Featured

Tízezer főre növekszik az európai határőrség

Ez még nem európai hadsereg, de egységes európai egyenruhában szolgálatot teljesítő emberek, akik néha fegyvert is viselnek – így mutatta be az „új” Frontexet az európai határőrség parancsnoka a brüsszeli Politiconak.

A Frontexnek kezdetben csak 750 embere volt, akik nyilvánvalóan túlságosan is kevesen álltak rendelkezésre a migrációs problémák megoldására. Most komoly pénzt kaptak az Európai Uniótól, és ezért sokkal nagyobb szerepet is vállalhatnak magukra.

Fabrice Leggeri főigazgató elmondta, hogy az EU tagállamok eltérően ítélik meg a migráns problémát, de abban egyetértenek, hogy meg kell erősíteni az uniós határok védelmét. De ki védje meg a határokat?

Orbán szerint a határok védelme nemzeti hatáskör

A magyar miniszterelnök azzal vádolta Brüsszelt és a Frontexet, hogy át akarják venni a határvédelmet a magyar hatóságoktól. Ezzel szemben Fabrice Leggeri főigazgató a feladatok megosztásáról beszél. Azt hangsúlyozza, hogy a nemzeti határőrségek sokkal több embert jelentenek az Európai Unióban mint a Frontex. Jelenleg a határőrségek összlétszáma az Európai Unióban több mint 115 ezer fő. Ehhez képest a Frontex erők létszáma 10 ezer, de ezt is csak 2027-re érik el. Még ennek a 10 ezer főnek is csak nem egészen egyharmada – 3000 ember – lesz Frontex határőr. A többiek olyan nemzeti határőrök lesznek, akiket a Frontex is kiképzett.

Mi lesz a Frontex határőrök feladata?

Ők segítik a nemzeti határőrségeket abban, hogy a nemzetközi előírások szerint hajtsák végre a külföldiek beléptetését az uniós határokon. Ennek megfelelően a Frontex  költségvetése 94 millió euróról 340 millióra emelkedik.

Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnökasszonya szeretne egységes uniós álláspontot kialakítani a migráció ügyében. Ezért támogatja a Frontex megerősítését, mert ez egységes gyakorlatot jelenthet valamennyi uniós határon.

„Jelenleg csakis a tagállamok hozhatnak olyan döntéseket, hogy egy bevándorlót visszafordítanak a határon. Nekünk szükségünk van európai döntésre ebben az ügyben, hogy hatékonyak legyünk” – nyilatkozta Fabrice Leggeri főigazgató a brüsszeli Politiconak.

Szerveződik az antiorbánista jobbközép – 2019. június

Fél év alatt akarnak elérni valamit a Fideszt odahagyott vezető konzervatív értelmiségek. Párt, vagy valami más, majd eldől. Pálinkás József, Csaba László, Jeszenszky Géza, Gyurgyák János és társaik: Orbán szövetségesei voltak. Ma pedig váltást akarnak.

Az jó ideje nehezen vitatható, hogy a manipulált választási szabályokkal rendre kétharmados fölénybe kerülő hatalom addig nem váltható le, amíg nem törik meg a szinte bolsevik mintájú monolit egység, amely kényszer börtönbe zárja a különféle szellemi áramlatokat. Hol fenyegetéssel, hol bőkezű ajándékkal, hol a „kommunisták” rémével felébresztve az egybetartozás érzését.

Kifut az értelmiség a Fidesz alól

Amely persze már régóta illúzió. Az Orbán mögött álló választói tömegek riasztóan szűkülnek a minden szempontból vesztesnek tekinthető társadalmi csoportokra. A tavalyi parlamenti és a mostani EP-választás megmutatta, hogy

a kormánypárt mindinkább csak a szegény, aluliskolázott és idős(ebb) emberekre számíthat,

a városokban egyre fogy a levegő körülötte.

Az értelmiség (nem statisztikai besorolása, hanem értékalkotó volta szerint) pedig szinte eltűnt mögüle. Mostanra pedig, úgy fest,

az a konzervatív véleményvezér-tábor is elpártolt tőle,

amelynek felelőssége – saját maguk szerint is – vitathatatlan. S amelynek némaságát-cselekvésképtelenségét e sorok írója majd’ két éve számon kérte.

Csöndes színre lépés visszafogottan

A magukat egyelőre Felelős értelmiség csoport februárban lépett színre, bár ennek nagy visszhangja nem volt. Egyik legfajsúlyosabb szervezője Pálinkás József akadémikus, Orbán korábbi minisztere, később az MTA elnöke. Alapítói nyilatkozatukban még Széchenyi István jegyében a kultúra és a tudomány értékeinek megőrzése érdekében hívták cselekvésre a velük egyetértőket.

Mint írták, kötelességüknek érzik, hogy emlékeztessék a kultúra és a tudomány területén intézkedő állami vezetőket:

a sikeres reformok alapos előkészítés és nyilvános mérlegelés nyomán születnek.

Az érintettek akarata ellenére kierőszakolt változások a szellemi életben soha nem érik el céljukat. Az értelmiség felelősségének tudatában kell visszautasítaniuk az elhamarkodott döntéseket, a kizsarolt végrehajtást, az intézmények rendjének felforgatását, a kormánynak nem tetsző ágazatok vagy nézetek elsorvasztására irányuló törekvést.

Tiltakoznak a napi érdekekhez, tudományosan kellőképpen alá nem támasztott elképzelésekhez igazított intézményalapítás gyakorlata ellen, és elítélik a világnézetek őszinte párbeszédét ellehetetlenítő durva vádaskodást, uszító hangnemet.

Hol voltál?

Látható, hogy ez elsősorban az MTA elleni kormányzati támadás elutasításának jegyében született, amelyben Pálinkás személyében is érintve-sértve érezhette magát, de már magában hordozta az átfogó rendszerkritika alapjait. Amelyet rövidesen, áprilisban Hol voltál, amikor….? című közleményükben foglaltak össze a honlapra feliratkozottakhoz szólva.

Már ekkor

„bizonytalan kimenetelű vállalkozáshoz, közéleti mozgalom elindításához”

kérték a közreműködést. Soraik pedig átfogó vádirat azzal kezdve, hogy „ha gyerekeink, unokáink megkérdezik majd: ’te hol voltál, amikor eladták a jövőnket?’ – mit válaszoljunk nekik?” Csak közbevetőleg. A csoportnak nem tagja, de hozzájuk hasonlóan kiábrándult fideszes Mellár Tamás ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg lapunkban, amikor a tavalyi választás előtt összellenzéki jelöltségét indokolva arról beszélt, hogy nem akar unokája kérdésére úgy válaszolni, hogy „lapítottam”.

Súlyos vádak

De folytatva a „felelős értelmiség” felhívását, arról kérdeznek, hogy „nem mi voltunk a magyar ’szellemi élet’ abban az időben, amikor az ország vezetői önként dörgölőztek egykori elnyomóinkhoz, és európai szövetségeseik ellenében keleti despoták kegyeit keresték?”

Amikor a nemzetgazdaságot jövőtlen pályára terelték, a fejlesztési forrásokat elherdálták: értelmetlen építkezésekre, az uralkodó párt klientúrájának gyarapítására? Amikor a falu a megélhetését, az önkormányzatok önállóságukat, a környezetvédelem intézményrendszerét, a tudományos élet, az igazságszolgáltatás és a sajtó a függetlenségét veszítette el? Amikor bevándorlókkal riogatták az országot, amelyet a kivándorló fiatalok százezrei hagynak el?

Amikor a politika szitokszóvá lett, a nyilvános beszéd elaljasodott,

és március tizenötödikén nem tudhattuk, kinek a kabáthajtókáján mit jelent a nemzeti színű kokárda – áll a súlyos ítéletnek tekinthető kérdéssor.

Ezt se, azt se

Szerintük jóvátehetetlen a szellemi és anyagi kár, az emberveszteség, és nem akarják, hogy ez így folytatódjék. S megfogalmazzák krédójukat azzal, hogy

„nem akarjuk az alsó-jobboldali rendszer elkerülhetetlen bukása után a rossz emlékű álbaloldali pártok visszatérését”.

Szerénytelenségnek tűnhet, de elhatároztuk, méltóbb vállalkozó híján kísérletet teszünk a közvéleményt megosztó fogalmak értelmének tisztázására, a társadalomban zajló folyamatok megértésére, lehetőségeink és tennivalóink azonosítására – fogalmaznak.

Az első nyilvános fellépés

A minap aztán a csoportosulás megtartotta első nyilvános konferenciáját, ahogyan az az Index tudósításából kiderül.

Ezen Pálinkás József – aki az MTA kormányzati megszállásának idejére Orbán engesztelhetetlen konzervatív ellenfelévé vált – arról beszélt, hogy ma szinte nincs normális magyar közélet:

a középszer és a még lejjebb egyre hangosabb, és tort ül a megtévesztett milliók felett,

a végletesen lebutított közbeszéd minden honfitársunk számára megalázó.

Király Miklós (tanszékvezető az ELTE jogi karán) szerint egyértelmű, hogy a magyar kormány ki nem mondott célja az EU gyengítése. Az Európai Ügyészséghez Magyarország azért nem csatlakozott, mert nálunk a jog az uralkodó elitre csak formálisan kötelező, a korrupciós ügyeket csak a kis halaknál vizsgálja a rendőrség és az ügyészség, vannak minden gyanú felett álló polgárok. Az EU-s támogatásokat, ezt az új Marshall-segélyt eltékozolták – mondta Király, aki szerint

lényegi változáshoz alapvető belpolitikai fordulatra lenne szükség, a NER önfelszámolására.

Csaba László, a CEU tanára – kilenc éve még Orbán tanácsadója, azóta a gazdaságpolitika kíméletlen elutasítója – az euróövezeti csatlakozásról szólva azt mondta, hogy minden az EU-hoz köt minket, az EU pedig egyre inkább az euróövezetet jelenti. Ha az euróövezet olyan szörnyű, hogy lehet, hogy egymás után lépnek be, miközben senki nem lépett ki belőle?

Urbán László, aki 1998-ban pár napig Orbán pénzügyminiszter-jelöltje volt, mígnem a Matolcsy György-féle tündérmesés felfogású választási programról azt nem mondta, hogy az nem a kormányprogram, lesújtóan nyilatkozott a jelenről. A magyar gazdaságban a versenyképességre épülő tevékenységek csak az állam által megtűrt mértékben, főleg csak az exportágazatokban működhetnek. A jogi keretek ott is bármikor átírhatók, a hatalom monopóliummá teheti és szétoszthatja ezeket a saját klientúrájában, s a nemzeti szuverenitás megőrzése Orbánéknak ennek zavartalan folytatása.

Jeszenszky Géza megdöbbenve látja, hogy a mai Magyarországon

magukat 56′-osnak mondó emberek Oroszországhoz akarnak közeledni,

mert soha nem a Kelet lesz a jövő. A szerkesztő-könyvkiadó Gyurgyák János, korábban Orbán erős támogatója arról beszélt, hogy

„a turanista, szívcsakrás, hátrafelé nyilazó, lelkünk mélyén ázsiaiak vagyunk eszmét mindig csak a romantikus analfabéták és hasonszőrűek szerették”.

S ezen az sem fog változtatni, ha a jövőben súlyos százmilliókat fordítanak ilyen intézetre, a magyarságkutatóra.

Ha tényleg keresztények volnánk,

ennek az lenne a következménye, hogy türelmesek, megértőek, toleránsak tudnánk lenne a más nemzetekkel és vallási közösségekkel szemben – ezt pedig Beer Miklós váci püspök mondta.

Szeretnénk, ha Magyarországon a politika nem a tájékozatlan emberek szavazatainak egyszerű ígéretekkel való megvásárlása lenne, hanem tájékozott emberek autonóm döntései alapján alakulhatna. Hogy ebből a kezdeményezésből mi lesz, azt el fogja dönteni a következő fél év – foglalta össze céljukat Pálinkás József. Ez egyelőre egy értelmiségi kör, aztán ha továbblépnek, mindenkinek személyesen el kell döntenie, rész akar-e ebben venni – tette hozzá.

Magyarország ma: két valóság – 2019. június

Mintha két párhuzamos világ lenne: felsőosztályúak és rendszerpártolók, alsóosztályúak és demokráciaszeretők. Mindkettőben erősödik a diktatúra elfogadása, miközben a NER megkötni látszik. Befagyott mobilitás, látszat és valóság.

Működik a kitartó – mind egyoldalúbb – propaganda, a NER egyre szélesebb körben képes elfogadtatni magát. Kinél azzal, hogy anyagilag előnybe hozza, kinél azzal, hogy a valósággal ellentétben elhiteti vele, hogy neki is jobb a sora. És közben minden berendezkedés között a kádári a legjobbnak ítélt, és a diktatórikus berendezkedés elfogadottsága előretört.

A stabilitás érzete

Nagyjából ezzel foglalható össze A magyar társadalom és a politika, 2019 című kutatási eredmény, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában készült Gerő Márton szociológus és Szabó Andrea szociológus-politológus szerkesztésében.

Nem tudni, mire gondolt Orbán, amikor a minap a stabilitás erényeit (nálunk) állította szembe az egy nap alatt kormánybukást elszenvedett Ausztria példájával. Ez a stabilitás cseng vissza az MTA kutatóinak munkájából. Pontosabban ennek érzete a társadalom nagyobb részében, azokéban is, akik esetében ez csupán látszat. Úgy tűnik ez az összetartó ereje a NER-nek.

Demokrácia: de kiké?

A kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy a lakosság többsége demokráciatámogató, 2015-höz képest 48-ról 56 százalékra nőtt arányuk. De mintha

kétféle demokrácia lenne az országban:

az orbáni rendszert szeretőké-elfogadóké, és az ezt elutasítóké.

A grafikon arról tanúskodik, hogy pár év alatt az elmúlt esztendők legnagyobb vesztesei és legfeljebb enyhe nyertesei körében nőtt a demokratikus berendezkedés híveinek aránya, az igazán sokat gyarapodóknál viszont szignifikánsan csökkent, de még így is jelentős többséget alkot. (A kutatók most azt nem vizsgálták, a válaszolók szemében mi a tartalma a demokratikus rendszernek.)

Diktatúra: a győzteseké?

Megdöbbentő az elnyomó rendszer elfogadottságának előretörése. Az talán nem, hogy az alsóosztályban – egyszerre a demokráciával – többen lettek ennek hívei. Annál feltűnőbb, hogy az iskolázottságban és tájékozottságban „erősebb”

felsőosztályok tagjai pár év alatt mennyivel többen találják vonzónak a diktatúrát.

A kérdések erre se terjedtek ki, ezért legfeljebb feltételezéseink lehetnek az okokról. Az valószínű, hogy a 2010 óta tartó berendezkedés társadalomképének és gyakorlatának súlyos győztesei tisztában lehetnek azzal: további gyarapodásuk össze van kötve a rendszer fennmaradásával.

A kétféle Magyarország képe bontakozik ki abból is, ahogyan a demokrácia működésével való elégedettség társadalmi osztályok és pártszimpátia szerint megítéltetik. Az még teljesen normálisnak tekinthető, hogy az alsó osztályban lévők kétharmada elégedetlen ezzel, a felső osztályban lévők ugyanilyen arányban elégedettek (a teljes mintában 50 százalék az arány).

Ha azonban a pártszimpátiát nézzük, mintha nem ugyanabban az országban élnénk.

A kérdésekre adott válaszok alapján bátran kijelenthetjük, hogy a lakosság többségében, egészen pontosan

a Fidesz-híveken kívül masszív elutasításban részesül a demokrácia jelenlegi állapota.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, milyen mintákat követnek az emberek, pontosabban mely berendezkedéseket tartanak jónak, rossznak néhány életminőségi szempont alapján.

Kádár hosszú árnyéka

Ebben magasan a Kádár-kor a nyerő, 42 és 47 százalék közti arányokban ezt a kort tartják a legjobbnak. A rendszerváltás utáni 20 év a vesztes 14-18 százalékkal, a jelenlegit pedig 20-27 százalékkal a második legjobbnak tartják.

Nem meglepő módon a felsőosztályúak messze az orbáni érát helyezték legelőre, a magukat fideszesnek vallók pedig szinte azonosan (35-37 százalékban) tartják a két államközpontú berendezkedést a legjobbnak.

A propaganda: a valóság és amit az emberek éreznek

A bevezetőben említett stabilitás mint jellemző magyarázata alighanem azokban a válaszokban rejlik, amiket azokra a kérdésekre adtak az emberek, amelyek azt kutatták, milyen hatással van rájuk a folyamatos propaganda.

Ezek pedig azt mutatják, hogy

„átment a NER”,

sikerrel hitetett el a valósággal is szemben álló értékítéleteket és üzeneteket.

Változó ellenségkép

Az egyik az, hogy mit-kit tartanak legfőbb ellenségnek. A kutatók 2017-ben azt tapasztalták, hogy a társadalom szemében az oktatás, az egészségügy leromlása, a korrupció volt a legaggasztóbb, de ekkor már ide emelkedett a bevándorlás és a terrorizmus. Tavalyra ezek vesztettek súlyukból, noha az oktatás-egészségügy helyzete széles körben vált egyre súlyosabb állapotúvá.

Ezekkel szemben

előrekerült a kormánypropagandában sulykolt

nemzeti szuverenitás elvesztésének veszélye („Brüsszellel” szemben), valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetek, a brüsszeli bürokraták, és a Soros György és az általa támogatott szervezetek.

Megfordult veszteségérzékelés vs öröklődő egyenlőtlenség

A kutatók felidézték a korábbi évtizedek eredményeit. Az 1990-2010 közti időben a többség helyzetének romlását érzékelte, ezzel szemben az elmúlt években éppen fordítva, azt mondták, hogy szüleikéhez képest javult a helyzetük. Annak ellenére, hogy az alsó osztályokba tartozóknál legfeljebb a közmunka hozott némi stabilitást, egyértelmű javulást csak a felső két osztályban lévők tapasztalhattak.

Vagyis miközben kimutathatóan nőtt az egyenlőtlenség az országban, mégis egyre többen érezték úgy, helyzetük javult az előző generációéhoz képest. Sőt, annak ellenére megvan ez a szubjektív érzet, hogy az adatok azt mutatják:

szinte teljesen befagyott a társadalmi mobilitás.

Az egyenlőtlenségek – lehetőségben, jövedelemben, vagyonban – már nemzedékről nemzedékre öröklődnek.

Ha ez volt a „mesterterv”, akkor a NER hosszú életű lehet. Az alul lévőkkel elfogadtatni helyzetüket, mi több, szubjektíve még ennek javulását is elhitetni velük.

Kérdés persze – ahogyan azt a kötet bemutatóján is elhangzott -, mi lesz akkor, ha leáll a rendszert tápláló külső (uniós) pénz bőséges áramlása, netán valamilyen visszaesés is bekövetkezik a külvilágban.

Mai kérdés – Melyik lesz a legnagyobb ellenzéki párt 2020 december végére?

This poll is no longer accepting votes

Melyik lesz a legnagyobb ellenzéki párt 2020 december végére?

Mennyiért vették meg a jövő évi atlétikai világbajnokságot? – 2019. május

Miért kapott két részletben az atlétikai világ szövetség akkori elnökének fia 3,5 millió dollárt azokban az időkben amikor a 2020-as atlétikai világbajnokság helyszínéről döntöttek?

A csinos összeget Szenegálba utalta egy katari média cég, melynek élén az emír bizalmasa, a Paris Saint Germain futball klub főnöke Nasszer al Kelaifi áll. Ő volt az, aki elintézte hazájának a 2022-es futball világbajnokságot miután Sarkozy akkori francia elnöknek megígérte: megmenti kedvenc csapatát, a Paris Saint Germaint.

A francia Fradi rengeteg pénzhez jutott, a katari emír pedig megkapta a futball világbajnokságot. Eziránt is tudakozódik a pénzügyi ügyészség (PNF) Párizsban hiszen az ügynek igen komoly francia háttere van. Ebbe bukott bele Michel Platini az UEFA egykori elnöke. De most egy másik ügy kapott prioritást a pénzügyi ügyészségen Franciaországban mégpedig az, hogy

Katar nemcsak a futball világbajnokságot, de a jövő évi atlétikai világbajnokságot is pénzért vásárolta meg!

Három kulcsembert gyanúsít aktív illetve passzív korrupcióval a párizsi pénzügyi ügyészség – számol be a közszolgálati RFI. Az egyik Juszef al Obeidli, aki Katarban média császár, a BeIn vezérigazgatója. Persze nem ő az igazi császár hanem Nasszer al Kelaifi, aki az emír bizalmasa és a média birodalom valódi ura. De a 3,5 millió dolláros  átutalásokat a vezérigazgató, Juszef al Obeidli írta alá. Kinek ment a pénz? Egy szenegáli sport cég tulajdonosának bizonyos Papa Massata Diack-nak.

  • Aki nem volt más mint az atlétikai világ szövetség főnökének, Lamine Diack-nak a fia!
  • Aki szépen keresztül is vitte, hogy Katar megkapja az atlétikai világbajnokságot bár az emirátus sikerei ezen a téren nem voltak különösen szembetűnőek.

Pénze viszont volt az emírnek, és jó tanácsadói megsúgták neki: kit is kell megvesztegetni!

Lamine Diack és a két fia egész maffiát üzemeltettek

Ezt a párizsi Le Monde és a londoni Guardian már évekkel ezelőtt megírta. Ezért az egykori távol ugró bajnok nem is jelöltette magát az atlétikai világ szövetség élére. Így is volt ideje megszedni magát: 1999 és 2015 között állt az atlétikai világszövetség élén. Sok buliban benne volt, de a legnevezetesebb a riói olimpia ügye. Egy brazil üzletember 2009-ben amikor az olimpia odaítéléséről döntöttek 2 millió dollárt utalt át Papa Massata Diack-nak Szenegálba. Lamine Diack, aki tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak rá is beszélte az afrikaiak jórészét: szavazzanak Rio de Janierora!

Erre is kíváncsiak most Párizsban a pénzügyi ügyészségen, de elsősorban azt szeretnék tudni, hogy a katariak miért kötöttek 32 millió dolláros szerződést Lamine Diack fiával, úgy hogy ha Katar nem kapja meg az atlétikai világbajnokságot, Papa Massata Diack akkor is jogosult a pénzre! Ebből a 32 millió dolláros keretből utaltak ki 3,5 milliót a nagy atlétikai főnök törekvő fiának Szenegálba.

A párizsi vizsgálat jól halad – hangsúlyozza az RFI, de aligha valószínű, hogy Katar igazán lelepleződne. Az emirátus ügyvédei most is azzal védekeznek Párizsban, hogy nálunk ez így szokás! A futball világbajnokság ügyében is kiderült a korrupció, de csak Platini bukott bele. Itt is elítélhetik a Diack sport maffiát, de a katari emír személye szent és sérthetetlen, mert a pénzére igényt tartanak mindenütt a világon a sportban és azon kívül is…

Orbán kiviszi a Fideszt az EPP-ből?

Orbán azt fontolgatja, hogy kilépteti a Fideszt az Európai Néppártból és átviszi a kisebb euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerekhez – értesült a Politico. Ez egybevág más információkkal.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök pártja, a Fidesz komolyan fontolgatja, hogy kilép a jobbközép Európai Néppártból (EPP) – mondta a Fidesz egyik vezető tagja az amerikai Politicónak. Eszerint a Fidesz vezetése vizsgálja annak lehetőségét, hogy csatlakozzon az Európai Parlamentben a lengyel kormányzó Jog és Igazságossághoz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójában – tette hozzá a Fidesz képviselője, megjegyezve, hogy ilyen megállapodás alapján Orbán vezető szerepet kaphat az ECR-ben. Ezzel jelentősen gyarapodna az ECR, amely jelenleg 62 képviselővel van jelen a 751 tagú EP-ben. Legnagyobb tagpártja a lengyel ókonzervatív Jog és Igazságosság, Jaroslaw Kaczynski pártja.

A Fidesz tagságát tavaly márciusban függesztette fel az EPP, amely eredetileg novemberben döntött volna a hogyan továbbról, de ezt elhalasztották idén februárra. A Népszava pénteken arról írt, hogy elkészült az EPP „három bölcse” által összeállított jelentése, amely Donald Tusk, az EPP új elnökének asztalán hever.

Tusk – aki saját bevallása szerint baráti viszonyt ápol Orbánnal – az EPP novemberi kongresszusán elnöki székfoglalójában világossá tette, hogy aki nem fogadja el a demokratikus jogállami követelményeket, az kívül találja magát az EPP-n.

A napokban a Fidesz egyik vezető ideológiai háttérembere, G. Fodor Gábor a HírTV-ben arról beszélt, nem hiszi, hogy a Fidesz az EPP tagja marad. Ezek az információk egybevágnak azzal, hogy Orbán nem várja meg az EPP vizsgálatának nyomán készülő ajánlást, hanem önként kiviszi a Fideszt az EP legnagyobb frakciójából.

Náci tábornok lánya : „a papa tiszteletreméltó ember volt”

„Hitler embere voltam a végsőkig. Szerintem ő ártatlan volt!” Ezt vallotta Erich von dem Bach-Zelewski SS tábornok a bíróság előtt amikor az életfogytiglani börtönre ítélte 1961-ben. Lánya , a most 85 éves Ilse még most is úgy mutatkozik be az öregek otthonában, hogy „én egy náci lánya vagyok!” – írja a közszolgálati Deutsche Welle portál.

Sohasem tagadta meg apját, akit Hermann Göring a második számú náci „az egyik legvéreskezűbb gyilkosnak” nevezett a nürnbergi per során.

Koronatanú volt Göring ellen

Az amerikaiak vádalkut kötöttek a magasrangú SS vezetővel: ha rávall Göringre és más náci vezérekre Nürnbergben, akkor őt kihagyják a perből! Így is történt. Milyen terhelő bizonyítékot szolgáltatott Erich von dem Bach-Zelewski SS tábornok, aki a világháború idején elhagyta nevéből a lengyel hangzású Zelewskit, de 1945-ben visszavette azt? Mindenekelőtt a varsói felkelés brutális leveréséről számolt be a nürnbergi bíróság előtt. 1944 nyarán a náci vezérkar kiadta a jelszót: végezzetek a lázadókkal, a gyerekekkel is! A nürnbergi bíróság előtt Erich von dem Bach-Zelewski azt vallotta, hogy ő tiltakozott a gyerekek lemészárlása miatt, de egy másik SS tábornok azt közölte vele: a parancs Göringtől jött! A második számú náci dührohamot kapott amikor ezt a vallomást hallotta Nürnbergben hiszen addig azt a szerepet játszotta, hogy nem tudott az SS tömeg gyilkosságairól.

Ki volt Bach-Zelewski?

Gdansk-Danzig mellett született a német birodalomban , ahol az első világháború idején önként jelentkezett a frontra. A vesztett világháború végén nem volt még húszéves, de már elérte a hadnagyi rangot és megkapta a vaskeresztet. Kezdettől fogva Hitler elszánt követői közé tartozott, aki azonban utálta a többi náci vezért. Ilse lánya ma is emlegeti, hogy a papa „utálta Himmlert az SS főparancsnokát, Göringet, a második számú nácit és Göbbelst, a propaganda főnököt. Őket pénzéhes és hatalomvágyó embereknek tartotta. A papa viszont – éppúgy mint Hitler – a német nemzetért küzdött!”

De hogyan? A Führer őt bízta meg azzal, hogy a lengyel területeket „árjásítsa”. Ez a gyakorlatban a zsidók tömeges legyilkolását jelentette. A lengyel ellenállókat is kivégezték vagy lágerekbe csukták. Megszüntették a felső oktatást lengyel nyelven mondván, hogy erre csakis németeknek lehet szükségük.

Miután a nácik megtámadták a Szovjetuniót 1941-ben, Bach Zelewski Beloruszia biztonsági főnöke lett. Ő irányította a zsidók tömeges lemészárlását és a partizánok elleni kíméletlen háborút. Azután következett a varsói felkelés leverése. Mindezért nem ítélte el őt a nürnbergi bíróság, mert az amerikaiaktól mentességet kapott.

1961-ben azért ítélte életfogytiglanra a bíróság, mert megölt egy másik SS tisztet illetve a harmincas években végzett a nácik néhány ellenfelével. Bach-Zelewski a börtönben halt meg, bűnbánatról nem tett tanúbizonyságot. Lánya pedig továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy náci tömeggyilkos papája „tiszteletreméltó ember volt”…

Felülvizsgálják a metróbeszerzést

Átfogó vizsgálat indul a „felújított” orosz metrószerelvények beszerzéséről – derül ki Karácsony Gergely közléséből. A főpolgármester a szétrohadt hat kocsi ügyére reagált. És minden friss problémára.

Mozgalmasan indul az év, jól van ez így, vegyük is sorba a napirenden lévő budapesti ügyeket – írta a Facebookon a főpolgármester. A 3-as metró vonaláról – a padlózat teljes szétrohadása miatt – kivont hat kocsiról azt írta, hogy az orosz metrókocsik ügye éppen elég témát adott a kampányban is. Új fejlemény, hogy néhány felújított kocsit ki kellett venni a forgalomból rozsdásodás miatt, a 222 kocsiból ez hat darabot érintett.

Önmagában ez a szám nem okozna gondot a működtetésben, a gyártó garanciálisan, kötbér mellett javította is, de azért ez mégiscsak beismerése a korábban tagadott ténynek:

sok gond van a „felújított” orosz kocsikkal

– szögezi le Karácsony. Szerinte itt az ideje az egész korábbi metróbeszerzést, annak minden körülményét érintő átfogó vizsgálatnak. Erre a BKV és a BKK felügyelőbizottságát kéri fel, úgy hiszi, két hónap elég a teljes körű tisztázásra.

Ugyancsak mai hír, hogy a Lánchídról szombattól kitiltják az öt tonnánál nagyobb nehézjárműveket (a BKV-buszokat nem, de a turistabuszokat igen) a szerkezet állapota miatt. Karácsony azt írja, hogy ez része a városvezetés örökségének, az előző városvezetés, a kormánnyal együtt lezáratlan ügyként hagyta hátra a híd felújítását. Lépni kellett – fogalmaz a főpolgármester -, mert Budapest, és az egész ország egyik legfontosabb szimbóluma – nem mellesleg zsúfolt közlekedési útvonal – nem maradhat ilyen állapotban.

A híd állapota nem ad okot semmiféle pánikkeltésre, de a felújítás már nem húzható sokáig, ezért már a jövő héten egyeztetést kezdenek a kormánnyal a híd felújításához még hiányzó mintegy 20 milliárd forint előteremtéséről. Át kell gondolni a felújítás műszaki tartalmát, utána pedig a budapestiek megkérdezésével döntenek a Lánchíd esetleges funkciómódosításáról.

Foglalkozik a színházak ügyével is Karácsony. Megismétli, hogy meg fogják védeni a színházakat. Ebben okoz némi zavart, hogy önellentmondásos az év végén megjelent kormányhatározat. Állítólag hiba történt, hogy így van-e, avagy tudatos a független színházak további fojtószorítása a kormány részéről, kiderül hamarosan – fogalmaz. (A határozatok egyike ellentétben az elfogadott törvénnyel kizárja a működés támogatását, éppen úgy, ahogyan a kiszivárgott tervezetben állt.)

Akárhogy is, már

a következő napokban egyeztetünk a függetlenekkel és a kőszínházakkal

a további lépésekről, mert a kormány szoros, márciusi határidőt szabott a megállapodásokra – írja Karácsony. Még januárban előállnak javaslataikkal, amelyekben lesznek újítások az eddigiekhez képest, és amelyek egy dologból indulnak ki: a kultúra nemzeti alap. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes ma azt közölte, hogy

szponzorok segítségét is várják a színházak működéséhez.

Az egészségügyi fejlesztések – amelyeket az atlétikai Európa-bajnokság megrendezése és a stadion felépítése fejében szabott meg a főváros, s amelyet a kormány elfogadott – kapcsán a főpolgármester azt közli, hogy a megjelent hírekkel szemben a Budapest számára megszerzett 50 milliárd forint nagy részét nem viszi el a korábban betervezett fejlesztések áremelkedése. Ez a pénz – a közgyűlés egyhangú döntése szerint, amit kormányhatározat is megerősített az év végén – az eddigieken felül jár a fővárosiaknak, másrészt eszük ágában sincs ezt a teljes összeget betonra költeni. Érdemi javulást akarunk az ellátásban, nem szépre festett épületeket.

Az antiszemitizmus gazdasági gyökerei

A pénz kölcsönzés protestáns forradalma erősítette fel az antiszemita tendenciákat a német tartományokban – állítja két amerikai tudós, akik az American Economic Review-ban fejtették ki a véleményüket erről a témáról, amely ma újra előtérbe került hiszen az antiszemita jelenségek fokozódása szembeötlő mind az Egyesült Államokban mind pedig Európában.

Hatszáz évet tekint át a két szerző: Sacha O. Becker és Luigi Pascali, akik művüknek ezt a címet adták: Religion, Division of Labor and Conflict: Anti-Semitism in Germany Over 600 years (Vallás, munkamegosztás, konfliktus: antiszemtizmus Németországban több mint hatszáz éven át).

A szerzők állítása pofonegyszerű: Luther Márton fellépése előtt a keresztények és a zsidók között munkamegosztás létezett. Az egyház tiltotta a kamat szedését, ezért a zsidók ezen a téren monopóliumot élveztek. Ráadásul műveltebbek is voltak mint a keresztények, akiknek csak az elitje tudott írni és olvasni. Erre jött a reformáció gazdasági forradalma, amely lehetővé tette a kamat szedését a keresztények számára is.

Kálvin Jánost ezért hívták meg Genfbe

A nagyhírű teológus bizonyította: nem isten ellen való vétek, ha valaki kamatot kér a kölcsönadott pénz után egy másik kereszténytől. Genfben a protestáns közösség ezért is hívta meg Kálvin Jánost, akit Franciaországban üldöztek protestáns nézeteiért. A XV-XVI-ik században így új helyzet alakult ki a zsidók és a keresztények között a gazdasági életben.

Immár keresztények is működtethettek bankokat

A konkurenciaharc megindult. A korábban komplementer keresztény-zsidó kapcsolat a gazdaságban versenyhelyzetet teremtett. A két amerikai szerző példákkal bizonyítja, hogy a protestáns többségű német tartományokban jóval erősebb volt az antiszemitizmus mint ott, ahol katolikus maradt a többség. Jud Süss híres ügye is olyan fejedelemségben történt, melyben a fejedelem katolikus volt, de a lakosság többsége a protestáns hitet vallotta. Ráadásul a protestánsok – ellentétben a katolikusokkal – a saját nyelvükön olvashatták a Bibliát!

Mindez hozzájárult ahhoz, hogy felerősödött az antiszemitizmus azokban a német fejedelemségekben, ahol protestáns volt a lakosság többsége.

Ez a teória, melyet a huszadik század tényei nemigen támasztanak alá.

A nácik igen erősek voltak a katolikus tradíciókkal rendelkező Bajorországban és Ausztriában is. Vezérkaruk jelentős részben épp ebből a két erősen katolikus országrészből került ki.

Ezért mindössze gazdasági érdekellentétekre visszavezetni az antiszemitizmust valószínűleg erős túlzás még akkor is, ha valóban kialakult verseny helyzet a protestáns és a zsidó tőke között Európa sok országában. Felmerül az uralkodó elitek felelőssége, melyek már a harmincéves háború idején is meglehetősen cinikusan használták ki a vallási előítéleteket. A francia Richelieu bíboros például a protestáns ligát erősítette, mert úgy ítélte meg, hogy a fő ellenfél a Habsburg birodalom – és ez felülírja a katolikus-protestáns ellentéteket.

A modern antiszemitizmus gazdasági gyökereiről szóló vitát a párizsi Le Monde ismerteti, ahol egy Toulouse-i professzor foglalja össze a különböző állításokat. Paul Seabright professzor különösen kiemeli az olyan protestáns városok szerepét mint Genf, melyek egész Európának mintát mutattak. A napóleoni háborúk után Svájc részévé vált város – Zürich-el együtt – ma is fontos szerepet játszik Európa sőt az egész világ pénzügyeiben. A vallás és a pénz tehát valóban összekapcsolódik a protestáns városok esetében, de az már nagy kérdés, hogy ezek a városok mekkora hatással lehettek a maguk világára hiszen akkoriban Európa népességének döntő többsége a földeken gazdálkodott és a pénzügyekkel csak nagyon kevesen foglalkoztak komolyan.

Az amerikaiak kilőtték Irán egyik legfőbb katonai vezetőjét

Amerikai rakéta támadás ért egy konvojt Bagdad repülőterének közelében. A támadás következtében meghalt két fontos katonai vezető: az egyikük az iráni forradalmi gárda külföldi erőinek parancsnoka volt, a másik pedig a shia milícia parancsnok helyettese Irakban. Két másik iraki síita katonai vezetőt az amerikaiak elfogtak Irakban.

 

Ki volt Kászím Szoleimani?

Az Al Kudsz erők parancsnokaként ő hangolta össze Irán külföldi hadműveleteit a Közel Keleten. Teheránban ezért siettek az USA-t és Izraelt megvádolni Szoleimani meggyilkolásával. Irán nem ismeri el Izraelnek még a létjogosultságát sem. Teherán aktívan támogatja Libanon Hezbollah milíciáját az Izrael elleni „csendes háborúban „, és ezenkívül mind nagyobb szerepet játszik a palesztin szélsőségesek fegyver ellátásában a gázai övezetben.

Szoleimani tábornok irányította ezeket az akciókat éppúgy mint a háborút Jemenben, ahol Szaúd Arábia és szövetségesei a helyi huthi milíciával küzdenek a hatalomért. Több rakéta támadás is érte Szaúd Arábiát, mely ezért egyértelműen Iránt tette felelőssé.

Mit keresett Kászím Szoleimani tábornok Irakban?

Bagdadban a síita milíciák, melyek egy része beolvadt a hadseregbe, szabályosan ostromolták az Egyesült Államok követségét. Irakban az USA a saját csapdájába esett: miután megbuktatta Szaddám Huszein diktatúráját, a demokratikus választások a síita többséget hozták helyzetbe. A síiták Irakban évszázados kapcsolatot ápolnak Iránnal, legfontosabb vallási vezetőjüket is onnan importálták. Amíg tartott az atomalku Irán és a nagyhatalmak között addig ez csak belpolitikai problémát okozott Irakban, de miután Trump felrúgta a megállapodást kiéleződött a helyzet. Irán egyrészt iraki zászló alatt kezdte eladni kőolaját, melyet az amerikaiak szankciókkal sújtottak, másrészt pedig megkísérelte az USA kiszorítását Irakból. Felbátorította erre az iráni iszlamista vezetést az, hogy Trump – Törökország sürgetésére – csapatainak egy részét kivonta Szíriából. Ebből azt a következtetést vonták le Teheránban, hogy az USA távozik a Közel Keletről, és helyébe az orosz-török-iráni szövetség lép. Szoleimani tábornok halála azt mutatja, hogy ez némiképp elsietett következtetés volt …

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK