Featured

Hazudhatnak-e politikusok fizetett hirdetésekben a Facebookon?

Hazudhatnak kérdezte a londoni Guardian a Facebook főnökétől Mark Zuckerbergtől, aki ismertette a világgal: miképp készülnek a 2020-as választásokra? „2016 óta sok minden megváltozott, a Facebook is változik. Múltkor a választások után reagáltunk, de most megpróbálunk elébe menni a dolgoknak!”- vázolta fel a milliárdos menedzser a Facebook terveit, amelyek befolyásolhatják a választások menetét – és nemcsak az Egyesült Államokban.

Nemcsak Oroszország, de Irán is nyomul a Facebookon

A cég informatikai biztonsági főnöke blogján közölte , hogy ezzel a két állammal kapcsolatban találtak igen problematikus dolgokat, melyek alkalmasak lehetnek a választások befolyásolására az USA-ban. Nathaniel Gleicher biztonsági főnök azt írta, hogy az oroszok egy egész állami ügynökséget tartanak fenn ebből a célból: Internet Research Agency /IRA/ a neve, és igen komoly pénzügyi források fölött rendelkezhet. Az oroszok gondosan ügyelnek arra, hogy eltüntessék a nyomokat abból a célból, hogy a felhasználó közönség ne érezze: külföldről akarják őt befolyásolni.

A 2020-as amerikai választási kampányt megcélzó orosz akció a Facebookon és az Instagrammon összesen 246 ezer követővel rendelkezett.

Több mint 75 ezer képet és szöveget posztoltak – legalábbis ennyit állapított meg a Graphika nevű cég, mely a Facebook megbízásából megfigyelte az oroszokat.

A legkülönbözőbb témákban nyilvánítottak véleményt: Trump mellett éppúgy mint egyik legfőbb bírálója, a demokrata Bernie Sanders szenátor mellett. Éppúgy mint a 2016-os kampányban a zűrzavar keltése volt az oroszok egyik fő célja. Ezért posztoltak olyan képeket és szövegeket, melyek a rendőrséget bírálták, mert a feketékkel szemben brutális módszereket alkalmaz. Ugyanakkor olyan anyagok is voltak, melyek a rendőrök jogos fegyverhasználatát hangsúlyozták.

Az irániaknak három akcióját figyelték meg: ezek elsősorban a Közel Keletre irányultak, de Latin Amerika is célpont. Az irániak ugyanis évtizedekkel ezelőtt felrobbantották Latin Amerika legnagyobb zsidó központját Buenos Aires mellett, és tagadták ezt egy darabig. Azóta Irán szavahihetősége a mélyponton van Latin Amerikában.

Általában módosított amerikai tartalmakat használtak

A Graphika jelentése szerint a társas oldalakon az USA-ban megjelent mémeket változtatták meg. Ritkán alkalmaztak direkt propagandát, inkább közvetve próbálták meg befolyásolni a választópolgárok hangulatát. Mi volt a céljuk? Joe Biden lejáratása! A talán legesélyesebb demokrata elnökjelöltet Trump is élesen támadta mondván: amikor alelnök volt, akkor fiát előnyös üzleti pozícióba helyezte Ukrajnában. Az oroszok álhírekkel (fake news) próbálták meg lejáratni Trump ellenfelét – méghozzá a szokásos módszerükkel. „Mind konzervatív mind pedig liberális álhíreket felhasználtak Joe Biden lejáratására!” – nyilatkozta a CNN-nek Ben Nimmo, a Graphika kutató csapatának vezetője.

Mit tervez Zuckerberg jövőre ?

Mindenekelőtt azt, hogy megerősítik a választott tisztségviselők oldalainak a védelmét, megszigorítják az ellenőrzést. Kitiltják a Facebookról azokat a politikai hirdetéseket, melyek arra ösztönzik a választó polgárokat, hogy maradjanak otthon, mert nem érdemes elmenni szavazni! Ez a tilalom a politikusokra is vonatkozik- hangsúlyozta Mark Zuckerberg. Korábban ugyanis a Facebook a politikusokat kivonta a tilalom alól. És mi van akkor, ha a politikus hazug hirdetést ad föl? – tudakolta a londoni Guardian, de egyelőre nem kapott választ Mark Zuckerbergtől, a Facebook alapító főnökétől.

Orosz-török béke Szíriában

Nincs szükség újabb offenzívára a céljaink elérése érdekében – közölte Törökország hadügyminisztere miután Putyin és Erdogan Szocsiban megállapodott a szír békefeltételekről. Orosz és szír csapatok foglalják el az amerikaiak és a kurdok helyét, így mind Oroszország mind pedig Törökország elérte célját.

Moszkva kiszorította az amerikaikat Szíriából, Erdogan pedig a kurd milíciát a határövezetből. Szíria területi egységét megőrizték – így Asszad elnök is boldog lehet bár őt be se vonták a tárgyalásokba. A kurd autonómiának vége, de népirtásra nem került sor.

Visszatelepítik-e a szír menekülteket

Erdogan az offenzíva egyik célját ebben jelölte meg, de ezt kevesen vették komolyan. A magyar külügyminiszter viszont erre hivatkozva biztosította támogatásáról a törököket – egyedül az uniós tagállamok közül. Törökországban több mint négymillió szír menekült éldegél – többnyire rossz körülmények között. Erdogan elnök azzal fenyegetőzik, hogy a szír menekülteket Európára zúdítja. Az Európai Unió mindenképp szeretne elkerülni egy újabb menekült hullámot. Ezért 6 milliárd eurót fizet Törökországnak.

A vissza telepítést akadályozhatja Szíria bonyolult vallási és nemzetiségi összetétele. A polgárháború a szunnita többség és a vallási és nemzeti kisebbségek között robbant ki. Asszad elnök maga is az alavita kisebbséghez tartozik. A kurdok ugyan szunniták, de szemben álltak az Iszlám állammal, mely csakis az arabokat fogadta el hithű muzulmánnak. Asszad elnöknek sok gondja lesz a rendfenntartással, ha valóban átveheti az irányítást. Közben ugyanis megerősödött az Iszlám állam, melynek legyőzésében a kurdok kulcsszerepet vállaltak. A megígért autonómia reményében. Ebből nem lett semmi, de a kurdokat már a szultán birodalmának felbomlása óta áltatják ígéretekkel a nagyhatalmak, és eddig semmi nem valósult meg belőlük …

Kormánypárti troll támadt a DK-sokra

A Zeneakadémia előtt flashmobot tartó DK-sokra támadt rá a fideszes Vadhajtások trollja. A rendőrök elvezették, a DK-s politikusát kórházba vitték.

A DK rögtönzött felvonulást és sajtótájékoztatót szervezett a Zeneakadémia elé. Itt tartotta este beszédét Orbán Viktor. Az ellenzéki csoportra rátámadt a hírhedett Vadhajtások Fidesz-párt vezetője, Bede Zsolt, aki rendszeresen megzavarja a hasonló politikai rendezvényeket.

Bede kitépte a DK óbudai politikusa, Domokos Ágnes kezéből az egyik plakátot, majd káromkodva, szemkilövetőket emlegetve összetépte. Ezután is folyamatosan igyekezett megzavarni Barkóczi Balázs szóvivő sajtótájékoztatóját.

Orbán közhelygyűjteménnyel lépett fel

Aktualitást nélkülöző beszédet mondott zárt körben Orbán Viktor. A forradalom napján magasztos semmitmondás volt a mondanivaló.

Semmilyen napi témát se érintett a Zeneakadémián, zárt körben, kiválasztott meghívottak között tartott beszédében Orbán Viktor, nem úgy, mint hasonló alkalmakkor az elmúlt években. A miniszterelnök a következőkről beszélt:

  • 1956-ban is szabad és független Magyarországot akartunk magunknak a nemzetek Európájában, október 23-án a magyar nemzet ősi jussát követelte vissza, szabadon akart dönteni arról, miként éljen.
  • Szabad és független Magyarországot akartunk a nemzetek Európájában, Európa nyugati fele akkor még valóban a szabad nemzetek közös hazája volt.
  • Akkor a fiatalok úgy érezték, ha folytatódik a szovjet világ, akkor a magyar életből semmi sem marad.
  • Tenniük kellett valamit, fegyvert fogtak, mert úgy látták, nem lesz más kiút. Csak egyetlen út maradt: harcolni a talpalatnyi földért, ami még az övék.
  • Nekünk, magyaroknak csak ez az egy hazánk van, csak itt, a Kárpát-medencében hozhatjuk létre azt a nagy közös alkotást, amit Magyarországnak és magyar kultúrának hívunk.
  • A haza mi vagyunk mind, haza csak addig van, amíg van, aki szeresse, aki áldozatot hozzon érte.
  • Haza csak ott van, ahol hazafiak is vannak.
  • A hitványság mindig összeadódik, a kérdés az, hogy a hazafiak hajlandóak-e összeadódni.
  • 1956-ban összeadódtunk, és hát csodát is tettünk, soha nem látott magasságokba emelkedtünk, és ma is ebből a csodából élünk.
  • Nagy árat fizettünk érte, de a magyar csodát nem adják olcsón.

Az egyetlen, valamelyest a mának tekinthető üzenet az volt, hogy se Európa, se Magyarország nem maradhat meg, ha önmaga ellen fordul, és szembemegy mindazzal, ami élteti, ha saját múltja és ősei ellen fordul, ha szakít a szabadság, függetlenség és keresztény testvériség hármas fundamentumán létrejött életformával, amely Európát és benne Magyarországot a világtörténelem legsikeresebb földrészévé tette.

  • Könnyű természetes állapotnak tekinteni, hogy van egy független, szabad, nemes eszményekre épülő hazánk, de ezt a hazát nem ajándékba kaptuk.
  • A magyar nemzet 1956 őszén „felsőbb osztályba lépett” egy olyan történelmi teljesítménnyel, amelynek erkölcsi kisugárzása érezhető volt az egész Földön.
  • Az ötvenhatosoknak köszönhetjük, hogy a történelem sötét óráiban, a szovjet megszállás alatt is megőrizhettük tartásunkat, felemelhettünk a fejünket, mert volt mire és kikre büszkének lenni.
  • Az ötvenhatosok győztek, mert utódaikra a bátorság és a hősiesség nagyságát hagyták örökül.
  • A mai pesti srácok és lányok is, ha kellene, ugyanolyan fényesen helyt állnának, mint elődeik.
  • Mi, magyarok ezer év alatt nyertük el a tudást, hogy mindig az állandóra és a maradandóra tekintsünk, Istenre, hazára, családra.
  • Ma sem választhatunk ennél jobb vezércsillagot.
  • Dicsőség a hősöknek!

Karácsony: a mai nap a köztársaság újjászületésének napja

A romlást és értékvesztést sikerült megállítani, de a főváros vezetőinek példát kell mutatniuk becsületből és tisztességből – mondta Karácsony Gergely az október 23-i beszédben. Az új főpolgármester szabaddá, zölddé és menővé tenné Budapestet.

„Olyan régen volt már, hogy azért gyűltünk össze, hogy kiálljunk valamiért, és nem azért, hogy tüntessünk valami ellen” – vágott bele ünnepi beszédébe Karácsony Gergely a Városháza előtti parkoló újranyitott területén.

Az ovációval színpadra lépett, pár napja tisztében lévő főpolgármester úgy fogalmazott, hogy

nyolc évvel ezelőtt eltűnt életünkből a köztársaság, de tíz nappal ezelőtt a romlást és az értékvesztést állították meg a szavazók, így a mai nap a köztársaság újjászületésének napja is,

de a köztársaság helyreállításához sok közös munkára lesz szükség.

Közönség a Fõpolgármesteri Hivatal Hol szabad vagy, otthon vagy – Budapest mindenkié! elnevezésû rendezvényén. MTI/Kovács Tamás

A fővárosnak olyan helynek kell lennie, amiben minden magyar otthon érzi magát, azok is, akik tíz nappal ezelőtt nem a változásra szavaztak – mondta. Szerinte nyerni többséggel is lehet, de győzni csak valódi közösséggel. A szabadságot és a hazát nem lehet egymás ellenében szeretni, mert azzal felszámoljuk mindkettőt – szögezte le Karácsony.

A főpolgármester szerint a város új vezetői ne másokkal példálózzanak, hanem példát mutassanak, mindenek előtt becsületből és tisztességből.

MTI/Kovács Tamás

Karácsony úgy látja, hogy 1956 felkelői nem követeltek sokat.

Olyan országot követeltek, ami keletről nyugatra fordul, ahol nem hazudnak az emberek arcába, ahol nem a saját kiváltságaikat nézik a vezetők a közjó szolgálata helyett.

Azt hittük, hogy rábízhatjuk sorsunkat a kiválasztott kevesekre, de látjuk, mi lett belőle: kiszolgáltattuk nekik álmainkat – emelte ki Karácsony. „Tegyük Budapestet szabaddá, otthonossá, zölddé, menővé” – mondta ki a jelszót. Tegyük szabaddá, zölddé, menővé – mondta Karácsony. Beszédét azzal zárta, hogy maradjunk együtt, Budapest.

Neonáci támadás az Auróra ellen

Ötven-hatvan neonáci keretlegény az ünnepen megtámadta az Auróra közösségi központot a VIII. kerületben. A rendőrség eljárást indított. Az új józsefvárosi polgármester, Pikó András szolidaritást nyilvánított az Aurórával és rendőrségi védelmet kért.

Ötven-hatvan neonáci megtámadta a józsefvárosi Auróra közösségi központot. A zárva lévő – délutáni nyitásra készülő – klub homlokzatán lévő szivárványos zászlót felgyújtották és neonáci címkéket ragasztottak ki – írta az eseményről Schönberger Ádám, az Auróra működtetője.

A támadók a Légió Hungária nevű neonáci szervezet tagjai voltak, akik Facebook-oldalukon elismerték a támadást. Schönberger szerint az attak résztvevői

a Mi Hazánk Mozgalom felvonulásáról érkeztek az Aurórához,

és vonulásukat nem kísérte a rendőrség.

A rendőrség eljárást indított. Mint írják, a bejelentés szerint az Auróra Kultúrközösségi Központra kihelyezett zászlót ismeretlen személyek leszakították, azt felgyújtották, valamint az épület falát is megrongálták. A bejelentés szerint személyi sérülés nem történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, és a rendőrök megkezdték az elkövetők felkutatását. ​

A kerület új polgármestere, a független, de a teljes ellenzék támogatását élvező Pikó András közleményében reagált az attakra.

„Az Auróra közösségét ma olyan támadás érte, melyet magánemberként és polgármesterként egyaránt elítélek, szolidáris vagyok velük. Délután 4 órakor az Auróra kinyit, ezért egyeztettem telefonon a kerületi rendőrkapitánnyal, aki biztosított arról, hogy kézben tartják a helyzetet és védelmet biztosítanak az ott lévőknek”.

Az Aurórát pár hete Budaházy György szélsőségesei támadták meg, előtte pedig az előző, fideszes józsefvárosi vezetés folytatott vele szemben hadjáratot. Bezáratta, majd bíróság ezt felülbírálta.

Ujhelyi: biztosította az EP az ingyenes vonatbérlet-program folytatását!

Elfogadta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése a mai napon azt az állásfoglalást, amely a jövő évi költségvetési kereteket és prioritásokat tartalmazza. Ennek egyik fontos tételeként az EP megerősítette, hogy az általam mentorált ingyenes InterRail-bérlet programja a következő évben is folytatódhat, az ehhez szükséges források rendelkezésre fognak állni.

Mint azt az elfogadott állásfoglalás is rögzíti: folytatni kell és tovább kell erősíteni a DiscoverEU pályázatot, különös tekintettel az Erasmus+ programba tervezett integrálása kapcsán.

Büszke vagyok arra, hogy elsőként karoltam fel ezt a kezdeményezést és segítettem a megvalósulását. Az elmúlt években eddig közel háromszázezer fiatal jelentkezett a programra, közülük ötvenezren tudtak élni az ingyenes vonatbérlet nyújtotta utazással. A program sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre is közel tízszeres volt a túljelentkezés. Kétségkívül ez az Európai Unió egyik legprogresszívebb és legtöbb bővítési lehetőséget rejtő programja, amelyre a 2021 utáni hét éves költségvetésben várhatóan már évi százmillió euró fog rendelkezésre állni. Azon fogok dolgozni, hogy a program mind szélesebb kör számára elérhető legyen és erősíteni tudjuk az oktatási és ismeretterjesztő lehetőségeit.

A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. A végül DiscoverEU néven megvalósuló program nemrég európai nívó-díjat nyert.

Elsorvadnak a fellebbezések a választás után

Jogerőre emelkedtek az önkormányzati választások utáni kifogások. Nem enyhül a gyanú, hogy esetleg „nyomok eltüntetése” volt a cél. Ezzel elhárult az akadály a Fővárosi Közgyűlés megalakulása elől.

Egyre-másra utasította el a Fővárosi Választási Bizottság az önkormányzati választás utáni fellebbezéseket. Ennek nyomán elhárult az akadály Pikó András (VIII. kerület), V. Naszályi Márta (I. kerület), Baranyi Krisztina (IX. kerület) és Déri Tibor (IV. kerület) polgármesteri hivatalba lépése elől. A kifogásolt képviselői helyek választási eredményét is megerősítette a testület.

Kőbánya (X. kerület) esetében is jóváhagyta a másodfok azt, hogy a nyertes fideszes polgármester, D. Kovács Róbert mögött nincs kormánypárti többség. Itt egyéni választókerületi eredmények elleni kifogást vetette el a választási szerv jogerősen.

Baranyi Krisztina, Ferencváros jövendő vezetője érdekes képet tett ki a Facebookra. Ezen

üres irattartók tömege látszik a legkülönfélébb ügyek csoportjában.

Egyelőre nem világos, hogy ez iratok eltüntetését támasztja-e alá. A kifogásolt választási eredmények mögött sokan a „nyomok eltüntetését” vélték felfedezni. Baranyi például a múlt csütörtöki hivatali átvételi időpont előtt tíz perccel értesült a fellebbezésről.

Ezekkel a jogorvoslati döntésekkel elhárult az akadály a Fővárosi Közgyűlés összehívása elől. Ahogyan írtuk, a fellebbezések miatt nem volt meg a demokratikus pártok többsége a nem jogerős határozatokig. A kerületi polgármesterek egyben a Fővárosi Közgyűlés tagjai is. A választási eredmény alapján a 33 tagú testületben a főpolgármesterrel (Karácsony Gergely) együtt 18 Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-s, 13 Fidesz-KDNP-s és 2 független (de mindkettő kormánypárti támogatású) polgármesteri mandátum van.

A „betartások” azonban folyamatosnak látszanak. Újpesten a kerület új, momentumos polgármestere, Déri Tibor azzal szembesült, hogy mintegy negyven ember felmondott közös megegyezéssel – írta meg a 24.hu. Majdnem üres városháza várta, mert a felmondók sora az aljegyzőtől a titkárságon át a gépkocsivezetőig terjed. Korábban Pikó Andrást várta kerületi cégek vezetőinek csoportos felmondása.

Liget-projekt, stadionok, eb, vb: ennyi volt?

A Fővárosi Közgyűlés döntésére vár a kormány a budapesti beruházások ügyében. Ez érinti a Liget-projektet is, sőt, szinte mindent. Karácsony Gergely a Városligetben közparkot szeretne, a stadionokról pedig a lakossághoz fordul.

A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, a kormány kedden áttekintette a miniszterelnök és Tarlós István volt főpolgármester között tavaly november 17-én aláírt megállapodást, valamint az állami forrásból megvalósítás alatt álló beruházások helyzetét, és rögzítette, hogy ezek megvalósulását továbbra is támogatja, de

elengedhetetlennek tartja a Fővárosi Közgyűlés egyértelmű állásfoglalását is.

A kormány a közgyűlés döntéséig felhívja az érintett minisztereket, hogy a beruházások tekintetében a „jó gazda gondosságával” járjanak el. Gulyás Gergely azt mondta, hogy Budapest az egész nemzet fővárosa, és a kormány is erős és fejlődő fővárosban érdekelt, ezért működtek együtt az elmúlt években a fővárossal, és ennek köszönhető a számtalan megvalósult fejlesztés is.

Tarlós István időszakát Budapest „aranykorának” nevezte a miniszter. 2010 óta 1850 milliárd forint értékben fejeződtek be beruházások,

további 4400 milliárd forint értékű fejlesztések folyamatban vannak.

Példaként említette a 3-as metró felújítását, egy atlétikai stadion és egy multifunkcionális csarnok épülését, valamint a Városligetben folyó beruházásokat, és kijelentette, ha ezekre a főváros igényt tart, akkor a kormány továbbra is támogatja.

Ezekről

a sportfejlesztésekről Orbán a parlamentben azt mondta, hogy ha a főváros nem akarja ezeket, akkor elmaradnak.

Érdemes szó szerint idézni Orbánt, aki Tordai Bence kérdésére a következőket válaszolta:

„Ha azt mondják, hogy nem kell a Liget-beruházás, akkor nem lesz Liget-beruházás. És ha a Fővárosi Közgyűlés azt mondja, hogy nem akar atlétikai világbajnokságot, akkor nem lesz atlétikai világbajnokság és nem lesz atlétikai stadion. És ha önök azt mondják, illetve a Fővárosi Közgyűlés azt kéri, hogy ne legyen Budapesten Európa-bajnokság, kézilabda-döntő és ne építsünk ezért egy húszezres csarnokot, akkor nem fogunk építeni és nem lesz Budapesten európai bajnoki döntő.”

A Liget Budapest projektről Gulyás azt mondta, várják az új Fővárosi Közgyűlés álláspontját a folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatban.

„Ha lehet, befejezett beruházást lebontani nem szeretnénk a Városligetben”

– jegyezte meg, jelezve, hogy a Nemzeti Galéria és az innováció háza van tervezés alatt.

Nem tud arról, hogy megérkezett volna a levél – mondta arról, hogy Karácsony Gergely találkozót kezdeményezett Orbánnal. A kormány nyitott arra, hogy a korrekt partnerség jegyében normális párbeszédet folytasson a fővárossal, akkor van értelme tárgyalni, ha a főváros már tudja, mit szeretne. A kormány mai határozatai is azt segítik, hogy a főpolgármester demokratikus felhatalmazás birtokában dönteni tudjon, ő és a főváros mit szeretne – mondta Gulyás Gergely.

A másféle budapesti beruházásokról Gulyás azt mondta, hogy

ha a főváros az eddig tervezett projektek helyett esetleg másokat szeretne, egyértelműek a hatásköri szabályok: a fővárosnak saját költségvetése van, a kormánynak pedig számtalan vállalása.

Jövőre például a kormány 20 milliárd forintot tervezett a BKV-nak, és rendelkezésre áll az a 6 milliárd forintos pluszpénz is, amit még Tarlós István tartott szükségesnek a Lánchíd felújítására.

A mintegy 4400 milliárd forintot érintő fővárosi fejlesztési programok közül jó néhányról van már országgyűlési döntés, ha nem ezeket vagy nem ott szeretnék megvalósítani a fővárosban, akkor az összegekről ismét az Országgyűlésnek kell döntenie. Vannak olyan budapesti programok, amelyeket a kormány kész támogatni, de

sehol nem szeretnének úgy fejleszteni, hogy az adott önkormányzat ehhez nem járul hozzá

– fejtette ki Gulyás.

Karácsony Gergely szerint a kormány döntése jó kiindulópontja annak az együttműködésnek, amelyben ő kiszámítható partner lesz – írta a Facebookon a főpolgármester. Programjához ragaszkodik, ennek pedig van három fontos alapköve van: presztízsberuházások helyett a budapestiek életminőségét javító fejlesztések kellenek, a város kizöldítése elengedhetetlen, és

Budapest jövőjéről a budapestiek bevonásával kell dönteni.

Ebből az fakad, hogy nem arról szólnak a jövőben a kormány és Budapest közötti tárgyalások, hogy mit szeretne, vagy nem szeretne a főváros felelős vezetése, hanem arról, hogy mit szeretnének, vagy nem szeretnének a budapestiek í fogalmaz Karácsony. A Városliget ügyében felmérésből ismert a tény:

a budapestiek közel kétharmada közparkot szeretne a Liget-projekt épületei helyett.

Ezért ebben az ügyben azt az álláspontot képviseljük határozottan, hogy újabb építmények helyett meg kell növelni a zöldfelületet a Városligetben.

A kormány által kezdeményezett stadionberuházások ügyében pedig közvetlenül a budapestiekhez fognak fordulni, hogy az ő véleményüket képviselhessék a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.

Mai kérdés – A korábbi MSZP-s kormány korruptsága felmenti a Fidesz kormányt saját kilencévi korrupciójának bűnössége alól?

 

This poll is no longer accepting votes

A korábbi MSZP-s kormány korruptsága felmenti a Fidesz kormányt saját kilencévi korrupciójának bűnössége alól?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK