üzleti megfontolás miatt válik meg a jelen és főleg a jövő ágazatában ténykedő leányától, amikor a teljes informatikai profilt átengedi Mészárosnak.
Ezzel a kérdéssel foglalkozik, igaz, nem magyar indíttatásból, hanem Olaszország példáján egy amerikai tudóspáros tanulmánya, amelyet a Defacto blog foglalt össze (és tett közérthetővé).
Haverok vagy érdemek?
A munka azt a kérdést járta körbe, hogy melyek a sikeres országok. Azok, amelyekben az előre jutásban a kapcsolatoknak van inkább nagy szerepük, mint a tudásnak és szorgalomnak, vagy amelyekben ez a rátermettségtől, hozzáértéstől és szorgalomtól függ. Más szóval a meritokratikus, az érdemeken alapuló vagy az uram-bátyám társadalmak (a haveri kapitalizmus – crony capitalism) jutnak-e messzebbre.
A szerzőket tehát Olaszország példája gondolkoztatta el. Az olasz gazdaság a világháború után nagyon gyorsan növekedett. Az olasz egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) a 80-as évek végére elérte Németországét. A 90-es években, és különösen az ezredforduló körül azonban a fejlődés megtorpant és Olaszország egyre inkább lemaradt Európa sikeresebb országai mellől.
Az ábra a termelékenységet hasonlítja össze. Azt, hogy egy óra alatt mekkora értéket (GDP-t) állít elő egy ország.
Az látható, hogy 2017-re minden ledolgozott munkaóra több, mint 60 dollárral növelte a GDP-t Németországban és kevesebb, mint 48 dollárral Olaszországban. Ez a különbség megmutatja, hogy Németországban a munkavégzés mennyivel hatékonyabb a fejlettebb technológiáknak és a jobb szervezésnek köszönhetően (is).
Magyarország, valamint a maradék visegrádiak (Szlovákia, Lengyelország és Csehország) átlagos termelékenységének változása is látható. Ahogyan Olaszország Németországhoz képest, úgy
Magyarország is egyre jobban leszakadt a régióban
az elmúlt 25 évben. Míg a 90-es évek közepén a szlovák és a lengyel gazdaság is fejletlenebb volt, mára Magyarország lett a régió sereghajtója.
Úgy, tegyük hozzá, hogy 2010-ig relatív leszakadást szenvedtünk el, a trendvonal emelkedő volt, csak a többieké meredekebb, 2010 után viszont a magyar érték stagnált, a V3-ak elhúztak. (A De facto nem vizsgálja az ábrán a Magyarország esetében látható kis mértékű felfelé ívelést a görbe végén. Mi csak sejtjük, hogy a versenyképességi felmérésekben 2010 után megállapított folyamatos lecsúszást némileg ellensúlyozták a felpörgő nagy értékű nyugati beruházások, amelyek összeszerelő-üzem jellegükkel együtt is felfelé húzták a gazdaság hatékonyságát.)
A folyamatos lecsúszás
Az amerikai szerzők rámutattak arra, hogy ebben az időszakban a világgazdaság átalakulására nagy hatással volt az információ-technológiai (it) forradalom. Mi van, ha a meritokrácia különösen fontos a nagy átalakulások idején? Lehetséges, hogy ebben az átalakulásban teljesítettek jobban azok az országok, ahol a legtehetségesebbek, és nem a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők voltak vezető pozícióban?
Ennek eldöntésére egy nagy mintás nemzetközi felmérés segítségével konstruáltak egy mutatót, amellyel össze tudták hasonlítani, mennyire voltak fontosak a képességek az előre jutáshoz a 18 vizsgált országban az elmúlt 20 év alatt.
A grafika azt szemlélteti, hogyan alakult ez a mutató Németországban, Olaszországban, és a visegrádi országokban az elmúlt évtizedben.
Nem meglepő, hogy a mutató szerint az egész időszakban Németország a legmeritokratikusabb. Talán valamivel meglepőbb, hogy e mutató szerint Olaszország rosszabb, mint bármelyik visegrádi ország. Sajnos, az ábra azt is jól illusztrálja, hogy Magyarország a többi visegrádi ország alatt teljesít ebben a mutatóban (is), és egyre közelebb kerül az olasz szinthez.
Az it-szektor a lakmuszpapír
A szerzők statisztikai módszerekkel azt is összehasonlították, hogy a vizsgált 18 gazdaság szektorának termelékenységnövekedésében mekkora szerepe volt az it-forradalomnak 1995 és 2006 között. Az eredmények azt mutatják, hogy
a kevésbé meritokratikus országok fejlődésében a különbség éppen azokban a szektorokban a legnagyobb, amelyekben az új technológiának a legfontosabb a szerepe.
Úgy tűnik tehát, hogy a technológiai forradalom gyümölcseinek learatásában különösen fontosnak bizonyult, hogy a vállalatok élén a rátermettségük alapján kiválasztott vezetők álljanak. (És akkor ismételjük meg, hogy Magyarországon a Mészáros-féle 4iG nem csak a nem mellesleg német távközlési óriás informatikai cégét veszi meg, hanem azóta már több, egyenként is milliárdos közpénzes megbízásokat kapott.)
Igazságtalan és demoralizáló, de kit érdekel?
Egy társadalom, ahol a kapcsolatok többet érnek a tudásnál és a szorgalomnál, igazságtalan és demoralizáló – vonja le a következtetés a De facto. Ráadásul a legújabb kutatásokból kiderül, hogy ez nem csak a közhangulatnak, hanem az ország alkalmazkodóképességének, és így a gazdasági növekedésnek is árt.
Tehát a magyar politikai és gazdasági elitnek már csak ezért is arra kéne törekednie, hogy az uram-bátyám világ helyét egy meritokratikusabb kultúra vegye át Magyarországon. Azt mi tesszük hozzá: ennek realitása jelenleg igen csekélynek látszik. Különösen annak fényében, hogy az érdemeken alapuló felfogást otthon előre helyező országok politikai és gazdasági döntéshozói másutt inkább az üzleti lehetőséget látják a haveri kapitalizmusban.
