Sokáig nem értettem, de tényleg úgy van, hogy a fideszesek tökéletesen elhiszik magukról: nyugodtan bármilyen ordító önellentmondásba is kerülhetnek saját magukkal (erre alább hozok két egyszerű példát) és hazudhatnak bármilyen orbitálisat (Mészáros Lőrinc tényleg egy üzleti zseni, vagy hogy Soros György egyszemélyben felzabálja a hős magyar hazát), mert úgy sem lesz következménye – Így kezdi Ujhelyi István EP parlamenti képviselő nyílt levelét.
Tényleg elhiszik, hogy bármit megúszhatnak, mert a mögöttük álló tömegek úgyis mindent bevesznek, és úgysem kérdeznek vissza. És még ha ez úgy tűnik, hogy részben így is van, én azért pár világos példával csak megpróbálok megint rámutatni: tisztelt magyar választók, Önöket totál hülyére veszik ezek a politikai szélhámosok!
Azt pontosan tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyik illiberális szövetségese és „harcostársa”, mi több „példaképe” a korábbi olasz belügyér, Matteo Salvini. Személyét a fideszes-szélsőjobbos szubkultúrában popsztárokéhoz hasonló rajongás övezi, tulajdonképpen bármit tehet és mondhat, a Fidesz-támogatók kétkézzel dobálják rá a lájkokat. Főleg, ha a menekültkérdést és az illegális migrációt tudatosan összemosva az Európai Unió ellen szónokol.
Azt azonban valahogy ugyanez a kör hajlamos figyelmen kívül hagyni, hogy éppen
Salviniék azok – és ebben a jelenlegi olasz kormány is ugyanazon a platformon van -, akik teljes erővel támogatják a kötelező elosztási kvótát. Vagyis azt a mechanizmust, ami ellen a Fidesz tűzzel-vassal tiltakozik;
bármit képesek leszavazni, amelyben akár csak említésszerűen is szerepel ez a kifejezés. Még egyszer tehát: a Fidesz egy olyan EU-ellenes politikai kalandort tart példaképének és hősének, aki épp a Fidesz szerint a magyar nemzethalállal egyenlő szolidaritási mechanizmust erőlteti az Uniónál. Ez ám a barbatrükk!
De lépjünk eggyel tovább: ezekben a hetekben fontos vita zajlik az európai színtéren, elsősorban a következő hétéves uniós költségvetés kereteiről és a tagországoknak jutó forrásokról, valamint a koronavírus miatti helyreállítási csomag prioritásairól. Utóbbi kapcsán az Európai Bizottság nem a hagyományosnak tekinthető elosztási kulcsokat alkalmazná, hanem szolidaritási szempontokat is figyelembe vettek, vagyis leegyszerűsítve: amelyik tagállamot jobban megviselte a járvány, oda több segítő forrást juttatnának.
A Fidesz ki is kelt már magából, sokatlátott delegációvezetőjük izmos szavakkal kordonozta körbe a brüsszeli döntéshozókat, mondván: „egy ország jobb teljesítményét nem lehet azzal büntetni, hogy kevesebb forráshoz jut, míg a rosszabbul teljesítő ország jutalmul többet kap”. Hiába, a Fidesz mindig is sajátosan értelmezte a közösségi szolidaritást, de nem is ez az érdekes. Hanem, ahogy Deutsch Tamást a főnöke – véletlenül vagy tudatosan, de – később simán otthagyta a kommunikációs sztráda autópálya-pihenőjében.
Orbán Viktor ugyanis nemrég közleményben tudatta: telefonon üzent Salvini barátjának, hogy „Magyarország és a V4 támogatja az EU Olaszország megsegítését célzó terveit”.
Mégiscsak van szolidaritás, csak „okosba”.
Apró finomságok ezek és nyilván a diplomáciai játékokba, a tárgyalási technikákba, a politikai kártyajátékba sok minden belefér. Ráadásul maga Orbán mondta egyszer, hogy nem arra kell figyelni, hogy mit mond. Tartok attól, hogy a kormány nemcsak a hazai közvélemény, de az uniós partnerek előtt is eltagadja a magyar társadalom valós helyzetét.
Paradicsomi állapotokat hazudik, aztán meg csodálkozik, hogy nem kapunk annyit az uniós gyorssegélyből, mint a valós helyzetüket felvállaló és bemutató déli országok.
Mindezt csak azért hozom fel ismét Önöknek, hogy ennek megfelelően figyeljék és fogadják a narancs-elit minden állítását. Egyik nap ezt mondják, a másik nap azt, a harmadik nap pedig már le is tagadják, hogy valaha mondták. A NER politikai és kommunikációs kiszolgálói nem holmi megingathatatlanul szilárd erkölcsi, keresztény-nemzeti, konzervatív, morális talpazaton állnak és eszerint cselekednek. Valami egészen más hajtja őket. Nem nehéz kitalálni, hogy micsoda.
