Igen, sért, ahogy Fekete-Győr András – miután előzőleg a fejtetőre állított Gyurcsány-plakáttal fényképeztette magát a Balatonőszöd táblánál – elégedetten bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc azt közölte vele, hogy nem kíván a 2022-ben alakuló új kormány tagja lenni. (Nem volt ebben semmi meglepő, hiszen Gyurcsány ezt már a 2018-as választás előtt is mondta.)
Ezt követően pedig Márki-Zay Péter fejezte ki örömét, hogy Fekete-Győr szerint Gyurcsány ezt mondta, mert szerinte ez nagyban javította az ellenzék győzelmi esélyeit. Senkinek nem kell ugyanis attól félnie, hogy ha az ellenzéki jelöltekre szavaz, azzal Gyurcsányt „hozza vissza”.
Igen, sért, és nemcsak azért, mert a DK tagja vagyok. Persze, azért is.
Nem tudok róla, hogy bárki mással kapcsolatban akár Fekete-Győr, akár Márki-Zay arról elmélkedne, hogy ne legyen szerepe a feltételezett 2022-es kormányban. Se rasszista jobbikosokkall, se euroszkeptikus LMP-sekkel kapcsolatban.
Ami mármost a jobbikosokat illeti, Jakab Péter pártelnök az Egyenes Beszédben nyilatkozott elégedetten Gyurcsány kijelentéséről a következőképpen:
„Én ezen a pártelnöki találkozón azt is világossá tettem, hogy a Jobbik csak egy olyan kormánynak lesz a tagja 2022 után, amelyik vállalja, hogy egy olyan Magyarországért fog küzdeni, amely jobb, mint az elmúlt harminc év valamennyi kormányzata alatti Magyarország. Ez azt jelenti, hogy ennek a kormánynak deklaráltan vállalnia kell, hogy úgy váltja le az Orbán-rendszert, hogy közben nem hozza vissza a 2010 előtti világot. Magyarán, ennek a kormánynak történelmi felelőssége lesz vállalni azt, hogy véget vet a lopásnak, a korrupciónak, és annak a tolvaj politikának, ami harminc év alatt Magyarországot Európa szegényházává tette. És, bocsánat, ebből a szempontból egyébként nagyon konstruktív, és gesztusértékű az, hogy Gyurcsány Ferenc valóban bejelentette, hogy nem lesz a kormány tagja.”
Nos, engem, aki abból az elmúlt harminc évből abban a húsz évben, amikor az utóbbi tíztől eltérően demokrácia volt Magyarországon, nyolc évig országgyűlési képviselő voltam, és összeférhetetlenségi törvényt sikerült kiharcolnom, és pártfinanszírozási törvényt is benyújtottam az Országgyűlésben, és
támogattam, amikor miniszterelnökként Gyurcsány próbálkozott az összeférhetetlenségi törvény szigorításával, merthogy ő saját pártjával szemben is fellépett a közélet megtisztításáért, bizony sért, ha őt hozzák összefüggésbe azzal, ami abban a húsz évben rossz volt, és hallgatnak arról, amit ez ellen tett.
A „harminc év” szóhasználattal a demokratikus húsz és az önkényuralmi tíz év összemosását pedig hamisításnak tartom.
Persze nem az a fontos, hogy engem ez sért. Az a fontos, hogy nem értek egyet ezekkel a ki- és bejelentésekkel. Azért nem értek egyet, mert azt tekintik a fő kérdésnek, hogy Gyurcsány benne lesz-e a feltételezett 2022-es kormányban, vagy sem, és nem azt, hogy mi lesz a feltételezett 2022-es kormány programja, mit fog kezdeni az országgal. A hat ellenzéki párt amellett, hogy megegyezett abban, hogy 106 választókerületben egy-egy közös jelöltet állít, megegyezett abban is, hogy közös választási programjuk lesz.
Vajon mi lesz ebben a közös programban, és mi nem lesz benne?
Aki ezt az oldalt olvassa, azt aligha lepem meg azzal, hogy én egyelőre nem tudom ezt a közös programot elképzelni. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet olyan programot készíteni, amelyben a határozottan Európa-párti DK és Momentum az euroszkeptikus LMP-vel és Jobbikkal meg tud egyezni. Hacsak olyan közös programban nem egyeznek meg, amelyben félreteszik ezeket az alapkérdéseket, és ugyanakkor mindenkinek mindent megígérnek, és amelynek alapján biztosan nem lehet az országot kormányozni. Tartok tőle, hogy valami ilyesmi történik.
Gyurcsány maga tett rendet ezekkel a ki- és bejelentésekkel kapcsolatban. Idézem, amit a Facebookon írt:
„Nem elég győzni. Utána sikeresen kormányozni kell. A sikeres kormányzásnak sok feltétele van. Az egyik, hogy a kormány mögött erős, egységes, felelős frakciók, pártok álljanak. Tapasztaltam, hogy mihez vezet ennek hiánya.
Azt szeretném, ha az európai demokraták sikeres kormányt alakítanának és vezetnének a következő választás után. Abban látom dolgomat, hogy a Demokratikus Koalíció pártként és frakcióként erős, stabil hátországot teremtsen egy ilyen kormánynak. Vezetni szeretném ezt a pártot, és frakciónkat.”
Nem mindenben értek egyet mostanában Gyurcsánnyal, de ebben nagyon. Mármint abban, hogy egy feltételezett választási siker esetén (hogy ez a feltételezés mennyire megalapozott, azt most félreteszem) az az igazi kérdés, hogy hogyan lehet utána kormányozni. Hogyan tud kormányozni egy olyan pártszövetség, amelyben ennyire különböző politikai felfogások vannak jelen. Én is eltöltöttem négy évet egy parlamenti kormánytöbbség egyik országgyűlési képviselőjeként, és tudom, milyen nehéz volt a koalíciós együttműködés, holott az MSZP-t és az SZDSZ-t nem választotta el olyan világnézeti szakadék, mint az elképzelt 2022-es koalíció részvevőit.
Ahhoz, hogy ez a dolog egyáltalán működhessen, nélkülözhetetlen a DK-elnök Gyurcsány meghatározó szerepe.
Ahhoz, amit Gyurcsánytól idéztem, hozzá kell tenni még valamit. Ha netán az ellenzéki szövetség megnyerné a választást, nemcsak kormányozni kellene, hanem a demokratikus rendszert is újjá kellene építeni. Én nem látom, hogy az újjáépítendő demokratikus rendszer alapkérdéseit illetően ez az egyetértés meglenne. A DK-sok – maga Gyurcsány is – „európai demokratákként” szeretik jellemezni az ellenzéket, mások – legtöbbször az MSZP-s Kunhalmi Ágnes – szívesen beszélnek „köztársaságpárti” ellenzékről. Vajon beleértik-e ebbe az LMP-t, amely – a nagy nyugat-európai zöld pártoktól eltérően – szemben áll az Európai Unió fejlődési irányával, amelyet a DK és a Momentum támogat, vagy azt a Jobbikot, amely számos tekintetben ma is megkérdőjelezi a második világháború utáni Európa legfontosabb jogállami normáit, ahogy a Fidesz is? Még egy mondatot idézek Jakab Péter Jobbik-elnök interjújából: „A belpesti kávéházakban lehet, hogy az a fontos, hogy legyen szivárványos lobogó egy városházán, de általában akkor, amikor hónapról-hónapra nő a munkanélküliek száma, és egzisztenciák kerülnek veszélybe, és jön a tanévkezdés, és az ember azt sem tudja, hogy miből vásárolja meg a tanszereket, akkor a legkevésbé sem az foglalkoztatja az embereket, hogy most egy városházán van-e szivárványos lobogó, avagy sem.”
Akik elvitatják a melegek igényét a jogegyenlőségre, akik nem ismerik el, hogy a fogvatartottaknak is vannak emberi jogaik, akik ellenségnek tekintik a menekülteket, azokat aligha lehet beleérteni a „köztársaságpárti ellenzékbe”, az „európai demokraták” közé, s azokkal nehéz lenne együtt újjáépíteni a jogállamot.
