Featured

Notre Dame – éjféli mise nélkül

0

A francia forradalom óta most először nem tartottak éjféli misét Párizs ősi templomában, mely április 15-én kigyulladt. A székesegyház szerkezete annyira meggyengült, hogy a szakértők nem tartják elég biztonságosnak egy mise megtartására. Probléma ezenkívül az is, hogy nagy az ólom szennyezettség, melynek megszüntetése sok időt vesz igénybe.

A nagy francia forradalom néhány évre leállította a karácsonyi misét a Notre Dame-ban, de Napóleon császár visszaállította azt. Magát a császárt is ott koronázták meg. Akkor mondta egyik híres tábornoka: csak azok hiányoznak az ünnepségről, akik életüket áldozták, hogy mindez ne következzen be!

Párizs érseke két másik ősi templomot jelölt ki helyettesítésre

Az egyik a Saint-Germain-l’Auxerrois a Louvre közelében, a másik pedig a Saint Sulpice a Latin negyedben.

Macron elnök azt ígérte, hogy a párizsi Notre Dame székesegyházat teljes pompájában újjáépítik öt éven belül. A munkálatokat egy nyugdíjas tábornok irányítja, aki katonás stílusával máris sok bírálatot váltott ki Franciaországban.

Szenteste

Nem így volt megbeszélve! Tíz évvel volt idősebb, neki kellett volna először meghalni. Csak szépen érkezési sorrendben! De nem így történt…

B. Katona Béla. Így hívták. Aztán Béka Tona Béla. Aztán csak Béka. Béka, Békabá’, Breki. Találékony a magyar. Mikor megismerkedtek, tudták, egymásnak vannak.
Leveli Mária, így hívták. Leveli és Béka, leveli béka, hahaha. A gyerek majd ebihal lesz, hahaha. Hiába csókolgatlak, te béka, nem változol királyfivá, hahaha…
Végignevetgéltek 40 évet, ebihal nem lett.

Aztán Máriának egy reggel fájt kicsit itt-ott. Félév múlva a kicsitből nagyon lett, az itt-ottból mindenhol. Ne sírj, Béka, ne sírj, mondta utoljára.
Karácsonykor már csak a hűlt helye volt a Föld nevű bolygón.

Többé senki nem hívta Békának. Nem hívta semminek. Kerülte az embereket. A szomszéd kislány hozott néha egy kis levest, sütit, azzal szóba állt időnként. Béla bácsi, kéne magának egy kutya! Hogy újra szeressen, hogy újra szeressék. Kert van, elfér. Béla bácsi, kutya kell ide. Nem kell, nem kell.

A Karácsonyt gyűlölte, nem állított fát sem. Minek? Képmutatás, emlékfa, gyötrelem! Négy éve, hogy Mária elment, nem sír, mert „ne sírj, Béka, ne sírj”, de fájt. Nagyon. Novemberben magához vett egy kutyát. Menhelyről. A lánynak igaza van. Kert van, elfér. Kis éjfekete gombóc volt, isten tudja, miféle. Bagarolnak nevezte el. Regulázhatatlan kölyök, egy feldolgozó üzem. Mindent miszlikbe! Szétrágta a párnát, a kerítést, a vízgyűjtő hordót, a slagot, egyáltalán bármit. De este, ha beengedte, az ölébe vette. Dörmögött neki a rendtartásról, jó magaviseletről, meg hogy irgum-burgum, olyankor az elnyúlt, odabújt, olyan jó volt, na! Karácsonyra már összetartoztak. Szorosan! Az öreg gyertyát gyújtott, fát állított, kell az! Bagarolnak is!
Szenteste beengedte, az valamit hurcolt a szájában, mint mindig. Retkes plüssöt ejtett maga elé. Béka! Isten tudja, honnan ásta ki, az öreg sosem látta.

Ne sírj, Béka, ne sírj!

Máté Attila

Britannia óvakodj a Huaweitől!

Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint, ha a kínaiak részt vehetnek az 5G rendszer bevezetésében, akkor ez a polgári szférának is jelent bizonyos kockázatot, de a titkosszolgálat súlyos fenyegetésnek lenne kitéve.

Robert O’Brian nemzetbiztonsági tanácsadó a Financial Timesban azt írta:

„A kínaiak ellophatják az Egyesült Királyság legfontosabb titkait!”

Például azokat, melyek az atomfegyverekkel kapcsolatosak vagy amelyek a két titkosszolgálatot: az MI 5-ot és az MI 6-et érintik! Trump nemzetbiztonsági tanácsadóját „valósággal sokkolja” az, hogy Londonban a Huawei-el kapcsolatos döntést pusztán gazdaságinak és nem nemzetbiztonságinak tekintik!

Az amerikaiak offenzívája eddig sikertelen

Korábban Pompeo külügyminiszter házalt ugyanezzel Európában, de sehol sem fogadták igazán örömmel. Mindenütt úgy vélik, hogy az USA azért akarja kizárni a Huaweit az 5G tenderből, hogy ezzel legyengítse Európát, mely az Egyesült Államok vetélytársa a globális gazdaságban. Erre figyelmeztetett Vang Ji kínai külügyminiszter is, aki nemrég Brüsszelben rámutatott: Kína partnernek tekinti az Európai Uniót nem pedig vetélytársnak. Magyarország figyelmen kívül hagyva az amerikai figyelmeztetést, a Huawei 5G rendszerét vezeti be- éppúgy mint Spanyolország. Olaszország, Németország, Franciaország és Portugália jelezte: nem hajlandó kizárni a kínaiakat az 5G tenderből. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy Peking figyelmeztetett mindenkit: a Huawei kizárását igen rossz néven venné. Aki tehát így dönt, az kockáztatja azt, hogy hátrányba kerülhet a világ egyik legdinamikusabb piacán, ahol potenciálisan 1,4 milliárd vásárló van.

A világ leggazdagabb bűnszövetkezete

Földrengés maffia földön: a ‘ndrangheta 334  befolyásos emberét kapták el, és percek alatt kiderült, hogy a szerény kalábriai kezdetek után immár az egész világra kiterjed a szervezet. Ausztráliától Szlovákiáig mindenütt ott vannak.

Az oknyomozó újságíró, Jan Kuciak írta meg, hogy a kormánnyal együttműködve ők nyúlják le az európai pénzek jelentős részét. Miközben a maffia főnök szeretője Robert Fico miniszterelnök kabinetjében ügyködött. A miniszterelnöknek emiatt távoznia is kellett…

Hogyan lett globális bűnszövetkezet a kalábriai maffia? –  tette fel a kérdést a Corriere della Sera. Úgy, hogy együttműködött a szabadkőművesekkel. Tudták, hogy a pénz és a kapcsolati háló a fontos nem pedig a fegyver, mely oly naggyá tette korábban a Cosa Nostrat.

A szicíliaiak, a Cosa Nostra immár a múltat jelenti – állapítja meg a Corriere della Sera. Ők a huszadik század első felében azzal váltak ki a többi maffia közül, hogy áttelepültek Észak Amerikába. A nagyszámú olasz bevándorlóra támaszkodva használták ki a lehetőségeket a szesz csempészés idején, később pedig a kábítószer-kereskedelemben. A Cosa Nostra két lábon állt: Szicília és Észak Amerika. A kalábriai maffia már globálisan gondolkodik: a hálózata kiterjed Kelet Európára éppúgy mint Brazíliára és egész Latin Amerikára.

A hálózat kiépítése a hetvenes nyolcvanas években folyt amikor emberrablásokból szereztek pénzt a kalábriai maffia keménykezű katonái. A pénzt egy világméretű hálózat kiépítésére fordították, amely a kokain kereskedelmen nyugszik. Míg a világ Pablo Escobar és a többi latin-amerikai kábítószer kereskedő kalandjait figyelte, a kalábriai maffia szépen csendben a világpiacot hódította meg. Mára elérték, hogy szinte minden más maffia nekik dolgozik.

