Amikor Gulyás miniszter szokásos csütörtöki, a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési kiírás ügyében ismertette véleményét, és eljutott ahhoz a ponthoz, hogy a referencia-időszak hossza a ma lehetséges nyolc évnél 2010 előtt még rövidebb volt, csak öt év lehetett, a 2010 előtti kormányt keresetlen egyszerűséggel „kommunista kormányként” aposztrofálta, majd javított: „vagy a szocialista kormány”.
Bizony, Gulyás miniszter Orbán miniszterelnök hűséges híveként politikai ellenfeleiket egyszerűen csak kommunistákként emlegeti. Visszatért ez a számára magától értetődő szóhasználat a sajtótájékoztató egy későbbi pontján is.
Vajon milyen alapon? Tudjuk, a politikai ellenfelet lehet kommunistának, sorosistának, liberálisnak, vagy akár libernyáknak, brüsszeli bürokratának titulálni, ezek számukra szinonimák, rásüthetők bárkire, akit támadni akarnak. Csurka Istvántól származik a gondolat, még 1990-ből, hogy ugyan mit beszélünk itt rendszerváltásról,
a dolog egyszerű, le kell cserélni az országot vezető mintegy harmincezer embert, és kész.
Erről van szó, nem másról. Megjelent ez a gondolat később a már miniszterelnök Orbánnál is, aki, egy amerikai nagyköveti jelentés szerint egyszer azt találta mondani, hogy nem a korábbi rendszerrel volt baj, hanem az emberekkel, akik a hatalmat gyakorolták, és akik nem Orbán és köre voltak.
Mi azonban ne érjük be ennyivel. Kommunistán egy politikai irányzatot, a kommunista párto(ka)t (régi szóhasználattal nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat) illetve egy az által létrehozott rendszert (a kommunista egypártrendszert és szocialista tervgazdaságot) célszerű érteni, akkor van a dolognak értelme. Mármost a kommunista egypártrendszernek persze nem az a lényege, hogy egy párt van benne és nem több (az NDK-ban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Bulgáriában például több párt is működött, amelyek azonban egy népfrontban fogtak össze), hanem hogy létezik egy monolit hatalmi hierarchia, amelybe minden közéleti szereplőnek bele kell tagozódnia egészen a bélyeggyűjtő szövetségig és a horgász egyesületig, azon kívül nincs közélet. Ez a monolit hatalmi hierarchia minden tevékenységet átfog, maga alá rendel, tőle függetlenül nem létezhet semmi.
A hatásköri lista (idegen szóval nomenklatúra) révén kezében tart minden személyi döntést az élet minden területén, és az ennek révén általa kinevezett gazdasági, pénzügyi, banki tisztségviselőkön „keresztül minden pénzmozgást is a kezében tart.
Kommunista pártnak nem egy politikai pártot nevezünk, amely bármilyen értelemben a demokráciák politikai pártjaira emlékeztetne, hanem ezt a monolit hatalmi hierarchiát. (Ez még akkor is így van, ha az állampártnak tagjai is vannak, mint a demokráciák politikai pártjainak, bár a párt tagjának lenni – tapasztalatból tudom – semmiféle érdemi jogot nem biztosít az érintett személynek.)
A csütörtöki sajtótájékoztató egy későbbi pontján az egyik újságíró rákérdezett a norvég alap ügyére, amellyel a kormány évek óta nem hajlandó megállapodni, ami mintegy nyolcvanmilliárd forintnyi támogatás elvesztését jelenti az ország számára. Emlékezetes a sok évvel ezelőtti történet: korábban a norvég alaptól sok-sok civil szervezet kapott támogatást a magyar kormánnyal kötött megállapodás alapján, de még Lázár János minisztersége idején a kormány ezt a lehetőséget megszüntette.
Nem tűrte el ugyanis, hogy a pénzek elosztását a norvég kormány által ezzel megbízott civil szervezet intézze, s abba a magyar kormánynak ne legyen beleszólása.
Lázár Akkor egy hasonló sajtótájékoztatón kimondta: magyar civil szervezeteknek nem juttathat a norvég alap úgy pénzt, hogy a kormány abba ne szólhasson bele. Amikor most egy újságíró erre rákérdezett, Gulyás lényegében megismételte Lázár akkori válaszát: „Mi engedünk abban, hogy civilek osszanak pénzt, csak álcivilek ne osszanak pénzt, azt nem szeretnénk. (…)
Azt szeretnénk, ha meg tudnánk állapodni abban, hogy ki ossza a pénzt, de ha Soros György osztja a pénzt, azt mi nem tekintjük a civil szervezetek objektív elosztási kritériumaihoz feltétlenül szükséges adottságnak. (…)
Ha valaki figyelemmel kíséri ezt a vitát, akkor itt a norvég pénzekről van szó. Norvégia tagja az Egységes Gazdasági Térségnek, de nem tagja az Európai Uniónak. Ezért Norvégia fizet a tagállamoknak valamilyen pénzt. Annak idején ezt – szerintem rosszul – úgy alakították ki, hogy legalábbis vitatható, hogy ők szabnak-e feltételeket, vagy sem. A konstrukció szempontjából az lenne a logikus, ha ők semmiféle feltételt nem szabhatnának, hanem odaadnák, átutalnák a pénzt az adott államnak, amely arra fordítja, amire akarja, hiszen ők egyértelműen előnyöket élveznek abból, hogy noha nem tagjai az Európai Uniónak, az Egységes Gazdasági Térségnek tagjai. Az volt a gyakorlat, hogy nem egy civil szervezet, hanem civil szervezetek kooperáltak, álltak össze, és úgy osztották ki ezeket a pénzeket, de ebben a norvég kormány, ha nem is kizárólagosságot akar, de majdhogynem. Vagy megegyezésre tudunk jutni, és szerintünk is az objektivitásra képes minimumban megállapodni, vagy nem.”
Vagyis nem oszthatják a norvég pénzt olyan civil szervezetek, amelynek irányultsága a magyar kormánynak nem tetszik.
Gulyás szerint az lenne az ideális, ha minden pénzt a kormány osztana el, nem a kormánynak alárendelt döntéshozó ne működjön az országban. Ezt mondta annak idején Lázár, és ezt mondja most Gulyás.
Ez pedig nem más, mint a monolit politikai berendezkedés logikája. Más szóval a kommunista rendszer logikája. A későbbi Soros Alapítvány a nyolcvanas években, a rendszerváltás előtt csak mint MTA-Soros Alapítvány alakulhatott meg, olyan partnerrel – az MTA-vaL – Soros mellett, amely része volt a monolit politikai rendszernek. Hogy ne tehessen olyasmit, ami az MSZMP-nek ellenére van. Ilyen állapotra törekszik az Orbán-kormány, ezt adta elő Gulyás.
Ma ők, a fideszesek építenek monolit politikai rendszert, amelyben semmi sem történhet Orbán akarata ellenére, tehát ma ők a kommunisták.
Köztük Gulyás miniszter is. Akárcsak korábban Lázár, a kommunista logikát volt szíves kifejteni. Ugyanakkor azt a korábbi kormányt nevezte magától értetődően kommunistának, amelynek – ha voltak is hibái – ilyen törekvései nem voltak.
