Featured

Influenzás lett a forint is

Pánikközeli állapotban van a világ az új, kínai eredetű koronavírus terjedése miatt. A forint is elkapta a bacilust, délután több lépcsőben 338,74-is szökött az eurós láza. A tőzsdék szakadnak mindenütt.

A forint is megszenvedi a világon eluralkodó új influenzavírus terjedését, ami jelenleg megállíthatatlannak látszik. Kínai hivatalos adat szerint 80-nál tart a halálozás, de ezt egyre többen nem hiszik el. Városokat zárnak le, cégek zárnak be átmenetileg Kínában, az emberek távol maradnak a nyilvános helyekről, a kínai holdújév alkalmából

akár százmilliós számban maradhatnak otthon az év legjelentősebb belföldi utazási hullámában.

Ennek következtében a turisztikai iparág cégeinek részvényei esnek vízbe dobott kőhöz hasonlatosan. A nagy tőzsdék mind zuhanással reagál a jelenségre. Különösen hogy a vírus már az Egyesült Államokban, Thaiföldön, Japánban, Ausztráliában, Franciaországban, Kanadában és Dél-Koreában is megjelent. A félelem abból fakad, hogy ha nem képesek megállítani a fertőzést, azon agyonvághatja a szolgáltató szektor jelentős részét világszerte, ami

a globális gazdaság lassulását is magával vonhatja.

Bár magyar illetékesek azt hangoztatják, hogy – mivel nincs megbetegedett ember az országban – nincs szükség különleges intézkedésekre (noha Csehország hozzálátott az ellenőrzésekhez a beutazóknál), valószínűtlen, hogy a magyar határ megállítaná a vírus átterjedését. A tőzsde mindenesetre elkapta a fertőzést. A magyar börze is eséssel reagált, majd a megindult a forint felfelé.

Először 337,63-nál volt az új csúcs az euróval szemben, majd némi hezitálás után

délután 338,74-nél állította be az új rekordot.

Az enyhülés az MNB nem erőteljes közbeavatkozásának eredménye. Az úgynevezett devizaswap-tenderen keresztül hajtott végre intervenciót: az előzetesen meghirdetett közel 120 milliárd forintos tételnek csak felét fogadta el a jegybank a magas összegű kereslet ellenére. Az MNB ezekkel a tenderekkel befolyásolja a bankközi piaci pénzbőséget. Ha ezzel a módszerrel szűkíti a pénzmennyiséget, az erősítheti a forint árfolyamát. De ilyen időkben, amikor a térsége leggyengébb devizája amúgy is a forint, ez a hatás csak átmeneti lehet.

Az euró most 337,6 körül jár, a dollár 306,5-be kerül. A BUX jelentős, 1,3 százalékos veszteséggel zárta a napot.

Így látják ők

Az osztrák ORF1 csatorna Gute Nacht Österreich című műsorában ment le a következő összeállítás a magyarországi helyzetről. Az összeállítás végén a műsorvezető elmondja, az osztrák televíziózás történelmében most először feliratoztak egy saját készítésű műsort idegen nyelven: magyarul.

Méghozzá azért, hogy ha németül nem értenék, akkor legalább a magyar feliratozással segítsék annak megértését valójában mi megy végbe saját hazájukban.

Egyre többet finanszíroz a lakosság

Minden ötödik állampapír lakossági kézben van, aminek elsődleges oka a piacot átrendező MÁP Plusz. Ez harmadát teszi ki az összes lakossági állampapírnak.

Tavaly kétszer annyi lakossági állampapírt vásároltak az emberek Magyarországon, mint 2018-ban – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) pénzforgalmi elnökhelyettese hétfőn az állami tévében. Borbély László András elmondta: tavaly 1558 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír mennyisége, amelynek 45 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot a MÁK értékesített. A teljes állomány ezzel

több, mint 9000 milliárd forintra emelkedett.

Borbély elmondta, hogy 2011 végén az állampapírok állományából a lakosság közvetlen részesedése 3,5 százalék volt, ami 340 milliárd forintot tett ki. A lakosság részesedése 2019-ben 20 százalék volt, 2020-ban pedig a 25 százalékot is elérheti.

A tavalyi növekedés egyik oka a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) júniusi bevezetése, amely a több, mint 9000 milliárdból mintegy 3200 milliárd forintot tesz ki. Ez az impozáns növekedés annak tudható be, hogy

sehol másutt nem elérhető hozamot kínál kockázatmentes befektetéssel.

Az öt éves futamidejű papír évente 4,95 százalékot, öt év alatt több, mint 27 százalékot fial. Ráadásul menet közben bármikor „feltörhető”, a hozam jóváírása idején 100 százalékon, máskor 99,75 százalékon, vagyis észrevehetetlen veszteséggel kivehető a pénz. Ráadásul még a kamatadót is eltörölték, a többi állampapírról is, ami további előny a banki termékekkel szemben. (Ezért vannak olyan szakemberek, például Surányi György,

akik nem is tartják állampapírnak a MÁP Pluszt,

hanem irreálisan magas hozamú, a költségvetésnek óriási többletkiadást okozó látra szóló betétnek.)

A MÁP Plusz mindenesetre átrendezte a piacot. Hatalmas összegek áramlottak ki az egyéb banki termékekből, például az ingatlanalapokból. Amelyek esetében – aligha függetlenül a „szuperpapír” kibocsátásának tervére – májusban rendkívül megszigorították a kivételt: az addigi pár nap helyett 180 nappal a bejelentés után lehet felvenni a pénzt.

A MÁP Plusz az amúgy is lanyhuló lakásépítéseknek is adott egy pofont. A nagy arányban üzleti célra (bérbeadásra) vásárlók kedvét alaposan elvette az állampapír. Korábban a lakás értékére vetített éves megtérülés (hozam) igen magas, akár 10 százalék is lehetett, 2019 második felében azonban ez lecsökkent jellemzően 4-5 százalékra. Ami pedig „macera” nélkül az állampapírral is elérhető. Ennek következtében elindult a pénz kiáramlása az ingatlanépítésből.

A MÁP Plusz bírálói szerint ezzel lényegében

kettős kamatrendszer jött létre.

A hagyományos betétek alig pár tizedszázalékot hoznak (vagyis az inflációt beszámítva negatív kamatot), míg ennek tizenötszörösét, reálhozamot lehet elérni a MÁP Plusszal – továbbá a másik két, inflációkövető állampapírral.

A kormány terve az, hogy tízezermilliárd fölé tornássza a hazai, lakossági állampapírok mennyiségét, mindinkább itthon tartva az államadósság finanszírozását. Ehhez a rendkívül vonzó hozammal a nagyon magas készpénzmennyiséget is mérsékelni kellene. Ez azonban eddig kudarcot vallott: a 3200 milliárd a MÁP Pluszban (és további mintegy ötezermilliárd, fele az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírban) ellenére

a készpénzhasználat töretlenül ível felfelé.

Tavaly több, mint 8 százalékkal többet tartottak maguknál a magyarok, meghaladva a 6600 milliárdot, aminek négyötöde a lakosságnál van. Ennek elsődleges oka a banki tranzakciós adó, ami akadálya kedvezőbb pénzintézeti utalási díjaknak, továbbá a kétszeri, összesen 150 ezres ingyenes készpénzfelvételi lehetőség. A kormány nem hajlandó lemondani az évente közel 230 milliárdos különadóról, noha a felesleges készpénzmennyiség többletköltsége saját bevallásuk szerint is ennek legalább duplája, 450-500 milliárd.

Lex Dézsivel nyitnak Dézsinél

Újabb személyre szabott törvénymódosítással teszik lehetővé, hogy az új győri polgármester folytathassa az orvosi munkát is. Dézsi Csaba András már a többedik fideszes, aki kedvéért belenyúltak jogszabályba.

Folytatni akarja kardiológusi munkáját Dézsi Csaba András, ezt maga mondta el több ízben a kampányban. Most pedig megerősítette az atv.hu-nak, hogy erre ígéretet is kapott a Fidesz vezetőitől. Jelenleg ugyanis az orvosi munkakör összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel, még mellékállásban is: Dézsi főállású városvezetőnek készül. Vagyis módosítani kell miatta a törvényt.

Az Orbán-kormány a 2010-es hatalomátvétel után mindjárt két ilyen személyre szabott jogalkotási aktust végzett el.

Washingtoni nagykövetnek akarták kinevezni Szapáry Györgyöt,

az MNB korábbi alelnökét (aki azzal vívta ki a Fidesz bizalmát, hogy 2005-ben az EU pénzügyminiszteri tanácsában „feljelentette” a Gyurcsány-kormány gyakorlatát, az autópályák építési költségeinek költségvetésen kívüli elszámolását, amivel csökkent az államháztartás hiánya). Csakhogy a bankár akkor már elmúlt 70 éves, ami kizáró ok volt diplomáciai kinevezéshez. Törvénymódosítással megoldották, 2011. január 1-től volt nagykövet.

Ugyancsak 2010-ben Dézsi elődje, a megbukott

Borkai Zsolt is csak úgy lehetett polgármester,

hogy a kedvéért megváltoztatták a hivatásos katonákra vonatkozó előírást. Ötről három évre szállították le a leszerelés után kötelező időt, mielőtt választáson elindulhatnak. (Borkai sportolóként, majd katonai kollégium vezetőjeként a honvédség alkalmazottja hivatásos katonatisztként.)

A közelmúlt esete az emberminisztérium ifjúságügyi helyettes államtitkára lett

Rácz Zsófia egyetemista.

Kedvéért a diploma meglétének kötelezettségét törölték el. Ironikus a történetben, hogy Rácz, amerikai ösztöndíjasként, egy rendezvényen többek közt éppen arról beszélt, mennyire elítélendő a személyre szabott jogalkotás.

Hároméves mélyben a bizalom

Folyamatosan olvad a gazdasági szereplők és a lakosság optimizmusa, a GKI konjunktúraindexe három éves mélypontra került. Januárban az ipar bizalma csökkent nagy mértékben, hatéves negatív megítélést mutatva.

A decemberinél kisebb mértékben, de januárban is folytatódott a GKI konjunktúraindex csökkenése, mely így több mint hároméves mélypontjára került – olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. értékelésében. A mostani csökkenés a fogyasztói várakozások romlásának következménye, az üzleti várakozások mérséklődése ugyanis a decemberi nagy esés után most csak minimális volt.

A GKI konjunktúraindex és az üzleti bizalmi index trendje

másfél éve lejtmenetben van,

a fogyasztóié hullámzó-stagnáló, de januárban ez utóbbi is másfél éves mélypontjára került. Az üzleti várakozások januári romlását az ipari bizalmi index csökkenése okozta, s bár a decemberi zuhanást januárban csak kisebb esés követte, az ipari cégek optimizmusa több mint hatéves mélypontján van.

A kereskedelmi és építőipari várakozások lényegében nem változtak, a szolgáltató cégeké minimálisan javult. Az ipari bizalmi index januári csökkenését a termelési helyzet és kilátások romlása magyarázza, a rendelésállományok megítélése ugyanis kissé jobb lett, a készleteké stagnált. Az exportrendeléseket azonban kedvezőtlenebbnek látták a válaszadók.

Az építőiparon belül januárban a magasépítő cégek derűlátóbbá,

a mélyépítők borúsabbá váltak,

várakozásaik immár azonosak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség kissé romlott, de a rendelésállományok értékelése érezhetően javult.

A kereskedelmi bizalmi index hónapok óta alig változik, s ezzel továbbra is az elmúlt hat évet jellemző viszonylag keskeny sáv alsó negyedében tartózkodik. Januárban az eladási pozíció és a készletszint megítélése kis mértékben javult, a rendelésállományé viszont némileg romlott. A szolgáltatói bizalmi index szerény januári javulása az üzletmenet kedvezőbb megítélésének eredménye, a forgalmi kilátásokról alkotott vélemény ugyanis kissé rosszabb lett.

A foglalkoztatási szándék a változatlanságot jelző szolgáltató cégek kivételével minden ágazatban gyengült,

különösen az iparban és az építőiparban. A szolgáltató cégek után immár az ipari vállalkozások sem tekintették a munkaerőhiányt a növekedésüket akadályozó legfontosabb tényezőnek.

Erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme.

Az áremelési törekvés a szolgáltatások kivételével – ahol érezhetően emelkedett – minimálisan enyhült. A cégek többsége minden ágazatban változatlan árakat tervez, de az áremelésre törekvő cégek sokkal többen vannak, mint az árcsökkenéssel kalkulálók. Erősödött a lakosság inflációs várakozása.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése januárban összességében nem változott decemberhez képest, de ezen belül az iparban érezhetően rosszabb lett, a többi ágazatban viszont kissé javult. A lakosság véleménye markánsan romlott. A GKI fogyasztói bizalmi index januárban kéthavi szerény emelkedés után ennél jelentősebben, másfél éves mélypontjára esett. A lakosság saját várható pénzügyi helyzetét jelentősen, megtakarítási képességét kissé rosszabbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt.

A győri lecke

Szoros eredmény várható – nyilatkozta a választás délutánján az ügyeletes politológus. Azután a fideszes jelölt fölényesen legyőzte az ellenzéki összefogás jelöltjét. Pollreisz Balázs kevesebbet kapott, mint októberben Glázer Tímea. Októberben másfél százalékkal nyert a Fidesz, most tizenhét százalékkal.

A jelek szerint Győrben ma is biztos többsége van a Fidesznek, és ezt a Borkai-ügy sem ingatta meg. Ugyanúgy, mint Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron. Nemcsak a kistelepüléseken nagy tehát a Fidesz fölénye, de a nagyvárosok mintegy felében is. Olyan városokban tehát, ahol az emberek nemcsak a fideszes médiából tájékozódnak, ahol van egyetem, ahol adottak az ellenzéki politizálás infrastrukturális feltételei.

Biztosan szerepe volt ebben, hogy néhány, baloldalinak számító helyi politikus az utolsó napokban látványosan a fideszes jelölt mögé állt. Azután annak is, hogy az ellenzéknek jól láthatóan nem volt átütő jelöltje: Glázer Tímea sem volt az, és a későn megtalált Pollreisz Balázs sem volt az, bármilyen derekasan küzdött is a kampányban.

A lényeg azonban valószínűleg nem ez, hanem az, hogy Győrben a többség még mindig a Fideszben bízik, nem lát vele szemben alternatívát. Márpedig addig nem lehet országosan legyőzni a Fideszt, amíg oda el nem jutunk, hogy az emberek jelentős többsége elforduljon a Fidesztől, viszolyogjon tőle, megvesse a Fidesz vezető politikusait. A győri példa arra figyelmeztet, hogy ettől továbbra is sokkal messzebb vagyunk, mint ahogy azt – nyilatkozataikból ítélve – számos ellenzéki politikus gondolja.
Van tehát min fejet törni.

Mégsem ölette meg nagynénjét  a duci diktátor

Megjelent a nyilvánosság előtt Észak Korea diktátorának nagynénje, akinek férje egykor Kim Dzsong un mentora volt, de hamarosan az áldozatává vált. 2013-ban Jang Szong Thaeket kivégezték egy állítólagos puccskísérlet tervezése miatt.

Ő a rendszert alapító Kim Ir Szen által kiválasztott férje volt Kim Kyong Huj-nak. Ebben a minőségben azt a megbízást kapta, hogy készítse fel a trónörököst az uralkodásra. A duci diktátor Svájcban nevelkedett, ezért hazatérése után újra meg kellett ismerkednie Észak Korea nemzeti kommunista rendszerével. Amely permanens válságban volt amiatt, mert a jelenlegi diktátor apja az ország gazdaságát teljes mértékben alárendelte a katonai fejlesztési terveknek. Észak Korea atomfegyvert és ballisztikus rakétákat fejlesztett miközben a lakosság jelentős része éhezett!

A mentor a kínaiak modelljét javasolta a duci diktátornak

Kim Dzsong un másképp döntött. Folytatta apja fegyverkezési politikáját, mert így akarta tárgyalóasztalhoz kényszeríti az amerikai elnököt. Mentorát ezért likvidálta 2013-ban. Elterjedt a hír: családjával is végeztek! Észak Koreában szokás a családot is megbüntetni, ha a családfőt eléri a nemezis. Csakhogy a mentor neje Kim Ir Szen lánya vagyis királyi vér. Ezenkívül önmagában nem jelent veszélyt a hatalomra. Nem úgy mint a duci diktátor féltestvére, akit Kim Dzsong un parancsára meggyilkoltak Malaysia fővárosának repülőterén.

Csak két szék választotta el férje gyilkosától

Koncerten vett részt a királyi család és az észak-koreai vezérkar. A meggyilkolt mentor özvegye két székkel ült csak unokaöccse mellett vagyis teljes mértékben rehabilitálták. Természetesen olyan közel soha sem kerülhet a hatalomhoz mint a diktátor húga, aki a propaganda irányítója és olykor diplomáciai feladatokat is teljesít. A királyi család így felmutathatta egységét Észak Korea 25 milliós népe előtt, mely több mint 70 éve vegetál a Kim dinasztia meglehetősen szörnyű uralma alatt.

Több száz katonát vizsgálnak szélsőséges kapcsolatok miatt

Erről nyilatkozott a Welt am Sonntag című lapnak a kémelhárítás vezetője. Christof Gramm elmondta: 550 katona ellen személyre szóló vizsgálat folyik, ezenkívül van még a Bundeswehrnek 360 olyan tagja, akit egyelőre csak megfigyelnek szélsőséges kapcsolatai miatt.

Különösen aggasztó, hogy az elit egységekben sok az olyan katona, aki kapcsolatba került szélsőséges szervezetekkel.

  A különleges erőknél ötször magasabb az arány

KSK a rövidítése a speciális parancsnokságnak, ahol a kémelhárítás főnöke szerint különösen sok katona fogékony a szélsőséges eszmékre. A kémelhárítást különösen egy kínos eset miatt kritizálták: Franco A. szír migránsnak adta ki magát miközben elit osztaggal szolgált a Bundeswehrben. Terrorakciót készített elő, melyet migráns merényletnek próbált volna meg beállítani.

Van-e valamiféle „árnyék hadsereg?” – tette fel a kérdést több honatya ennek kapcsán a Bundestagban. Így aztán a kémelhárítás is vizsgálat tárgya lett, mert sok parlamenti képviselő úgy látja, hogy nem megfelelőképp ellenőrzik a Bundeswehr katonáinak politikai nézeteit. A kémelhárítás főnöke most elmondta a Welt am Sonntagnak, hogy parancsba adták a Bundeswehrben: minden katonának kötelessége jelenteni, ha egy másik katona olyan kijelentéseket tesz, melyek az alkotmányba ütköznek!

Magyar arany a vízipóló Eb-n

Európa-bajnok a magyar férfi vízilabda válogatott, amely a budapesti tornán ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat. Huszonegy év után sikerült újra a kontinens csúcsára jutni. A nők bronzérmesek.

A magyar válogatott nyerte a Duna Arénában rendezett vízilabda Európa-bajnokság férfitornáját. Märcz Tamás együttese a vasárnapi döntőben drámai csatában, ötméteresek után 14-13-ra (1-3, 3-0, 2-2, 3-4, 5-4) győzte le a világbajnoki ezüstérmes spanyol csapatot. A finálé hőse Vogel Soma lett, aki csak az ötméteres párbajban kapott lehetőséget, de Alvaro Granados lövését védve eldöntötte az összecsapást.

A magyarok összességében 13. alkalommal és 21 év szünet után lettek újra a kontinens legjobbjai, ez volt a leghosszabb „böjt” a sportág hazai történetében. A bronzérmet Montenegró viszi haza.

A női csapat szombaton harmadik lett a kontinens-bajnokságon. Hollandiát győzték le  10-8-ra. A bajnokok a spanyolok lettek, az ezüstöt az oroszok nyerték.

A Fidesz győzött Győrben – FRISS

Jelentős fölénnyel nyerte a polgármester-választást Győrben Dézsi Csaba András, a Fidesz jelöltje Pollreisz Balázs előtt. Sokkal nagyobb lett a különbség, mint októberben Borkai Zsolt győzelmekor, a részvétel viszont elmaradt az akkoritól.

A győri polgármester-választás eldőlt: 84,38 százalékos feldolgozottságnál Dézsi Csaba András 56,13-39 százalék arányban vezetett Pollreisz Balázs, az egységes ellenzék jelöltje előtt. A választási részvétel elmaradt az október 13-itől, akkor 44,18 százalék szavazott, most 41,59 a választásra jogosult 101 ezer közül.

A győzelem aránya lényegesen meghaladta a Borkai Zsolt polgármesterségéhez vezető eredményt. Akkor a regnáló városvezető 44-42-re nyert az ugyancsak az ellenzék közös jelöltje, Glázer Timea ellen (igaz, a Jobbik helyi indulói pár nappal a szavazás előtt „megvilágosodva” kiszálltak a közös ernyő alól).

Az eredmény arra vall, hogy Győr maradt a Fideszé, a választók honorálták a város díszpolgára, önkormányzati képviselő és kardiológus Dézsi Csaba András kiválasztását. Ennek köszönhetően a Borkai-féle szexvideós és korrupciós tehertől megszabadított Fidesz simán behúzta a választást. Annak ellenére, hogy pénteken kiderült: a Fidesz vezérkara már jó évvel tavaly ősz előtt tudott az adriai dőzsölésről készült felvételről. Aminek nyilvánosságra kerülése után is úgy döntöttek, hogy Borkait indítják. Aki aztán lemondott elnyert tisztéről.

FRISS: 100 százalék feldolgozottságnál a szavazásnál megjelentek aránya 42,25 százalék, Dézsi Csaba András eredménye 56,14, Pollreisz Balázsé 39,05 százalék. A többi négy jelölt nem érte el még a három százalékot se.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK