Featured

Távmunka a megoldás a járványra?

Mire Kínában lecseng a járvány Európaban, az USA-ban és más országokban  élők még javában a felfelé ívelő járványügyi helyzettel kénytelenek megbirkózni. Példaként tekinthetnek a kínai megoldásra, ahol a távmunka jelentős mértékben megoldotta a feladatok elmaradását.

Kínában felgyorsította az átállást – számolt be róla a China Daily amikor a 11 milliós Vuhan teljesen karanténban volt. Táv tanítás és távmunka folyt a nagyvárosban heteken át. Másutt Kínában ebből tanultak. A BBC tudósítója meginterjúvolt egy fiatal nőt, aki Sanghajban dolgozik mint a Porsche egyik marketing embere, de pechére Hupej tartományból származik. Ott ragadt a karanténban, de távmunkával el tudja végezni a feladatait. „A kollégáim még irigykednek is rám, mert számukra luxusnak tűnik, hogy valaki otthonról dolgozzon!” Ez persze a hőskorszak volt, mert Peking szerint lassan lecseng a járvány.

Most már Hszi Csinping elnök is Hupej tartomány fővárosába, Vuhanba látogatott , mert bezárták az utolsó szükség kórházat is. A kínaiak megpróbálnak a kényszerhelyzetből előnyt kovácsolni és felgyorsítani az átállást a távmunkára, mert a 25 milliós Sanghajban ez lényegesen javítana a tömegközlekedés és a légszennyezettség problémáin.

Távmunka és táv tanítás Amerikában és Európában

Amerikában és Európában most szinte mindenütt ezt ajánlják. De vajon hol lehet ezt megvalósítani? A Time magazin ennek járt utána. Kiderült  hogy ott, ahol amúgy is számítógéppel dolgoznak a munkavállalók, de mi lesz azokkal, akik emberekkel foglalkoznak mint a vendéglátóipar vagy a kiskereskedelem?

Február katasztrófa volt a kiskereskedelemben Nagy Britanniában

Erről számol be a londoni Guardian – kiemelve azt, hogy közben a digitális kereskedés felfelé ívelt. Ilyen módon ugyanis a futárok vállalják a fertőzés kockázatának a nagy részét. Az éttermek esetében ugyanez a helyzet: miközben a hagyományos helyeken jelentős a visszaesés, az internetes rendelések ugyancsak megszaporodtak hiszen a korona vírus ilyen módon nem terjed.

Amerikában a távmunka életmentő lehet

Erre hívja fel a figyelmet a New York Times. Arról van szó, hogy több millió embernek nincsen betegbiztosítása! Ők akkor is bemennek a munkahelyre, ha vírusfertőzöttek! Ezt mindenki igyekszik elkerülni a távmunkával. A probléma csak az, hogy akinek nincsen betegbiztosítása az olyan munkahelyen dolgozik, ahol ez nem lehetséges. Mi lesz velük, ha komoly járvány lesz az Egyesült Államokban is?

Korona vírus miatt leáll az NBA

0

A francia Rudy Gobert nemrég még gúnyolódott a koronavíruson, de most már a karanténban teszi ezt. A Utah Jazz centerével az történt, hogy pozitívnak bizonyult a koronavírus tesztje. Ezért nemcsak őt, de a csapat társait is megfigyelés alá helyezték. Sőt azokat a kosárlabda csapatokat is, amelyekkel a Utah Jazz a legutóbbi időkben játszott.

Az egész NBA alapszakasz leáll

A vezetőség úgy határozott , hogy új döntésig felfüggeszti a mérkőzéseket. Korábban volt olyan terv, hogy lesznek meccsek csak épp közönség nem lesz! Erre Lebron James úgy reagált, hogy akkor ő meg nem játszik. Az NBA legtekintélyesebb és legjobban fizetett játékosa azután visszavonta ezt a kijelentését, mert szóltak neki, hogy a szerződése szerint ezt nem teheti meg!

Most tehát leáll az egész NBA, és senki sem tudja, hogy mikor indulhat újra. Mert korábban ugyan még Trump elnök is gúnyolódott a koronavíruson, de most már az USA-ban is halálosan komolyan veszik a járványt.

Irredenta országban?

Fölöttébb érdekes kutatást végzett a Népszava megbízásából a Publicus intézet. Nyilván a kormány által kezdeményezett Trianon-év kapcsán vizsgálta a magyar lakosság véleményét a trianoni békeszerződés mai jelentőségéről és a kormány ezzel kapcsolatos politikájáról.

Kiderül, hogy a megkérdezettek 83 százaléka szerint Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája, kétharmaduk egyetért azzal, hogy vannak a szomszéd országoknak olyan részei, amelyek valójában jogosan Magyarországhoz tartoznak, és a megkérdezettek mintegy fele azzal is egyetért, hogy soha nem szabad belenyugodni a trianoni döntésbe. Mellesleg néhány hónapja az amerikai Pew Research is közölt egy olyan adatot, miszerint arra a kérdésre, hogy vannak-e a szomszéd országoknak olyan területei, amelyeknek a megkérdezett országához kellene tartozni, a vizsgált országok közül messze Magyarországon adtak a legtöbben igenlő választ. Ez azt mutatja, hogy Magyarországon széles körben elterjedt az irredenta gondolkodás.

Ezen az általános képen túl más is kiderül a kutatásból.

A kapott eredményt a Publicus összehasonlította azokkal a számokkal, amelyeket két és fél évvel ezelőtt kapott néhány, akkor is föltett kérdésre. Ebből kiderül, hogy tíz százalékponttal emelkedett azok aránya, akik azzal az állítással, hogy Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája, illetve azzal, hogy soha nem szabad belenyugodni a trianoni döntésbe, egyetértenek. Ez pedig azt mutatja, hogy a folyamatos Trianon-propagandának, ami átjárja a magyar nyilvánosságot, ilyen rövid idő alatt is számottevő hatása van a közgondolkodásra.
A kutatók a válaszokat a megkérdezettek pártpreferenciája szerinti bontásban is vizsgálták. Az egyes pártok szavazótáborai között rendkívül markáns különbségeket találtak. Annál a kérdésnél, hogy a szomszédos országoknak vannak olyan területei, amelyek valójában jogosan Magyarországhoz tartoznak, a Fidesz-szavazók 82 százaléka mondott igent, és mindössze 14 százaléka nemet, míg a DK-szavazóknál pont fordítva, 82 százalék mondott nemet, és 18 százalék igent. A DK-n kívül még a Momentumnál voltak többségben a nemet mondók (63 százalék nem, 31 százalék igen), míg az MSZP szavazóinál 53 százalék volt az igen, és csupán 39 százalék a nem.
Más állításokkal kapcsolatban is szignifikánsan eltér a pártok szavazóinak álláspontja. Ez kétféleképpen is értelmezhető. Jelentheti azt, hogy az emberek azt a pártot választják, amelynek álláspontja közel állaz övékéhez: a DK-ról köztudott, hogy – mint korábban az SZDSZ – következetesen szemben áll a Fidesz nacionalizmusával, míg azok, akik magukénak érzik a magyar jobboldal hagyományos nacionalizmusát, irredentizmusát, a Fidesznél vagy a Jobbiknál találnak nézeteiknek megfelelő pártot. Létezik azonban a fordított összefüggés is: az emberek követnek valamilyen pártot, és könnyen elfogadják a párt által hirdetett álláspontot.

A számokból mindenesetre arra következtethetünk, hogy a magyar közvélemény nem tekinthető egységesen nacionalistának, irredentának, hiszen az ellenzék két ma vezető pártja, a DK és a Momentum támogatói jelentik az ellenpontot a Fidesz támogatóival szemben.

Ha van valami abban, hogy a kapcsolat a pártok álláspontja és a támogatóiké között kétirányú – és én ezt nagyon valószínűnek tartom –, akkor ebből az következik, hogy a pártok vezetését nagy felelősség terheli azért, hogy milyen iránymutatást adnak híveiknek. Abban, hogy az MSZP támogatói között többen adnak a Fideszéhez közel álló válaszokat a feltett kérdésekre, mint a DK támogatói, bizonyára szerepet játszik az, hogy az MSZP vezetése elhatárolódott a párt által a 2004-es népszavazáson képviselt állásponttól, és mindenben elfogadja a Fidesz „nemzetpolitikáját”.

Olimpia csak jövőre?

A koronavírus miatt elképzelhető, hogy el kell majd halasztani az olimpiai játékokat is. Ha így alakulna, akkor célszerű lenne jövő nyáron megtartani az olimpiát, mert szervezési szempontból ez okozná a legkisebb problémát. Erről nyilatkozott a japán szervező bizottság egyik tagja a Wall Street Journal című amerikai lapnak.

Takahasi Harujuki szerint elképzelhetetlennek tűnik, hogy nézők nélkül rendezzék meg az olimpiai játékokat Tokióban. A koronavírus járvány miatt viszont mind többen helyen tiltják be az olyan rendezvényeket, amelyeken több mint ezer ember venne részt.

Olimpiai miniszter: meglesz az olimpia

Nemrég a tokiói olimpia megszervezéséért felelős japán miniszter úgy nyilatkozott, hogy megtartják az eredeti időpontban az olimpiát. Dehát akkor még úgy tűnt, hogy Kína eredményesen leküzdi a korona vírus járványt, amely a világ többi részén nem okoz olyan nagy gondot. Ámde időközben kiderült: a járvány visszavonulóban van Kínában, de annál gyorsabban terjed külföldön. Egész Olaszországot karanténba kellett zárni a korona vírus miatt!

A koronavírus járvány hónapokig eltarthat – figyelmeztette a közvéleményt Merkel kancellár. Németország politikai vezetője azt is elmondta: fennáll a veszélye annak, hogy a lakosság többsége megfertőződik a korona vírussal! Ez pedig olyan többlet terhelést róna az egészségügyi hálózatra, amelyet az nem lenne képes elviselni Németországban, és minden bizonnyal másutt sem.

Salvini: egész Európát le kellene zárni!

Európára kiterjedő határzárat követel a szélsőjobboldali politikus. Ezt nyilatkozta a Corriere della Sera-nak  Salvini miután találkozott Giuseppe Conte miniszterelnökkel.

Miért kellene arra kötelezni az Európai Unió összes polgárát, hogy maradjon otthon? – értetlenkedik Olaszország első számú újságja. „Nemcsak a vírus miatt, amely ellen a legnagyobb határozottsággal kell fellépni hanem a várható kereskedelmi háborúskodás miatt is!” Miféle kereskedelmi háború? – szólt az újságírói kérdés. „Itália ellen kereskedelmi háború készül, mert mindenütt egészségügyi bizonyítványt kérnek az élelmiszerekről például a parmezánról!” – mondja Salvini.

Aki elsősorban amiatt aggódik, hogy ha Olaszország déli részére is kiterjed a korona vírus járvány, akkor igazi katasztrófa lesz: ” jelenleg Lombardia és Veneto tartomány a korona vírus által leginkább sújtott övezet, de hogyha a olyan déli tartományokat is elér a járvány mint Calabria vagy Campania, akkor igazi katasztrófa következik be, mert ott jóval gyengébb az egészségügyi hálózat.

Az EU elnézi, hogy Itália költségvetése túllépi a deficit határt a korona vírus járvány miatt

Erről értesítette Rómát Brüsszel. Ezenkívül az olaszok nyilván bőven kapnak abból a 7,5 milliárd eurós alapból, melyet Ursula von der Leyen elnökasszony irányításával hoztak létre a korona vírus elleni háború következményeinek kivédésére.

Hová valósi?

Többórás vitát folytatott az Országgyűlés egy kurta törvényjavaslatról, amelynek címe: „a származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról”. Kivétel nélkül minden frakció kijelentette, hogy elfogadja, meg fogja szavazni a törvényt, mégis órákon át vitatkoztak a képviselők. Ugyan miért?

A törvényjavaslat arról szól, hogy ezentúl az anyakönyvbe és a személyi igazolványba a születési hely mellett írják be a személy „származási helyét”, amelyet ő maga, vagy születéskor illetve gyerekkorban az anya jelöl meg. Az anyakönyv már 1991 óta tartalmazza a születési hely mellett a származási helyet is, ahol az illető születését követően élt (mivel a születési hely rendszerint az a település, ahol a kórház, melyben született az illető, található). Az előterjesztők szerint a szülőföldhöz való kötődést erősíti, ha a személyi igazolványban is feltüntetik a származási helyet, és az 1991 előtt születettek esetében is bevezethetik az anyakönyvbe illetve a személyi igazolványba a származási helyet.
Lásuk be: ennek a dolognak igazából semmi értelme. A születési hely, születési idő bejegyzése az anyakönyvbe és a személyi okmányokba, amit Magyarországon az „anyja leánykori neve” bejegyzés is kiegészít, semmi mást nem szolgál, mint a személyek megbízható azonosítását.

Identitásunk, településhez vagy tájhoz való kötődésünk nem attól függ, hogy be van-e az jegyezve hivatalos papírokba.

Ráadásul gyerekkori költözések miatt sokan nem oda kötődnek, ahol születésük után az első hónapokat, éveket töltötték, hanem oda, ahol gyerekkoruk éveit töltötték. Tanultuk az iskolában, hogy Petőfi Kiskőrösön született, de Kiskunfélegyházán töltötte a gyerekkorát. Akkor most hova valósi? Mi tekintendő a „származási helyének”?
A törvényjavaslat előterjesztői indoklásában összefüggésbe hozták a kormány vidékpolitikájával, a „modern faluprogrammal”, annak gazdája volt az előterjesztő, és ez késztette az ellenzékieket is arra, hogy, miközben magát a törvényjavaslatot támogatják és meg is tervezik szavazni, támadja a kormányt a vidék helyzetével, a falvak állapotával kapcsolatban.

Volt gyurcsányozás, elmúlt nyolc évezés, szemrehányás a Jobbiknak, amiért a baloldallal szövetkezik és így tovább.

Arról, hogy a „származási hely” bevezetése az anyakönyvekbe és a személyi igazolványokba milyen többletterhet jelent az egyébként is túlterhelt közigazgatásnak, nem esett szó. Pedig jelent többletterhet. Értelme viszont nincs, hiszen identitásunk, kötődésünk szülővárosunkhoz, szülőfalunkhoz nem azon múlik, hogy be van-e jegyezve a személyi igazolványunkba, holott ott semmi szükség rá. Én nem szavaznám meg, ha szavaznék róla.

Az ukrán-magyar ügy

Napirend előtt szólalt fel Szijjártó Péter külügyminiszter, és a magyar külpolitika egyik legnehezebb kérdését hozta szóba. Elmondta, hogy a kormány javaslatot tesz Ukrajnának az ottani oktatási szabályozás módosítására. E szerint továbbra is tegyék lehetővé, hogy Kárpátalja magyar iskoláiban magyarul is taníthassák, tanulhassák a szaktantárgyakat, és cserébe a magyar kormány pénzbeli segítséget nyújt ahhoz, hogy ezekben az iskolákban hatékonyabban, eredményesebben taníthassák az ukrán nyelvet, hogy minden gyerek szert tegyen magas szintű ukrán nyelvismeretre. Ugyanakkor kitart Ukrajna és a NATO együttműködésének blokkolása mellett.

Azért nehéz kérdése ez a magyar külpolitikának, mert az egyik szomszéd ország, Ukrajna rendkívül káros, embertelen intézkedésére kellene jól, okosan, hasznos módon válaszolni. Az Orbán-kormány nem ezt teszi, és ehhez kell az európai normákat követni igyekvő ellenzéknek a maga viszonyát kialakítania.
Az ukrán nyelvtörvény és oktatási törvény káros és embertelen, amennyiben Ukrajna nem ukrán identitású, nem ukrán anyanyelvű lakosságát akarja anyanyelvének használatában korlátozni, identitásától megfosztani.

Ukrajnában sok milliós orosz és néhány százezres lengyel, magyar és román kisebbség él. Az ukrán állam számára a stratégiai kérdés az ukrajnai orosz nyelvű és orosz identitású lakosság helyzetének szabályozása volt.

A független Ukrajna első két évtizedében megoldódni látszott az állam déli, keleti és középső régióiban élő orosz nyelvű lakosság helyzete: az állam tudomásul vette, hogy ők oroszul élik életüket, orosz nyelvű iskolába járnak, orosz újságokat olvasnak, orosz médiát fogyasztanak. A nagyvárosokban ukránok és oroszok a szovjet időszakban kialakult módon oroszul érintkeztek egymással.
A Majdan forradalma, Janukovics elnök bukása új helyzetet teremtett. Ukrajna megszabadult Oroszország befolyásától, amire válaszul az orosz állam katonai erővel „megszabadította” Ukrajnát a Krímtől és a Donyec-medence két tartományától. Ebből a folyamatból a nyugatos, oroszellenes politikai erők azt a következtetést is levonták, hogy az országon belül is az ukrán nyelv dominanciáját kell kivívni. Ezt szolgálja a kijevi parlament által elfogadott nyelvtörvény és oktatási törvény. E törvények ellen jogos a legkeményebb tiltakozás, ahogy jogos volt annak idején a szintén a kisebbségi identitást elnyomó szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozás is. Helyes, ha a magyar állam fellép az ukrajnai magyar kisebbség jogainak korlátozása ellen, már csak azért is, mert még az Antall-kormány által kötött alapszerződés biztosított nemzetközi jogi védelmet a kárpátaljai magyarok kisebbség jogainak.
Csakhogy nehezíti ezt, ha az Orbán-kormány Ukrajna szuverenitását sértő módon egyoldalúan kínálta fel a kárpátaljai magyaroknak a magyar állampolgárságot, az ukrán jogrend megsértésére késztetve őket.

Igazi államközi botrányt okozott, amikor a beregszászi konzulátus épületében vettek állampolgári esküt ottani magyaroktól. Szintén botrányt okozott, amikor a magyar kormány „Kárpátalja fejlődéséért felelős” miniszteri biztost nevezett ki. Ennél is súlyosabb problémát okoz, hogy az Orbán-kormány azzal lépett fel az ukrán állam jogfosztó törvényei ellen, hogy NATO-tagországként blokkolja a NATO együttműködését Ukrajnával.

A másik két NATO-tagállam, amelynek ukrajnai kisebbségét szintén sújtják a szóban forgó törvények, Lengyelország és Románia nem tett hasonló lépést, és az Orbán-kormánynak így sikerült elszigetelődnie, s ezt az ellenlépést a NATO-ban senki sem támogatja.
Kár, hogy Szijjártó felszólalására reagálva több ellenzéki felszólaló is kifejezetten támogatta az Orbán-kormánynak ezt a terméketlen ellenlépését, csak az MSZP-s Mesterházy Attila fogalmazott meg óvatos kételyt, s senki sem emlékeztetett az Orbán-kormány említett provokatív akcióira. Holott szerintem

az a helyes, ha az európai normák elkötelezettje határozottan állást foglal a magyar kisebbség jogai mellett, viszont ugyanilyen határozottan ítél el az Orbán-kormány nacionalista, a szomszéd országok szuverenitását sértő lépéseit.

…és bezárták a Lipótmezőt!

Ilyen drámai napokon nem árt egy kis pihetetőnek szánt kommentet olvasni. Az úr nem először örvendeztet meg némiképpen értelmezhetetlen, de mindenképpen antiszemita, rasszista  irományaival. Kedves Pálos Trend  mielőtt orvoshoz fordulnál közöljük véleményed. ” A hír igaz, a vélemény szabad.”

SZÍNT VALL E A HITVÁNY ORDAS-FARKAS ÉS A HAZAI LÉLEKTIPRÓ SZABADKŐMŰVES BRANCS…- AKIK SZÁNDÉKOSAN FÉLREVEZETTÉK/TIK A MAGYAR EMBEREKET❓❗️
VAJON 2020-ban 30 ÉVVEL A STÚDIÓSZÍNHÁZ ÓCSKA PRODUKCIÓJA UTÁN…- MÁR GYŐZHET AZ IGAZSÁG A ZSIDÓ HAZUGSÁGOK FELETT❓❗️
FARKAS BERTALAN A LELKET ÖLŐ ÁTVERÉS MIATT IDÜLT ALKOHOLISTÁVÁ ÉRETT (CION-KOMMUNISTA KÉM-ÜGYNÖK!!!) SOHASEM JÁRT AZ ún. VILÁGŰRBEN‼️‼️‼️‍⚖️‍⚖️
IDÉN LESZ 40 ÉVES A SZOVJETEK ORBITÁLIS ŰRSZÍNHÁZA AZ ÖN ÉS KÖZ- VESZÉLYESEN ISZÁKOS, FARKAS BERTALAN BEVONÁSÁVAL!!!
SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT, HOGY AZ ELSŐ MAGYAR (DRÓTKÖTÉLEN LÓGÓ LOGO!!!- lásd a képen!!!) ŰRHAJÓSNAK HAZUDOTT SZÉLHÁMOS MÉG MINDIG NEM MONDTA EL AZ IGAZSÁGOT A MAGYAR EMBEREKNEK ÉS A VILÁG HISZÉKENY DARWIN „MAJMAINAK”!!!
MINT TUDJUK AZ ún. ŰR CSAK AZ ISTENTELEN EMBEREK KÉT FÜLE KÖZÖTT LÉTEZIK!!!
ÁLLÍTÓLAG ÉPPEN EBBEN A(Z)ŰRBEN KÖRÖZÖTT (JÁRT?!) A MAGYARORSZÁGI GYULAHÁZÁN NAPVILÁGOT LÁTOTT, SEKÉLYES KÉPESSÉGŰ OROSZLÁN (1949. augusztus 2.) AKIT A KORABELI SZOVJET HAZUGSÁGGYÁR ELSŐ MAGYAR ŰRHAJÓSKÉNT ÜLTETETT BELE A KÖZTUDATBA ÉS A HITETLEN EMBEREK „AGYÁBA”!!!
Az ún. Szojuz–36 és Szojuz–35 kommunista INTERKOZMOSZ agymosó programban szerepet játszó vadászpilótánk persze soha nem került távolabb önmagától, lelkiismeretétől és a FÖLDANYÁTÓL, mint abban a 8 NAPBAN!!!…- amikor is a SZOVJET PROPAGANDA GÉPEZET eljátszatta vele, hogy a Föld körül keringenek!!!
Az űrutazásnak hazudott stúdió felvétel és „világraszóló” imitáció (CION-KOMMUNISTA ERŐFITOGTATÁS!!!) 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor kezdődött, a Szojuz–36 űrhajóval.
Az űrhajósok (ügynök űr-ripacsok!) a szerkezet leszállóegységében tartózkodtak, ugyanis az „űrhajó” első és utolsó része a visszatérés során az űrben leválik és megsemmisül.
„A számadatokat tekintve tíz perc alatt emelkedtek fel 240 kilométer magasra, a start előtt pedig 320 tonna üzemanyagra volt szükség.
A pályamagasságot 350 kilométerre növelték: a Szaljut–6 űrállomás ezen a magasságon repült.
Az űrlaboratóriumon nyolc napot töltött el a magyar és a szovjet űrhajós, a már előzőleg ott tartózkodó két szovjet kozmonauta társaságában.”
…és most szemlézzük is rögvest az akkori és mai (MÉG MINDIG AKTÍV „ŰRZŰRHAJÓST”!!!) cion-kommunista kém, FARKAS BERTALAN nyilatkozatát:
– A Föld csodálatos látvány volt az űrből. Emlékszem, az egyik pillanatban még a Csendes-óceánt, Japánt, Kínát és az akkori Szovjetunió keleti partjait szemlélhettem felülről, fél órával később pedig már Amerika nyugati partjai felett repültünk.
– Naponta tizenhat napfelkeltét és tizenhat naplementét láttam, a Földet pedig másfél óra alatt kerültük meg – meséli a ma is szolgálatban lévő, reneszánszát élő kommunista ügynök (ISTEN-GYILKOS és SZEMLÉLET-TERRORISTA!!!)!!!
Persze az emberben mindezek után felmerül a kérdés az egyéb biológiai szükségletek elvégzésével kapcsolatban is.
Mint a megátalkodott hazudozó Farkas Bertalan (védve a cion-kommunista ámítás mundérját!) mondja, ehhez egy speciális mosdót használtak, amelyben a huzat segítségével egy konténerben gyűjtötték a végterméket. Ezt végül a legénység lőtte ki az űrbe úgy, hogy aztán a „csomag” egy másik pályára állt, fokozatosan vesztett a magasságából, bekerült az atmoszférába és megsemmisült. De senki ne aggódjon – teszi hozzá gyorsan, nevetve a rekláműrhajós –, nem kell attól tartani, hogy ez a tartalom bárkinek a fejére hullik majd.
Nem mellesleg az űrhajózás igen veszélyes küldetés: ötven-ötven százalék a túlélés esélye egészen addig, amíg az űrhajó a Földön nem landol. Mindenesetre a Szojuz–35 űrhajó – a legénységgel együtt – sikeresen ért földet 1980. június 3-án, mellyel Magyarország az ENSZ által deklarált nemzetek közül a hetedik volt, amely űrhajóst küldött az ún. „univerzumba.”
„Szerintem szakértők számára minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a magát az első magyar űrhajósnak kiadó Farkas Bertalan a hidegháború idején csak a szovjet katonai hírszerzés, a CRU-nak az űrhajózással kapcsolatos dezinformációkra kiképzett egyik ügynöke volt.
Amikor a hazatérése után két hónappal erre a magyar illetékesek rájöttek, Magyarországon még szocializmus volt.
Ezért nem leplezhették le a szovjetek ügynökét. Kb. hat hónappal később kihelyezték őt az USÁ-ba, a New York-i magyar ENSZ misszióra.
Idült alkoholistaként elkövetett botrányai miatt azonban hamarosan onnan is kirúgták.
Akkor egy ideig az egyik repülőtéren úgynevezett légi marsallként szolgált, aki a magyar pilóták és a helyi hatóságok között közvetített, ha éppen arra volt szükség.
Időközben azonban az újabb és újabb alkoholista botrányai miatt a családja is szakított vele.
Az USA illetékes szervei pedig kiutasították az országból!!!
Akkor munkát keresve bejárta a világot, de persze eszébe sem jutott, hogy visszatérjen az akkor még létező szocialista Magyarországra, vagy a Szovjetunióba.
Végül Kínában kötött ki.
Néhány évvel ezelőtt pedig onnan tért haza.
Itthon pedig az illetékeseknek eszébe sem jutott, hogy mielőtt újra hőst csinálnak belőle, az „űrhajózáshoz valóban értő szakértőkkel” is kikérdeztessék.
Mindezért Farkas Bertalan tovább tudja terjeszteni az egyik szovjet filmstúdióban készített reklámfilmjeit.
Aki egy kicsit is ért az „űrhajózással” kapcsolatos űrdinamikai, egészségügyi és más törvényszerűségekhez, az-az állítólagos űrhajózása során készített fényképek és „dokumentumfilmek” alapján azonnal láthatja, hogy Farkas Bertalan még sohasem járt a világűrben, de még csak a sztratoszféráig sem jutott el!!!
Ezt többek közt a következők bizonyítják.
1. A földi gravitációhoz szokott emberi test idegeivel és izmaival, sem beszélni, sem enni, sem inni, sem mosolyogni nem lehet. Ha valaki mindezt megpróbálná, az azonnal a kínok kínjai közepette megfulladna.
2. Akkoriban, amikor állítása szerint űrhajósként a világűrben járt, még nem voltak a rádióadásokat közvetítő műholdak. Tehát még ha ott járt volna, akkor sem beszélgethetett rádión keresztül a földi szovjet űrhajózási központtal.
3. Végül, de nem utolsó sorban, enyhén szólva vérlázító, hogy a szülőfalujában közpénzből már múzeumot rendeztek be, amelyben őt, mint az űrhajózás magyar hősét népszerűsítik.
Ráadásul, még a külgazdasági és külügyminiszter nem kevés pénzért űrhajózási tanácsadójaként foglalkoztatja.
Mindez az én magánvéleményem. Azzal csupán arra szeretnék figyelmeztetni, hogy Farkas Bertalan közszereplői csalásai előbb vagy utóbb le fognak lepleződni. Az pedig nem vet majd jó fényt Magyarországra.”
PERSZE (HÁLA A JÓISTENNEK!!!) A MA INDIGÓ ÉS KRISTÁLY GENERÁCIÓINAK ÉS A GONDOLKODÓ EMBEREKNEK EZEN DILETTÁNS ÉS ŐRÜLT BESZÁMOLÓK NEHEZEN HEVERHETŐK KI RÖHÖGÉS NÉLKÜL, FÖLDÖN FETRENGVE; – MÍG AZ EXTRÉM HAZUGSÁGOK NETOVÁBBJAI RÉVÉN EGYBŐL ESZÜNKBE TÓDULHATNAK A NÜRNBERGI PEREK FIZETETT AGYHALOTTJAINAK IRGALMATLANUL GONOSZ ÉS FÉKTELENÜL BETEG TANÚVALLOMÁSAI IS!!!
HŰEN IGAZOLVA, HOGY FARKAS BERTALAN ŰRMISSZIÓJA SEM VOLT EGYÉB, MINT 1 SZOKÁSOS 9/11-es FENEVAD (SATAN-i!!!) FÉLE FÉLREVEZETÉS, MEGTÉVESZTÉS, ISTENTAGADÁS!!!
AZ ÉPPEN „HETVENKEDŐ” FARKAS BERTALANNAK PEDIG AZT ÜZENEM, HOGY ADDIG KÖNNYÍTSEN LELKIISMERETÉN; – AMÍG HOZZÁTARTOZÓI, SZESZTESTVÉREI SZÍVBŐL SZERETIK ÉS NEMZETÉNEK TAGJAI…- MÉG A „MEGNEMTÖRTÉNTEK” ISMERETÉBEN IS…- ÉRDEKLŐDÉST MUTATNAK FELÉJE!!!
FIGYELEM‼️‼️‼️ ÉBREDÉSHEZ ÉS/VAGY MEGVILÁGOSODÁSHOZ:

Jól imádkozott

Miközben már a V4-ek országai is határozott intézkedéseket hoztak az új koronavírus járvány elterjedésének megakadályozására, addig itthon Orbán Viktor ismét kommunikációval helyettesíti a szükséges lépések elrendelését.

Előbb kiutalt alig több mint 8 milliárdot az egészségügy költségeire, és beígért egy újabb eljárás-protokollt – az előző becsődölt -, ugyanis az eddig elrendelt lépések nemhogy hasznosnak nem bizonyultak, de azt is eredményezték, hogy immár 16 egészségügyi dolgozó is karanténba került, mert nem kapták meg a szükséges védőfelszereléseket.

Ma délelőtt megnyugtatta a hazai gazdasági szereplőket, hogy számíthatnak a kormány segítségére. Majd.

Viszont ismét jól imádkozott a Hatalom istenéhez, hiszen mi az a 8 milliárd ahhoz képest, hogy minden gazdasági visszaesést rá lehet majd fogni a koronavírus járvány okozta gazdasági károkra. Azokat is, amelyek a hibás gazdaságpolitika, és a korrupció számlájára írhatók.

Az elszámoltatás csak késik, de eljön és nem lesz (oszt) „jó napot”.

Vírusjelentés

Mára nem maradt olyan uniós  ország, ahol nem regisztráltak koronavírussal megfertőződött beteget. Kedd reggelig már több mint 4000 ember halt meg a koronavírus-járványban, a fertőzések száma meghaladta a 110 000 főt, igaz közülük már 61 977 embert gyógyultnak nyilvánítottak.

A COVID-19 (új koronavírus) nevű betegség jelenleg Európában és az USA-ban terjed a leginkább.

A vírus európai gócpontja Olaszországban van, ahol tegnap a miniszterelnök drasztikus korlátozó lépéseket jelentett be.  Az új típusú koronavírus eddig 9172 embert fertőzött meg és 463 áldozatot szedett Olaszországban. Az elhunytak több mint 80 százaléka idős, 70 év feletti személy volt.  Jelenleg több mint 4 ezer beteget kezelnek az olasz kórházakban.

Magyarországon három újabb diagnosztizált beteget jelentettek. Mindhárman az elsőként diagnosztizált iráni fiatal új koronavírus pozitív betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktus kutatás során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe a tájékoztató oldal közleménye szerint. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. A népegészségügyi hatóság kikérdezi őket is, ahogy minden egyes fertőzöttet, hogy az elmúlt két hétben – a kórházba bekerülésük idejét is figyelembe véve – hol és kikkel álltak szoros kapcsolatban.

Velük együtt hazánkban eddig 12 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 8 iráni, 1 brit, és 3 magyar állampolgár (egy 70 éves beteg férfi és a felesége, továbbá a brit állampolgárságú beteg magyar felesége).

Itt tekintheti meg a pillanatnyi helyzetet a WHO adatai alapján.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK