Featured

Koronavírus: operatív törzs alakult

Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével operatív törzs alakult a koronavírus elleni védekezés érdekében – közölte Orbán Viktor. A fertőzöttek száma közelít a tízezerhez, 213-an haltak meg, mind Kínában. Nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a WHO.

Az állami rádióban jelentette be a miniszterelnök a koronavírus miatti operatív törzs megalakulását. A testületnek olyan szakemberek a tagjai, akik segíteni fognak a védekezésben – mondta Orbán, hangsúlyozva: „most nincs baj, de lehet, ezért a dolgot komolyan kell venni”. Hozzátette,

pánikot nem szabad kelteni, de bagatellizálni sem lehet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – amely múlt héten még elutasította – csütörtök este kihirdette a nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet. Főtitkára szerint a WHO múlt héten sajnálatosan csak mérsékeltnek nevezte a járvány veszélyességét. A szervezet ebben a helyzetben életbe lépteti az erre kidolgozott protokollt. A vészhelyzet alapján közös nemzetközi intézkedésekre van szükség. A protokoll értelmében

a WHO igazgatója ajánlásokat bocsát ki az államok számára

a járvány kezelésével kapcsolatban. Ez széles körű intézkedéseket foglal magába az utazók megvizsgálásától a nemzetközi utazások és áruszállítás korlátozásáig.

Mára jelentősen megnőtt a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma. A koronavírus-térképen nyomon követhető adatok szerint 9776 fertőzöttet tartanak nyilván (9692 kínai), 213-an haltak meg (mind Kínában).

Első ízben terjedt a vírus emberről emberre az Egyesült Államokban

(Európában, Németországban ez a hét elején megtörtént). A chicagói esetet Robert Redfield, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója jelentette be csütörtökön. Közölte: a néhány nap óta koronavírusos fertőzéssel kezelt chicagói asszony férje is megbetegedett. Az asszony korábban a kínai Vuhan városában tett látogatást, de férje nélkül. Még azelőtt tért vissza az Egyesült Államokba, hogy egyes amerikai repülőtereken bevezették volna a szigorú egészségügyi ellenőrzést.

A szakember szerint „tudjuk, hogy ez nyugtalanító, de az amerikai embereket nem fenyegeti közvetlen veszély”. Az Egyesült Államokban jelenleg – a CDC adatai szerint – 26 tagállamban 110 embert vizsgálnak koronavírusos fertőzés gyanújával. Szerdán a Johnson & Johnson amerikai vállalatcsoport bejelentette, hogy a koronavírus elleni oltáson dolgozik.

Koronavírus: eddig nem volt terv

Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít – közölte Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter tudomása szerint a napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat.

A Kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a koronavírusról az országos tisztifőorvost, akit felhatalmazott a védekezés irányítására, illetve azt várják tőle és a szaktárcától, hogy

azonnal készítsen akciótervet.

A magyar egészségügyi intézményrendszer felkészült arra, hogy felvegye a betegséggel szembeni küzdelmet – mondta a miniszter.

Ha Magyarországon felmerül a koronavírus gyanúja, soron kívüli laboratóriumi vizsgálatot rendelnek el – mondta. A tisztifőorvos életbe léptette a vírus elleni védekezésben követendő protokollt, ezért történt az, hogy szerdán a határon megállítottak egy Prágából érkező, kínaiakat szállító buszt, és megmérték az utasok testhőmérsékletét. Ez azért nem olyan nagy teljesítmény, mert két napja a Blikk megírta a turistacsoport érkezését.

Közlése szerint

csak ezután várható, hogy repülőtereken és az érzékeny belépési pontokon további technikai eszközöket szerelnek fel,

hogy kiszűrjék az országba lázasan érkezőket. Ha a betegség gyanúja felmerül, akkor az érintettnek karaténban kell megvárnia a vizsgálat eredményét, és az országba történő belépés meg is tagadható.

Az elkövetkező napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat – ezt csak újságírói kérdésre közölte Gulyás Gergely. Aki óvott a rémhírterjesztéstől, mondván az közveszéllyel fenyegetésnek minősül és büntetendő. Az elmúlt napokban voltak olyan álhírek és rémhírek jelentek meg, amelyek nem feleltek meg a valóságnak – részletezte.

Hét magyart hazahoznak Kínából

A lezárt kínai tartományban lévő nyolc magyar közül hét akar hazajönni, őket várhatóan szombaton hozza el egy francia gép. Mindannyian egészségesek.

Francia segítséggel hozhatják haza a Hupej tartományban rekedt magyarokat, az őket szállító repülőgép péntek hajnalban indulhat a kínai városba – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön. Menczer Tamás elmondta, hogy

nyolc magyar állampolgár tartózkodik a lezárt tartományban,

hatan a koronavírus epicentrumában, Vuhanban, ketten más városokban. Ők mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát.

Több lehetőség közül most azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a magyarokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába. A magyarok

szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe,

ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket.

Az első francia gép már a levegőben van, megkapta a szükséges engedélyeket, de azzal csak francia állampolgárokat hoznak el. A második gépnek – amely péntek hajnalban indulhat -, még nincsenek meg az engedélyei, de jó eséllyel megkapja azokat. Folyamatos az egyeztetés az ügyben,

Franciaország a kezdettől jelezte, hogy elhozza a hét érintett magyart,

és ezt azóta többször is megerősítette – mondta Menczer.

A hét magyar állampolgár el tud jutni a megadott helyszínre a szükséges időben. A gépen koordinátorként utazik egy magyar konzul Párizsból. A külügyi tárca pedig elkezdte a magyarok hazaszállításának előkészítését Franciaországból,

repülőgépet küldenének értük szombaton.

A franciákkal napok óta folytak a tárgyalások, ez korábbi hírekből is tudott volt, de ahogyan Menczer elmondta, volt több lehetőség is a hazautazásra. Portugál és brit lehetőség is szóba került, de utóbbi gép nem kapta meg a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól. Van egy gép, amely spanyol-brit kooperációban Vuhanból szállna fel a tervek szerint pár óra múlva, de annyira rövid a határidő, hogy a magyarok nem tudnának kiérni a repülőtérre, ráadásul nem biztos, hogy a gépnek van felszállási engedélye, így ezzel a lehetőséggel nem élnek – mondta az államtitkár. Kínálkozott német megoldás is, pénteken tervezték, hogy gépet indítanak Vuhanba, de még itt sincs meg az engedély a kínai hatóságoktól, és nem volt egyértelmű jelzés, hogy a magyarokat is elhoznák-e.

Az államtitkár megerősítette:

nem tudnak olyan magyarról, aki megbetegedett volna külföldön vagy itthon,

és nem tudnak olyan külföldi állampolgárról sem, aki megfertőződött volna korábban és most Magyarországon tartózkodna. A kínai Hupej tartományba senkinek nem ajánlják a beutazást.

Botrányos

Fürjes Balázs tenyérbemászó modorát ellenpontozza a kormányt szolgáló sajtó, amely egyesével szeretné levadászni az új ellenzéki oldalról megválasztott polgármestereket. Most a hetedik kerület polgármestere került a fideszes sajtó kereszttüzébe. 

„Niedermüller Péter néhány nappal ezelőtti kijelentése az ATV A nap híre című műsorában, ahogy „rémisztő képződménynek” nevezte azt az emberideált, amely a kormánypárti és kormányközeli retorikában nap mint nap megjelenik, s csak a fehér, keresztény férfiembert – én még hozzátenném: aktív, egészséges férfiembert – fogadja el, és kirekeszti a más etnikumúakat, más vallásúakat, kevésbé szerencsés sorsúakat, öregeket és nőket, szerintem teljesen rendben van, helytálló módon jellemzi azt, amit jellemezni kívánt, és amit jellemezni is kell.

Nem látok ebben semmi kivetnivalót, botrányosat pedig végképp nem, Niedermüller igazat mondott, s ezt egy politikai vitaműsorban tette, ahova az ilyen kijelentés való. Hogy Bayer Zsolt emiatt tüntetést szervez az erzsébetvárosi önkormányzat épületéhez, ahol Niedermüller polgármesterként dolgozik, vagy, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója ezen háborog, azon sincs mit meglepődni, összhangban van ezeknek az uraknak egész tevékenységével, múltjukkal, jelenükkel és jövőjükkel.

Ami szerintem botrányos, az szerintem az, hogy Rónai Egon, aki interjúiban mindenkivel beszélgetve feltűnően megértő, mondhatni empatikus, és ezt sajátos médiapózzá fejlesztette, ezúttal

nem volt hajlandó megérteni, hogy mit is mondott Niedermüller, és bocsánatkérést várt volna el tőle az Egyenes Beszédben. És botrányos az is, hogy Kárász Róbert a másnap reggeli adásban, Niedermüller távollétében mindenféle magyarázat nélkül, mintegy magától értetődően botrányosnak nevezte Niedermüller kijelentését,

és így kért róla állásfoglalást az adásban jelen levő más politikusoktól.

Ez igen, ez valóban botrányos.

Koronavírus: már 170 halott

Vészhelyzeti tanácskozást tart ma a WHO a koronavírus miatt. A járványnak már 170 áldozata van, 7783 fertőzöttel. A betegség miatt elhalasztják a márciusi atlétika vb-t és légitársaságok állnak le.

Újból összehívta a vészhelyzeti bizottság ülését csütörtökre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a tüdőgyulladást kiváltó új koronavírus miatt. A tanácskozáson arról kíván tájékozódni, hogy a jelenlegi járvány nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet jelent-e.

Egy nap alatt 1700-zal 7783-ra emelkedett a fertőzöttek száma, többségük Kínában – derül ki a Johns Hopkins Egyetem térképéből. Ugyancsak az ázsiai ország lakói találhatók a halálos áldozatok száma, amely csaknem 40-nel 170-re nőtt tegnap reggel óta.

A fertőzések nagyjából egy százalékát jelentettek 15 másik országból.

Kínán kívül azonban már három országban észlelték, hogy a vírus emberről emberre terjedt.

Ez a második alkalom, hogy a WHO főigazgatója összehívja a vészhelyzeti bizottság ülését a koronavírus ügyében. A múlt héten még úgy ítélte meg, hogy korai nemzetközi szükséghelyzetet hirdetni a járvány miatt. Michael Ryan, a WHO programigazgatója azt közölte, hogy a betegség halálozási aránya becslések szerint 2 százalék, míg a 2003-as SARS-é mintegy 10 százalék volt.

Időközben egy

újabb, ötödik esetben mutatták ki a megbetegedést Franciaországban.

Annak az idős kínai turistának a lányáról van szó, akinél előző nap diagnosztizálták a vírust Párizsban. A nő jól van, de nyolcvan éves apját intenzív osztályon kezelik. Rajta kívül még egy fertőzött van intenzív osztályon a többi három beteg közül, akiknél múlt pénteken mutatták ki a megbetegedést. Mind az öt koronavírusos beteg kínai vagy kínai származású, és valamennyien Kínában fertőződtek meg.

Egy katonai repülőgép húsz fős egészségügyi személyzettel szerda este indult el a kínai Vuhanba, mintegy kétszáz olyan francia állampolgárt fog a repülőgép hazaszállítani Párizsba, akiknél az új koronavírus tünetei nem jelentkeztek. Egy második járattal, amely csütörtökön vagy pénteken indul el, további franciákat, és külföldi állampolgárokat, elsősorban európaiakat hoznak el Kínából.

Japán is repülőgéppel szállította haza kétszáz állampolgárát Vuhanból, amellyel együtt már 406 embert menekítettek ki. A Vuhanból szerdán hazaszállítottak közül háromról kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal.

A kínai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy

közel négymilliárd dollárnyi jüant (1200 milliárd forint) különít el a járvány elleni kiadásokra.

A pénznek biztosítania kell a koronavírus terjedésének megelőzését, a járvány kordában tartását. A pénzügyminisztérium leszögezte, a közigazgatás minden pénzügyi szintjén biztosítani kell, hogy finanszírozási gond ne akadályozza a járvány elleni intézkedéseket, ugyanakkor észszerűbb gazdálkodásra szólított fel.

A járvány mind több területen fejti ki hatását. Egyik következménye az, hogy egy évvel elhalasztották, s csak 2021-ben kerül sor a márciusra tervezett fedett pályás atlétikai-világbajnokságra, amelynek Nancsing lesz a házigazdája. A szervezők bejelentése szerint elővigyázatosságból döntöttek így, mert Nancsing csak mintegy 530 kilométerre fekszik a járvány gócpontjától, Vuhantól. Törölték a február közepére kiírt első kínai futamokat az alpesisí-világkupában. Jancsingban két férfi lesikló-viadalra került volna sor a 2022-es pekingi téli olimpia első sportági próbaversenyeként. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, hogy folyamatosan egyeztet a WHO-val és saját szakértőivel is a koronavírusról. A bizottság illetékese a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy

a tokiói olimpia biztonságos lebonyolításának elengedhetetlen része a fertőző betegségek elleni szükséges intézkedések meghozatala.

Az IKEA csütörtökön közölte, hogy bezárja összes áruházát Kínában a koronavírusos járvány miatt. A svéd cég, amely a világ legnagyobb bútoreladója, Kínában 30 áruházzal van jelen. A vállalat szigorított szerdai bejelentésén: egy napja még csak boltjai mintegy felét tervezte bezárni és rövidíteni akart a többi nyitvatartásán.

A gazdaságra gyakorolt súlyos következmények egyike a turizmus visszaesése lesz. A British Airways után egy másik nagy légitársaság, a német Lufthansa-csoport is bejelentette, hogy leállítja kínai járatait. Ez a csoport névadó légitársasága mellett az Austrian Airlines, a Swiss és a Brussels Airlines menetrendjét érinti. A járatok egyelőre február 9-ig nem közlekednek.

Izraeli államfő a Bundestagban: a németeknek le kell győzniük az antiszemtizmust!

Európát újra a múlt kísérletei gyötrik – hangsúlyozta héber nyelvű beszédében Reuven Rivlin izraeli államfő. Korábban a német államfővel együtt emlékezett meg Auschwitzban a haláltábor felszabadulásának hetvenötödik évfordulójáról.

Rivlin hatvan éve még tiltakozott amikor az NSZK nagykövetet küldött Izraelbe, de ma megállapította a Bundestagban, hogy Németország a demokrácia mintaállama lett. Ez óriási felelősséget is jelent, mert Németország Európa legerősebb államaként befolyásolhatja az egész kontinens jövőjét – jelentette ki az izraeli államfő a Bundestagban.

„Távol vannak a harmincas évek, és nem fenyeget új Shoa, de az antiszemitizmus jelen van Európában a szélsőjobboldalon éppúgy mint a szélső baloldalon – hangsúlyozta Rivlin.

„Az antiszemtizmus ellen elszántan kell küzdenie minden nemzedéknek! Németország nem vallhat kudarcot ezen a téren!”

– mondta Izrael államfője.

Mi történt a határon?

Terjednek a konteók a keddi röszkei „migránstámadás” után. Mi nem akarunk beállni a sorba, de megválaszolatlan kérdések, különös körülmények akadnak. Miért civil vagyonőr teljesített szolgálatot a határponton, és milyen minőségben? Hol volt az a kisebb hadsereg, amiről a hírek szóltak? És ha pontos információk voltak, miért nem akadályozták meg az incidenst?

Az jól hangzó állításnak látszott, hogy mozgósításra alkalmas téma fogytán kézenfekvő a visszatérés a bevált recepthez: ha hirtelen feltűnik a déli határon egy csapat migráncs, akik „erőszakosak” (copyright by Bakondi György), az újabb hónapokra adhat témát a propagandának. Utóbbi valósnak tűnik, azóta is ez folyik a csapból is. Arra azonban semmi bizonyíték nincs, hogy hivatalos helyről szervezték volna az akciót, amelyben nagyjából hatvan határsértő lépett be az országba a horgosi-röszkei átkelőhelynél a kerítést leküzdve.

A Magyar Hang riportjából leginkább sima, embercsempész szervezte akció körvonalazódik. Az írás persze elsősorban annak ment utána, hogy ebben is Soros keze volt-e benne (nem), az a kérdés nyitva maradt, hogy titkosszolgálati kéz mozgat(hat)ta-e a szálakat. Ahogyan arról tavaly októberében egy blogon írta egy magát leszerelt rendőrnek nevező ember, hogy a TEK provokációja (is) volt a 2015. szeptemberi menekülthullám a Keleti pályaudvartól szintén Röszkéig, az ottani „áttörésig”. Amelynek mindmáig dedikált helye van a kormánysajtó magyarázataiban – nem beszélve az ebből kinőtt „terrorista”-perről, Ahmed H. ügyéről.

Az első kétség most annak láttán támadt, hogy a százmilliárdokból megépített kerítés hogy-hogy nem tudott megállítani pár tucat embert. Holott Orbán három és fél éve az állami rádióban azt mondta, hogy a határ „légmentesen” zárható, és „egy időben érkező több százezer embert is fel tud tartóztatni”. Ehhez képest tényleg különös látvány a közzétett videón, ahogyan a pár tucat fiatal játszi könnyedséggel leküzdi a drótkerítést.

Még ha ez nem is az a kerítés, ami a zöld határon húzódik, azért kérdést vet fel az a körülmény, hogy egy szinte kihalt határponton történt az incidens. Ahogyan a hivatalos kommüniké alapján írtuk, az akkor még zárva lévő átkelőhelyen szolgálatot teljesítő

fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le.

A helyszínre irányított járőrök a körülbelül hatvan ember bejövetelét megakadályozták, négyet feltartóztattak, a területet pedig lezárták.

Tehát a határt biztonsági őr felügyelte. Milyen minőségben? Ezek szerint az ország ilyen kiemelt határpontjának védelmét kiadták gebinbe hivatalosan személy- és vagyonőrnek? Aki nem hivatalos személy. Tehát

nem is járhatott volna el hivatalos személyként.

Ennél is érthetetlenebb, hogy hol voltak az állig felfegyverzett rendőri-katonai erők – amelyeket tehát az akció közben irányítottak át a helyszínre. Holott évek óta egy sor fotót tettek közzé arról, hogy kisebb hadsereg őrzi a határt ezen a szakaszon.

Csak az elmúlt hetekben megjelent kormányzati képek azt sulykolták, hogy biztos kézben a déli határ, ott tényleg senki nem jöhet be zavartalanul. December 8-án például ezt tették közzé.

Nem sokkal később, január 5-én pedig egyenesen azzal nyugtatták meg a rettegő közvéleményt, hogy egyenesen duplájára növelik a határvédő katonák számát.

Hol voltak a röszkei határon ezek az elrettentő erők? Miért kellett átirányítani a rendőröket a biztonsági őrt kisegíteni,

ha lényegében mindenről előre tudtak.

Mert Pintér Sándor belügyminiszter nem kevesebbet állított az incidens után pár órával, hogy már a múlt héten tartott határszemlekor voltak arról információik – amelyek még ma is élnek – , hogy illegális bevándorlók több helyen megkísérlik a törvénytelen behatolást Magyarországra. A hajnali áttörési kísérlet ezt alátámasztotta, a rendőrség azonban erre felkészült, és bebizonyosodott: senki nem tud Magyarország területére észrevétlenül átjutni.

Megvan a vakcina a korona vírus ellen, de csak kísérleti állapotban

Hongkong első korona vírus fertőzött betegének vírusaiból kitenyésztette az ellenszert Jüan Kvokjung professzor, aki elmondta, hogy most állatkísérletek következnek – jelentette a South China Morning Post. Azt nem közölte a professzor, hogy mikor lehet olyan oltóanyag, mellyel az embereket is meg lehet védeni a korona vírus ellen, amely influenzát okoz, és ebből tüdőgyulladás fejlődhet ki, mely végzetes lehet.

Mind az Egyesült Államokban mind pedig Kínában rohamtempóban folyik a vírus kutatás, hogy megtalálják az ellenszert a korona vírusra.

Számháború folyik

A South China Morning Post szerint sokkal többen betegedtek meg a korona vírus következtében Vuhan városában mint ahogy azt a helyi hatóságok közölték. A hongkongi lap szerint több mint 44 ezer a vírus fertőzöttek száma a Jangce parti nagyvárosban. A másik – talán még riasztóbb –  adat: több mint 4 millió ember elmenekült a 11 milliós Vuhanból még mielőtt a nagyvárost lezárták volna! Ez azért ijesztő, mert Pekingben az egészségügyi miniszter megerősítette: a lappangási időszakban is fertőz a korona vírus! Vagyis a vírus hordozók esetleg nincsenek is tudatában betegségüknek.

A miniszterelnök is védő ruhában közlekedett Vuhanban

Li Kocsiang, aki a vezetés második embere Pekingben, kapta azt a feladatot, hogy a helyszínen győződjön meg: mi a helyzet a vírus sújtotta nagyvárosban, ahol drákói intézkedéseket vezettek be. Az élet lényegében leállt. A lakásukba zárkózott emberek kétségbeesetten kommunikálnak a külvilággal – telefonon vagy interneten, mert személyes találkára nincs lehetőség. Pedig most van a Holdújév ünnepe amikor a kínaiak hagyományosan összegyűlnek, hogy családi illetve baráti körben el búcsúztassák a Disznó évét, és köszöntsék a Patkányét. A Mennyei Birodalomban a patkányok távolról sem olyan negatív megítélésben részesülnek mint Európában, ahol járvány hordozóként váltak különösen népszerűtlenné.

Katonaorvosok az első vonalban

A pekingi China Daily arról számolt be, hogy katona orvosi főiskolák diákjait is mozgósítják a korona vírus elleni küzdelemben. Több ezer katona orvos küzd az első vonalban.

Hszi Csinping elnök kedden kijelentette: legyőzzük az ördögi vírust! Több kutató csapat is jelezte, hogy megtalálta az ellenszert, de a hongkongi professzor szerint ezek korábbi kutatások eredményei míg az ő vakcinája a friss vírus fertőzés ellen lehet hatékony, de csak azután, hogy kísérletekkel bizonyítják: valóban eredményesen véd a korona vírus ellen. A külföldiek nem várnak erre hanem tovább folytatják a menekülést Kínából …

Küszködnek a Lánchíddal

Bár a pénz változatlanul nem elég, a főváros „áttekinti” a Lánchíd felújításának tervét. Tízmilliárd hiányzik a kormány köti magát a hatmilliárdos hozzájáruláshoz.

Áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit a főváros a beruházás költségeinek csökkentése érdekében – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kimondta: szükségesnek tartja a Lánchíd felújítását a környék többi fejlesztésével összehangolt módon. A képviselők 19 igen szavazattal, három tartózkodás mellett fogadták el a főpolgármester előterjesztését.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: a projekt nem halasztható, a hidat mindenképpen fel kell újítani, akár a váralagút rekonstrukciójának későbbre ütemezésével. Az előterjesztésben emlékeztettek: a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a váralagút felújítására beérkezett ajánlatok értékelése alapján megállapították, hogy a rendelkezésre álló teljes beruházási összeg – 23 milliárd 366 millió forint –

önmagában sem elegendő a Lánchíd rekonstrukciójára.

Karácsony ezért javasolta az említett feladatok kivitelezési sorrendjének felülvizsgálatát és időbeli ütemezésének újragondolását. Valamint azt, hogy kezdeményezzék a kormány által az alagút felújítására vállalt 6 milliárd forint támogatási összeg felhasználásának átcsoportosítását a legsürgősebb elemre, a Lánchídra. A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a Lánchíd felújítását követő, a belváros forgalomcsillapítását is szolgáló forgalmi rendi javaslat a budapestiekkel folytatott párbeszéd eredményeként szülessen meg.

A képviselők felkérték Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa keretei között folytasson tárgyalásokat a kormánnyal a Lánchíd és az ahhoz kapcsolódó beruházások megvalósításának pénzügyi, műszaki feltételeiről és az ütemezésekről. Erre viszonylag kevés esély mutatkozik. Fürjes Balázs kormánybiztos sokadszor közölte,

hogy hatmilliárdot ígértek Tarlós Istvánnak, ezt fenntartják.

A fővárosnak tízmilliárd forintot kell előteremtenie a Lánchíd felújításának megkezdéséhez, ami vagy a rekonstrukció műszaki tartalmának csökkentésével, vagy kormányzati támogatással történhet meg – mondta az Horváth Csaba, MSZP budapesti frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt.

A még Tarlós idején kiírt pályázatok eredménytelenek lettek, mert a benyújtott ajánlatok bőven 30 milliárd felettiek. Sajátos módon most

Fürjes lő vissza azzal, hogy a Városháza lépjen fel a túlárazás ellen, érjen el jobb árat a közbeszerzésen.

A vitában Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) kezdeményezte, hogy a városvezetés – az eredeti terveknek megfelelőn – egyszerre valósítsa meg a Lánchíd és az alagút felújítását. Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere azt mondta, mindig arra van pénz, amire szeretné egy városvezetés. V. Naszály Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere azt mondta, a két beruházás különválasztása anyagi kényszer miatt merült fel. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, a fővárosnak azért is küzdenie kell, hogy saját adóbevételeiből legalább annyit visszakapjon, amennyi közútjai és hídjai fenntartásához szükséges.

A Néppárt jegeli a Fideszt

Maradhat a Fidesz párttagságának felfüggesztése a Néppártban – derül ki Paulo Rangel alelnök Twitter-bejegyzéséből. Donald Tusk tehát nem akarja dűlőre vinni a kérdést az EPP közelgő politikai közgyűlésén.

Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) új elnöke a pártcsoport európai parlamenti frakciójának ülésén bemutatta az EPP idei évre vonatkozó prioritásait, és azt mondta, hogy a helyzetet értékelő szakértői bizottság következtetéseit követően javasolja a Fidesz felfüggesztésének meghosszabbítását – írta a Twitteren Paulo Rangel, az EPP portugál alelnöke.

Az nem egyértelmű, hogy nem is tárgyalnak és csak egyszerű szavazást tartanak a Fidesz ügyéről az EPP soron következő politikai közgyűlésén (választmányán). Mindenesetre az EPP honlapján még semmilyen részlet sincs a február 3-4-i ülés napirendjéről.

Az már eddig is tudható volt, hogy a „helyzetértékelő bizottság”, vagyis a „három bölcs” nem tudott egységes álláspontot kialakítani arról, hogy mit javasoljanak Tusknak a Fidesz jövőjéről. Elméletileg három variáció volt: kizárás, a felfüggesztés visszavonása vagy meghosszabbítása. Az elsőhöz a jelek szerint hiányzik a meggyőző többség az EPP-ben (a déli tagországok pártjai ellenzik, a két német uniópárt megosztott). A teljes jogú tagság helyreállításához viszont a Fidesz túlságosan sok parazsat gyűjtött maga alá. Marad a nem döntés.

Ezzel a Fidesz marad az EPP-ben, de tagjai változatlanul nem viselhetnek tisztséget. És magán a közgyűlésen se vehetnek részt. Az persze nem kizárt, hogy Orbán Viktor mégis kiviszi a Fideszt az EPP-ből, bár ennek jelenleg több a hátránya látszik, mint előnye.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK