Két rossz közül a nagyobbat választani bűn, a kisebbiket erkölcstelen. Van olyan hely még Európában ahol ezt még a hatalom megszerzéséért sem lehet megtenni.
„Szerdán politikai bomba robbant Erfurtban, Türingia német tartomány fővárosában. A tavaly ősszel tartott tartományi választáson patthelyzet alakult ki: a legtöbb szavazatot (31 százalékot) a Balpárt (Linkspartei), az egykori Német Szocialista Egységpárt utódpártjából és a nyugati tartományokban az SPD-ből kiszakadt baloldaliak egyesülésével alakult párt szerezte, amely az elmúlt öt évben a tartomány miniszterelnökét is adta. A második legtöbb szavazatot (23 százalékot) viszont a szélsőjobboldali AfD kapta. A szélsőbal és a szélsőjobb nélkül a többi párt (a CDU, az SPD, a zöldek és az FDP) együtt sem értek el 50 százalékot. (A CDU 22, az SPD 8, a Zöldek és az FDP 5-5 százalékot kapott. A tartományi parlamentben a Balpártnak 29, az AfD-nek 22, a CDU-nak 21, az SPD-nek 8, a Zöldeknek és az FDP-nek 5-5 mandátum jutott.)
Mivel mindeddig az összes többi párt elutasított bármiféle politikai együttműködést az AfD-vel, a CDU és az FDP pedig a Balpárttal is, Türingiában nem lehet parlamenti többségre támaszkodó tartományi kormányt alakítani.
Az eddig a tartományt kormányzó három párt, a Balpárt, a szociáldemokraták és a zöldek abban maradtak, hogy együtt, a 90-ből 42 képviselővel kisebbségi kormányt alakítanak, és alkalmanként állapodnak meg a tartományi CDU-val és/vagy FDP-vel konkrét ügyek támogatásáról. Úgy tűnt, hogy azok erre hajlandók lehetnek. A tartományi alkotmány lehetővé teszi kisebbségi kormány megalakítását a miniszterelnök-választás harmadik fordulójában: az első két fordulóban csak a képviselők abszolút többségével lehet miniszterelnököt választani, egy harmadik fordulóban azonban relatív többséggel is.
Az első két fordulóban Bodo Ramelow eddigi balpárti miniszterelnökkel szemben csak egy, az AfD által jelölt független jelölt állt, és senki nem szerezte meg a többséget. A harmadik fordulóban viszont meglepetésszerűen elindult az öt tagú FDP-frakció vezetője, Thomas Kemmerich vállalkozó, és a CDU, az FDP és az AfD valamennyi képviselőjének szavazatával eggyel több szavazatot kapott, mint a balpárti Ramelow, az eddigi miniszterelnök. Elfogadta az eredményt, letette a miniszterelnöki esküt, kizárta az AfD-vel való politikai együttműködést, és felhívta a CDU és az FDP mellett az SPD-t és a zöldeket is, hogy vegyenek részt az általa alakított kormányban.
Az SPD és a zöldek ezt azonnal elutasították. A történtek azonnal politikai bombaként robbantak nemcsak Erfurtban, de Berlinben is. A történet súlyosságát fokozza, hogy Türingiában az a Björn Höcke az AfD vezetője, aki a párt szélsőséges szárnyát vezeti.
A CDU elnöke, Annagret Kramp-Karrenbauer azt nyilatkozta, hogy a türingiai CDU az országos központ egyetértése nélkül, álláspontjával szemben jártak el. Merkel kancellár megbocsáthatatlannak nevezte azt, ahogy a tartományi kereszténydemokraták és szabaddemokraták a szélsőjobbal együttműködve választottak miniszterelnököt.
Az FDP elnöke, Christian Lindner azonnal Erfurtba utazott, és rábírta Kemmerichet, hogy bizalmi szavazással tegye lehetővé a tartományi parlament feloszlatását, új választás kiírását a tartományban. Mások amellett vannak, hogy a jelenlegi tartományi parlament válasszon új miniszterelnököt: Bodo Ramelowt vagy egy független személyiséget, aki szakértői kormányt vezetne.
Abból, amit a politikusok mondanak, illetve nem mondanak, úgy tűnik, hogy Lindner FDP-elnök tudhatott a tartományi szabad demokraták és kereszténydemokraták tervéről. Alighanem velük együtt azt hitte, hogy Kemmerich megválasztása után a helyi SPD és Zöldek nem tehetnek mást, mint hogy beszállnak az általa vezetett, Balpárt és AfD nélküli kisebbségi kormány létrehozásába. Tévedett, és
nem számolt azzal sem, hogy nemcsak az SPD és a Zöldek, de a CDU és a CSU országos vezetői is azonnal és kategorikusan elutasították és megbélyegezték a türingiai CDU- és FDP-szervezet eljárását. Lindner arra kényszerült, hogy bizalmi szavazást kérjen az FDP országos választmányában.
A történtek tanulsága, hogy Németországban a szélsőjobbtól, az AfD-től való elhatárolódás a demokratikus pártok politikusai számára áthághatatlan norma. Érvényesítése azokban a keleti, egykor az NDK részét alkotó tartományokban okoz nehézséget, ahol a Balpárt is és az AfD is kétszámjegyű eredményeket ér el, a zöldek viszont jóval gyengébbek, mint Nyugaton. A legutóbbi tartományi választások után Szászországban és Szász-Anhaltban is három párti koalíciót kellett alakítani a CDU, az SPD és a Zöldek részvételével. Türingiában azonban ilyen lehetőség sem maradt.
Az országos politikában hasonló veszély nincs, mivel a Balpárt országosan nem ér el kétszámjegyű eredményt. Így két vagy három párt a CDU–CSU, az SPD, a Zöldek és az FDP köréből tud majd a következő választás után kormányt alakítani. A türingiai történet azonban arra kényszeríti a CDU–CSU-t és az FDP-t, hogy tegye fel a kérdést magának:
három évtizeddel az NDK és a Német Szocialista Egységpárt megszűnése, a Balpártnak a demokratikus német politikába való szemmel látható beilleszkedése után indokolt-e ugyanúgy kizárnia a politikai együttműködést a Balpárttal, mint az AfD-vel?
Az AfD-vel való együttműködés tilalma a párt szélsőjobboldali értékrendjéből, az idegenellenesség és antiszemitizmus elfogadásából, a második világháborús német szerephez való viszonyából fakad. A Balpárttal való országos koalíciót az SPD és a Zöldek tíz-tizenöt éve még az NDK-s múlthoz való tisztázatlan viszony miatt még kizárták, de tartományi szinten már több koalíció is született velük, mivel csak a külpolitikában, a NATO-hoz való viszonyban maradt fenn áthidalhatatlan nézeteltérés, melynek a tartományi politikában nincs jelentősége, és lassan ez is megszűnik.
Ez egyelőre a jövő kérdése. Az azonnali fejlemény az, hogy a CDU és az FDP megerősítette azt, amivel kapcsolatban főleg a CDU-ban helyi és tartományi szervezeteiben sokfelé volt bizonytalanság: a német demokratikus politika kizár mindenféle nyitást a szélsőjobb irányába. Ami sokfelé volt lehetséges Európában, mindenekelőtt a szomszédos Ausztriában, de Olaszországban vagy Dániában is, az Németországban továbbra sem elképzelhető.”
Jól tudta ezt Imran Aliev is, aki Belgiumba menekült Putyin és Kadirov atyai gondoskodása elől. Belgiumban védőőrizet alatt állt. Franciaországban viszont nem. Lille-be egy útitárssal érkezett az ellenzéki blogger. A gyilkosság után az útitárs eltűnt. A helyszínen talált kést elküldték az igazságügyi laboratóriumba elemzésre. A francia rendőrség a csecsen származású 35 éves útitársat keresi nagy erőkkel, mert azt gyanítják, hogy az orosz katonai hírszerzés embere, akinek az volt a megbízatása, hogy likvidálja a szerencsétlen bloggert Franciaországban.
