Featured

Stikában kirúgott cégvezetők

Alig megtalálható álláspályázatokból derül ki, hogy Karácsony Gergely új vezetőt keres például a Főkert élére és még más cégekére. Az eddigi személycseréket bejelentették.

Újabb személycserékről döntött a főpolgármester, ezúttal azonban nem hozták nyilvánosságra ezeket, nem úgy, mint az FKF és a Főtáv vezetőjének menesztését. A főváros honlapjának egy nem könnyen megtalálható felületén tegnapi dátummal olvasható, hogy új vezérigazgatót keresnek a Főkert nonprofit Zrt.-hez. A céget jelenleg Szabó József vezeti, akit kilenc éve Tarlós István nevezett ki.

Ma pedig a Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének posztját hirdették meg. Ugyancsak pénteken tették közzé a REK Rác Fürdő Eszközkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjának hirdetményét is.

A BSK, a REK és a BVA esetében normálisnak tetszik legalábbis az eljárás lebonyolítása. A február elsejétől betöltendő tisztségekre január 13-án délutánig kell benyújtani a pályázatot. A Főkert esetében azonban nagyon sürgős lehet Karácsony dolga: január 1-jén már váltást akar, a jelentkezésre december 20-ig van lehetőség. Úgy tudjuk, hogy Szabó Józsefet tegnapig nem értesítették eltávolításáról, a többi cég esetében nincs információnk.

Szintén megjelent a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjának hirdetménye március 1-jei kezdéssel, ugyancsak január 13-i beadási határidővel. Ennek érdekessége az, hogy ezt a tisztséget Bán Teodóra tölti be, aki egyúttal a Szabad Tér Színházat is vezeti. A színházdirektori megbízás februárban jár le, ahogyan több más teátrumé. Ezen a héten négy pályázatról döntött a Fővárosi Közgyűlés, Karácsony előterjesztésére csak három esetében szavazták meg a pályázók kinevezését, a Szabad Tér esetében eredménytelen lett a kiírás – noha mindegyiket egyhangúlag javasolták a szakmai zsűrik. Az erősen kultúrharc-ízű döntésre (a 15 éve sikeres direktor Bánt fideszesnek könyvelték el) semmilyen indokot se tartalmaz az előterjesztés.

Korábban közleményben bejelentve menesztette Karácsony a Fővárosi Közterület-fenntartó és a Főtáv vezetőjét. Utóbbi esetében szintén nem volt indokolás, de Mitnyan Györgyről legalább tudható, hogy régi fideszes motoros, Tarlós bizalmi embere volt. Az FKF-es Nagy László Albert pedig nem sürgősnek ítélt nagy értékű szerződést írt alá abban az időszakban, amikorra az új vezetés a hivatalba lépés előtt megtiltotta ezt. Továbbá kiderült, hogy meglehetősen kérdéses megbízást adott indonéziai szemétexport koncepciójának kidolgozására.

Ide jönnek dolgozni Nyugatról?

Orbán Viktor szerint rövidesen ide jönnek dolgozni Nyugatról, annyira jól megy a térségnek. Erről Temesvárott beszélt a romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából.

Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát – jelentette ki Orbán Viktor szombat este a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten a romániai városban.

A miniszterelnök azt tűzte ki célul, hogy Közép-Európa a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége legyen, ahol a városokat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkások. Sőt, ahol az okoz fejtörést, mit kezdjenek a Nyugat-Európából érkező munkavállalókkal.

„Ha együttműködünk, ez lehetségessé válik, és ez lesz az új európai realitás”

– jelentette ki. Mint fogalmazott,

Magyarország ki akar törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozik.

Azok közé az európai országok közé akar tartozni, ahol a legjobb élni, alkotni, a legkorszerűbb technológiával akar termelni, a legjobb és legtisztább természeti környezetet akarja, és a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni – sorolta Orbán. Azt is szeretnék, hogy a magyar emberek munkája legalább olyan értékes legyen, mint azoké, akiket nem rabolt ki és nem rabolt le a kommunizmus.

Úgy fogalmazott, hogy ezt a célkitűzést a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül. Azt mondta, nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljai lehessenek.

Közép-Európa népei mindig is tudták – mondta -, hogy a szabadságot sosem fogják megkapni ajándékként a nagyhatalmaktól.

Ha a nyugatiakra vártunk volna, még mindig szovjet csapatok megszállása alatt élnénk, a Varsói Szerződés tagjai lennénk,

és kommunista pártkongresszuson döntenének a jövőnkről. De mi szabad életet akartunk (…), és a hőseink vérüket is adták érte – mondta.

Tőkés Lászlót méltatva Orbán Viktor úgy fogalmazott: azért is vagyunk itt, hogy

„Tőkés László püspök urunk előtt tisztelegjünk”,

és mert úgy érezzük, tartozunk magunknak az igazság kimondásával és megbecsülésével, és tartozunk mindenek előtt olyan szereplőknek, mint Tőkés László volt. Ha egy fiatal református lelkész nem veszi magának a bátorságot, és nem fordul szembe a hatalommal, akkor arra a szikrára, amely levegőbe repítette az egész rendszert, még sokáig kellett volna várni.

Eltemették Gyenes Judithot

Elbúcsúztak Gyenes Judithtól, az 1956-os forradalom hőse, Maléter Pál özvegyétől. Gyenes Judithot a forradalom szimbóluma, a 301-es parcella területén helyezték örök nyugalomra.

Ma eltemették Gyenes Judith, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik mártírja, Maléter Pál honvédelmi miniszter özvegyének urnáját. A szertartásra a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában került sor. Gyenes Judith december 1-jén, 87 éves korában hunyt el.

Gyenes Judith élete végéig férje és a forradalom emlékét ápolta. Nehéz élete volt Maléter Pál kivégzése után, de rendkívül fontos szerepet játszott a forradalom hőseinek méltó újratemetésében. A rendszerváltás után 1990-ben 1956-os Emléklapot kapott, 1999-ben Maléter Pál Emlékéremmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Weber: kifelé a Fidesszel!

Elutasítja a Fidesz visszafogadását az Európai Néppártba Manfed Weber frakcióvezető. Szerinte Orbán és pártja nem fogadta meg a tagsági felfüggesztéskor megfogalmazott kritikát. Döntés februárban lesz.

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője a német Spiegel hetilapban arról beszélt, hogy elutasítja a Fidesz visszatérését az EPP-be. A Fidesz és annak elnöke, Orbán Viktor

eddig nem használta fel az időt annak a kritikának kezelésére, amely arra késztette az EPP-t, hogy felfüggessze a párt tagságát

– mondta Weber.

Az EPP márciusban felfüggesztette a Fidesz tagságát, részben azért, mert antiszemita motívumokkal plakátkampányt indított az EU és annak legfőbb képviselői ellen az EP választási kampányában – emlékeztet a német lap.

Szóba hozza a Spiegel a Herman Van Rompuy, az EU Tanács volt elnöke vezette szakértői csoport vizsgálatát, amely azt hivatott tisztázni, hogy a Fidesz eleget tesz-e a jogállami előírásoknak.

Az eddigi találkozókon Orbán kevés megértést mutatott a Van Rompuy és a többi szakértő iránt.

Ezen felül az új EPP-elnök, Donald Tusk is valószínűleg Orbán ellen van – derül ki Weber szavaiból. Tusk az EPP novemberi kongresszusán kemény szavakkal ment neki a populistáknak.

A német CSU politikusa, aki egyébként részben Orbánnak „köszönheti”, hogy csúcsjelöltsége ellenére se lett az Európai Bizottság elnöke (sőt, ezt az európai szélsőjobb akkori erős emberének tűnő Hans-Christian Strache budapesti fogadásán jelentette be május elején), további jelentős akadályokat is lát a Fidesz EPP-ben maradásának. A jelenlegi jogszabályok és a CEU ügye – ami annak idején az EPP egyik feltétele volt a Fidesszel szemben – nem bátorító. Orbán Viktornak mutatnia kell valamit – mondta.

Orbán és emberei már nem voltak jelen a november közepén Zágrábban tartott EPP pártkonferencián. A Rompuy-jelentés várhatóan a következő hetekben várható, és döntést lehet hozni az EPP februári eleji ülésén.

Előtte azonban Tusk beszélni akar Orbánnal

– írta a német lap.

Orbán régóta lebegteti, hogy maradni akar-e az EPP-ben. Egy nappal azutén, hogy Tusk név nélkül a Fidesznek is üzent a pártcsalád kongresszusán, arról beszélt az állami rádióban, hogy az Európai Néppárt új elnökének ténykedésétől függ, hogy „más politikai közösséget” kell-e keresnie a Fidesznek.

Salvini bíróság előtt?

  • Kormánygép kampánycélokra

  • A főügyész vádemelést javasol

  • Salvini és Orbán, avagy a szélsőjobboldali áttörés

  • Salvini nagy étvágya

Legkevesebb 35 alkalommal kampány célokra használta fel a kormány repülőgépeit illetve helikoptereit Matteo Salvini amikor miniszterelnök helyettes és belügyminiszter volt. Emiatt vádemelést javasol a bíróságnak Róma főügyésze. A vizsgálati dosszié szerint Matteo Salvini egyáltalán nem volt jogosult a kormány repülőgépeinek és helikoptereinek használatára. Csakis akkor vehette volna igénybe ezeket, hogyha neki ezt a miniszterelnök engedélyezte volna. Ehelyett azonban Matteo Salvini vígan repkedett a kormány gépeken és helikoptereken választási nagygyűlésekre – írta a Corriere della Sera.

„Alig várom, hogy bíróság elé állítsanak” – közölte Matteo Salvini, aki a magyar miniszterelnök nagy barátja. Alig választották meg Salvinit Olaszország miniszterelnök helyettesének és belügyminiszternek, máris Genovába hívta Orbán Viktort, hogy megvitassák az Európai Unió jövőjét.

Salvini és Orbán szélsőjobboldali áttörésben bíztak

Az európai választásokon Salvini tarolt, és jól szerepeltek kelet-európai szövetségesei: a magyar és a lengyel jobboldal is. Salvini vérszemet kapott, és megbuktatta a saját kormányát, hogy ő lehessen a miniszterelnök. Ehelyett azonban a kormány baloldali populista pártja, az Öt csillag összeállt a baloldallal, és ismét Giuseppe Conte alakíthatott kormányt.

Salvini taccsra került, és nem véletlenül: tőle nemcsak Brüsszelben, de Washingtonban is tartanak.

Salvinit Putyin bábjának tekintik a NATO-ban

Matteo Salvini mindaddig jelentéktelen európai parlamenti képviselő volt amíg Putyin elnök a hóna alá nem nyúlt. Putyin személyesen tesztelte Salvinit Milánóban, és ezt követően az orosz titkosszolgálat minden követ megmozgatott az érdekében. Épp ezért vizsgálat folyik Salvini ellen nemcsak a repülőgép használati botrányban hanem a nemzetbiztonság terén is. Amerikai aggodalom szerint Matteo Salvini túllépett azon a határon, amely megengedhető egy NATO tagállam egyik politikai vezetőjétől. Olaszországban az egekig csapnak a politikai szenvedélyek hiszen Boris Johnson Nagy-britanniai győzelmét követően megjött Salvini étvágya is. Matteo Salvini az egész jobboldal vezérének kiáltatta ki magát. Most pedig előrehozott választásokat akar kicsikarni, mert nem kíván a vizsgáló tisztek és ügyészek kínos kérdéseire válaszolni.

Boris Johnson győzelme után szétesik az Egyesült Királyság?

  • Boris Johnson  Konzervatív Pártja győzött

  • Jöhet a Brexit, amely szétveri Nagy Britanniát

  • Nagy lesz Britannia a skótok, írek, és észak-írek nélkül is?

„Öngólt lőttünk ” – nyilatkozta Észak Írország unionista pártjának egykori vezetője a választások után. Mike Nesbitt arra célzott, hogy most először fordult elő Észak Írország százéves történetében, hogy többségbe kerültek a katolikus írek a protestánsokkal szemben, akik ragaszkodnak az Egyesült Királysághoz.

A katolikusok annak a hívei, hogy Észak Írország egyesüljön Írországgal, amely megmarad az Európai Unió tagjának azt követően is, hogy Boris Johnson miniszterelnök kivezeti az Egyesült Királyságot onnan.

Mindennek demográfiai oka van: a katolikusok születésszáma lényegesen magasabb, mint a protestánsoké, ezért a választási eredmények csak a valós társadalmi folyamatokat tükrözik Észak Írországban. A jövőben nem lesz szüksége Boris Johnson miniszterelnöknek arra, hogy Észak Írország protestáns pártja (DUP) támogassa őt, mert a konzervatívok többséget szereztek a parlamentben.

A skótok új népszavazást akarnak

Nicola Sturgeon skót nemzeti mozgalma éppoly nagy győzelmet aratott Skóciában mint Boris Johnson az Egyesült Királyságban. Csakhogy

Skócia nem akar kilépni az Európai Unióból. Ha a bennmaradás ára az, hogy kilép az Egyesült Királyságból, akkor a skótok ezt választják!

Nicola Sturgeon már hétfőn megkezdi harcát azért, hogy új népszavazás legyen Skóciában a függetlenségről. A korábbi népszavazáson minimális többséggel győztek azok, akik amellett szavaztak, hogy Skócia maradjon meg az Egyesült Királyságban. Azóta azonban megerősödött a nemzeti érzés a skótokban, és fokozódott az a meggyőződés, hogy Londonban nem képviselik megfelelően Skóciát. A Skót Nemzeti Párt az 59 parlamenti helyből megszerzett 48-at vagyis óriási többségbe került. Az új referendum valószínűleg nekik kedvezne majd.

Boris Johnson miniszterelnök meg kívánja ezt akadályozni, de nagy kérdés, hogy sikerülhet-e neki? Ha pedig a skótok mennek, akkor Észak Írország követheti őket. A protestánsok többsége skót Észak Írországban, tehát jobban figyelnek arra, hogy mi történik Skóciában. Ráadásul ott a határ kérdés, amely a brit kilépés egyik legnehezebben megoldható problémája. Boris Johnson fogadkozik: január végéig megköti a szerződést az Európai Unióval a kilépésről. De addig tisztázni kell, hogy mi legyen az ír szigeten. Senki sem akar újra határvonalat, de az Európai Unió ragaszkodik hozzá, hogy legyen valamiféle ellenőrzés, mert ez lesz az új uniós határ. Eddig a protestánsoknál Észak Írországban volt valamiféle vétó joguk, mert nélkülük Boris Johnsonnak nem volt többsége a parlamentben. Ennek vége. Boris Johnson immár egyedül kormányozhat, és fütyül a protestánsokra Észak Írországban. Így viszont ott kialakulhat egy csendes többség, amely elfogadja az ír sziget egyesülését. Boris Johnson tehát nagyon gyorsan elveszítheti Skóciát és Észak Írországot miközben régen nem látott parlamenti többséggel vezényelheti le a kilépést az Európai Unióból.

A bírák elnézően ítélik meg az antiszemita gyűlöletbeszédet

A Zsidó Tanács elnökének véleménye szerint túl elnézőek a bírák a gyűlöletbeszéd megítélésekor.  Josef Schuster a  Der Spiegelnek nyilatkozott és arra utalt, hogy az antiszemita gyűlöletbeszéd sarkall tettekre egyes neonáci fiatalokat.

Halléban például fegyverrel támadt a zsinagógára egy szélsőjobboldali német fiatal. Két embert megölt és többet megsebesített. Jom Kippur napján vérfürdőt akart rendezni,  s csak az akadályozta meg a nagyobb tragédiát, hogy a zsinagóga megerősített ajtaját nem tudta betörni. A rendőrségi kihallgatás során azokra az antiszemita írásokra hivatkozott, melyeket az interneten olvasott. Az eset kapcsán Christine Lambrecht igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy megszigorítják a törvényeket, ezentúl az antiszemita gyűlöletbeszéd súlyosbító körülménynek számít majd.

A közbeszédben újra előkerültek az antiszemita klisék azóta, hogy az Alternative für Deutschland az ellenzék legerősebb pártja lett – panaszkodott Josef Schuster. Az Alternative für Deutschland vezetősége viszonylag mérsékelt, „szalonképes”, de a tagság soraiban sok neonáci aktivista található. Emiatt megrendült a zsidók biztonság érzete Németországban – nyilatkozta a Zsidó Tanács elnöke. Josef Schuster rögtön hozzátette, hogy

Európában nem ismer olyan országot, ahol többet tettek volna a zsidók biztonsága és jó közérzete érdekében mint Németországban.

A parlament, és a kormány is mindig kiáll az antiszemitizmussal szemben. Angela Merkel kancellár nemrég Auschwitzban járt, hogy az egykori haláltáborban erősítse meg elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni harcban. Nemrég Németország egyik leggazdagabb családja – amely egykor aktívan támogatta Adolf Hitlert – hozott létre alapítványt annak érdekében, hogy a fiatalokban tudatosítsák a holokauszt szörnyűségeit és Németország felelősségét.

Szabadságjogok a Fidesz világában

Gulyás Gergely miniszter a kormány szokásos sajtótájékoztatóján szokatlan értelemben hivatkozott szabadságjogokra. Már maga Gulyás szóbahozta bevezető nyilatkozatában azt a botrányt, amelyet Kovács Zoltán államtitkár okozott tegnap Brüsszelben, amikor jelen volt a Tanács keretében folytatott hetes cikkely szerinti meghallgatáson.

A zárt ülésről twitter-bejegyzésekben tudósított, és minősítette is más kormányok állásfoglalásait, többek között a Soros-kórus kifejezéssel. Tudjuk, ez ott felháborodást okozott, a luxemburgi külügyminiszter az államtitkár eltávolítását követelte, az elnöklő finn külügyminiszter pedig bocsánatkérést követelt a magyar kormánytól.
Gulyás a sajtótájékoztatón közölte, hogy korábban egy alkalommal az EU főtitkársága hozta nyilvánosságra a Tanácsban elhangzottakat a CEU egy oktatóján keresztül, úgy hogy Kovács államtitkár eljárása miatt senki nem tehet a magyar kormánynak szemrehányást. Az pedig, hogy hogyan minősítette Kovács államtitkár a meghallgatás részvevőit, Gulyás szerint az államtitkár szólásszabadságának része.

Gulyás válasza visszataszító cinizmus.

Nem tudom, milyen kiszivárogtatás történt korábban, de

ha a másik részvevő szabályt sért, az sehol sem igazolja a mi jogsértésünket, márpedig Kovács államtitkár nyilvánvalóan jogot sértett.

(Valami hasonlóért vádolja a magyar kormány Demeter Márta ellenzéki képviselőt, ha nem tévedek.) Gulyás miniszter folytatja az Orbán-kormányok Brüsszel elleni háborúskodásának rossz hagyományát. És persze Kovács államtitkár twitter-üzeneteinek tartalma is botrányos: megint Soros eszközének állít be mindenkit, aki a jogállamiságot kéri számon az Orbán-rendszeren.
Ha a kormány miniszterei egy ilyen tárgyalásra magukkal visznek egy államtitkárt, az nyilvánvalóan nem beszél azt, amit akar. Egy újságíró meg is kérdezte Gulyástól, hogy vajon magánemberként vagy a kormány államtitkáraként küldte-e Kovács a twitter-üzeneteket, mire Gulyás azt válaszolta, hogy egy államtitkár nem magánemberként van jelen egy ilyen találkozón.

Szólásszabadsága állampolgároknak van, kormányzati tisztviselőnek nincs, Gulyás állítása nemcsak cinikus, de hamis is.

Amikor az orvosi kamara vezetésváltása kapcsán arról kérdezték Gulyás véleményét, hogy egyes kormánypárti sajtótermékek Kincses Gyulát Gyurcsány emberének minősítették, az Orvosi Kamara új vezetését pedig a DK trójai falovának, a miniszter azt válaszolta, hogy Magyarországon sajtószabadság van.

Ez igazi képmutató válasz.

Legalább másfél évtizede tudjuk, hogy a Magyar Nemzet, a Demokrata, a Pesti srácok a Fidesz házi lapjai (eltekintve persze a Magyar Nemzet átmeneti függetlenségétől), és ugyanígy a Fidesz házi tévéje (eltekintve itt is a Simicska-féle átmeneti függetlenségtől) a Hír TV, korábban az Echo TV és így tovább. Ezek a sajtótermékek illetve csatornák közlik a Fidesztől, az ügyészségtől származó információkat, amelyekre azután a Fidesz a parlamentben hivatkozik. Olyan pártlapok, párttévék, ahogy egykor a Szabad Nép, a Neues Deutschland vagy a Pravda volt az állampárt szócsöve, belőlük lehetett megtudni, hogy mit gondol, mire készül „pártunk és kormányunk”.
Amikor Simicska szembefordult Orbánnal, és a Magyar Nemzet, a Hír TV és a többi Simicska-média irányt váltott,

Orbán nem restellte kimondani: „elvették a sajtónkat”.

A Magyar Nemzet helyett létrehoztál a Magyar Időket, ami a Simicska-média visszaszerzése után szűnt meg. Gulyás a sajtótájékoztatón mégis úgy tett, mintha nem a Fidesz gondolkodását tükröznék a kérdező újságíró által felidézett cikkek. Mintha írhatnának mást, mint amit a Fidesz gondol. Csúnya képmutatás ez, szégyellni való.

Valljuk be: másfél évnyi miniszterkedése után nem is várunk mást ettől az embertől.

Brit választás: Orbán köpönyeget fordított

Orbán gratulált Boris Johnsonnak a sikeres Brexitet ígérő választási győzelemhez. Korábban még a kiválás ellen hirdetést is megjelentetett brit újságban.

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Boris Johnson brit kormányfőnek a Konzervatív Párt tegnapi választáson elért fölényes győzelméhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pénteken. Ez eddig a szokásos „kötelező kör” a diplomácia udvarias világában.

Csakhogy Orbán – legalábbis a közlemény tanúsága szerint – telegramjának nagy részében már tovább gondolta az eredményt, és a Brexitről elmélkedett. Ahogyan Boris Johnson is ezt emelte ki, nevezetesen, hogy ezzel a nagy arányú felhatalmazással január végéig az ország ki tud lépni az EU-ból.

„Ez az eredmény nyilvánvalóvá tette, hogy a demokrácia csak a választók akaratára épülhet” – fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte a magyarok nagy érdeklődéssel és szimpátiával követték a britek küzdelmét. A „szimpátiára” semmi bizonyíték sincs, a pár napja közölt felmérés alapján éppenséggel az EU átlagánál nagyobb arányban uniópárti az ország, és a mostaninál is erősebb közösséget szeretne.

Gratulálok Önnek, hogy sikerült érvényesítenie népe akaratát, amely szuverenitását az Európai Unión kívül kívánja biztosítani – írta Orbán most.

Pár nappal a Brexit-népszavazás előtt, 2016. június 20-án a magyar kormány hirdetést jelentetett meg a nagy példányszámú konzervatív brit napilapban, a Daily Mailben.

„A döntés az önöké, de szeretném, ha tudnák, hogy Magyarország büszke arra, hogy önök mellett állhat az Európai Unió tagjaként” – üzente a briteknek Orbán. Ilyen formában az EU kormányai részéről egyedüliként szólt bele a referendumba. (A hirdetés akkori árfolyamon 21,1 millió forintba került – írta meg három éve a Privátbankár.

Az akkori orbáni álláspont az volt, hogy Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg. És Európa erősebb a britekkel, és mi örülünk annak, ha velük egy szövetségben lehetünk. Persze lehet, hogy azoknak van igazuk, akik szerint az egyik legnagyobb nettó befizető kihullását akarta megakadályozni azzal, hogy az egyik leginkább Brexit-párti lapban közöltetett hirdetést.

Kérdezni tudni kell

Néhány héttel ezelőtt a Závecz Research kérdezte meg a budapestieket, hogy mit gondolnak a Liget Projekt befejezéséről, a befejezést helyeslik-e, vagy azt, hogy a még el nem kezdett építkezéseket ne csinálják meg, ami az új fővárosi vezetés álláspontja. Akkor a megkérdezettek mintegy kétharmada a főváros álláspontját támogatta. A beruházást megvalósító Városliget Zrt. most csináltatott egy másik kutatást, amely szerint viszont a többség helyesli a projekt befejezését.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, aki a kormány részéről az egész Liget Projektet irányítja, elmagyarázta Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy ezúttal másképp kérdeztek. Személyesen keresték meg a megkérdezetteket, eléjük tettek egy laptopot, megmutatták, hogy milyen épület állt ott korábban, és mit akartak a helyére építeni, például az eddigi autóparkoló helyére a Néprajzi Múzeum új csarnokát, vagy a Petőfi Csarnok helyére az új Nemzeti Galériát, akkor a válaszadók többségének az új megoldás tetszett. Baán szerint így kell korrekt módon kérdeznie a közvélemény-kutatónak.
Szerintem nem, és az igazi kérdést mostanában senki nem teszi fel a megkérdezetteknek, és általában a közvéleménynek. Az új fővárosi vezetés sem, amely egyoldalúan környezetvédelmi, „zöld” ügyként kezeli a Városliget ügyét. Holott – mint erről már írtam itt – nemcsak az a kérdés, hogy elvesznek a zöldterületet a múzeumok számára. Van itt még egy kérdés.

Az Orbán-kormány azért épít a Városliget szélére Néprajzi Múzeumot, hogy a múzeum kiköltözhessen a jelenlegi Kossuth Lajos téri épületből, és abba megint a Kúria, vagyis az államhatalom egy intézménye költözhessen.

Azért építene a Városliget közepébe Nemzeti Galériát, hogy a Galéria kiköltözhessen az egykori Királyi Palotának a Galéria számára újjáépített épületéből, s azt ismét a kormány reprezentációs céljaira használják. (Hogy pontosan mire, arról nem sok szó esik.) Ahogy az MTA korábbi tudományos kutatóintézeteit már kiköltöztették a Várból a Soroksári út egy mellékutcájába, hogy a helyükre a Belügyminisztérium költözhessen vissza a Várba. És ahogy a Széchenyi Könyvtárat is ki akarják költöztetni a Várból valahova, például az egykori Kilián-laktanyába az Üllői úton.

Mindez tíz- és százmilliárdokért, az adófizetők pénzéből.

A közvéleménykutatónak azt kellene kérdeznie, hogy helyeslik-e a megkérdezettek, hogy a Városliget közepére építsenek sok-sok közpénzből új Nemzeti Galériát azért, hogy az egykori Királyi Várban ismét az államhatalom reprezentálhasson. Nem hiszem, hogy erre igent mondana a megkérdezettek többsége. A fővárosnak, és különösen az ellenzéki pártoknak ezt a kérdést is fel kellene tennie, és nemmel kellene a maga részéről rá válaszolnia.
Kár, hogy a főváros és Ferencváros új vezetése elfogadja a tízmilliárdok elköltését, ha az új épületek nem a Városligetbe, hanem valahova máshova, mondjuk a ferencvárosi vagy zuglói rozsdaövezetbe kerülnek. Hogy a Galériának és, a Könyvtárnak is jó lenne egy alkalmasabb elhelyezés annál, ami a Várban megoldható? Elhiszem, csak azt nem tudom elfogadni, hogy ez lenne a legsürgősebb tennivalója ma a magyar államnak, hogy erre kellene a tízmilliárdokat költeni, miközben ugyanez az állam kisebb arányban költ közpénzt egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra.
Németországban is újjáépítették az egykori királyi palotát, de nem államhatalmi intézmények költöznek bele, hanem múzeumként, kulturális célra használják.
Akárcsak nálunk, amíg nem jött Orbán.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK