Featured

Agyhalott-e a hetven éves NATO?

Londonban tanácskoznak a 29 állam vezetői, akik egyre megosztottabbak az észak-atlanti szerződés jövőjét illetően. Trump elnök szeretné csökkenteni az amerikai elkötelezettséget az Óvilágban, és rávenni szövetségeseit arra: költsenek többet katonai célokra vagyis vegyenek több amerikai fegyvert.

Trump követelésének elsősorban az egykori szocialista államok tesznek eleget: a három balti ország, Lengyelország, Románia és Bulgária. Ezek az államok a GDP 2%-át költik katonai célra. Cserébe azt várják az Egyesült Államoktól: vészhelyzetben teljesítse az ötödik cikkelyt vagyis védje meg őket Oroszországtól.

Ez aggasztja az egykori szocialista államok vezetőit, akik távolról sem lehetnek biztosak benne, hogy Trump a döntő pillanatban melléjük áll. Az USA elnöke „különleges” kapcsolatot ápol Putyinnal, és ez nagyon aggasztja az Oroszország határaihoz közel elhelyezkedő egykori szocialista államok vezetőit. Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem tartozik közéjük, mert ő is „különleges kapcsolatot” ápol Putyin orosz elnökkel.

A Közel Keleten nyíltan szembekerültek a NATO tagállamok

Franciaország és Németország elítélte Törökország katonai akcióját Szíriában. Macron francia elnök kijelentette: a NATO agyhalott, mert döntésképtelen. Válaszul Erdogan török elnök azt kérdezte: nem Macron agyhalott-e?

Boris Johnson brit miniszterelnök – mint vendéglátó – egységre szólítja fel a NATO tagállamokat, de a brexitről szóló választási kampány kellős közepén ennek az egység felhívásnak tragikomikus jellege van.

Olivio, a naiv

Már a múlt héten megtámadta napirend előtt a Fidesz Kocsis Cake Oliviot, a Párbeszéd képviselőjét, amiért a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén azt találta mondani, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulójáról a szomszéd országokkal közösen kellene megemlékezni.

Érdemes idézni Dömötör államtitkárt a jegyzőkönyvből: „Képviselőtársuk pár napja egy érdekes gondolatfutamot mutatott be. Azt javasolta, hogy a közelgő trianoni évfordulóra a környező országokkal közösen kellene emlékezni. Most nehéz eldönteni, hogy címeres naivitással állunk szemben, vagy újra két lábbal rúgnak a külhoni magyarokba, mert utóbbira is sok példa volt az ellenzéki pártok részéről.

Mi egyébként nem vagyunk a megbékélés ellen, de amit javasolnak, az az érzéketlenség kőbe vésett bizonyítéka.

Pont olyan, mint amikor a Momentum a XXI. századra hivatkozik, és román pártokkal kampányol a külhoni magyar pártok rovására. Az elképzelés realitásáról mindent elmond az, hogy a volt román elnök még pár nappal ezelőtt is arról beszélt, hogy Románia a Tiszánál kezdődik. A magyarok több országban is az alapvető nyelvhasználati jogaikért küzdenek, száz évvel Trianon után. Önök szerint ilyen körülmények között hogyan lehetne közösen megemlékezni? Hogyan lehetne közösen ünnepelni? Szóval, azt javasoljuk, hogy ha legközelebb ilyen blődséget javasolnak, akkor kérdezzék meg előbb a külhoni magyar közösségeket is. Súlyos dolgokról fognak beszámolni, még nem késő, hogy külföldi szponzoraik mellett egyszer őket is meghallgassák.”
Tudni kell, hogy a Párbeszéd – akárcsak az MSZP vagy az LMP – az úgynevezett „nemzetpolitika” alapkérdéseiben egyetért a Fidesszel: egyetértenek a kettős állampolgársággal és a határon túli magyarok választójogával (csak eltérő, szerintem még szerencsétlenebb módon oldaná meg képviseletüket a magyar Országgyűlésben), és támogatta a „Trianon-emlékév” ötletét is a századik évfordulón. Támogatták az Országgyűlésben már tavaly a Jobbik erre irányuló javaslatát is (amiből a Fidesz tartózkodása miatt nem lett semmi), és megszavazták akkor is, amikor idén már a Fidesz javasolta azt a Nemzeti Összetartozás Bizottságának képében. Ott van a Párbeszéd a Magyar Állandó Értekezleten is, így mondhatta el meglepő javaslatát Kocsis Cake annak legutóbbi összejövetelén.
Kocsis Cake már Dömötör államtitkár idézett támadását követően szót kért, és azt mondta, hogy ő nem közös ünneplésről beszélt, hanem csak arról, hogy

„a szomszédos országokat is be kell vonni ebbe, legalább tájékoztatási szinten arról, hogy nekünk nem az az érdekünk, hogy a feszültséget szítsuk, hanem az az érdekünk, hogy megemlékezzünk Trianonról és megemlékezzünk a külhoni magyarokról. Ez volt a konferencián, és ez volt az, amit én elmondtam. Úgyhogy minden más hazugság.”

Most hétfőn, napirend előtt szót kérve visszatért az ügyre, és 1990-es Trianon-ügyi kivonulása miatt bírálva a Fideszt, majd ismét cáfolta, hogy ő a szomszéd országokkal közös ünneplést javasolt volna a MÁÉRT-en, ő csak a velük való egyeztetést, az ő bevonásukat, tájékoztatásukat javasolta. Ezúttal ezt kiterjesztette az összes európai országra és az összes nagyhatalomra is kiterjesztette a tájékoztatás igényét, „mert fontos, hogy megismerje a világ, mi történt Trianonban száz évvel ezelőtt, mi történt azóta, és mi volt a sorsa a külhoni magyaroknak, és van egy olyan ország, amely a saját népcsoportjával határos…” Azután még megtámadta Bayer Zsoltnak egy közös megemlékezésre vonatkozó javaslatát egy tv-műsorban.
Amikor a múlt héten hallottam Dömötör Csaba támadását Kocsis Cake MÁÉRT-beli szereplésével kapcsolatban, azt hittem, az európai normákat érvényesíteni kívánó javaslatról volt szó. Hegyeshalmon túl ugyanis valóban az a szokás, hogy az egykori háborús ellenfelek utódai közösen emlékeznek a múltra, ahogy az legutóbb az első világháború befejeződésének századik évfordulóján történt. Párizsba hívtak mindenkit, és pont a magyar kormány nem küldött képviselőt a francia kormány által szervezett megemlékezésre. Nem véletlenül: a többiek

lezárták már az első és a második világháborút, véget vetettek a sérelmeken való rágódásnak, a magyar politikai osztály nem.

Számukra a román vagy a szlovák állam ma is ellenség, történelmi megbékélésről hallani sem akarnak, a határokat nem ismerik el véglegesnek. Ezért nem képzelhető el számukra a szomszéd államokkal közös megemlékezés. Parlamenti mentegetőzésével mintha arról akart volna Kocsis Cake meggyőzni, hogy nem, ilyesmit ő nem is akart.
Annyiban valóban naivnak bizonyult, hogy nem lehet egyszerre megbékélésre törekedni a szomszédokkal, ami a MÁÉRT-en tett javaslatának kézenfekvő olvasata – ezért támadták miatta a fideszes államtitkárok –, és ugyanakkor támogatni az Orbán-rendszer „nemzetegyesítő” törekvéseit: a kettős állampolgárságot választójoggal, a MÁÉRT-ot, a határon túlra öntött vállalkozói és lakásszerzési támogatásokat vagy éppen nyugdíjakat.

Nem lehet egyszerre európainak lenni és nacionalistának lenni. Választani kell.

Váratlan Handó-utód

Nem ismerten Handó-embert jelölt az Országos Bírósági Hivatal élére Áder János. Dr. Senyei György Barna a Fővárosi Ítélőtábla polgári szakos tanácselnöke. Az Országos Bírói Tanácsnak szerdán kellene meghallgatnia őt.

Dr. Senyei György Barnát jelölte az Országos Bírósági Hivatal elnöki tisztére Áder János. Senyei a Fővárosi Ítélőtábla polgári- gazdasági ügyszak megbízott tanácselnöke, bank- és hitelviszonyokkal kapcsolatos peres és nem peres eljárásokkal foglalkozik. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1993-ban.

A lényegében felfelé buktatott – alkotmánybíróvá választott – Handó Tünde (Szájer József EP-képviselő felesége, az Orbán házaspár családi barátja) utódja széles körű várakozás szerint Répássy Árpád, Handó helyettese és szoros híve, a korábbi igazságügyi államtitkár Répássy Róbert unokatestvére lett volna. Ezt látszott erősíteni, hogy a napokban az 50-es évek stílusát idéző elköszönő levél jelent meg Handó távozása alkalmából a hivatalos bírósági oldalon. Ezt 24 bírósági vezető írta alá.

A Handóval nyílt háborúba bonyolódott Országos Bírói Tanácsnak az előírások alapján meg kellene hallgatnia a jelöltet. Az OBT legközelebbi ülése e hét szerdán lesz. Ha a kormány a parlamentben még idén meg akarja szavaztatni Senyei kinevezését, ekkor kellene megjelennie az OBT-ben, amelynek honlapján jelenleg nincs más napra jelezve ülés.

Elhunyt Gyenes Judith

Maléter Pál özvegye élete 88. évében ment el.

Nagy türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Gyenes Jutdith – tudatta a Népszavával a család. Gyenes Judith 1932. február 4-én született Budapesten, értelmiségi-földbirtokos családban – írja róla az 1956-os Intézet Alapítvány. Sacré Coeur-növendék volt, majd mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. Származása miatt – két nővéréhez hasonlóan – nem tanulhatott tovább, 1951-től Nógrád megyében dolgozott mezőgazdászként.

1954-ben kötött házasságot Maléter Pál (1917–1958) katonatiszttel, távoli rokonával, akit a Nagy Imre-perben halálra ítéltek, 1958. június 16-án kivégezték, és jelöletlen sírba helyezték. 1989-ben rehabilitálták, és a forradalom többi áldozatával együtt ünnepélyes gyászszertartás keretében temették el.

Gyenes Judithot 1955-ben – mint Maléter Pálnét – felvették az Agrártudományi Egyetemre, de 1957-ben kitették. 1957 februárjában elbocsátották munkahelyéről. Parképítő és temetői segédmunkásként dolgozott leánykori nevén. 1957 június elején kilakoltatták otthonából. 1958 őszétől alkalmi munkákból élt, majd a Pest-Nógrád Megyei Állami Gazdaságok Központjánál alkalmazták.

1982-től eladó, majd 1983 júniusától 1985 tavaszáig az ORFI-ban leltárellenőr volt. Közben elvégezte a középfokú orvosi könyvtáros tanfolyamot, 1985-től az Orvostörténeti Könyvtárban, 1992–2010 között az 1956-os Intézetben dolgozott könyvtárosként. Folyamatosan ápolta férje és a forradalom emlékét, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagjaként egyike volt azoknak, akik követelték az ötvenhatos mártírok rehabilitálását és méltó eltemetését. 1990-ben 1956-os Emléklapot kapott, 1999-ben Maléter Pál Emlékéremmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Megtoldott képviselői eskü

Két ellenzéki képviselője lett a parlamentnek. Szakács László MSZP) és Sebián-Petrovszki László (DK). Utóbbi sajátos ígérettel toldotta meg az esküszöveget.

Szakács László a mandátumáról lemondott Tóbiás József helyébe lépett, Sebián-Petrovszki László pedig az októberi önkormányzati választások polgármesterséget (XI. kerület) szerzett László Imrét pótolja az országgyűlésben.

A DK pártigazgatója a szokásos esküszöveget megtoldotta egy mondattal. Azzal, hogy

„Minden erőmmel azon leszek, hogy a köztársaságot visszaállítsam, és új demokratikus alkotmányt adjunk a hazának.”

Mi, európai magyarok ugyanis nem az orbáni Alaptörvényt tekintjük mércének, hanem a hazát, a köztársaságot és a demokratikus alapértékeket, amelyek egy zsarnoki rendszerrel ellentétben örök értéket képviselnek – ezzel indokolta a szokatlan aktust Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

Az élő parlamenti közvetítésben jól hallható a mondat, az is, hogy a Fidesz padsoraiból a vége felé erősödő morajlás kísérő, de ezt először az Index vette észre. Az állami hírügynökség nem tudósított erről. Sőt, biztos, ami biztos, magáról az eskütételről is csak a napi összefoglaló krónika egyik részének vége felé számolt be.

Szabadulnának az összeszerelő-jellegtől

Magas, de csökkenő tempóban nő a gazdaság jövőre is – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter ki nem mondva az ország összeszerelő-jellegétől távolodást említette célként.

A magyar gazdaság idén várhatóan 4,8 százalékkal bővül, jövőre a Pénzügyminisztérium 4 százalék körüli GDP-növekedést vár. A világgazdaság bővülése lassul, recesszió nem lesz, de a növekedés üteme mérséklődik – mondta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) ülése után. A pénzügyminiszter szerint át kell gondolni, milyen intézkedésekkel, hogyan – például a kutatás-fejlesztés kibővítésével, a régiók helyzetének átgondolásával – lehetne befolyásolni ezt a folyamatot.

Az NVT hétfői ülésén két nagy témával foglalkoztak: a Magyar Bankszövetség digitalizációval kapcsolatos javaslatait és a külföldi működő tőke Magyarországra vonzásának minőségi szempontjait tekintették át. Varga elmondta: a külföldi működő tőke beáramlásában igen jó az ország helyzete, az elmúlt öt évben a régióban a GDP-hez mért arányát tekintve három évben is a rangsor élén álltunk.

Ezután arról beszélt, hogy a jövőben azonban a működő tőke megítélésében

nem a munkahelyteremtés, hanem a minőségi szempontok, így a kutatás-fejlesztés, illetve a technológiaváltás segítése lesz az elsődlegesek.

A következő években el kell érni, hogy a gazdaság növekedése érdekében

egyre több iparágban valósuljanak meg külföldi befektetések,

és a külföldi működő tőke nagyobb szerepet kapjon a kevésbé fejlett országrészek felzárkóztatásában is.

Ezzel a pénzügyminiszter lényegében elismerte független kutatók vészharang-kongatásának megalapozottságát. Arról, hogy

az alacsony hozzáadott értéket előállító szalagszerű termelés állandó bővítése káros

– pontosabban a szabad munkaerő elfogyása után nincs hova fejlődni -, s

különösen veszélyes ezen belül az autóipar eltúlzott súlya.

Az úgynevezett közepes fejlettség csapdájának veszélyéről nem régiben itt írtunk.

Varga a pénzügyi szolgáltatások digitalizációjáról elmondta, hogy a Magyar Bankszövetség (MBSZ) 22 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a hazai pénzintézeti szolgáltatások javítására. Magyarországon egyre jobban terjednek a bankkártyákkal lebonyolított tranzakciók, egy év alatt 21 százalékkal nőtt a kártyás fizetések száma, ám az összes fizetési tranzakció mintegy háromnegyede még mindig készpénzalapú – ezt már Becsei András, az MBSZ elnöke mondta. Túl sok készpénz van a vállalkozásoknál és lakosságnál (sőt, megállíthatatlanul növekvően), ennek éves többletköltsége 450-500 milliárd forintra becsülhető.

A banki fejlesztések eddigi eredményeiről elmondta, hogy az érintőkártyás fizetés Magyarországon lényegesen könnyebb, mint sok más nyugati országban. A PM által életre hívott és támogatott pos- (kártyaelfogadó készülék-) program révén a kereskedők bankkártya-elfogadó terminált igényelhettek. Jövő márciusban pedig a bankok számára kötelezően elindul az azonnali fizetési rendszer – eredetileg már idén kellett volna, de első lépésben besült.

A bankszövetség a tranzakciós illeték egy részének eltörlésére tett javaslatot, nevezetesen a lakossági ügyfelek elektronikus műveleteinek, azaz elektronikus átutalásainak esetében. (A különadó részbeni kivezetését a PM is tervezte tavaly, de a parlament gazdasági bizottsága végül kivette ezt az idei költségvetésből.) Becsei kifejtette: a teljes tranzakciós díjbevétel 226 milliárd forint, a lakossági tranzakciók 50-60 milliárd forint adót eredményeznek, ebből a lakosság elektronikus műveletei mintegy 10 milliárd forint illetéket hoznak.

Veszélyben a Karácsony-kormány-megegyezés?

Most nincs 50 milliárd forint az atlétikai vb fejében kért 50 milliárdos egészségügyi fejlesztésre – mondta Varga Mihály egy programja után. Megfogalmazása kétértelmű.

Nincs szabad forrás a költségvetésben, van a tartalék, de abban már nincs ekkora összeg – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a mfor.hu-nak. Varga a Karácsony Gergely főpolgármesternek, illetve a Fővárosi Közgyűlésnek az atlétikai stadion támogatásának feltételéül szabott 50 milliárd forintos egészségügyi pénzigényéről beszélt. A főváros öt év alatt ennyi pénzt kér az államtól Budapest (a kerületek) egészségügyi kiadásaihoz.

A pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után sajtótájékoztatón beszélt erről – az MTI tudósításából ez a rész kimaradt.

Varga szavai nem egyértelműek,

mert eleve öt év alatti 50 milliárdos összeget szabott feltételül a közgyűlés. Tehát évente tíz milliárdot kellene fizetnie.

Ráadásul Varga úgy fogalmazott, hogy vélhetően Karácsony Gergely sem az idei költségvetésre gondolt, amikor megfogalmazta igényét, hanem a 2020-as pénzügyi évre. Ez eddig se volt kérdéses, olyannyira nem, hogy fővárosi képviselők részéről később felvetődött igényként: a parlament módosítsa a jövő évi költségvetést, és írják bele az első tízmilliárdot.

Mindazonáltal a főpénzügyér azt mondta, hogy

hosszabb egyeztetést igényel a főváros által felvetett téma.

Mindeközben kiderült, hogy Budapest meglehetősen nagy pénzügyi bajban van. Karácsony Gergely szintén az mfor.hu-ban sok egyéb mellett arról beszélt, hogy a szerződések és beruházások átvilágítása még javában zajlik az önkormányzatban, de az már kiderült, hogy 50 milliárd hiányzik három beruházás befejezéséhez. Az új városvezetés eleve megörökölt 150 milliárd forint adósságot, erre rakódik rá ez az összeg. Hiányzik ugyanis 20 milliárd a Lánchíd felújításához, 10 milliárd a hármas metró büdzséjéből és 20 milliárd az állatkert befejezéséhez. Erős kezdés.

Lemond Málta miniszterelnöke

Joseph Muscat helyzete tarthatatlanná vált miután egykori kabinetfőnökét letartóztatták az oknyomozó újságírónő meggyilkolásának ügyében. A kabinetfőnök szoros kapcsolatban állt egy máltai üzletemberrel, akit a gyilkosság megszerzésével vádolnak. A kétes hírű üzletember megpróbált luxusjachtján elmenekülni, de elfogták.

Daphne Caruana Galizia újságírónő családja kezdettől fogva a miniszterelnököt gyanúsította azzal, hogy utasítást adott a kivégzésre: 2017-ben a háromgyerekes családanya autóját felrobbantották. A tetteseket elkapták, de az értelmi szerző mindmáig nem került elő. Daphne Caruana Galizia bírálta a miniszterelnököt is, a többi között amiatt, hogy túlságosan is szoros kapcsolatot ápolt Azerbajdzsán elnökével. Ilham Alijev kaviár diplomáciával akart támogatókat szerezni Európában. Ehhez a szükséges arany útleveleket Máltán vette meg, és ugyancsak a szigeten működött az a kétes hírű azeri bank, amely Alijev elnök mosoly offenzíváját pénzelte. Az USA és az EU figyelmeztetésére a bankot bezárták, de Daphne Caruana Galizia azt firtatta: mit keresnek az azeri átutalások a miniszterelnök nejének bankszámláján?! Ezt követően robbantották fel az újságírónő autóját. A gyilkosság után pro forma a miniszterelnököt is kihallgatták, de minthogy ezt a saját emberei tették, ezért felmentették. Neje pedig az azeri megvesztegetési pénzeket befizette az államkincstárba. Ám a nyomozás folyt tovább, mert az Európa Tanács egy holland képviselőt küldött Máltára, hogy ne hagyja elaludni az ügyet. Ezért került tarthatatlan helyzetbe Joseph Muscat miniszterelnök, aki bejelentette: a jövő év elején távozik …

Kirúgják a neonáci tisztet a Bundeswehrből

Egy elit alakulat tisztjét azért távolítja el a német hadsereg, mert kapcsolatban áll szélsőjobboldali szervezettel. Két másik katona is szolgál ugyanabban az elit alakulatban. Őket azzal gyanúsítják, hogy Heil Hitlerrel üdvözlik egymást! Erről számolt be a Bild am Sonntag.

Az elit alakulat tisztje több fordulót is lehúzott Afganisztánban, ahol a németek nagy szerepet játszottak a békefenntartásban. A belső elhárítás hónapokig vizsgálta a tisztet amíg eljutottak arra a következtetésre, hogy szélsőjobboldali kapcsolatai veszélyeztetik az elit alakulat morális egységét. A Bild am Sonntag értesülései szerint a szóban forgó tiszt ügyét a Bundeswehr kivizsgálta, és ennek eredményeképp a neonáci katona távozik a hadseregtől. A hadügyminiszter asszony, aki a CDU vezetője, hangsúlyozta, hogy a Bundeswehr különleges alakulatánál teljes mértékben megengedhetetlen, hogy a katonák szélsőséges szervezetekkel ápoljanak kapcsolatokat Németországban vagy azon kívül.

Mészáros erőművét vizsgálnák

Már tegnap be kellett volna zárni a klímagyilkos Mátrai Erőművet – mondta Schmuck Erzsébet (LMP), aki az általa vezetett bizottság kihelyezett ülését kezdeményezi. A Mészáros-birodalom visontai egységeinél lévő patakba szennyvíz folyt.

Kihelyezett ülést kezdeményez a Mátrai Erőműnél az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke a hét második felére. Az ellenzéki párt parlamenti vitanap összehívását is kezdeményezi a klímavészhelyzet kihirdetésének szükségességéről.

Schmuck Erzsébet hétfői sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a közelmúltban a helyi katasztrófavédelem jelzése szerint büdös, de veszélytelen gáz képződött az erőmű telephelyén. A Greenpeace viszont arról tájékoztatott:az akkreditált laborban elemzett mintájuk alapján

az erőmű telephelyénél lévő patakban lényegében szennyvíz folyt.

Az erőmű dolgozói közül is többen orvoshoz fordultak – tette hozzá.

Hasonlót korábban nem tapasztaltak Visontán – jegyezte meg a politikus, és felvetette, hogy a nemrég a közelben felépített keményítőgyár és az erőmű együttes hatása okozhatta a jelenséget. A bizottság tájékoztatást vár a Heves megyei katasztrófavédelemtől arról, hol és milyen szennyező anyagot mértek a környéken. Mely cégek okozhatták a szennyezést és hány dolgozónak voltak egészségi panaszai – sorolta a kérdéseket.

Azt is látni kívánják, hogyan végzi az engedélyezési és ellenőrzési feladatokat az illetékes kormányhivatal, amelynek a megelőzés is feladata – jegyezte meg. Választ várnak arra is, hogy a környező önkormányzatok és a lakosság miért nem kapott időben tájékoztatást.

„A Mátrai Erőművet már tegnap be kellett volna zárni”

– jelentette ki Schmuck, és klímagyilkosnak nevezte a létesítményt.

A Visontán és környékén komoly riadalmat okozó kénes bűz és irritáló gáz, valamint a patakszennyezés a Mátrai Erőműből vagy a keményítőgyárból származhatott, bár a mintákban lévő szerves anyagok inkább az utóbbira mutatnak. Mindkettő Mészáros Lőrinc cégbirodalmának része. Előbbit csak szűk két éve szerezte meg, de már szabadulna is tőle az utolsó két év milliárdos veszteségei miatt. A vevő a kisebbségi tulajdonos állami MVM lenne a három hete aláírt szándéknyilatkozat alapján.

Az ország második legnagyobb, lignitet égető erőművét rendkívül olcsón vette meg a Mészáros-féle Opus. Ahogyan azt a Népszava ma megírta, mindössze 11 milliárdot fizetett érte, amellyel együtt megkapta a korábbi években felhalmozódott 57 milliárd eredménytartalékot is. Ebből veszteséges év után is fizethetnek-fizethettek osztalékot.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK