Featured

Visszaigazolták Vitézyt

Ismét a kormányoldalra került Vitézy Dávid, akit Karácsony Gergely szeretett volna a BKK élén. Ehelyett a Budapesti Fejlesztési Központ Zrt. vezére lesz az oldalági Orbán-rokon. A kormány ismét békét ígér.

Létrehozzák a kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyét, a Budapest Fejlesztési Központot (BFK), a nonprofit zrt. vezérigazgatója Vitézy Dávid lesz – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Gulyás szerint Budapest jelentősége, szerepe, lakosságszáma és lehetőségei alapján is a legfontosabb magyar város.

A kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyeként Fürjes Balázs irányításával jön létre és működik a BFK. A

névhasználathoz megkapták Karácsony Gergely főpolgármester hozzájárulását,

ezt köszönik neki, korrekt partneri gesztus volt.

Fürjes az új BFK vezérigazgatójának Vitézy Dávidot kérte föl, aki ezt elfogadta. Vitézy személye és munkája komoly hozzáadott érték a kormányzati Budapest-munkában, a BKK korábbi sikeres vezetőjeként az egyik legtapasztaltabb, legjobb városfejlesztési szakember, remekül fognak együtt dolgozni Fürjes államtitkárral – fogalmazott Gulyás. Fürjes szerint Vitézy remek igazolás, nagy munkabírású, fiatalon is tapasztalt klasszissal gyarapodott a kormányzati Budapest-csapat. Vitézy kompetens vezető, tudását Karácsony Gergely is nagyra tartja, nem véletlenül kérte föl a BKK vezetésére – tette hozzá. Úgy látják, a fővárosiak nyernek Vitézyvel.

Mint ismeretes, Karácsony korábban többször úgy nyilatkozott, hogy ha Vitézy megpályázná a BKK vezetői tisztségét, jó pályaművel elnyerhetné azt. Vitézy elhárította a felkérést azzal, hogy szerinte személycsere nem elég a BKK-nál, teljes átalakításra van szükség. A tíz évvel ezelőtti BKK-t nem lehet visszaállítani, régiós közlekedési rendszerre van szükség. Ráadásul az elővárosi buszokat és a HÉV-eket kivették a főváros kezéből – indokolt a napokban Vitézy. (Valószínűnek látszik, hogy ekkor már megkapta a felkérést a BKF-hez.)

A fiatal közlekedési szakember – Orbán Viktor távolabbi, oldalági rokona – 2010-ben került Budapest közlekedésének élére, a BKK is az ő koncepciója volt. Együttműködése Tarlós Istvánnal finoman szólva se volt harmonikus;

az előző főpolgármester ott tett neki keresztbe, ahol tudott,

2014 végén aztán indoklás nélkül kirúgatta a közgyűléssel. Vitézy ezután a közösségi közlekedés fejlesztését felügyelő miniszteri biztos, majd a közlekedési múzeum igazgatója lett.

Egyelőre nem teljesen világos, milyen tényleges tartalmi szándékkal és célokkal hozták létre a BFK-t (pontosabban alakították át a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját). A hivatalos közlés szerint a BFK feladata a városépítésben való közreműködés, a kormányzati budapesti közlekedéstervezési, várostervezési munka elvégzése, a fővárosi önkormányzattal való együttműködés, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa támogatása, részben döntéseinek végrehajtása. A központ emellett városkutatásokat folytat, gyűjti a nemzetközi tapasztalatokat, legjobb gyakorlatokat, valamint szakmai konferenciákat, társadalmi párbeszédet is szervez majd budapesti ügyekben.

A kormány folyamatosan együttműködési szándékát hangoztatja a fővárossal, ebben az esetben is arról beszélnek, hogy a BFK létrejöttével a kormány a budapestiek érdekében végzett fejlesztési feladatait rendezi új szervezeti keretbe.A BFK

nem vesz át önkormányzati feladatokat, hatásköri változás nem történik, ilyen kormányzati szándék nincs

– hangoztatják.

Az együttműködés eddig felemás. Az atlétikai vb megrendezésében és a csepeli stadion felépítésében megállapodtak, cserébe a főváros egészségügye kap plusz 50 milliárdot öt évre szólóan. De például „szemétügyben” változatlan a szembenállás: az állami kukaholding mindeddig nem fizette ki tízmilliárdos tartozását. A budapesti ügyekben tartandó kormányzati tájékoztatást is átalakították, amit Budapest-info néven fognak tovább vinni ugyancsak Gulyással és Fürjessel, átvéve a Tarlós-éra elnevezését. Ezt Karácsony Gergely nehezményezi, ezért Budapest.komm néven indították el saját tájékoztatásukat.

Most mindenesetre Fürjes most azt hangsúlyozza, hogy „Budapest nem csatatér, a város fejlődése mindannyiunk közös ügye, a budapestiek együttműködést várnak a kormánytól és a városvezetéstől, nem háborút”. Szerinte Vitézy, akit minden oldal elfogad, akinek szakértelmét mindenki elismeri, hasznos szereplő lesz a fővárossal közös munkában.

Első női imám az amerikai hadseregben

Az indiai származású Saleha Jabeen hadnagy erősíti ezek után a tábori lelkészek csapatát a US Armyban. Ő az első női imám a seregben az Egyesült Államokban.

Szeptember 11 óta megnövekedett a gyanakvás a muzulmánok iránt a fegyverese erőknél az Egyesült Államokban, de ennek ellenére többezer olyan katona szolgál a seregben, aki Mohamed próféta követője.
Nekik nyújt majd lelki támaszt az első női imám az Egyesült Államok hadseregében.

Harry herceg: nem tehettünk mást!

Az angol királynő kedvenc unokája azzal indokolta a Sussex pár döntését, hogy mindketten a saját életüket akarják élni. Ezért nem használják a jövőben a királyi címet és nem vesznek részt a királyi család képviseletében különböző rendezvényeken. A brit sajtó szerint mindemögött Meghan áll, az ambiciózus amerikai színésznő feleség.

Meghan a vezető ülésen: Disney hercegnő lesz

Sussex hercegnéje korábban Hollywoodban próbálkozott, és valószínűleg oda is akar visszatérni. Meghan Markle játszott a többi között a Brilliáns elmék című sorozatban és a Förtelmes főnökök című vígjátékban. A színésznő feleség ezért vehette rá a könnyen befolyásolható Harry herceget, hogy vonuljon ki a királyi család napi munkájából. A londoni Times szerint a szerződés a Disney-vel már a múlt évben megköttetett és nagy vitákat váltott ki a Cégben. The Firm – így nevezte el Fülöp herceg a királyi család, ahova ő is kívülről került be mint Meghan Markle. Csakhogy a csaknem 100 éves Fülöp a görög királyi famíliához tartozott míg Meghan Markle félvér színésznő volt Hollywoodban. Ráadásul elvált asszony. A királyi család így is befogadta, hogy megmutassa a világnak: nincsenek előítéletei!

„Megvan Harry”

Így dicsekedett Meghan Markle, aki a kissé frusztrált herceget végül megszerezte magának. Ő az idősebb, a tapasztaltabb. Elvált asszonyként jól tudja kezelni a pár problémáit. Harry herceg, a királynő kedvenc unokája, úgy érezte: örökre a háttérben marad. Bátyja, William mintaszerű házasságban él, három gyereke született, akik mind megelőzik Harryt a trón utódlásban. Vagyis neki nem sok jut. Amióta leszerelt a katonaságtól, nemigen találta a helyét.

Megxit

Így nevezte el a Sussex pár távozását a királyi Cégből a brit sajtó. Megan+exit a szó összetétel alapja – utalva arra, hogy a szakítás motorja nyilvánvalóan Sussex hercegné. Aki nem tett le színészi ambícióiról, melyeket Hollywoodban kívánna kamatoztatni.
Miután a királyi család tudomást szerzett a szerződésről a Disney-vel, kitört a botrány. Pedig nem igazán jelentős szerepről van szó. Sussex hercegné csak a hangját adja egy dokumentumfilmhez, melynek bevételét az elefántok védelmére fordítják. Elephants Without Borders – Elefántok határok nélkül – az alapítvány neve. Harry herceghez mindig közel állt Afrika, a fiatal pár sok időt töltött ott. Még az is felmerült, hogy esetleg Namíbiában rendezik be az otthonukat. Végül aztán Kanadát választották, mert az közelebb van Hollywoodhoz. Kanadában a nyugati parton vettek egy 14 millió dolláros kis kastélyt. A Daily Mail megpendíti: Meghan nem is akar Nagy Britanniában élni? A cikk címe sokat elmond a hercegi párról: Meghan a vezető ülésen!

A Disney-Meghan kapcsolat

A hollywoodi óriás régóta remek kapcsolatot ápol a hercegi párral, amely viszonozza is ezt a figyelmet. Amikor megszületett a pár kisfia, Archie, akkor exkluzív rajzfilmet kapott a nulladik születésnapjára: Micimackó kalandjait tekintheti meg. Amikor pedig az Oroszlán király bemutatója volt Londonban, akkor Beyonce és Jay Z mellett a másik díszvendég pár nem volt más mint Harry herceg és Meghan Markle vagyis Sussex hercegné.

Mégis kész a jelentés a Fideszről

Lassú tűzön főzik a Fideszt az EPP-ben? Vagy csak ellentmondásos kiszivárogtatások? Tény: mégis kész a „három bölcs” jelentése a Fideszről, amit Tusk bemutat a néppárti gyűlésnek februárban. Az viszont nem világos, hogy döntés is lesz-e.

Fél nappal azután tette közzé bejelentését Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, hogy a mindig jól értesült Bloomberg hírügynökség tudatta: a Néppárt februári közgyűlésén halasztás várható a Fidesz felfüggesztett tagsági jogáról, mert a „három bölcs” – és mögöttük maga az EPP – annyira megosztott, hogy nem jutottak dűlőre. Ezután Tusk váratlanul részbeni cáfolatot közölt.

„Most fejeztem be az értékelő bizottsággal (Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering) folytatott ülésemet. A jelentés értékelését a pártvezetõkkel folytatott konzultációm után mutatom be a közelgő EPP Politikai Közgyűlésen” – írta a Twitteren a lengyel politikus. A homályt persze nem oszlatta el Tusk. Arról például hallgat, hogy a jelentés bemutatása azt jelenti-e, hogy hivatalosan is napirendre veszik-e a Fidesz tagsági viszonyát; az EPP közgyűlésének beharangozója változatlanul nem árul el semmit a programról.

Ezért aztán csak találgatni lehet arról, hogy az amerikai hírügynökséget valóban téves információba futott bele, vagy a hiányos-ellentmondó közlésekkel „lassú tűzön főzik” a Fideszt, illetve Orbán Viktort. Annak érdekében, hogy az EPP-től gyorsuló tempóban távolodó magyar pártot rábírják az önkéntes távozásra, anélkül, hogy szavazni kelljen a Fidesz kizárásáról. Márpedig más aligha jöhet szóba azután, hogy múlt héten az Európai Parlamentben az EPP nagy többsége is felsorakozott a tőlük balra álló pártcsoportok mellett, és megszavazták a 7. cikkelyes eljárás folytatására felszólító határozatot Magyarország és Lengyelország ügyében.

Az ugyanis tényként jelenthető ki, hogy látható ellentét van az EPP északi és déli pártcsoportjai között. Előbbiek közül a kisebbek jó ideje követelik a Fidesz kizárását az itteni jogállamisági problémák miatt, és a jelek szerint mostanra csatlakozott hozzájuk a német delegáció nagy része is. A déli tagpártok körében viszont erősebb a megértés Orbán politikája iránt – erre hivatkozott a miniszterelnök is, amikor megindokolta, miért maradtak mégis az EPP-ben, noha „egy centiméterre” volt attól, hogy múlt csütörtökön, az EP-szavazás után kilépjen.

És alighanem a közelmúltban az EPP-ben is világossá vált, hogy a Brexit után az EPP-nek éppenséggel még öttel több is lesz a képviselője az EP-ben a helyek részbeni újraosztásakor. Vagyis a 12 fideszes távozása nem súlyos vérveszteség (az egy KDNP-s a jelek szerint marad), az ellenzéki térfélen gyarapodni csak a széljobbos Identitás és Demokrácia fog 73-ról 76-ra.

Orbán időt nyerhet

Elhalasztják a döntést az Európai Néppártban a Fidesz sorsáról – értesült a Bloomberg. Eszerint nincs egyetértés a „három bölcs” között, és az EPP-ben is aggódnak, mit tesz Orbán Viktor, ha elítélő jelentés készülne a Fideszről.

Az EPP elhalaszthatja a Fidesz sorsáról szóló döntést a február 3-4-i politikai közgyűlésen – írja a Bloomberg. Az amerikai hírügynökség szerint az Európai Parlament legnagyobb pártcsoportja arra készül, hogy elhalasztja a döntést a Fidesz kizárásáról (valójában mindhárom lehetőség az asztalon van: a kizárás, a felfüggesztés visszavonása és fenntartása, de a kialakult közhangulatban csak az első jöhet szóba).

A Fidesz tagságát az EPP tavaly márciusi közgyűlésén függesztette fel a jogállamisági kifogások miatt. Egyúttal a pártcsoport három idősebb, korábban magas tisztségeket betöltő tagját bízta meg jelentés elkészítésével. Ennek eredetileg a tavaly novemberi kongresszusra kellett volna elkészülnie, de elmaradt, emiatt a napirendre se került a kérdés. Az akkor Joseph Daul helyébe az EPP élésre megválasztott Donald Tusk bemutatkozó beszédében világossá tette: akik nem tartják magukat a jogállamiság, a liberális demokrácia elvéhez, kívül találják magukat az EPP-ből.

A jelentés elkészültének határidejét akkor január elejére tolták ki annak érdekében, hogy a februári brüsszeli közgyűlésen megtárgyalhassák Tusk előterjesztését. A Bloomberg azonban azt írja, hogy a trió nem jutott egyezségre, ami tükrözi az EPP-n belüli megosztottságot. Forrásai szerint aggódnak Orbán lépésétől, ha kizárnák a pártot a Néppártból. Vagyis attól, hogy – akár már kizárási javaslat utáni önkéntes távozást követően – a Fidesz más (szélső-)jobboldali pártokkal alakít új formációt.

Az EPP-n belüli széthúzás annak ellenére fennáll, hogy a múlt héten az Európai Parlamentben – igen nagy részvétel mellett – az EPP-frakció túlnyomó többsége is megszavazta azt a határozatot, amely szerint romlott a jogállamiság állapota Magyarországon és Lengyelországban. Emiatt felszólították az Európai Tanácsot, hogy folytassa a 7. cikkely szerinti eljárást, és határidőkkel együtt konkrét intézkedéseket is kezdeményezzen. Továbbá támogatja, hogy a következő költségvetési ciklusban az uniós támogatások feltételéül szabják a jogállami követelmények teljesítését.

Ezután Orbán azt nyilatkozta, hogy „egyetlen centiméterre” voltak attól, hogy benyújtsák a kilépési nyilatkozatot – amit, mint megírtuk, szabályosan nem tehetnek meg előzetes Fidesz-kongresszusi döntés nélkül. Orbán a francia, spanyol és olasz pártok támogatására hivatkozva nem tette meg ezt. Már ekkor megmutatkozott tehát a kettészakadás az EPP-ben.

Az mindenesetre sokat mondó, hogy még az EP-beli döntés előtt Orbán demonstratívan találkozott Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel Jog és Igazságosság vezetőjével, és Európa jövőjéről beszélgettek. És ugyanazon a napon, amikor az EPP közgyűlése lesz Brüsszelben, Orbán egy olyan rendezvényen vesz részt és tart beszédet Rómában, amelyen az európai szélsőjobb több pártja képviselteti magát: az olasz Liga és a vállaltan Mussolini-örökös újfasiszta Olasz Testvériség, a francia Nemzeti Tömörülés. Az ezen való részvétel csak annyiban jelentős súlyú, hogy egyértelmű politikai állásfoglalás Orbán részéről a politikai rokonszenvről. Az EPP közgyűlésén a Fidesz nem vehet részt, mert a felfüggesztett tagsági viszony a tisztségek viselésének tilalma mellett kiterjed a pártcsoport eseményeitől való távollétre is.

Ha így történik, akkor Orbán további időt nyer arra, hogy – akár ebből a dél-európai körből, akár kisebb északi pártok közül – megpróbáljon többeket kiszakítani az EPP-ből. Ha később mégis a kizárás támogatása kapna jelentősebb többséget az EPP-ben.

Vésztjósló szavak a VW-től

A klasszikus autógyártók ideje lejárt – mondta vezetőtársai előtt a VW vezetője egy német lap szerint. Herbert Diess a Nokia sorsával példálózott. A jövő nem egymaga az elektromos hajtásé, a digitális technológiával legalább annyira számolni kell. Magyar szemmel nem jó a helyzet.

Vezetőtársait akarta felrázni a Volkswagen-csoport elnök-vezérigazgatója, amikor a Die Welt írása szerint múlt csütörtökön arról beszélt, hogyan látja az autóipar helyzetét és jövőjét. A nemrég óta a világ egyik legnagyobb autókonszernjét irányító Herbert Diess az amerikai Teslát hozta fel példaként általában a gazdaság és különösen az autóipar mély válságát érzékeltetve – írta a német lap.

Vihar előtt állunk

A Volkswagen a két legnagyobb átalakítási folyamat viharának közepén van – mondta. Ezek az éghajlatváltozás és az ahhoz kapcsolódó innovációs nyomás a kibocsátásmentes autózás érdekében. Továbbá a digitalizálás, amely alapvetően megváltoztatja az autóipari terméket. „A vihar csak most kezdődik” – mondta Diess.

A német mérnök-üzletember szerint

az autótermék újbóli feltalálása nemcsak a gyártás folyamatait, hanem teljes technológiai és logisztikai beágyazását is megváltoztatja.

A VW-t úgy értékelik, mint egy autóipari társaságot, a Teslát pedig mint egy tech-társaságot – fogalmazott Diess. A jövőben az autó lesz a legbonyolultabb, legértékesebb tömegközlekedési eszköz, a csatlakoztatott autó majdnem megduplázza a felhasználók internetezési idejét. Volkswagenként pontosan oda akarunk érni, ahová a Tesla – szögezte le Diess. A nagy kérdés: elég gyorsak vagyunk-e – fűzte hozzá. „A becsületes válasz: talán, de ez egyre kritikusabbá válik”. Értékelése szerint a jelenlegi ütemű fejlesztéssel nagyon „szoros” lesz a helyzet.

A Nokia intő példája

A VW-vezér a Nokiát hozta fel példaként. A finn cég – a világ vezető mobilgyártója – az évtized elején emlékezetes módon szinte pillanatok alatt tűnt el a semmiben, noha pár évvel korábban a mobilpiac nagyjából negyven százalékát mondhatta magáénak, és addig megszabta a technológia irányát. Diess szerint a finneknek volt a legerősebb mobiltelefonjuk a legjobb akkumulátorral, de fogalmuk se volt arról, mit lehet tenni egy mobiltelefonnal. Ezt az Apple vezérigazgatója, Steve Jobs 2007-ben mutatta be az első iPhone bevezetésével – egy mobiltelefon formájú számítógéppel.

Ez most

„pontosan az a helyzet, amely megismétlődik az autóiparban”

– figyelmeztetett Diess. Vagyis az autó már nem csak közlekedési eszköz, és ez azt is jelenti, hogy

a klasszikus autógyártók ideje lejárt.

A Volkswagen jövője a digitális tech-csoportban rejlik – és csak ott.

Az „összeszerelő országok” ideje is lejárhat

Ha igaza van a VW-vezérnek (még úgy is, hogy az akkumulátoros energiatárolás körül nagyon sok a kérdőjel), amely véleményt sokan mások is osztják, akkor ez az egész autóiparon keresztül

Magyarország fölé is sötét fellegek érkeztét jósolja.

Az elektromos hajtás – bármilyen energiatárolással – töredéke alkatrészt igényel a mai belsőégésűnél, és lényegesen kevesebb embert az összeszereléshez. Ami

szinte eltünteti az alacsony bérű országok ma még meglévő, de már amúgy is fogyatkozó előnyét.

A német lap írása is utal arra, hogy a jövőben kevesebb munkahelyre lesz szükség az autógyártásban. Egy német autóipari kutatóközpont igazgatója szerint a Volkswagennek a lehető legnagyobb mértékben márkáira kell koncentrálnia, „a járművekre és a digitális hálózatukra”, „ez elengedhetetlen”.

S nemcsak a munkavállalók képesítésében, hanem a fejlesztési osztályok és a gyártás testre szabásában is messzemenő változások merülnek fel. A jövőben lényegesen kevesebb gépész- és autóipari mérnökre lesz szükség, és sok villamosmérnökre és informatikusra. (Vagyis elsősorban mérnöki tudásra, olyanra, amiben Magyarországon óriási a hiány.)

A szakértő szerint mindkét tudományágban a gépjárműgyártók a jövőben nem csak egymással versenyeznek, hanem egyre inkább más technológiai vállalatokkal is, akár az IT-ágazatban, akár a megújuló energiákkal. Ez a gazdaságot és az ipart

„az ipari forradalom dimenziója korának fordulópontjára helyezi”.

Más szóval ez azt jelenti, hogy nem csupán a hagyományos autógyártás órái vannak megszámlálva, hanem a sok embert (sok szakmunkást) igénylő összeszerelő technológiáié is, amelyet nálunk ráadásul csak egyre nagyobb állami szubvencióval tud bővíteni a kormány. És amelyben éppen a német gyártók kezében van az egész térség. Ez nálunk közvetlenül bő százezer, közvetetten nagyjából 170 ezer munkahelyet veszélyeztet, és a magyar GDP öt százalékát sodorhatja veszélybe, ha az autógyártók inkább odahaza állítják elő a jövőben a high tech négykerekűeket.

Magyarországot nem érinti

Az Európai Néppártnak öttel több képviselője lesz az Európai Parlamentben miután a britek január 31-én elhagyják az EU-t. Az így megüresedő 73 felszabaduló helyből 27 mandátumot felosztanak a tagállamok között. Az EPP mellett csak a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia növeli majd képviselőinek számát a 705 tagú EP-ben, mindenki más rosszabbul jár majd – írja a Juame Duch az EP szóvivője Twitter üzenetében.

A politikai centrumhoz tartozó frakciók közül az Európai Néppárt jár jól a brit kilépéssel szükségessé vált mandátum-újraelosztással. Kiszámolták, hogy az egyes frakciókra milyen hatással lesz a 73 brit képviselő távozása és 27 mandátum újraelosztása 14 tagállam között. (A további 46 képviselői hely a későbbi bővítésekre lett tartalékolva, így a Parlament létszáma átmenetileg 705-re csökken).

Az EPP lesz a legnagyobb nyertes, mivel a britek lelépésével nem veszít helyet, viszont öt új mandátumhoz jut. A néppárti frakció létszáma így 182-ről 187 főre nő majd.

Az EPP-n kívül csak a szélsőjobboldali Igazság és Demokrácia (ID) pártja lesz a nyertese a britek kilépésének. Képviselőinek száma 73-ról 76-ra nő. A többi frakciónak veszteséget kell elkönyvelnie. A legnagyobbat  függetleneknek kell majd elkönyvelniük, akik nem alkotnak önálló frakciót, viszont a Nigel Farage féle Brexit pártiak eddig a függetlenek között foglaltak helyet. A Brexit után az előrejelzés szerint majdnem felére 27-re csökken a létszámuk.

A második legnagyobb pártcsoport, a Szocialisták és Demokraták létszáma 154 főről 148-ra olvad. Érdekesség, hogy az EP-n belüli relatív arányuk a hatfős veszteség ellenére még javulni is fog (20 és félről 21 százalékra).

A liberálisokat (Renew) éri majd a legnagyobb veszteség: 11-gyel lesznek kevesebben, int jelenleg (108 helyett 97 tag). A zöldek is buknak 7 képviselőt (74-ről lemennek 67 főre). A brit konzervatívokat is sorai között tudó Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csak három helyet veszítenek (65 helyett 62 fős frakció), míg az Egyesült Baloldal egy mandátumnak lesz kénytelen búcsút mondani.

Magyarországot nem érinti a kiigazítás, így továbbra is 21 képviselője lesz.

Zsidók és muzulmánok együtt emlékeztek

A szovjet csapatok 1945 januárjában szabadították fel a nácik legszörnyűbb koncentrációs táborát, ahol több mint 1,1 millió embert gyilkoltak meg. Az áldozatok döntő többsége zsidó volt.

Izraelben és a zsidó közösségekben rendszeres a megemlékezés, de a muzulmánok nemigen mutattak eddig érdeklődést. Piotr Cywinski, az emlékhely igazgatója elmondta a Deutsche Wellenek, hogy tavaly rekordot döntött a látogatók száma: több mint 2,3 millióan érkeztek Auschwitzba. Az arab országokból mindössze 3200-an jöttek. Persze érkezhettek muzulmánok más államokból is.

A berlini szociáldemokraták palesztin vezetője Auschwitzban

Raed Saleh, aki a szociáldemokraták frakcióvezetője Berlinben, a Jordán nyugati partján született palesztin családban. Ötéves kora óta él Németországban. Ahonnan diák csoportokat vezet Auschwitzba. „Az antiszemtizmus a muzulmán diákok között nem ritka. Mégis amikor Musztafa, a nagydarab muzulmán fiú meglátta a gyerek cipőket Auschwitzban, akkor megrendült” – meséli Raed Saleh.

Csütörtökön zsidó és muzulmán vezetők együtt érkeztek Auschwitzba

Mohammed al Issza egykor Szaúd Arábia igazságügyi minisztere volt, ma pedig a Muzulmán Világszervezet (Muslim World League) főtitkára. A Muzulmán Világszervezet több mint egymilliárd muzulmánt képvisel. Egy holokauszt túlélő fiával, az American Jewish Committee vezetőjével együtt emlékeznek meg Auschwitzban a népirtásról. David Harris és Mohammed al Issza együttműködése akkor kezdődött amikor a muzulmán vezető levelet írt a Holocaust Memorial Museum-nak Washingtonba: kifejezve együttérzését a holokauszt áldozataival. „Az egész emberiséget megrázta a holokauszt!” – hangsúlyozta a muzulmán vezető. Aki meglátogatta a washingtoni múzeumot, melynek emlékkönyvében Elie Wieselt idézte: „tanúskodnunk kell a halottak és az élők miatt”! Mellette a Korán idézet: „Ó hívők! Álljatok ki az igazság mellett mint Allah tanúi!”

Börtönbiznisz

Lássuk be: amit most produkál – Orbánnal az élen – a Fidesz, az a legrosszabb, legvisszataszítóbb abból, amire képes. Uszítás etnikai kisebbség ellen, civil szervezetek megvádolása nyerészkedéssel, sorosozás, a jogállami normák nyílt lábbal tiprása – együtt van itt minden.

Egyrészt a börtönlakóknak bíróság által az elfogadhatatlan körülmények miatt megítélt kártérítés visszatartása, másrészt a gyöngyöspatai roma iskolásoknak a durva szegregáció miatt megítélt kártalanítás megfizetésének elutasítása. Jogállamban jogai az elítéltnek is vannak, a roma iskolásgyerekeknek pedig különösen joguk van arra, hogy ne különítsék el őket nem roma iskolatársaiktól. Vajon mi jogosítja fel a kormányt, hogy ne hajtsa végre a jogerős bírósági ítéletet?
A Hír TV meg a Századvég azonnal kimutatja, hogy a megkérdezettek többsége s kormánnyal ért egyet. Nincs ebben semmi meglepő. A Fidesz számítása világos: nehéz helyzetbe hozta az ellenzéki pártokat. Ha azt mondják e két ügyben az Országgyűlésben, a sajtótájékoztatókon, amit eddig a jogvédő civilektől hallottunk, akkor pártként lesznek népszerűtlenek. Ha viszont hallgatnak az ügyben, netán meghátrálnak a Fidesz előtt, akkor a demokrata hívek előtt szerepelnek le. Kíváncsian várom a parlamenti ülésszak kezdetét február közepén: miről fognak kérdezősködni az azonnali kérdések órájában.

Ki ölte meg a legnagyobb terrorakciót vizsgáló ügyészt?

Fejbelőve találták fürdőszobájában Alberto Nisman ügyészt, aki azzal gyanúsította Argentína elnökasszonyát, hogy el akarja tussolni Latin Amerika legnagyobb antiszemita merényletét.

85 ember meghalt és több mint 300 megsérült amikor terroristák felrobbantották a zsidó közösség központját Buenos Aires mellett 1994-ben. Izrael és az Egyesült Államok Iránt gyanúsította a merénylettel. Ezen a véleményen volt Alberto Nisman ügyész is. Aki ráadásul azzal vádolta meg Cristina Kirchner egykori elnökasszonyt, aki ma Argentína alelnöke, hogy pénzért eltussolja az irániak felelősségét az ügyben. Az irániak állítólag igen kedvező áron szállítottak olajat Argentínának, hogy cserébe elkerüljék a terrorista vádat a zsidó közösség központjának a felrobbantásáért.

Tüntetés az alelnök asszony ellen

A legutóbbi választások után újra a hatalomra került Cristina Kirchner asszony. Igaz, hogy csak alelnök lett, de a hírek szerint nagyobb a hatalma mint az államfőnek. A tüntetők viszont a felelősségre vonását követelik. Arra hivatkoznak: a bíróság kimondta, hogy az ügyészt meggyilkolták! Vagyis nem fogadta el az öngyilkosság verziót, amellyel a hatalom kísérletezett.

Egy film felidézte az ügyész halálát

A Netflixen lehetett látni azt a filmet, amely nemrég előkerült dokumentumok alapján új megvilágításba helyezi az ügyet. A film címe: Az Ügyész, az Elnökasszony és a Kém. Az előző kettőről eddig is tudtunk, de a harmadik eddig a háttérben maradt. Pedig a film szerint ő a kulcsfigura. Antonio Stiuso negyven évig szolgálta a hírszerzést és egy hónappal azelőtt rúgta ki az akkori elnökasszony, hogy az ügyész „öngyilkos lett”. Antonio Stiuso a végén már főnök volt, és a film szerint ő manipulálta az egész ügyet. Mindenkinek meg akart felelni, és ez lett a veszte. Az amerikaiak és az izraeliek ugyanis azt várták el Argentínától, hogy az határozottan ítélje el Iránt az antiszemita terrorakció miatt. Szavakban ez meg is történt, de a hatalom pénzhiánya miatt a valóságban nagyon szépen profitált az akkori politikai elit az irániak szorult helyzetéből. Vagyis jól megfizettették a hallgatásukat.

A kínos ügy most pontosan akkor került elő amikor ismét feszültté vált az USA és Irán viszonya. Az egybeesés egyáltalán nem véletlen hiszen az USA Argentínában a jelenlegi hatalom ellenfeleit támogatja. Csakhogy ők megbuktak a választásokon.

Ilyen körülmények között egyáltalán nem csoda, hogy öt évvel az ügyész halála után még mindig nem lehet tudni, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt-e? Ha pedig gyilkosság volt, akkor arra ki adott utasítást, hogy Latin Amerika legnagyobb antiszemita merényletében nyomozó ügyészt el kell tenni láb alól?!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK