Számos elemzés, prognózis készült már arról, mi várható a gazdaságban a járvány elmúltával. Minden prognózis tele van bizonytalansággal, hisz ismeretlen méretű, idejű és hatású paramétereket kellene modellezni, sőt kvantifikálni ahhoz, hogy valószínűsíthető forgatókönyveket lehessen felvázolni.
A gazdasági visszaesés és kilábalás lehetséges változatai között már olvashattunk minden olyan modellről, ami az eddigi gazdasági válságokat követte.
Az optimista forgatókönyvek „V” alakú pályát, azaz gyors felépülést, visszapattanást preferálnak. (Igaz, hogy ezek a járvány 3-4 hónapos, gyors lefutásával kalkulálnak.)
Az óvatosabbak – és talán realisták – „U”, vagy „L” alakú pályát jósolnak, míg a legpesszimistábbak – pl. Rubini – nem látnak esélyt a rövid távú fellendülésre, gazdasági „szabadesést”, amolyan „I” alakú modellt vizionálnak. (Rubininak kétségkívül igaza van abban, hogy a járvány elmúltával a ma is jelenlévő kockázatok – pl. USA vs. Kína, USA vs. EU, Kína vs. a világ többi része közötti gazdasági, kereskedelmi háború, a fegyveres konfliktusok Szíriában és másutt, a Brexit hatásai, az EU strukturális gondjai, a klíma katasztrófa veszélye, stb. – velünk maradnak, nem enyhülnek, legfeljebb módosulnak.)
A folyamatokat vizsgálva magam arra a következtetésre jutottam, hogy a legoptimistább és legpesszimistább forgatókönyv megvalósulásának esélye csekély, mert egyrészt
a járvány átfutási ideje vélhetően hosszabb lesz 3-4 hónapnál, így gyors fellendülés nem várható, másrészt a válság olyan mélyreható változásokkal jár majd együtt, amelyek számos gazdasági terület növekedését dinamizálják, így lesz alapja a fellendülésnek.
A legvalószínűbb kilábalási modell az „U” és „L” kombinációja lehet, ahol a visszaesés gyors, a kibontakozás lassú lehet.
Minden bizonnyal felgyorsul a gazdaság szerkezetének átalakulása. A termelési, szolgáltatási és értékesítési láncok lerövidülnek, átláthatóbbá válnak, a Kínától való függést a multinacionális cégek megkísérlik csökkenteni, új beszállítókat keresnek, saját kapacitásokat fejlesztenek, tartalékokat építenek a láncokba.
Minden bizonnyal felgyorsul az élőmunkát csökkentő fejlesztések – automatizálás, robottechnika, digitalizáció – megvalósítása, hogy mérsékeljék az egészségügyi kockázatokat és pótolják a kieső munkaerőt. Ez a folyamat újabb strukturális munkanélküliséggel fenyeget.
A járvány nyomán valószínűleg robbanásszerűen megnő a tágan értelmezett egészségipar szerepe és részaránya a gazdaság kibocsátási és felhasználási oldalán egyaránt. (Hasonlóan ahhoz, ahogy a 2001 szept. 11.-ei terrortámadás után „felrobbant” a biztonságtechnika fejlődése.)
Gigantikus fejlesztések várhatók az egészségügyi infrastruktúra, a gyógyszer kutatás és gyártás, a diagnosztikai és terápiás eszközök fejlesztése, a szakemberképzés területén egyaránt. Az egészségipar részesedése rövid idő alatt megduplázódhat a GDP-ben, az államháztartásban és a családi költségvetésekben egyaránt. Régóta halogatott reformok várhatók az egészségbiztosítás és finanszírozás területén is. Ebben a konjunktúrában a vállalkozások és állami szervek egyaránt részt fognak venni.
Növekedni fog a környezetvédelem, az energetikai korszerűsítések és a számítástechnika szerepe is.
Más ágazatok jelentős veszteségeket szenvednek majd el, megsínylik az átalakuló igényeket. Nehéz időszak vár a turizmusra, a közlekedésre, a szállításra, a hagyományos energetikai ágazatokra, minden bizonnyal a gépgyártás számos területére.
Egyre többször idézem fel gondolatban Schumpeter „teremtő rombolás, vagy kreatív rombolás” koncepcióját, amely az új vívmányok, fejlesztések természetes velejárójának, „árának” tekintette más tevékenységek pusztulását. Nagy kérdés, hogy az új térhódításának és a megszűnő réginek a szaldója milyen előjelű lesz?
Különleges kihívással kell szembenéznie a világnak, az egyes nemzetgazdaságoknak, amikor a válság üzemmódról vissza kell térni a normál üzemmódra. A közgazdaság tudomány alapvető törvényeit nem lehet hosszú távon „felfüggeszteni”.
A válságkezelés a makro mérlegekben hatalmas egyensúly romlást fog okozni. Növekvő deficitek, adósságállomány, emelkedő költségek, gyorsuló infláció, szigorodó hitel és finanszírozási feltételek, elkerülhetetlen egyensúly javító és takarékossági programok jellemzik majd ezt az időszakot.
Az egyszeri támogatások, jövedelem kiegészítések megszűnnek, az olcsó, vagy ingyen pénz korszaka véget ér.
Visszatérnek a teljesítmény követelménnyel együtt járó konzekvenciák a bérezés és foglalkoztatás terén egyaránt.
Gyökeresen átalakulnak a munkaerőpiac működésének feltételei. A táv- és részmunka, a speciális foglalkoztatási formák gyorsan elterjednek, a vele járó bizonytalansággal és terhekkel együtt.
A válság kezelése rendkívüli intézkedésekkel jár együtt. A kormányok, erőszak szervezetek különleges felhatalmazást kapnak, a demokratikus vívmányok és jogok háttérbe szorulnak.
A diktatórikus és autokratikus rezsimek akár hatékonyabbak is lehetnek a krízis kezelésében, mint a demokratikus eszközökkel működő rezsimek. Nagy lesz a csábítás a hatalmi eszközök tartós kiterjesztésére, fenntartására és a velük való visszaélésre.
A válság hatalmas politikai mozgásokat válthat ki: rezsimeket, kormányokat sodorhat el, buktathat meg és diktatórikus rezsimek hatalmát tartósíthatja.
A nacionalista bezárkózás tovább erősödhet, a gyanakvás, bizalmatlanság, gyűlölködés szelleme és mérgező hatása tovább terjedhet. A válság sajnos nem kedvez a demokratikus vívmányoknak.
Mire számíthatunk tehát:
csak egy dologban lehetünk biztosak: semmi sem lesz olyan, mint 2019-ben volt.
Békesi László
