Jót háborgott Gulyás miniszter szokásos, a szerdai kormányülést követő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kormányunk haragját két derék politikus asszonyra, a cseh EU-biztos Věra Jourovára (Figyelem! Nem Jurova a helyes olvasás, franciásan, hanem Jourová, ahogy leírva van!) és a német szociáldemokrata Katarina Barleyra (neki édesapja után angol a vezetékneve), aki korábban igazságügy-miniszter volt, ő vezette a német szociáldemokraták listáját a tavalyi EP-választáson, és most – mint Dobrev Klára – az EP alelnöke.
A háborgás oka nyilvánvalóan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése, amelyet az Orbán-kormány természetesen elutasít. Pedig a jelentés éppen azért született, hogy ne lehessen kettős mércéről beszélni: mind a huszonhét tagállam gyakorlatát egységes mércével vizsgálta a bizottság, és ezen az egységes mércén lett a legrosszabb az Orbán-rendszer jogállamisági bizonyítványa.
Věra Jourová a Spiegelnek adott interjújában ennek a jelentésnek a lényegét foglalta össze azzal a mondattal, hogy Orbán, miközben illiberális demokráciát hirdet, beteg demokráciát (ill democracy) épít, ami mellesleg igazán nagyvonalú értékelés, hiszen
valójában a magyar demokrácia már nem beteg, hanem halott.
Ezt tartja Orbán és csapata olyannyira sértőnek, mégpedig nem önmagukra, az Orbán-kormányra, hanem „Magyarország polgáraira” nézve, hogy Jourová lemondását, illetve a Bizottság elnökétől a felmentését követeli, és durcásan hozzátette:
„A magyar kormány a kétoldalú kapcsolatokban nem hajlandó Jourová biztossal tárgyalni, hogy ha az Európai Bizottság elnöke nem váltja le, akkor sem.”
És mit követett el Katarina Barley?
Ő annyit mondott Orbánra (és nem Magyarországra, Lengyelországra pedig végképp nem), hogy „Ki kell őt pénzügyileg éheztetnünk“. (Wir müssen ihn aushungern finanziell.) Ez a mondat a következő szövegrészben hangzott el:
„Orbán nyomást akar gyakorolni a Parlamentre, és a Tanácsra is.
Mindenki a pénzre vár, én pedig egyszerűen odaállok és elveszem a levegőt, Ti pedig semmit sem tehettek, olyan erős lesz a közvélemény nyomása, hogy a végén engednetek kell. (…) Ki kell őt pénzügyileg éheztetnünk. Neki is kell a pénz. És ha azt mondjuk, hogy akkor te sem kapsz pénzt, akkor a végén ezen vagy azon a ponton, gondolom, engedni fog. Ehhez persze szükség van valamennyi támogatásra a közvéleménytől is, hogy az ne sürgesse a gyors megoldást. Hét évre kell most a dolgokat rögzítenünk. Ha most lemondunk a jogállamiságról, akkor további hét évre olyan viszonyok alakulnak ki az EU-ban, amit a polgárok sem szeretnének nálunk, hiszen az adóbefizetéseik olyan rezsimekhez kerülnének, mint Orbáné és Kaczyńskié, ahol mindenekelőtt a saját zsebükbe tömik a pénzt, országukat pedig olyan demokráciává teszik, amelynek az EU értékeihez már semmi köze nincs.“
Majd még hozzáteszi:
„[Orbán] egyáltalán nem akar kompromisszumot kötni, ő ki akarja játszani az EU-t. Ezért lenne annyira fontos, hogy ezen a ponton egyszer kemények legyünk és azt mondjuk, hogy ha az országodat, ahogy ő nevezi, illiberális demokráciává változtatod, Věra Jourová szavaival beteg demokráciává, akkor nem kapsz pénzt.“
Az Orbán kiéheztetéséről szóló mondatra volt képes Gulyás a sajtótájékoztatón ilyeneket mondani: „Egyébként, amikor a lengyelek német politikustól azt hallják, hogy ki akarják őket éheztetni, akkor rossz történelmi emlékeik lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy akiről beszélünk, csak hogy a totalitárius rendszerekhez milyen az illető alelnök asszonynak, volt igazságügy-miniszternek és volt SPD-főtitkárnak a hozzáállása, talán néhány évvel ezelőtt egy Marx-szobrot koszorúzott és ennek társaságában mai napig is látható, amint a Marx-szoborra mosolyog. Tehát aki az egyébként a politikai antiszemitizmust a közéletbe behozó Marx szobrát németként megkoszorúzza, az, úgy gondolom, hogy az alapvető emberi jogokkal először neki kellene saját magára vonatkoztatva foglalkozni. Arról már nem is beszélve, hogy mégis csak egy tömeggyilkos eszmének a szülőatyjáról beszélünk. Úgy hogy ez a fajta arrogancia és kettős mérce, az jól jellemzi a német szociáldemokratákat.”
Ugyan minek tanult meg Gulyás jól németül, ha nem tudja, hogy Marxot mint tudóst és mint
a modern német szociáldemokrácia megalapítóját Németországban változatlanul becsben tartják,
s nem teszik felelőssé a szovjet rendszerek szörnyűségeiért. Hogy milyen gondolati összefüggés van Marxnak a polgári demokráciát sok helyen elutasító felfogása és a kommunista rendszerek lenini elmélete és gyakorlata között, arról elmélettörténészeknek érdemes eltöprengeni (meg is teszik), de magát a modern szocialista gondolkodást, amely nélkül a munkásság emancipációjához sosem jutott volna el a nyugati világ, s a modern jóléti állam aligha jött volna létre, tömeggyilkos eszmének nevezni vagy súlyos tudatlanságra, vagy végletes elvakultságra vall. És a megoldás?
Gulyás elismételte a brüsszeli csúcs előtt Orbán által tett javaslatot:
„Az Új Nemzedék Alappal kapcsolatban az a magyar kormány álláspontja, hogy jó lenne ezt a felelőtlen vitát, ami a támogatások kifizetését a déli tagállamok számára is lehetetlenné teszi, elkerülni, végrehajtani az állam- és kormányfők között létrejött megállapodást. Ha azonban ez nem megy, ezt kormányközi alapon is végre lehet hajtani.
… Hogy ha azok az államok, amelyeket a sajtó fukarnak nevezett el, és amelyek sohasem támogatták teljes szívvel a magállapodást, továbbra is úgy gondolják, hogy a jogállamiságra hivatkozással az egész alap működése megakadályozható, akkor keressünk más megoldást, akkor helyezze a többi tagállam kormányközi alapra ezt a megállapodást.
Ebben az esetben Magyarországra a költségvetés vonatkozik, a Next Generation Fund pedig, tehát az Új Nemzedék Alap nem vonatkozik, és akkor kormányközi alapon ezt végre lehet hajtani, és a jogállamisági vitákat zárójelbe lehet tenni, a déli államoknak pedig segíteni lehet.”
Ezzel az ötlettel „csak” az a probléma, hogy az Európai Parlament nagy többsége és számos kormány nemcsak a járvány utáni helyreállítást szolgáló alapból nyújtott támogatásokat és hiteleket, de az EU-költségvetésből folyósított szokásos támogatásokat is jogállamisági feltételekhez kívánja kötni. Erre is vonatkozik a német elnökség erősen felpuhított javaslata is, amelyet Barley az interjúban bírál.
Orbánnak tehát ahhoz, hogy ne kelljen a jogállamisági feltételekkel szembe néznie, nemcsak a helyreállítási alapból várható pénzről, de a kohéziós támogatásokról is le kellene mondania.
Erről pedig – arra hivatkozva, hogy azok az EU alapszerződéséből következnek – nem szól az Orbán-féle „mentőötlet”. Kérdés, hogyan oldható fel akkor a feloldhatatlan konfliktus. Demokráciák és diktatúrák egészen jól tudtak egymás mellett élni a hidegháború évtizedben, és tudnak ma is, ha a Kínához és Oroszországhoz fűződő gyümölcsöző kapcsolatokra gondolunk. De hogy nemcsak egymás mellett, de együtt élni is tudnak-e az Európai Unióban – márpedig a vita erről szól –, az egyelőre nyitott kérdés.
