Featured

Felesleges munkák – „Bullshit jobs” III.

Tegnapi bejegyzésemhez kapcsolódik a mai, ami arról szól, hogy a járvány önmagában képes megmutatni a különféle munkák társadalmi hasznosságát, azt, hogy mennyire torz a ma érvényes piramis, aminek emeleteire a különféle job-okat felhelyezzük és aztán helyüket észleljük, illetve jutalmazzuk az azokat végzőket.

Elmés és kissé humoros módon David Graeber hívta fel a figyelmet arra, hogy a világ tele, általa bullshit job-oknak nevezett, haszontalan munkahelyekkel és munkákkal (az anarchistáknak nagyszerű kérdésfelvetései, sőt diagnózisaik vannak, kár, hogy keveset mondanak a követendő útról). Az antropológus fölvetése azért hiteles, mert definíciója a felesleges munkákat végzőktől indít, ti. azt tapasztalja, hogy nagyon sok ember, aki ilyen munkát végez, maga is úgy érzi, hogy amit rendszeresen és fizetség fejében tesz az lényegében, vagy a legtöbb esetben, haszontalan és ez pszichológiai diszkomfortot eredményez számára.

Graeber eredeti tanulmányában a telemarketingeseket, HR-menedzsereket, közösségi-média szakembereket, PR-tanácsadókat és egy sor irodai munkást sorol fel a bullshit job-ok végzőiként, de utóbb megírt könyvében már 5 típusba sorolja a felesleges munkahelyeket.

(Legérdekesebb a “lakáj-munkák” /flunkies/ típusa, olyan munkahelyek, melyeknek egyetlen rációja, hogy biztosítsák a főnököt az ő fontosságáról, mint pl. az ajtónállók). Az a megállapítás is figyelmet érdemel, hogy az antropológus nem is elsősorban, mint ahogy azt várnánk, az állami/adminisztratív szférában kutat és mutatja ki az önmagukat generáló bullshit munkahelyek létét, hanem a magánszférában. Ez azt a kapitalizmussal kapcsolatos mítoszt is rombolja (melyben még Marx is hitt), hogy a gazdasági tevékenységek a vállalatok szintjén jól szervezettek, racionális alapon működnek és csak a piaci mechanizmusok torzító hatása okoz általános pazarlást.

De tovább lépve, elkerülhetetlennek látszik – és ha magától nem következne be, hát tenni kell érte –, hogy a járvány okozta válságot követően

újragondoljuk a munka értékét és új dinamikus rendet hozzunk létre,

amiben a valóban fontos, közhasznú és mindenképp elvégzendő munkák lesznek fontosabbak és a kevésbé lényegeseket át kell szervezni. És ennek következtében fel kellene számolni azokat a vérlázító jövedelmi különbségeket, melyek szerte a világban egyre inkább eluralkodnak:

fontos a szórakoztatás (a sport pl. az entertainment része), de biztosan nem fontosabb a gyógyításnál, vagy az élelmiszer-termelésnél, vagy a nevelésnél/oktatásnál, hogy csak néhány példát mondjak, mégis száz meg ezerszer többet keresnek a sztárok, mint az orvosok.

Át kell csoportosítani és újrarangsorolni a munkákat – az alapjövedelem biztosítása teheti ezt némiképp zökkenőmentessé, de ennek technikai feltétele az on-line szféra is kiépült már – pl. az adminisztrációból a termelő magán-szférába kell átirányítani embereket (a karcsúsításra lehetőség lett volna az utóbbi néhány évben, amikor alig volt munkanélküliség és kereslet alakult ki a munkaerőpiacon, de hát ez politikai kérdés ugye). De mind a köz-, mind a magánszféra felesleges munkáit is le kell építeni, nemcsak hatékonysági, hanem szociálpszichológiai szempontok miatt is.

Alapjövedelem-vita II. 

Rendkívüli idők, rendkívüli megoldásokat és újszerű gondolatokat, vagy ha úgy tetszik társadalmi kísérleteket hozhatnak.

Érdemes lenne legalábbis megvitatni, de még inkább kipróbálni az alapjövedelem bevezetésének problematikáját, ahogy már történnek is az USA-ban, éppen a belengetett és a pandémia enyhítésére szánt támogatás formájával kapcsolatban. A javaslat szerint minden (bizonyos szint alatti jövedelemmel rendelkező) állampolgár usque ezer dolláros csekket kapna, kieső jövedelmei enyhítésére, illetve egyáltalán megélhetésre. (A mostani amerikai segélyakció-tervet az alapjövedelem-vitához, többek között, egy volt demokrata elnök-jelölt kapcsolja hozzá, világossá téve, hogy csak akkor hasonlítható ahhoz, ha nem csak egy-két hónapban, hanem hosszú távon folyósítják a jövedelmet, lásd. itt).

Az alapjövedelem bevezetése ellen, mind a jobb-, mind a baloldaliak érvelnek, mégpedig az elsők úgy, hogy az emberek „leszoknak a munkáról”, nem akarnak majd dolgozni, az utóbbiak úgy, hogy nem hajlandók az egyénekre bízni a döntést, ők szeretnék a redisztribúciót levezényelni. A józan ész és néhány (egyelőre) elszigetelt kísérlet viszont – ahogyan azt Rutger Bregman kiváló könyvében, mely az Utópia realistáknak címmel jelent meg magyarul a tavaly – azt mutatja, hogy az ötlet egyáltalán nem rossz.

Főként ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb eddigi kísérlet a szegénység felszámolására, abba torkollott, hogy eltévesztettük a célt, ti. nem a szegénység, hanem a szegények elleni harccá vált, további méltóságvesztéshez, (a rászorulóknak hosszan és megismétlődő módon bizonyítaniuk kell rászorultságukat, megalázó procedúráknak vetve alá magukat), marginalizáláshoz, kirekesztéshez, megbélyegzéshez, stb.

Nem tudom, hogy végül mit hoz a járvány, milyen lesz a poszt-pandémikus új világ – hogy alapvető változások következnek világméretű léptékben az egyre nyilvánvalóbb – de, hogy az ALAPJÖVEDELEM-vitát napirendre kell tűzni, afelől nincs kétségem.

Észak Koreának biológia fegyverei is vannak

Az amerikai külügyminisztérium egyre nyomatékosabban hangsúlyozza, hogy Észak Korea nemcsak tiltott nukleáris kísérleteket folytat, hanem tiltott biológiai fegyverek kikísérletezik.

A japánok kísérleteztek biológiai fegyverekkel Mandzsuriában és Koreában a második világháború idején. Észak Korea ebből örökölhetett valamit bár az amerikai külügy szerint a szisztematikus kutatások csak 1960-ban kezdődtek meg.

1960-ban Észak Korea Kína és a Szovjetunió szövetségese volt, és mindkét nagyhatalmat vádolták az amerikaiak azzal, hogy tiltott biológiai fegyverekkel kísérleteznek. Peking és Moszkva a maga részéről ugyanezzel vádolta az Egyesült Államokat.

Észak Korea nem tartja be a nukleáris stoppot

Ezzel is vádolja Phenjant a washingtoni külügyminisztérium. Kim Dzsong un a múlt év végét jelölte meg határidőnek: ha addig nem jön létre áttörés az USA-észak Korea kapcsolatban, akkor újraindítják a nukleáris és rakéta fejlesztéseket. Kim Dzsong un ezzel a zsarolással próbál meg újabb csúcstalálkozót kierőszakolni Donald Trump-pal. Csakhogy az USA elnökének most épp elég munkát ad a koronavírus, ezért fütyül Kim Dzsong un-ra.

A biológiai fegyverkezésre viszont nem, hiszen az amerikai sajtó egy része Kínát gyanúsítja azzal, hogy a vuhani kisérleti laboratóriumból szabadult el a Covid 19 vírus, amely miatt le kellett zárni szinte az egész világot. Peking természetesen cáfol és az USA fegyveres erőinek vezérkari főnöke is elismerte: nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus mesterséges készítmény lenne!…

„Elfogadhatatlan az idős korosztály tartós elzárása”

Emmanuel Macron elnök jelezte: a többi európai államhoz hasonlóan lassan fokozatosan sor kerül Franciaország megnyitására is. A párizsi Le Figaro értesülései szerint az elnök az idős korosztályt hosszú időre szeretné otthon tartani. Ez ellen többen is felemelték a szavukat Franciaországban…

Az elnök komolyan gondolja az idős korosztály otthon tartását. Macron környezetében állítólag már csak arról vitatkoznak, hogy 65 vagy 70 év legyen a korhatár – írja a Le Figaro. Abban egyetértés van, hogy csak a nyitási folyamat legvégén engedjék ki az idősebbeket otthonról. Vagyis hosszú távra zárják el őket a társadalomtól arra hivatkozva, hogy a koronavírus veszélye leginkább ezt a korosztályt fenyegeti.

Franciaország egyik legismertebb pszichológusa egyáltalán nem ért ezzel egyet. Marie de Hennezel kórházi pszichológusként dolgozik, de emellett már 18 könyvet írt arról, hogy mit is jelent az öregedés. Álláspontja szerint az életkor önmagában nem határozhatja meg egy emberi szervezet ellenálló képességét.

Leghíresebb könyvének címe: A szív akadályozza meg az ember berozsdásodását. A pszichológus szerint az emberi kapcsolatok minősége az, amely elsősorban meghatározza az öregedés mértékét. Ezért nem ért egyet azzal, hogy akár 65 vagy 70 évnél meghúznák a korhatárt, amely fölött mindenkinek otthon kellene maradnia – akár az idők végezetéig Franciaországban.

„Ne vegyük el az öregektől az élet értelmét!”

Ezt kéri a párizsi Le Figaroban az Európai Unió egykori magasrangú francia hivatalnoka, aki íróként is ismert. Patrice Cahart ezért nem is Macron elnökhöz hanem egyenesen Ursula von der Leyenhez fordult. A brüsszeli bizottság elnökasszonya ugyanis – Macronhoz hasonlóan – pedzegette azt, hogy akár a jövő év végéig meg kellene hosszabbítani az idős nemzedék elzárását – a Covid 19 vírus járványra hivatkozva. Ursula von der Leyen asszony a Bild Zeitung-nak úgy nyilatkozott, hogy az elzárást addig kellene fenntartani amíg meg nem találják a Covid 19 vírus ellenszerét. Az Európai Unió egykori francia hivatalnoka joggal veti fel, hogy megbízható oltóanyag csak a távoli jövőben várható.

„Addig élőhalottakat akarnak csinálni az idősebb korosztályból?!”

A francia hivatalnok is arra hivatkozik mint a pszichológusnő: az egészség nemcsak biológia! Ha az idősebb generációt tartósan elzárják a gyerekeitől és az unokáitól, egyáltalán az emberi kapcsolatoktól, akkor ez beláthatatlan következményekkel járhat! A drákói szigor több kár okoz mint amennyi hasznot hoz!

Ráadásul az elzárkózás egyáltalán nem biztos, hogy megóv a vírus fertőzéstől – érvel a francia író, aki rámutat arra, hogy az öregek otthonában milyen hatalmas pusztítást végzett a koronavírus Franciaországban és másutt a világon.

„Nem vagyunk másodosztályú állampolgárok”

A probléma etikai részére is kitér az egykori uniós hivatalnok. Aki 77 éves, de jó erőben van, és aktív életet élne, ha lehetne. A célzás eléggé világos: Franciaországban és az egész Európai Unióban igen jelentős az idős korosztály aránya a választópolgárok között. Ők aligha fogják megköszönni a döntéshozóknak, ha hosszú hónapokra vagy talán évekre elzárják őket a világtól.

Reggeli vírusjelentés – 2020. április 19. vasárnap

A hajnali összesítés szerint nyolcvanhatezer új megbetegedést regisztráltak világszerte. Magyarországon 1916 regisztrált megbetegedés és 17 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 189-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Az Egyesült Államokban  több mint 735 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, Spanyolországban majdnem 194 ezer koronavírusos emberről tudtak, Olaszországban pedig 175 ezer, míg a franciáknál 152 ezer, a németeknél 143 ezer, Nagy Britanniában pedig 115 ezer fölé emelkedett a számuk.

  • 1916-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 189-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 2.333.081 elhunytak: 160.777  felgyógyultak: 597.045

A vészhelyzet miatt elhalasztják Netanjahu korrupciós perét

A jeruzsálemi bíróság közölte, hogy a vészhelyzet vonatkozik az igazságszolgáltatásra is, ezért a miniszterelnök perét májusra halasztják. Benjamin Netanjahu korrupciós ügyeit évek óta vizsgálják, de perre csak most került volna sor a választások után. A kormányfő azzal érvelt, hogy a per kedvezőtlenül befolyásolná választási esélyeit, és ezt az érvelést elfogadták.

Benjamin Netanjahu ugyan megnyerte a választásokat, de kormányt most sem tudott alakítani. Már az előző két választást követően is az volt a gond, hogy a Likud párt nem tudott megfelelő számú képviselőt találni a Knesszetben a kormány támogatásához. Emögött az áll, hogy Avigdor Lieberman, az egykori Szovjetunióból kivándorolt zsidók vezetője összeveszett Benjamin Netanjahuval. Korábban hadügyminisztere volt a Netanjahu kormánynak, és a stratégiailag fenyegetett Izraelben ez nagyon fontos posztnak számít. Avigdor Lieberman megesküdött, hogy megbuktatja Benjamin Netanjahut.

Furcsa pár próbál koalíciót alakítani Jeruzsálemben

Rivlin köztársasági elnök a baloldali Benny Gantzot bízta meg kormányalakítással miután Benjamin Netanjahu kudarcot vallott. Benny Gantz tábornok, aki még nem is oly rég a hadsereg vezérkari főnöke volt, Avigdor Liebermannal együtt próbál meg kormányt összeállítani – írja az ynetnews portál. Avigdor Lieberman sok tekintetben szélsőjobboldali nézeteket vall, de ettől még lehet koalíció, mert Izraelben már háromszor tartottak választásokat és mindig patthelyzet alakult ki. Így továbbra is a 71 éves Benjamin Netanjahu a miniszterelnök, aki már minden rekordot megdöntött, mert oly hosszú ideje tölti be ezt a posztot.

Több ezren gyűltek össze Tel-Avivban, hogy tiltakozzanak a politikai patthelyzet miatt

Tiltakozók ezrei gyűltek össze Tel Aviv központjában csütörtökön, hogy tiltakozzanak a jelenlegi politikai patthelyzet és az izraeli demokrácia eróziójára Benjamin Netanjahu miniszterelnök miatt.

A szervezők szerint a Habima téren a tüntetők betartották az Egészségügyi Minisztérium irányelveit, 2 méter távolságot tartva egymástól;

„NetanJahu veszélyezteti Izrael demokráciáját”

– mondta a Shin Bet volt vezetője a tüntetésen.

„Ezen az órán, ezekben az őrült időkben, a Balfour utcában (a miniszterelnök hivatalos rezidenciája Jeruzsálemben) élő bűnös ember veszélyezteti Izrael demokráciáját” – mondta Yuval Diskin a tiltakozás során aki a  Shin Bet vezetője volt korábban.

„A jobboldal annektálást ígér, a baloldali pedig rendkívüli kormányzást. Ideológia, no az nincs! Csak ” Bibi „számít.”

Diskin felszólította a Benny Gantzt és Gabi Ashkenazit, hogy támogassák a Netanjahu elleni jogalkotást.

„Harcolj úgy, mint az igazi főparancsnokok” – mondta.

„Ha Netanjahu miatt ennyi dolog veszélyezteti a pártot, akkor miért nem keres a Likud egy másik vezetőt, és formál vele formál új kormányt? Sok jó ember a Likud párton belül nem tudja hogyan szabaduljon meg (Netanyahu) szorításából. Ha negyedik választásra kerül, az csak ő hibája. ” – hangzott el a nem mindennapi tüntetésen.

„Orbánéknak még a vírusról is a haverok kitömése jut eszükbe”

A Demokratikus Koalíció tiltakozott az ellen az eljárás ellen, hogy Orbánék a Fideszhez közel álló vállalkozót bízott meg védőeszközök kínai piacon történő beszerzésére.  

„Sajtóértesülések szerint majdnem 6 milliárd forintnyi megrendelést nyert el védőeszközök beszerzésére az a kínai tulajdonú cég, aminek az Innovációs és Technológiai Minisztériumban tanácsadóként dolgozó Kovácsics Iván édesapja, idősebb Kovácsics Iván a stratégiai vezérigazgató-helyettese. A volt NAV-elnökhelyettes idősebb Kovácsics fia orbáni fürkészként vágott neki a Keletnek, hogy aztán egy apja cégének szóló, többmilliárdos megrendeléssel térjen haza.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy Orbánéknak még a vírusjárvány elleni védekezésről is a haverok zsebének kitömése jut eszébe. Felszólítjuk a Fideszt, hogy a klán további hizlalása helyett inkább az EU kétezer milliárdos vírusvédelmi támogatását kellene elfogadni – igaz, azt jóval nehezebben tudnák átjátszani a NER-lovagoknak.”

E sorok írója még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető a regnáló kormány vagy a Fidesz támogatójának. Sőt.

Fogalmam sem volt eddig ki a Kovácsics család, mivel foglalkozik idősebb valamint ifjabb Kovácsics Iván. Na de a  gugli nekem is a  barátom.

Megtudtam, hogy Kovácsics  fürkészek jól eligazodhatnak a zavaros Kínában, mivel évek óta jelen vannak azon a piacon. Kellő hely és kapcsolati hálóval rendelkezhetnek, úgyhogy nem találok semmi kivetni valót abban, hogy Kovácsics fürkészek kapták megbízást a járvány leküzdéséhez szükséges termékek beszerzésére.

Mert például kétségtelen, hogy én velük szemben potom ötmilliárdért is elvállaltam volna, de

ha valamikor akkor most igazán szükséges a gyors cselekvőkészség, a hely és emberismeret, mert csak a halottak száma az egyetlen mértékegység melyben mérhető a fürkészés hasznossága. 

Ezt pedig úgy látszik jól csinálták.

Az igazság pillanata

Ha nem lesz európai korona kötvény, akkor populisták vehetik át a hatalmat a vírus által legjobban sújtott országokban. Erről nyilatkozott a francia köztársasági elnök a londoni Financial Timesnak.

Emmanuel Macron elsősorban Olaszországra és a Spanyolországba gondol, mert ezt a két uniós országot viseli meg legjobban a korona vírus járvány és mindkettőben komoly gazdasági visszaesés várható. Franciaország sem áll sokkal jobban. A szélsőjobboldali Marine Le Pen asszony, akit kívülről Putyin orosz elnök támogat, ugrásra kész, hogy átvegye a hatalmat.

Miért fontos a korona kötvény?

Jelenleg minden uniós tagállam adósság szuverén vagyis minden ország más-más kamatot fizet az államadósság után. A jól teljesítő államok mint Németország vagy Hollandia alacsony kamatra kapnak pénzt míg a gyengélkedők mint Olaszország, Spanyolország vagy Franciaország csak magasabb kamattal remélhetnek újabb hiteleket. A közös korona kötvény azt jelentené, hogy az eurozóna erős tagállamai garanciát vállalnak a gyengébbek adósságaira. Épp ezért ódzkodik ettől Németország vagy Hollandia. Nem akarják felvállalni a gyengébb tagállamok adósságait, mely rohamtempóban növekszik. Minden állam hatalmas összegekkel támogatja a gazdaságot a korona vírus válság idején, ezért az államadósság hihetetlen mértékben növekszik. Ráadásul a GDP, melyhez az államadósságot viszonyítani szokták idén minden bizonnyal csökken ezekben az országokban.

„Az igazság pillanatában vagyunk: most eldől , hogy az Európai Unió komoly politikai szövetség vagy csak egy piaci konstrukció”

– hangsúlyozta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, aki a londoni Financial Timesnak nyilatkozott.

Vírus halottak Vuhanban

50%-al többen haltak meg a koronavírus járvány következtében a 11 milliós nagyvárosban mint ahogy azt a kínaiak korábban hivatalosan közölték. A nyugati világ – Trump elnökkel az élen – már régóta bírálja Pekinget, hogy statisztikáival félrevezeti a világot.

Kettős statisztika

Pekingben az egészségügyi hatóságok közölték nem 2579 hanem 3869 a halálos áldozatok száma a világjárvány kiindulópontján. Az effajta kiigazítás egyáltalán nem ritka Kínában, ahol kétféle statisztika van: az egyik befelé és felfelé készül, a másik kifelé és lefelé. Eszerint a helyi hatóságoknak – súlyos büntetés terhe mellett – pontos tényekkel kell ellátnia a pekingi vezetést. Amely azután dönt arról, hogy a tényekből mikor és mennyi kerülhet nyilvánosságra.

A pekingi Tiltott városban a legfelső vezetés minden bizonnyal időben értesült a járvány veszélyről, de szándékosan alábecsülte azt. Jött ugyanis a Holdújév, amely a kínaiak legnagyobb ünnepe. Ezt nem akarták járvány riadóval megzavarni. Az eredmény: mire lezárták Vuhan városát már 3 millióan elutaztak onnan – köztük minden bizonnyal sok vírusfertőzött is. Ezért például Hongkongba nem engedték be azokat a kínaiakat, akik Hupej tartományból jöttek. Ennek a tartománynak a fővárosa Vuhan.

A lázadó mandarin

Zsen Zsicsiang egy állami ingatlanfejlesztő cég vezérigazgatója volt, és a hírek szerint milliárdos. Szorgos tagja a Kínát kormányzó kommunista pártnak hiszen anélkül nehéz karriert csinálni a Mennyei birodalomban. A párttagok belső tájékoztatása sokkal különb mint az, amit az átlag kínai kap. Ebből az oligarcha világosan láthatta: sokkal többen halnak meg Vuhanban mint ahányat a hivatalos statisztika jelent. Aztán ezt meg is írta:

A császár meztelen

Az esszé nagy feltűnést keltett Kínában, mert magát Hszi Csinpinget bírálta. Andersen meséjét nagyon is jól értették a kínaiak hiszen Hszi Csinping elnök felvállalta a koronavírus elleni harc főparancsnokságát. Büszkén el is látogatott Vuhanba, ahol a szigorú korlátozásokkal sikerült elejét venni a tömeges halálnak.

Mi történt a lázadó mandarinnal, aki a belső tájékoztatásból kapott tényekkel szembesítette magát a császárt vagyis Hszi Csinpinget? Március 12 óta nyoma veszett…

Nem a koronavírus az ellenség, hanem az Európai Unió

Nem támogatták a Fidesz EP-képviselői azt az egységes, történelmi állásfoglalást, amelyet az Európai Parlament vezető frakciói közösen nyújtottak be a koronavírus-járvány elleni egészségügyi, gazdasági és szociális intézkedésekkel kapcsolatban. – írja Újhelyi István Európa Parlamenti képviselő mai levelében.

A Fidesz nem támogatta az egészségügyi védekezés megerősítését, nem támogatta a munkájukat elveszítő emberek megsegítését, a járvány miatt kieső bérek pótlását, de nem támogatta az Európai Unió működésének átalakítását sem a hatékonyabb válságkezelés érdekében.

A Fidesz képviselőinek többet ért kiállni Orbán Viktor frusztrált hatalommániája mellett, mintsem kiállni az európai és így a magyar emberek életének biztonsága mellett.

A Fidesz világossá tette, hogy számára nem a koronavírus az igazi ellenség, hanem az Európai Unió.

A Fidesz korábban „ízléstelennek” nevezte, hogy az emberek életének védelméről szóló intézkedések között jogállamisági kérdések is felmerültek. Ez a szánalmas érvelés pont attól a Fidesztől ízléstelen, amely nemrég a magyar emberek életének védelméről szóló – a teljes ellenzék által támogatott – védelmi intézkedésekbe keverte Orbán Viktor teljhatalmi törekvéseit.

A Fidesz rendszeresen kettős mércéről beszél, holott maga alkalmazza azt.

Itt volt az igazság pillanata, de a kormánypárti képviselők nem éltek vele: elbuktak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK