A Borkai-féle családmodell – aligha túlzás – Orbán eddigi legnagyszabásúbbnak szánt, mi több, nemzetközileg is sikerreceptként ajánlott, rendszeralkotónak tekintett szlogenjét hajítja a kukába. Bár, Orbánt ismerve, aligha fog egyből leszállni erről a dakota lóról, de az eddig is üresen kongó dagályos mondatok talán már a leghívebbeknek is egyre kényelmetlenebbek.
Pedig mit meg nem tett Orbán, az elmúlt hónapokban nem volt olyan szónoklata – az állami rádióban péntekenként vagy valamilyen nagygyűlésen -, ahol ne építette volna tégláról téglára verejtékben úszva
a „keresztény szabadság”, sőt, mostanában már a „keresztény rendszerváltás”
építményét.
A tábor is érti?
Legutóbb bő három hete a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kongresszusán fejtette ki nézeteit, a jól kipróbált és megbízható KÉSZ-esek pedig hálásan megtapsolták. Nem tudom, holnap is párás szemekkel hallgatnák-e a tirádát, annak ellenére is, hogy ezek a magukra oly büszke „értelmiségi gondolkodók” az elmúlt húsz évben minden, de tényleg minden gazemberséget meg tudtak magyarázni, de legalábbis úgy tenni, mintha azok nem léteznének.
A keresztény szabadság eszménye
Akkor még nem sejtettem, vezette a bacsói mondat a Párt oldalát szerkesztő kezet, amikor az önmagában morális fölény tudatában már címnek is azt adta a beszámolónak, hogy Mutassuk meg a világnak, milyen a keresztény szabadságra épített élet! Orbán pedig nem kevesebb igénnyel lép fel mostanra, mint hogy a magyarok küldetése, hogy
megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet.
A hálás egytáborbeliek pedig már azt is tudhatják, hogy
- a hivatását vesztett liberális demokráciákkal szemben Közép-Európában ma a kereszténységből fakadó kulturális és civilizációs életerő nyilvánul meg;
- ne féljünk kimondani, hiszen már mindenki látja: Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni; nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk, hátha az összezavarodott, tájékozódását vesztett és végzetes bajoktól gyötört Európának is mentőöv lesz ez;
- Magyarországon létrejött egy új állam- és politikaelméleti modell, egy sajátos kereszténydemokrata állam;
- nem elég azt megmondani, mitől akarunk szabadok lenni, arra a kérdésre is meg kell találni a választ, mire akarjuk használni a szabadságot;
- a második rendszerváltás kijavítja és kiteljesíti az elsőt, megadja annak értelmét. Ez nemzeti, illetve keresztény rendszerváltás, amely kereszténydemokráciát eredményezett, középpontjában a keresztény szabadsággal.
A felsőbbrendűség érzete
És miben is nyilvánul meg a keresztény szabadság felsőbbrendűsége a liberális szabadsággal szemben? Míg az előbbi szerint mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti, addig az utóbbi tanítása szerint amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal. És főleg:
- a liberális szabadság szerint az egyéni teljesítmény magánügy, nem eshet a közösség erkölcsi megítélése alá;
- a keresztény szabadság szerint viszont az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, amely a közösség javát is szolgálja: öngondoskodás és munka, saját egzisztencia megteremtésére való képesség, tanulás, egészséges életmód, adófizetés, családalapítás, gyermeknevelés, a nemzet dolgaiban és történelmében való eligazodás képessége, a nemzet önreflexiójában való részvétel.
Az értelmet adó küldetés
Ezek után nem is kétséges, hogy ez a kerek szép új világ mi mindenre hivatott. Mert orbáni szemmel az európai civilizáció döntő változás előtt áll,
a liberális szabadságra épülő demokráciák pedig nem tudnak többé értelmet adni a kontinensnek.
A kereszténydemokrata válasz az új helyzetre az, hogy Európának világos civilizációs küldetése van, újra és újra meg kell alkotnia a keresztény szabadságot.
Az ismert gondolatok filozófiai, de legalább politikaelméleti értéke erősen vitatható, a kérdés azonban most nem is ez. Magyar Bálint, majd nyomában más alkotótársak tizenéve írják körül szorgosan a láthatót, igyekezvén tudományos igénnyel rendszerbe foglalni ezt. Mások (Ungváry Rudolf) inkább történelmi gyökereket vélnek fellelni. Az idő, a tudomány kíméletlen rostája fogja elvégezni, hogy a maffiaszerkezet vagy a fasizmus-modell ver gyökeret, netán valami más.
Eddig is láttuk, de ez más
Ebbe rongyolt bele az egyelőre névtelenségbe burkolózó állítólagos ügyvéd, aki nem nagy terjedelmet veszteget elméleti fejtegetésekre (semmit), hanem a posztmodern kor módszerével látványelemekkel feldobva mutatja be ugyanazt a láthatót. S ebben
nem a bulváros malackodás a fontos, hanem az ezt felvezető esetleírások, a képekkel csak megerősítve és oksági kapcsolattá láncolva.
Az, ahogyan összeér a telek (majdani Audi-gyáré) eladása a havernek, ennek a hivatali pozícióból átminősítése az önkormányzatban, majd a végső értékesítés sokszoros áron. És az ehhez hasonló ügyletek, ahogyan azt ügyvédünk – (eddig) konkrétumok nélkül – sorolja szépen. Hogy aztán ugyanezek a szereplők az így szerzett „magánjövedelemből” induljanak a földi paradicsomi túrákra az off shore-ba „okosított” magángépekkel és a milliós bérletű jachttal, meg, ha igaz, a kokóhegyekkel. S mindez pünkösd idején.
Dzsentrik-párttitkárok világa
Ahol Fekete Pákó didizésére tolják a bérbe vett lyányokat. Ez még annál is lejjebb van, ahogyan Orbán és pár haverja a fehérvári huszárokat nótázza el már nem szomjasan, mert ez mégis jól ismert a dzsentrik-párttitkárok országában. De egy migráncs? Hát igen, vajon mit szólna az igazán keresztény konzervatív Beke Kata, ez a nagyszerű asszony (hogy csak egyvalakit említsek) ha látná, egykori párttársai, sőt padtársai az MDF-ből kik közé kerültek. Ma hogyan sikítana fel benne a jó ízlés annak láttán, ahogyan ezek az emberek a kamerába vigyorogva mutatják, hogy
hé, ti, parasztok, mi mindent megengedhetünk magunknak. Ezt is, így is.
A felfoghatatlan rongyrázást eddig is láttuk, a soktízmilliós csodajárgányokat és karórákat, a távoli felvételeket arról, ahogyan az ország gázszerelője a magánjetbe száll be vagy onnan ki, az esetlen-bumfordi téblábolást a tízmilliárdos luxushajón. Annak is bőséges dokumentációja van, honnan hová repkednek a népünk bölcs vezére által kiválasztottak, és a nemzeti vő éppen hányadik kastélyt veszi a mi pénzünkön.
Egy újabb politikai termék
De a – szó szerint – pőre valóság bemutatása ezer szónál és okos tanulmánynál ékesebben mutatja be a látható mérhetetlen züllöttségét,
a szajkózott elvek és a valóság közti cinikusan vállalt szakadékot.
Az akol melegében felmutatott összekacsintás a dorbézolás közben – na, így kell élni, ez nekünk jár – letaglózó, bár korántsem meglepő. (De legalább nem értekeznek arról, hogy „mi különleges anyagból vagyunk gyúrva”, csak elszomorítóan röhejesen beszélnek arról, hogy „talán okosabb vagyok Zuckerbergnél”.)
Azt már eddig is tudtuk, hogy a „polgári Magyarország” csak egy politikai termék volt. Elhasználódott, eleve nem rezonált valami jól a néplélekben, ki is dobták. Ennek helyébe jött ez a keresztény izé. Tágasabb, általánosabb, patinásabb, kellően tartalmatlan és semmitmondó ahhoz, hogy aki vonzódik a vezényszavakhoz és előre megrágott elvekhez, azt magához vonzza.
Ebből a hosszasan épített várból csinált ócska rabicot három nap alatt Borkai. Valójában persze a gőg türemkedett elő az acélperemes fedő szorítása alól. A fék(eze)tlen, sőt, szabadjára engedett kivagyiság – pláne, ha ilyen suttyó parvenüséggel ölelkezik – mindig előállítja a maga önleleplezéseit. Hiába tiltják (legalább ne fotózzatok), a diadalt muszáj dokumentálni, más értelme talán nincs is ennek a dőzsölésnek. (Ahogyan a nácik is minden parancs ellenére végigfényképezték a rémtetteket.)
Borkai most mindenesetre gyorsan szabira ment.
És magyarázkodása a nem kérdező kamerába éppoly kevéssé meggyőző, ahogyan az őt alighanem erre instruáló gazda hangja se annyira érces, mint amikor azt zengte az ideiglenes amerikai ügyvivőnek, hogy „legyen férfi, álljon ki!”, mármint menjen perre a korrupció gyanújába került NAV főnökével. Hol van már a keresztény szabadság magabiztossága. A fentebb idézett
magasztos elvekkel szembejövő valóság nem is szülhetett más hivatalos Fidesz-választ, mint hogy mindez magánügy.
A 11. parancsolat
Mi jön most? Meglátjuk. Valószínűleg minden eddiginél ádázabb bosszú. A „11. parancsolat” szellemében, amelyben a „bajtársiasság” a legfontosabb, „ne mondj rosszat fideszes társadról”. Aki nem lojális, annak sorsát eddig is ismertük. De most – az éjszakai sötét erdő mélyén magát biztatóhoz hasonlatosan – arról szónokolt az egy jelöltes, 99 százalékos elnökválasztást hozó (de szép, régi idők!) kongresszuson Orbán, hogy egyre inkább komolyan vehető ellenfél nélkül maradnak. Ám maga is tudja, hogy ez nem igaz. És ugyan szerinte egyre kevésbé az ellenfél támadásai, mind inkább a bajtársiasság tartja egyben őket, de bízvást kijelenthető, hogy a féktelen düh mindenkire le fog sújtani. Belül és kívül egyaránt.
