Igazi mai magyar történet következik. Kezdem az előzményekkel. A járvány kezdetén a miniszterelnök ugyan azt állította, hogy fel vagyunk készülve védőeszközökkel, a tények azonban az ellenkezőjét mutatták.
Persze, nemcsak nálunk, hiszen olyan gazdag országokban, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok sem volt elegendő védőfelszerelés a kórházakban, Németországban háziorvosok maguk gyártottak illetve gyártattak maszkokat, védőruhákat és így tovább. De nálunk a háziorvosok heteken át nem jutnak hozzá védőfelszereléshez. A kormány ezért hozzálátott azok beszerzéséhez Kínából és máshonnan, ahonnan csak lehet, és ez rendben is volna.
Csakhogy Orbán miniszterelnök a repülőtéren filmezteti magát a szállítmányokkal, Szijjártó külügyminiszter diadaljelentéseket ad elő a parlamentben a beszerzett mennyiségről, ami már legalábbis furcsa.
Ahogy a Rákosi-korszakban a filmhíradó számolt be arról, hogy a szövetkezetekben betakarították a termést, mintha ez esemény volna, s nem magától értetődő dolog. Az orvosok – ha nem is a kórházakban, de háziorvosi és szakrendelőkben – még mindig a védőfelszerelések hiányára panaszkodnak. Mi sem természetesebb, hogy az ellenzéki parlamenti képviselő – adott esetben Szabó Tímea – ezt számon kéri a kormányon.
A tévéhíradókban nemcsak arról tudósítanak, hogy mennyi maszkot és egyebet kapunk, hanem arról is, hogy mennyit adunk. Nem mindig szállító repülőgépeket mutatnak, hanem olykor kamionokat, amelyekből hol Erdélyben, hol valahol a Nyugat-Balkánon vagy éppen Moldovában pakolják ki a magyar állam által ajándékozott védőfelszereléseket. Szijjártó ezzel is eldicsekszik a parlamentben. Abból is hírt csináltak, hogy immár a Vatikánnak is maszkokat adott a magyar állam.
Szabó Tímea képviselő azt teszi szóvá, hogy a magyar állam másoknak ajándékoz, miközben Magyarországon az orvosok nincsenek megfelelően ellátva, nem is beszélve a magánemberekről, akik nem vagy csak aránytalanul drágán jutnak hozzá. De idáig el sem jut a felszólalásában: már akkor kitapsolják a fideszes képviselők, amikor még csak ott tart, hogy Kolozs meg Kovászna megyét megemlíti. A fideszes politikusok és az egész fideszes média a legalávalóbb módon támadja őt napokon keresztül.
Előző jegyzetemben (Kitapsolva, április 21.)) azért védtem meg őt, amit ő a Párbeszéd frakcióvezetőjeként nem mondott, én viszont gondolok és írok.
Szerintem ugyanis nem dolga a magyar államnak, hogy akár Észak-Macedóniába, akár Erdélybe védőfelszerelést szállítson, a dúsgazdag Vatikánról nem is beszélve.
De ezt én gondolom és írom, nem pedig Szabó Tímea. Muszáj hozzátenni: Szijjártó azt is elmondta az Országgyűlésben, hogy a behozott védőeszközöknek a határon túli magyaroknak, nyugat-balkáni országoknak és a Vatikánnak továbbadott mennyisége a behozottnak mindössze 2 százalékát teszi ki. Ez viszont azt jelenti, hogy itt valójában szimbolikus akcióról van szó. Ez ugyanis kevés ahhoz, hogy bármely kedvezményezett ország vagy régió számára megoldja a védőeszközökkel való ellátást, ha máshonnan nem jut hozzá elegendőhöz. Nem, ez nem több annak demonstrálásánál, hogy a magyar állam magához közel állónak tekinti a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarokat, a befolyása alá vonni kívánt nyugat-balkáni országokat és a keresztény világegyházhoz.
Szabó Tímeát balszerencséjére az alávaló támadásokkal szemben Marius Gabriel Lazurca, Románia budapesti nagykövete is védelmébe vette a budapesti diplomaták közötti információcserében. Nem foglalt a nagykövet állást azzal kapcsolatban, amit a megtámadott képviselő mondott, csak a támadásokkal szemben fejezte ki vele a szolidaritását. Itt jutunk el a tulajdonképpeni történethez.
Szijjártó külügyminiszter a román nagykövet szolidaritási üzenetére reagálva Facebook-oldalán támadta meg Szabó Tímeát és az egész ellenzéket. „Ennél valószínűleg nincs lejjebb” – hangzott jegyzetének címe, és ez nem a Szabó elleni támadásokra vonatkozott, hanem arra, hogy a román nagykövet fejezi ki vele szolidaritását.
Olyasmiért támadja Szabót, amiért korrekt módon legfeljebb engem támadhatna az írásaim alapján: „Szabó Tímea szerint tehát baj, hogy az erdélyi és székelyföldi magyarok maszkokat és védőruhákat kaptak az anyaországtól. A román nagykövetnek pedig tetszik, hogy vannak pártok a magyar országgyűlésben, amelyek így gondolkodnak. Megdöbbentő a román nagykövet nyilvánvalóan hazug hisztériakeltése, de ennél sokkal szégyenteljesebb az, hogy a magyar ellenzék és a román nagykövet közös platformra kerültek a határon túli magyarokkal szemben.”
Nos, az utóbbi mondatot már velem kapcsolatban sem mondhatná, és ez a lényeg. Senki a magyar ellenzékben a határon túli magyarokat nem támadja, nem utasítja el, nem tagadja meg. Nemcsak Szabó Tímea nem, de én sem, és senki sem. Senki sem vitatja, hogy a magyar államnak támogatnia kell őket abban, hogy élhessenek kollektív kisebbségi jogaikkal, hogy legyenek magyar iskoláik, színházaik, újságjaik, rádiójuk, hogy magyarként élhessenek szülőföldjükön teljes életet.
Amit – és itt csak a magam nevében beszélek – vitatok, helytelenítek, az az Orbán-kormánynak a határon túli magyar kisebbségekkel kapcsolatos politikája.
Ismét csak a magam nevében: mint már sokszor megírtam, nem helyeslem a kedvezményes honosítást, más néven a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot, a határon túliaknak felkínált választójogot. Csak a rend kedvéért: Szabó Tímea pártja, a Párbeszéd nem kifogásolja azt. (Az MSZP, az LMP és a Jobbik sem, és annak idején az Együtt sem.) Mellesleg – Szlovákiától és Ukrajnától eltérően – Románia sem kifogásolja, már csak azért sem, mert Románia is ugyanilyen módon kínált fel állampolgárságot és választójogot az Ukrajnában és Moldovában élő románoknak illetve moldovánoknak. Én elvi alapon ezt ugyanúgy helytelennek tartom, mint amikor az Orbán-kormány teszi. Azt is gondolom és írom továbbá, hogy
a kisebbségi közösségek magyar oktatásának, kultúrájának támogatása feladata a magyar államnak, gazdasági vállalkozásaik, lakásépítésük, futballakadémiáik támogatása viszont nem, és a járvány elleni védőeszközök is ebbe az utóbbi körbe tartoznak.
Szijjártó a következőkkel zárja jegyzetét: „Tegyük tehát világossá, hogy a magyar ellenzék – Szabó Tímeával a soraiban – és a román nagykövet is kristálytisztán értse: a határon túl élő magyarok a magyar nemzet részét képezik, ezért mi a jövőben is pontosan úgy fogjuk őket segíteni, mint ahogy tettük eddig is. Mert a határon túli magyarok számíthatnak a kormányra. A román nagykövet pedig az ellenzékre.”
Mi ebben a szörnyű?
Az, hogy Szijjártó számára az, hogy valakit esetleg a román nagykövet vesz védelmébe, az a magyar nemzettel való szembenállásnak, a magyar nemzet elárulásának tekintendő.
Mert Románia – partnerünk az Európai Unióban és szövetségesünk a NATO-ban – ellenség.
Nem véletlenül tiltotta meg Szijjártó a magyar diplomatáknak, hogy megjelenjenek a román külképviseletek által december 1-i nemzeti ünnepükön adott fogadásukon: ez durván ellenséges gesztus.
Mivel Románia mind az első, mind a második világháború végén velünk szemben a győztesek oldalára állt, és a békeszerződésekben megkapta a történelmi Magyarország területének keleti harmadát lakosságának negyedével, amely negyednek egyharmada (1,7 millió) volt az 1910-es népszámlálás szerint magyar, a magyar nacionalisták számára ellenség volt és ellenség maradt.
Igaz, az
1989-es romániai forradalom évfordulóján Temesvárt Orbán még szövetséget is ajánlott Romániának Brüsszellel szemben, de ezt sem szabad komolyan venni, Romániára az Orbán-rendszer ellenségként gondol.
Szerintem ez az, ami lent van, igazán lent. Merthogy ez az a szemlélet, amely két vesztes világháborúba vitte be Magyarországot, ennek köszönhettük az Isonzót és a Don-kanyart, a deportálásokat és a szovjetunióbeli hadifogságot.