Pénz és politika

Ez a kalábriaiak jelszava, mert rájöttek: befolyásos állami támogatók nélkül egyetlen nagy üzlet sem virágozhat igazán! Különösen igaz ez a kokain kereskedelemre, amelynek a társadalmi megítélése mindenütt igen negatív. Míg a szicíliai vagy a kolumbiai maffia kihívta az államot, a kalábriaiak inkább megvásárolták azt. Befolyásos posztokat vásároltak maguknak vagy pedig az ott ülőknek juttattak annyit a mesés profitból, hogy azok behunyták a fél szemüket – olykor mindkettőt is.

Franchise rendszerben működnek

Sokáig vidéki tahóknak tekintették a kalábriai maffia embereit, akik mosolyogva tűrték a sértéseket, mert tudták: jobb ha valakit lebecsülnek! Míg a szicíliaiak nyíltan kérkedtek a pénzükkel és a kapcsolataikkal addig a kalábriai fiúk csendben szervezkedtek. Tudták: a nyilvánosság öl! A túlságosan szem előtt levő kérkedő maffia főnököket előbb vagy utóbb levadásszák a rendőrök.

Nem katonai hanem üzleti alapon szervezték meg a világméretű hálózatot. Nincsen irányító nagyfőnök hanem szabályrendszer van, melyet mindenkinek be kell tartania, hogy jól menjen az üzlet.

Benősültek a kartellekbe

Miután rájöttek, hogy a kokainban van a nagy pénz, kiépítették a hálózatot a termesztéstől az értékesítésig. A lánc működik és ma már minden más maffiának érdeke a velük való együttműködés. Ők pedig bevitték a kartellekbe az üzleti szellemet a macho stílus helyett, melyet Pablo Escobar és társai képviseltek.

A kalábriai fiúk csak akkor ölnek, ha muszáj. Az utolsó véres leszámolás 2007-ben volt Duisburgban – hat halottal. Azóta a nagy nyilvánosság előtt nem öltek , mert tudták, hogy a látványos akcióra az állam válaszolni fog. Lecsap rájuk, és így sokkal többet veszíthetnek mint amennyit nyerhetnek azzal, ha kiiktatnak valamilyen veszélyes vetélytársat. Különben is: ők már üzletemberek! Minek megölni valakit, ha meg is lehet őt venni?!

A szabadkőműves kapcsolat

Itáliában, de sok más országban is ezzel lett nagyon hatékony a kalábriai maffia. Egy olasz ügyész és egy tudós nemrég könyvet adott ki erről A láthatatlan hálózat címmel. Ebben tényekkel igazolják, hogy a szabadkőműves páholyokban üldögélő politikusok, bankárok, üzletemberek vagy újságírók együttműködnek a kalábriai maffiával. Ez olyan ütőkártya, amellyel a többi maffia nem rendelkezik, és feltehetően ennek nagyon fontos szerepe volt abban, hogy mára a kalábriai maffia a világ legbefolyásosabb és leggazdagabb bűnszövetkezete lett – állapítja meg a Corriere della Sera.

Erdogan újabb menekült hullámmal fenyegetőzik

Szíriában az orosz légierő folyamatosan bombázza az Asszad kormány ellenfeleinek állásait Idlib tartományban. A bombázás megijeszti a polgári lakosságot, mely ezer számra menekül el Törökországba. „Ezt a terhet már nem tudjuk elviselni !” – hangsúlyozta Erdogan török elnök. Aki 6 milliárd eurót kap azért, hogy török területen tartsa a szír és más menekülteket.

A törökök maguk szeretnének uralkodni Idlib tartományban, melyet az amerikaiak részben kiürítettek. A kurdokat, akik korábban az USA leghűbb szövetségesei voltak, Trump elnök magukra hagyta. Ennek következtében a kurd milícia lepaktált Asszad szír elnökkel, aki szintén maga szeretne uralkodni Idlib tartományban mondván ez Szíria része! Az oroszok támogatják Asszad elnököt, aki csak akkor indítja meg a csapatait, ha az orosz légierő már megtisztította ott a terepet.

Mi lesz az orosz-török szövetséggel?

Kezdetben Erdogan elnök Asszad megbuktatására törekedett Szíriában, ahol egy vele szövetséges vezetőt látott volna szívesen. Miután kiderült, hogy Asszad elnök megőrzi hatalmát Oroszország és Irán támogatásával, Erdogan is váltott és lepaktált az oroszokkal. Akiktől az amerikaiak ellenkezése ellenére megvette az Sz 400-as rakétavédelmi rendszert. Vagyis szemfordult Trump elnökkel, hogy megmutassa Törökország szuverén politikát folytat a Közel Keleten. Minthogy azonban az oroszok továbbra is kitartanak Asszad elnök mellett, ezért Erdogan kutyaszorítóba került. Ezért is látogatott nemrég Washingtonba, ahol úgy fogadták mint régi kedves barátot. De nem adtak neki semmit hanem európai „barátait” ajánlották a figyelmébe. Ezért fenyegetőzik új menekült hullámmal Erdogan elnök, aki Európával akarja megfizettetni nem épp sikeres politikájának az árát.

A MAX helyett a vezér repül

Távozik a Boeing vezérigazgatója. A 737 MAX tragédiák utáni leállása és a bevételek zuhanása miatt súlyos helyzetbe került amerikai cég azonnali vezetőváltás mellett döntött, miután egy hete a MAX-ok gyártását is leállították.

Azonnali hatállyal távozik a Boeing vezérigazgatói pozíciójáról Dennis Muilenburg – jelentették hírügynökségek (nem egyértelmű, hogy lemondással vagy kitették a szűrét). A január 13-i váltásig – amikor David L. Calhoun eddigi elnök veszi át a vezérigazgatói tisztet is, Greg Smith pénzügyi helyettes vezeti a céget.

A Boeing-vezért a 737 MAX totális kudarca temette maga alá.

A vadonatúj gép két példánya lezuhant: tavaly októberben a Lion Air indonéz légitársaság, majd idén márciusban az Ethiopian Airlines gépe.

A két tragédiában 346-an vesztették életüket.

A vizsgálatok kiderítették, hogy az új típus hibás átesésvédelmi rendszere (MCAS) volt a balesetek oka. Ennek következtében bizonyos helyzetekben a gépek irányíthatatlanná váltak. Az új rendszert a pilóták se ismerték, a cég elhallgatta, hogy nem a régi továbbfejlesztett változatát építették a gépekbe, hanem teljesen új szoftvert.

Márciusban a MAX-ok repülését megtiltották. Ennek következtében légitársaságok sora mondta vissza a megrendeléseket.

Forrás: statista.com

A statista.com ábrájából kiderül, hogy lényegében nullára csökkent a típus megrendelése. Ennek ellenére a Boeing havi 42 darab előállítását fenntartotta. Egészen egy héttel ezelőttig, amikor bejelentette a gyártás felfüggesztését. Azután, hogy a szövetségi légiközlekedési hatóság – amely korábban átengedte az MCAS-t – nem engedélyezte a MAX visszatérését a légiközlekedésbe. A döntés 12 ezer ember munkájára van hatással.

Forrás: statista.com

A statista.com diagramja azt mutatja, hogy meredeken zuhant a cég árbevétele. A harmadik negyedévben 51 százalékkal kerestek kevesebbet az egy évvel ezelőttinél. A megelőző időben csaknem négymilliárd dollárt bukott a világ (eddig) vezető repülőgép-gyártója.

Dennis Muilenburg vezérigazgató

a két baleset után is azt állította, hogy ezek a repülőgépek biztonságosak.

Később viszont már úgy nyilatkozott, hogy a Boeing „követett el hibákat”. Többször is bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól, akkor azonban már mind a hozzátartozók, mind a törvényhozók közül sokan a lemondását követelték.

A balesetek miatt Muilenburgnak a Kongresszus közlekedési bizottsága előtt is tanúskodnia kellett október végén. Ennek során több képviselő is azt firtatta, hogy a történtek fényében miért nem mondott még le, ezekre a felvetésekre azt válaszolta, nem úgy nevelték, hogy megfutamodjon.

Korábban ez a típus volt a Boeing legjövedelmezőbb terméke, s elemzők szerint a gyártás felfüggesztése nem csupán a gyárat, hanem az egész amerikai gazdaságot érzékenyen érinti. A vállalat becslése szerint a válság mintegy 10 milliárd dollárba kerül, szakértők azonban legalább a duplájára teszik a veszteséget. Két vezető hitelminősítő, az S&P és a Moody’s a napokban egyaránt egy kategóriával rontotta az amerikai repülőgépgyártó hosszú- és rövidtávú adósbesorolását.

Energiában is élre tör Mészáros

A veszteségessé vált Mátrai Erőművet eladja a Mészáros-birodalom, de az energetikában őt év múlva a három legnagyobb egyike lenne. Más érdekeltségeiket átalakítják, részben eladják.

A bő egy hónapja megkötött szándéknyilatkozatnak megfelelően a Mészáros Lőrinc birodalmának központi cége, az Opus Global bejelentette, hogy eladják az állami MVM-nek a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékát. Ezzel a többi rész mellé állami kézbe kerül (vissza) az utóbbi időben veszteségessé vált – az ország második legnagyobb – erőműve. A 2017-es megvétel után mostanra kiderült, hogy mégse akkora buli az energiatermelő vállalat. Így a várhatóan 200-300 milliárdos felújítást már közpénzből fogja elvégezni az MVM. A vételár üzleti titok.

A tranzakció bejelentése után több interjú jelent meg Gál Miklóssal, az Opus vezérigazgatójával. Ezekből kiderül, hogy a Mészáros-birodalom nagy arányú átalakítást tervez befektetéseik körében. Ezen belül az energetikai ágban a legnagyobbat. Itt

az energiatermelés helyett a szolgáltatás és az energiakereskedelem a cél.

(Az energiatermelésben elsősorban a napenergia marad. Ennek megfelelően a Mátrai Erőműről leválasztották a meglévő naperőparkokat. Tehát az MVM-es csomag része a Geosol is, amely biomasszát állít elő az erőműnek.)

A hálózatüzemeltetésre akarnak koncentrálni itthon, de a térségben mindenütt.

Gáz- és villamosenergia-szolgáltató társaságokat vennének akár külföldön is.

Az erőműért kapott pénzt erre költenék. Itthon már megszerezték a tiszántúli gázszolgáltatót, a Tigázt, és jövő év végére lezárul a Titász megvételének lezárása. Energiakereskedő társaságuk felépítésében a második negyedévben gyorsulhatnak fel látványosabban az események – mondta Gál. A megújuló energiában elsősorban hazai terveik vannak.

Bár felröppent a hír korábban, hogy az MVM-ügylet keretében megveszik az Émászt, a vezérigazgató most azt mondta, egyelőre nincs fókuszban az áramszolgáltató.

Ambícióik nem szerények. Azt szeretnék, ha

öt év múlva az E.ON és az MVM az Opus lenne a három legjelentősebb energetikai szereplő egyike az országban.

A meglévő teljes vagyonelemeket is érinti az átalakítás. További értékesítéséek is lehetnek, egyfajta ésszerűsítésre törekszenek. Ez már zajlik, az ingatlanos Appeninnt eladták, s megy a CIG Pannónia biztosítóban lévő részesedés leszorítása is 10 százalék alá. Megszüntetnék a kereszttulajdonlásokat, és megszabadulnának minden olyan részedéstől, amelyek eredményére lényegében nincs hatásuk.

Zsaroljuk egymást gyerekek, a hatalom a legnagyobb kincs

Szaúd Arábiában a bíróság öt embert halálra és hármat 24 éves börtönbüntetésre ítélt, mert meggyilkolták Dzsamal Kashoggit a főkonzulátuson Isztambulban. Dzsamal Kashoggi korábban a királyi ház bizalmasai közé tartozott Szaúd Arábiában, de szembekerült a trónörökössel.

Mohamed bin Szalman elől az Egyesült Államokba menekült, ahol a Washington Postban bírálta a trónörökös politikáját. Dzsamal Kashoggi meg akart nősülni, és ezért szüksége volt szaúdi okmányainak megújítására. Emiatt utazott Isztambulba, ahol menyasszonya várta a főkonzulátus előtt, de hiába. Dzsamal Kashoggi nem volt naiv: előzőleg biztosítékot kért és kapott Szaúd Arábia washingtoni nagykövetségén. Maga az akkori nagykövet, a trónörökös öccse esküdött meg, hogy nem esik bántódása!

Megfojtották és darabokra vágták

Kommandósok érkeztek Szaúd Arábiából egy boncoló orvossal, akik végrehajtották a gyilkosságot. Amely világszerte hatalmas felháborodást keltett. Trump elnök azzal zárta le az ügyet, hogy szükségük van Szaúd Arábiára és ezért nem szakítják meg a kapcsolatot Mohamed bin Szalman herceggel. A trónörökös a maga részéről tanácsadói révén megfenyegette Amerikát: ha sokat szívóskodnak, akkor átáll az oroszok oldalára!

Erdogan ezzel zsarolta Trumpot

Az orosz hírszerzés időközben megszerezte azt a dokumentumot, mely egyértelműen igazolja: Trump veje és főtanácsadója engedélyezte az újságíró meggyilkolását Mohamed bin Szalman trónörökösnek! A dokumentumot az oroszok átadták Erdogan elnöknek. Aki ennek birtokában megzsarolta Trumpot: ha nem engedélyezi a törökök szíriai offenzíváját és nem hagyja cserben a kurd szövetségeseit, akkor nyilvánosságra hozza a dokumentumot Jared Kushner és Mohamed bin Szalman beszélgetéséről. Ezek után adott szabad utat Erdogannak Szíriában Trump elnök …

Trump amerikája

Az USA hadseregének hadnagya három napra hazament San Diegóba. Rocio Rebollar Gomez átölelte 30 éves fiát, Gibram Cruz hadnagyot, miután megérkezett a San Diego nemzetközi repülőtérre. Hazatért, hogy búcsút mondjon az anyjának, akit január másodikán deportálnak.

Gomeznek 2020. január 2-án a kitoloncolási végzés alapján el kell hagynia az Egyesült Államokat. Ez lehet az utolsó alkalom, amikor Cruz látja őt az Egyesült Államokban, hacsak valamilyen csoda nem történik addig.

A Cruz család otthona csütörtök este bármilyen család helyszíne lehetett volna az ünnepi időszakra. Az unokák játszottak nagybátyjukkal, a katonatiszttel az udvaron. Csak úgy visszhangzott minden nevetésüktől.

Gomez Rebollar csodára vár, ez maradt az egyetlen mentsvár, miután kimerítettek minden jogi lehetőséget. Hisz a csodában. Nem tudja elképzelni, hogy január 2-án távozzon az országból.

„Az egyetlen ajándék, amit  szeretnénk, hogy a nagymama itt maradhasson”

– mondta az unoka spanyolul.

Gibram Cruz hadnagy körülbelül három napot tölthet otthon. Ő az Egyesült Államok hadseregének hírszerző tisztje. Vasárnap reggel mennie kell vissza állomáshelyére.
Ennyi szabadsága van. Még anyja december 29-i születésnapját sem tudja a családdal ünnepelni.

„Alapvetően azért jöttem haza, hogy búcsút mondjak anyámnak”

– mondta.

Hírszerző tisztként az USA-n kívüli személyes okokból való utazás engedélyének megszerzése hosszú és bonyolult folyamat mondta, ez nagyon megnehezíti anyja meglátogatását a deportálása után.

Gomez Rebollar megpróbált egy olyan programra jelentkezni, amely védi az amerikai katonai személyzet családtagjait szolgálat közben, de ez a program diszkrecionális, és az USA Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálatai december elején elutasították a kérelmet.

„Az Egyesült Államok bevándorlási törvényei lehetővé teszik a külföldiek számára, hogy minden jogi lépést megtehessenek a kitoloncolás elkerülésére; mindazonáltal, amint kimerítették az összes lehetséges eljárást és fellebbezést, és a kitoloncolás továbbra is érvényben marad ezt a végzést végre kell hajtani ”- mondta az ICE illetékesei.

Gomez Rebollar ügyvédje, Tessa Cabrera mérlegelési jogkört kért az ICE-től, és a kongresszus több tagja azt mondta a családnak, hogy ugyanezt tennék. Az ICE eddig fenntartotta a Gomez Rebollar távozására vonatkozó parancsát.

Jelenleg az ügy az ICE kezében van” – mondta Cabrera. – Csodát várunk. Nincs semmi más, amit ügyvédként tehetek, hogy segítsek neki.

Noha nincs bűnügyi múltja, Gomez Rebollar bevándorlási története roppant bonyolult.
Először 1988-ban érkezett az Egyesült Államokba. A 90-es évek közepén bevándorlási hivatal eljárt vele szemben és a legfiatalabb lányával hét hónapos terhesen kiutasították és néhány nap után Mexikóban találta magát.

Két idősebb gyermekének szüksége volt rá az USA-ban ezért az első adandó alkalommal  illegálisan visszatért az országba. A 2000-es évek közepén ismét kétszer kitoloncolták az Egyesült Államokból. – Lauren Mack az ügynökség szóvivője megerősítette Gomez Rebollar bevándorlási történetét.

A harminc éves hadnagynak középiskolás korából még mindig élénken él emlékezetében az a szombat, amikor a korán reggel érkező  bevándorlási tisztviselők elvitték édesanyját. Emlékszik, hogy hajléktalanná vált a megpróbáltatások során.

Gomez Rebollar mindennek ellenére minden alkalommal visszatért gyermekeihez, és újjáépítette az egész család életét.

Néhány éve ismét sikerült megvennie egy házat.

Gibram Cruz hadnagy az egyetem után feladta álmát, hogy a jogi végzettséget szerezzen és belépett a hadseregbe. Remélte, hogy az USA-ért való szolgálat gesztusa azt is jelenti, hogy az ország megengedi anyjának a letelepedést. 2018-ban, amikor úgy döntött négy év szolgálat után meghosszabbítja szerződését a katonaságnál ismét eljárást indított az ICE anyjával szemben.

„Csatlakoztam az ország védelméhez és a családom biztonságának megőrzéséhez” – mondta Cruz az ügyvédi irodában. „Most veszélyekkel kell szembe néznem itt, a saját otthonomban.”
Cruz és két nővére nehezen küzd meg azzal, hogyan kell logisztikailag felkészülni anyjuk, Gomez Rebollar deportálására.

Az anya fél visszatérni Acapulco-ba – amely egyébként szülővárosa -, ahol a kartellek folyamatosan elkövetett erőszakos cselekményei miatt állandó félelemben kell élni.

A San Diego Egyetem jelentése szerint 2018-ban a városban a harmadik legtöbb emberölés történt Mexikóban, és a legnagyobb emberölés aránya az ország tíz legerőszakosabb városa közül.

Ez az erőszak már megérintette Gomez Rebollar családját. Testvérét elrabolta egy kartell, és bár a család több ezer dollárt fizetett a testvér visszatérése érdekében, még testét sem találták meg soha.

A család attól tart, hogy Gomez Rebollar kapcsolatai az USA-val és különösen fia foglalkozása miatt a célponttá válnak. – Könnyű zsákmány lenne számukra, a család könnyen zsarolhatóvá válik – mondta Cruz, hivatkozva a kartellekre. – Hogyan kellene megóvnom őt?

Gomez Rebollar nem volt hajlandó beszélni a családtagjairól: Isten tervét velem követnem kell, bármi is legyen. – Megéri – mondta az udvarán ülő, a családját figyelve.

„Gyermekeim élete megéri. Minden áldozat megéri. – mondja.

A nagy cégek jobban érzik a bajt

A nagy és döntően exportáló cégekben erőteljesebb a jövő miatti aggodalom, továbbá az építőiparban esett nagy mértékben a bizalom. Ez nagyjából fordított tendencia a korábban megszokott folyamatokhoz képest. Jelenleg általános a pesszimizmus.

Legújabb negyedéves felmérésében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) októberben kérdezte meg a hazai gazdaságot reprezentáló 400 cég vezetőit. A júliusival összevetve a kép meglehetősen borús. A negyedéves konjunktúramutató már korábban is süllyedt, most 33-ról 26 pontra esett vissza.

Forrás: MKIK GVI

Az ábrán látható, hogy a vállalkozások körében

öt éves felfelé tartó trend utánidén júliustól meredeken zuhan a hangulat.

A mutató értéke a kereskedelmi vállalkozások esetében a legmagasabb (+32 pont), az egyéb gazdasági szolgáltatásokat nyújtó cégek körében +31, a feldolgozóipari cégek esetében +24 pont, míg az építőipari cégek körében (+19 ponttal) a legalacsonyabb. Ez egyáltalán nem meglepő: a feldolgozóiparban már jó ideje érződik a külső kereslet fokozatos csökkenése (de legalábbis a félelem növekedése), amely

itt-ott már a létszám csökkenésében is megmutatkozik,

az építőiparban a kedvezményes lakásáfa egy részének kifutása januárban, és az egekbe szökött árak miatt várható csökkenő vásárlóerő. (Utóbbi ágazatban a legnagyobb, 30 pont csökkenést mértek július óta.) A magyar gazdaság mindinkább legerősebb húzóereje a belső kereslet, tehát a kereskedelmi vállalkozások hangulati mutatója ezért a legmagasabb.

Nagyjából-egészében megfordult a korábbi trend. A az elmúlt egy-két évi negyedéves felmérésekben a legnagyobb (250 főt meghaladó) méretű, a jellemzően exportra dolgozó cégek körében volt igazán optimista hangulat. Most viszont  a mutató a döntően exportáló vállalkozások körében a legalacsonyabb (+22 pont), a részben exportálók esetében +33 ponton áll, míg a nem exportáló cégek körében +27 pont. (A negyedéves süllyedésben nem pont ez a kép mutatkozik, de a romlás folyamatos.)

Forrás: MKIK GVI

A görbékből kiderül, hogy a nagyvállalatok milyen meredeken veszítik el optimizmusukat, noha a negyedéves változás náluk viszonylag enyhe, 7 pont, szemben az 50-99 fős cégekkel, ahol kétszer ekkora hangulatromlást mértek. Ezek

a nagy cégek a válság óta szinte mindig a legjobb értékeket produkálták mostanáig.

A mutató a 20–49 fős vállalkozások esetében +31 pont, az 50–99 fős kategóriában +25 pont, a 100–249 fős cégek körében +31 pont, míg a 250 főnél nagyobb vállalatok esetében szintén +25 ponton áll a mutató.

Sokat mondó a kutatás azon megállapítása, hogy az almutatók (például rendeléállomány, kapacitáskihasználtság, teremelsé szintje, beruházások, létszám alakulása) körében a vállalkozások vezetői

a jelenlegi jövedelmezőség kivételével rendre pesszimistábban ítélik meg az összes vizsgált szempontot

a júliusihoz viszonyítva. Az előző év azonos időszakához képest – a beruházások várható szintjével kapcsolatos várakozások kivételével – szintén minden mutató tekintetében negatívabb a vállalatok helyzetértékelése, mint 2018 októberében.

Vagyis most

a nagyvállalatok jellemzően pesszimistábban ítélik meg helyzetüket a kis-és középvállalkozásokhoz viszonyítva,

kivételt csak a jelenlegi, illetve a várható üzleti helyzet, valamint a jelenlegi jövedelmezőség értékelése képez ez alól. Jelentősebb különbség a jelenlegi jövedelmezőség, illetve az elmúlt féléves, valamint a várható termelési szint esetében tapasztalható. A termelési szint megítélése tekintetében a kis-és középvállalkozások a jelenre és a jövőre vonatkozóan egyaránt lényegesen pozitívabb helyzetértékelést adtak, mint a 250 fő feletti nagyvállalatok. Összességében júliushoz viszonyítva a kis-és középvállalkozások körében az összes vizsgált mutató értéke csökkent, a nagyvállalatok átlagpontszáma a jelenlegi jövedelmezőség esetében emelkedett, a többi mutató esetén azonban szintén csökkent.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK