Featured

Politico: a demokráciákban jobb a foci

A brüsszeli lap az EB csoportmérkőzések eredményeit vetette össze az Economist Intelligence Unit demokrácia indexével. A futball rajongó magyar miniszterelnök számára meglehetősen lesújtó lehet a tanulság.

A demokráciák jobban fociznak – állapítja meg a Politico miután össze hasonlította a csapatok gól különbségeit egymással. A lista végén Oroszország és Törökország kullog. Mindkét csapat leszerepelt az Európa bajnokságon. Putyin és Erdogan rendszere pedig a demokrácia indexen az utolsók közt szerénykedik Európában az Economist Intelligence Unit szerint.

Magyarország és Lengyelország szereplését sem kísérte siker az Európa bajnokság csoport körében, és mindkét állam gyengén teljesít a demokrácia indexen is. Az élen az olaszok, a hollandok és a németek végeztek ezen a furcsa táblázaton. Azóta már tudjuk, hogy a hollandok elvéreztek épp Budapesten a demokrácia indexen kevésbé sikeres csehekkel szemben.

Pénz beszél

A sport sikerhez persze nemcsak demokrácia kell hanem pénz is. Így nem csoda, ha a gazdagabbak országok általában jobban szerepelnek mint a szegényebbek.

Mindez természetesen nem bizonyíték – siet elismerni a három szerző is, de rámutatnak arra: kétségkívül van statisztikai összefüggés aközött, hogy egy állam mennyire demokratikus és hogy mennyire sikeres a futball Európa bajnokságon.

Ennek alapján a Politico szerzője úgy véli: Dánia lehet a leginkább esélyes a foci EB megnyerésére. Nemcsak azért, mert jó csapata van, hanem, mert a második helyet szerezte meg az Economist Intelligence Unit demokrácia indexén. A dánok egyelőre a pályán is igazolják a Politico szerzőinek jóslatát.

Ki fizette a Fekete Kockát  Magyarországon?

Ki emlékszik még arra, hogy a választást megelőző évben még a kampány idején 2017 őszétől igen aktív volt a Black Cube izraeli magánhírszerző szolgálat Magyarországon.

Feladata az volt, hogy diszkreditálja Soros Györgyöt és azokat a nemkormányzati szervezeteket, melyek az Egyesült Államokban élő milliárdoshoz köthetőek.

Akkoriban a brüsszeli Politico megtalálta az izraeli cég két emberét, akik sok érdekes dolgot elmeséltek a Fekete Kocka működéséről. Természetesen nevük említése nélkül hiszen a Black Cube szigorú szabályok szerint működik. A Politico interjút kért a hírszerző szolgálattól, de ott azzal utasították el, hogy sohasem tárgyalnak harmadik féllel azokról a megbízásokról, melyeket teljesítenek.

A Fekete Kocka akkor került be a világlapokba amikor Harvey Weinstein, Hollywood bukott producer királya megbízta őket: szerezzenek terhelő bizonyítékokokat azokkal a színésznőkkel szemben, akik nemi erőszakkal illetve zaklatással vádolják őt. Rose McGowan volt az egyik célszemély, mert ő nemcsak zaklatással, de nemi erőszakkal is megvádolta Harvey Weinsteint. Hollywood bukott producer királya ellen vádat emeltek  New Yorkban.

De mi is az a Fekete Kocka?

A Moszadból kikerült fiatalok hozták létre Tel Avivban, ahol a legkorszerűbb magán hírszerző szolgáltatásokat kínálják – természetesen nem ingyen.

A Politico-nak nem sikerült kiderítenie: a magyar kormány közvetlenül fizetett-e a Black Cube-nak a Soros elleni akciókért?

Ha pedig nem a magyar kormány fizetett, akkor kicsoda?

Ami tény: a Fekete Kocka számtalan megtévesztő akciót hajtott végre azokkal a nemkormányzati szervezetekkel kapcsolatban, melyek kapcsolatban állnak vagy kapcsolatba hozhatóak Soros Györggyel. Ezek a megtévesztő akciók is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar törvényhozás megszavazta a Lex Sorost a választások után.

Tel Avivban a Black Cubenak van egy magyar elemzője, aki specializálta magát a magyarországi eseményekre – mondták el a Politico-nak a Black Cube munkatársai, akik szintén nem siettek megnevezni magukat.

Vajon ki lehet ez a személy?

A Politico nem tér ki rá, de nem egészen egyértelmű a Black Cube viszonya a Moszadhoz, ahonnan a munkatársak döntő többsége érkezett. Pedig ez nagyonis érdekes lehet, mert Benjamin Netanjahu jó kapcsolatban áll Orbán Viktorral és pokolian rossz a viszonya Soros Györggyel. Izrael kormánya csaknem annyira ellenséges a Magyarországon született és az egyesült Államokban élő zsidó származású milliárdossal szemben mint Orbán Viktor miniszterelnök. A közös érdekek lehet, hogy közös akciókat eredményeztek, de a Politiconak nem sikerült tényekkel alátámasztani állításainak többségét, mert a hírszerző szervezetek – legyenek azok államiak vagy magánjellegűek – abban is profik, hogy nemigen hagynak nyomokat maguk után…

2022 választási év, az ellenségek kijelölése már megtörtént és a választás megnyeréséhez ma méginkább szükség van a lejárató dezinformációs akciókra

Igen ám, de mára Netanjahu nem miniszterelnök és számára nem éppen pozitív végkimenetellel kecsegtető bírósági eljárás folyik ellene, ezért valószínűleg kisebb gondja is nagyobb annál, mint Orbán Viktor választási esélyeit dezinformációs akciókkal erősíteni, úgyhogy ha ő nem, akkor ki foglya fizetni a „révészt”?

Maga a kormány, vagy a Fidesz, netán valamelyik oligarchának jut erre pénze? Mert azt ugye tudjuk, hogy a bérből és fizetésből élő Orbán Viktor miniszterelnöknek erre nem futja.

Orbán tervét ne fogadja el Brüsszel!

Az Európai Parlament négy frakciója: a szociáldemokraták, a zöldek, a liberálisok és a baloldal egyaránt kéri a brüsszeli bizottság elnök asszonyától, Ursula von der Leyen asszonytól, hogy utasítsák el a magyar újrakezdési tervet.

Magyarország összesen 5800 milliárd forintra lenne jogosult az EU válságkezelő alapjából, de ebből végül Orbán Viktor csak 2500 milliárdot kért, mert javaslatát arról, hogy az egyetemek privatizációját uniós pénzből finanszírozzák, lesöpörték az asztalról.

Ursula von der Leyen és Orbán Viktor tárgyalásai igen feszült légkörben folytak, de végülis Angela Merkel tanácsára a brüsszeli bizottság elnökasszonya átvette a csökkentett összegű magyar újraindítási tervet. Csakhogy időközben a magyar parlament elfogadta a pedofil törvényt, melyet Ursula von der Leyen szégyenletesnek nevezett amiatt, hogy utalásokat tartalmaz a homoszexuálisokra is.

16 uniós tagállam tiltakozott a törvény ellen.

Az Európai parlament négy frakciója is erre hivatkozva kérte a brüsszeli bizottságot: ne hagyja jóvá Orbán Viktor tervét.

És az Európai Néppárt?

Az Európai Parlament legnépesebb frakciója egyelőre nem nyilvánított véleményt pedig nélkülük nincs meg a többsége a négy másik frakciónak. Orbán Viktor kilépett az Európai Néppártból mielőtt szégyenszemre kitették volna onnan. Merkel kancellár mindig is védelmezte a magyar miniszterelnököt mondván, hogy meg kell érteni az egykori szocialista országok lakosságának frusztrációját.

Merkel távozóban, és utódai már jóval kevésbé megértőek. Azt a kínos kérdést teszik fel, hogy

„miért pénzelje az EU egyik legelszántabb ellenfelét?”

Erre a kérdésre sem Orbánnak sem másnak sincs kielégítő válasza. Az EU pénzére viszont Orbán Viktornak nagyon szüksége van, mert nélküle nem működik a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Visegrád a világ ellen?

Orbán Viktor, a visegrádi négyek soros elnökeként felvázolta politikáját, melyet szerint mind Lengyelországnak mind Csehországnak és Szlovákiának követnie kellene.

Orbán Viktor szembeszállt Biden elnöknek és a G7-nek azokkal a javaslataival, melyek a társasági adó felemelését várják a globális gazdaság minden országában legkevesebb 15%-ra. A magyar miniszterelnök kiállt amellett, hogy a visegrádi országoknak – és sok más hasonló helyzetben levő gazdaságnak- továbbra is érdeke az, hogy alacsony maradjon a társasági adó, mert ez vonza a cégeket hozzájuk.

Az Európai Unióval kapcsolatban annak reformját sürgette, hogy csökkenjen Brüsszel befolyása, és a tagállamok megvétózhassák a nekik nem tetsző határozatokat.

Kérdés, hogy Csehország és Szlovákia támogatja-e ezeket az elképzeléseket?

Orbán – Kaczynski találkozó

A magyar miniszterelnök találkozott Lengyelország erős emberével. Szokás szerint semmi érdemi részletet nem közöltek, de a Wall Street Journal megjegyzi, hogy a pandémia meggyengítette a szélsőjobboldalt  mindenütt Európában. Marine Le Pen gyengén szerepelt a helyi választásokon Franciaországban, az Alternative für Deutschland sem tud kitörni a karanténból Németországban. Ahol pedig hatalmon van mint Magyarországon és Lengyelországban, ott a járvány kezelés kudarca alaposan megtépázta a kormánypártok presztízsét. Ez mindjárt kiderülhet az őszi választásokon Csehországban és a jövő tavaszi választásokon Magyarországon.

A szélsőjobboldali vezetők tehát joggal idegesek.

Kifogytak a bűnbakokból

A CNN arra mutat rá, hogy Orbán Viktor azért vette elő a melegek ügyét, mert elfogytak azok a bűnbakok, akik hatékonyan mozgósíthatták volna a választóit. A migránsok nem jönnek tömegesen, Soros György démonizálása már egyre kevésbé hoz szavazókat. A homoszexuális viselkedés azonban alaposan megosztja a társadalmat Kelet Európában is. Jól látszott ez akkor amikor a különben ellenzéki Jobbik megszavazta a pedofil törvényt noha az a melegeket is érinti minden különösebb indoklás nélkül.

Orbán is csapdába manőverezte magát: a bűnbakkeresés végképp szembeállította őt az európai mainstream-mel épp akkor amikor a magyar gazdaságnak minden korábbinál nagyobb szüksége van nemcsak az EU pénzére  de presztízsére is. Erre Matolcsy György figyelmeztetett. A jegybank elnöke szerint erőteljes pénzügyi támadás várható a forint ellen a közeli jövőben. Ha a globális piac feltételezi, hogy az EU nem áll Magyarország mögött, akkor ez a támadás minden eddiginél komolyabb lehet. Ha pedig ez a választások előtt következne be, akkor Orbán Viktornak is újra kellene gondolnia egész politikáját.

Orbán régebbi barátai is a megbüntetését követelik

Horst Seehofer német belügyminiszter még meghívta Orbán Viktort, hogy legyen díszvendég a CSU vezetőinek tanácskozásán. A bajor keresztény szociális unió akkor inkább Orbánnal értett egyet migráns ügyben mint a német kancellárral, Angela Merkellel.

Az idők azonban megváltoztak : Marcus Söder , a CSU jelenlegi vezére, Bajorország miniszterelnöke, elítélte a magyarországi pedofil törvényt. Ezért sem ment el Orbán Viktor a sorsdöntő mérkőzésre Münchenbe.

Horst Seehofer most az Augsburger Allgemeine című lapnak úgy nyilatkozott, hogy

„Magyarországtól uniós pénzeket kellene elvonni a pedofil törvény miatt!”

Horst Seehofer nem véletlenül nyilatkozott ilyen határozottan ebben a kérdésben – megfeledkezve régi barátjáról Orbán Viktorról – mert Németországban dúl a választási harc. A zöldek főnökasszonya, Baerbock vetette fel először, hogy Magyarországtól el kellene vonni uniós pénzeket, mert a pedofil törvény ok nélkül foglalkozik a melegekkel is. Angela Merkel kancellár, aki távozóban van a színről, közölte: nem lehet ilyen címen pénzt elvonni egy tagállamtól! Meg kell várni azt, hogy lezáruljon a vizsgálat a jogállamisággal kapcsolatban. Angela Merkel, aki az NDK-ban nőtt fel, azt is hozzáfűzte, hogy nagyobb megértést kell tanúsítani az egykori szocialista országok iránt, mert különben ketté szakadhat az Európai Unió. A német kancellár arra célzott, hogy Lengyelországban is sok olyan törvényt hoznak, amely nemigen fér össze a modern európai felfogással.

Új kötelezettségszegési eljárás

A Bloomberg szerint ezt fontolgatja a brüsszeli bizottság , melynek elnök asszonya , Ursula von der Leyen szégyenletesnek nevezte a magyar törvényt. A brüsszeli bizottság erős nyomás alatt áll, mert az Európai parlament sürgeti: lépjen fel határozottabban a renitens kormányok mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország ellen. A magyar pedofil törvény ellen 16 uniós tagállam tiltakozott. Orbán Viktor mellett csak a lengyelek és a szlovénok álltak ki.

Orbán belpolitikai okból csapda helyzetbe manőverezte magát: az ellenzék megosztása érdekében fogadtatta el a pedofil törvényt, de valószínűleg nem számolt ilyen erős nemzetközi visszahanggal. És főként azzal nem, hogy immár az ügyeletes bűnbak nem épp hálás szerepét osztották ki rá az Európai Unióban. A törvényt nem vonhatja vissza, mert akkor az arcát veszítené el. Így viszont azt kockáztatja, hogy pénzt veszít. Márpedig a nemzeti együttműködés rendszere az uniós euró milliárdok nélkül életképtelen. Matolcsy György jegybank elnök egyáltalán nem véletlenül tart erőteljes külföldi támadástól a pénzpiacon. Ha ez a választások előtt következne be, akkor Orbán Viktornak újra kellene gondolnia egész politikai perspektíváját

Egymillióan követik a 97 éves magyar holokauszt túlélőt

A 90 éves Lily Ebert mindössze 16 éves volt, amikor Hyman Schulman közlegény, a New York-i Brooklynból egy üzenetet hagyott neki egy bankjegyen, amely így szólt: „Egy új élet kezdete. Sok szerencsét és boldogságot.

„1944-ben deportálták Lily Elbertet Bonyhádról Auschwitzba egész családjával. Többségük ott is halt meg, de Lily két nővérével együtt egy hadiüzemben robotolt Lipcsében, melyet az amerikaiak szabadítottak fel. Előbb Svájcba majd Angliába ment, ahol sok leszármazottja ma is él.

A Covid vírust is túlélte

A dédmama különösebb károsodás nélkül esett túl idén a Covid19 járványon. Továbbra is igyekszik mindenkit tájékoztatni a holokausztról hiszen már csak nagyon kevés túlélő van életben, hogy személyes információkkal szolgáljon a haláltáborokról.

Egyik dédunokája, Dov Forman megírta a magyar zsidó család kálváriáját. Így ismerte meg a világ Lily Elbertet, aki idős kora ellenére változatlanul aktív. Dédunokája segítségével a TikTok egyik sikeres felhasználója lett, akinek oldalát egymillióan követik!

Szívesen válaszol magyarul is kérdésekre vagyis nem felejtette el anyanyelvét noha 1944-ben hagyta el az országot.

A bankjegy

Egy amerikai katona adott neki egy bankjegyet a felszabadulás követően Németországban. Ráírta, hogy sok boldogságot az új élethez! Lily Elbert megőrizte a bankjegyet és bemutatta azt az NBC televízióban is.

mirror.uk

Lily és Dov fiókja június 24-én érte el az egymillió követően a TikTokon. Ez azért nagyon érdekes, mert többnyire fiatalok használják a TikTokot. Számukra a holokauszt már végképp történelem viszont az ilyen személyes tanúságtétel nagy érzelmi hatást gyakorol. Ez élteti a 97 éves Lily Elbertet.

Pogrom – halál vonatokkal

Több mint 13 ezer zsidót gyilkoltak meg Ias-Jászvásár városában a királyi Romániában, amely nem sokkal korábban hadbalépett a Szovjetunió ellen. A pogromot felülről irányították mondván a judeo bolsevista állam ötödik hadosztályát kell felszámolni.

Több mint 8000 ezer zsidót legyilkoltak a kétnapos pogrom idején. Körülbelül ötezret vagonokba zsúfoltak, ahol szomjan haltak a nyári forróságban. A vonatok ide-oda mentek a királyi Romániában mindaddig amíg a pogrom szervezői biztosak lehettek benne: mindenki meghalt. Nem maradt szemtanú. A pályaudvaron aztán megdöbbenést keltett a vonat, amelynek összes utasa halott volt!

Pogromok a Szovjetunió területén

A nácikkal együtt keletre nyomuló román hadsereg és csendőrség rendszeresen szervezett megsemmisitő akciókat a zsidó lakossággal szemben.

A világháború után a román elit azt állította, hogy ellentétben Magyarországgal nem szolgáltatta ki a zsidókat a nácik Németországnak. Ez ugyan igaz volt, de

a román hatóságok maguk élen jártak abban, hogy pogromokat szervezzenek a zsidók ellen.

A román hadsereget és csendőrséget többszázer zsidó halála terheli. Antonescu marsallt, aki Hitler kedvenc kelet-európai szövetségese volt, ezért is ítélték halálra a második világháború után.

A rendszerváltás után több szélsőjobb szervezet próbálkozott Antonescu marsall rehabilitáltásával, de nem jártak sikerrel.

Ceausescu eladta a zsidókat Izraelnek

Románia megmaradt zsidó népessége nagyon megcsappant a kommunista diktatúra idején, mert Ceausescu rájött arra, hogy ily módon kemény valutához juthat. Ráadásul meg is szabadulhat olyan kritikus értelmiségiektől, akikkel a nemzeti kommunista diktatúra nemigen tudott mit kezdeni.

A rendszerváltás után a megmaradt zsidó népesség jelentős része kivándorolt Amerikába vagy Izraelbe.

Így a mai Romániában már kevesen emlékeznek meg a pogromról, amely Moldva fővárosában történt nyolcvan évvel ezelőtt.

Mitől oly gazdag a belügyminiszter?

A Projekt oknyomozó hírügynökség Oroszországban a belügyminiszter meggazdagodása után kezdett nyomozni, pedig ez ott életveszélyes vállalkozás. Mégis erről kezdett összeállítást közölni  a Projekt.

Alig indult meg az interneten a közlés Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter és családtagjainak vagyonosodásáról rendőrök rohanták le a szerkesztőséget, és három újságírót átmenetileg őrizetbe is vettek – tudósít a német közszolgálati Deutsche Welle.

A közlés hirtelen abbamaradt amint megjelentek a rendőrök. Az oknyomozó hírügynökség újságírói fogadkoznak, hogy később újra megpróbálkoznak azzal, hogy közzétegyék az összegyűjtött információkat a belügyminiszter gyarapodásáról.

Navalnij börtönben

Az orosz ellenzéki vezér mozgalma videót tett közzé Putyin elnök luxus palotájáról. A videót több mint százmillió orosz nézte meg az interneten. Ezt követően a Németországból nemrég hazatért Navalnij őrizetbe került, majd mondvacsinált ürüggyel börtönbüntetésre ítélték. Putyin mosolyogva közölte az őt kérdező amerikai újságíróval, hogy „nem garantálhatja azt, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből.”

Oroszországban előszerettel nyilvánítják külföldi ügynöknek az oknyomozó újságírókat. Ez reménytelen helyzetbe hozza az újságot hiszen senki sem mer hirdetni náluk. Ha pedig az újságírók bíróság elé kerülnek ott együttműködéssel vádolhatják meg őket külföldi hírszerző ügynökségekkel. Navalnij mozgalmának tagjait azzal vádolták, hogy az amerikai és a német hírszerzés drónjai segítségével készítettek videót Putyin palotájáról.

Mitől fél ennyire elnök úr?

Ezt kérdezte egy amerikai újságíró Putyintól. Aki mellébeszélt. Ha őszinte akart volna lenni, akkor azt mondja, hogy a szeptemberi választástól tart. A járvány kezelés ugyanis pocsékul megy Oroszországban, ahol a napokban dőlnek meg egyre másra a halálozási rekordok a Covid vírus miatt.

Már Moszkvában is elismernek több mint 100 ezer halottat, de külföldi szakértők szerint a valós számok messze magasabbak.

Putyin népszerűségének egyáltalán nem tesz jót, hogy miközben a lakosság életszínvonala stagnál vagy csökken, néha – hála az oknyomozó újságíróknak- kiderül: az elit – élen magával az elnökkel – mesebeli jólétben tengeti napjait a nagyhatalmi presztízsét sirató Oroszországban.

A főbíró igaza

Azt nyilatkozta a minap Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője, mellesleg az Országgyűlés jegyzője (nem véletlenül említem ezt meg), hogy Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének távoznia kell tisztségéből.

Azért kellene szerinte távoznia, mert az alaptörvény elfogadásának tizedik évfordulójára rendezett konferencián politikai állásfoglalást tett, amikor azt találta mondani, hogy „alkotmányos puccs megtervezése folyik”, az alaptörvény „megtörése” pedig a szuverén magyar állam megtörését jelentené.

Az alaptörvényt védelmezni kell a támadásokkal szemben. A jogállam, a hatalommegosztás érték, de ha „bűnöző szervezetek” kezébe kerül, az államnak és a jognak fel kell lépnie ellene”. Noha

Varga nem nevezte meg, hogy kik terveznek puccsot, nyilvánvalóan arra a vitára gondol, ami akörül alakult ki az elmúlt hetekben, hogy mit lehet egyszerű többséggel kezdeni a NER-rel, az orbáni jogrendszerrel, melyet 2010-ben elért kétharmadával szerkesztett meg Orbán Viktor.

Azokra a célzásokra gondol, amikor vezető ellenzéki politikusok nyugtatják meg ellenzéki hallgatóságukat, hogy kiváló jogászaik már dolgoznak azon, hogy miként lehet ezt egyszerű többséggel is megoldani.

Merthogy ők fel akarják számolni a NER-t, egyszerű többséggel.

Nem értek egyet Aratóval, szerintem Varga Zs.-nek nem kell távoznia. Varga Zs. ugyanis Orbán önkényuralmi rendszerének főbírója. Hogy ezzel az állásfoglalással politizál? Miért, vajon Szakács Ödön, a Legfelső Bíróság elnöke a hetvenes években talán nem tett volna hasonló kijelentést, ha valakik a Népköztársaság Alkotmányát kérdőjelezik meg, méghozzá szervezetbe tömörülve? Neki sem kellett volna távoznia hivatalából, sőt, ezt várták el tőle abban a tisztségben. Varga Zs. Andrást is azért bízták meg a Kúria elnökségével, hogy ilyeneket mondjon. Ő több alkalommal is felesküdött már az orbáni alaptörvényre, s esküjéhez marad hű, amikor annak védelmében beszél. Lássuk be, igaza van.

Arató úgy tesz, mintha Magyarországon demokrácia lenne, ahol a főbírónak politikai ügyekben semlegesnek kell maradnia.

De hát nem az van!

Amikor Arató hagyja, hogy a fideszes többségű Országgyűlés megválassza a Ház jegyzőjének, akkor is úgy tesz, mintha Magyarországon demokrácia lenne, ahogy úgy tesz Hiller István is, amikor elfogadja, hogy az Országgyűlés alelnökévé válasszák és mindketten ezzel is legitimálják az Orbán-rendszert.

Varga Zs. azonban jobban tudja, hogy milyen rendszerben él. Tudja, hogy ha demokrácia lenne, nem is lehetne a Kúria elnöke, hiszen akkor nem lenne olyan törvény, hogy bírói ítélkezési gyakorlat nélkül, az alkotmánybíróság tagjából válhatott kúriai bíróvá illetve a Kúria elnökévé.

Őt komisszárnak helyezte Orbán a magyar igazságszolgáltatás csúcsára, s ezt ma már nem is kell titkolnia.

Megteheti, hogy orbáni szellemben nyilatkozik arról, hogy a bíróságoknak is feladata az alaptörvényre épülő jogrend, helyesebben nem-jogrend megvédése báérmiféle kihívással szemben. Hivatkozott kijelentései tökéletesen beleillenek a rendszerbe, amelyben élünk. Fel sem merülhet, hogy távoznia kellene tisztségéből.

Aratónak és az ellenzék többi politikusának tisztáznia kellene a maga és a rá figyelő polgárok számára: nem demokrácia van, ahol el vannak választva egymástól a hatalmi ágak, és ezért

nem kormányt kell váltani, hanem rendszert kell dönteni.

Ha majd ez sikerült, akkor majd valóban olyan viszonyok lehetnek, amikor nem mondhat ilyet egy főbíró.

Orbán bukása sok fideszesnek is megváltás lesz

Őszintén mondom, hogy nincs annál szánalmasabb, amikor a fideszes politikusok próbálják menteni a menthetetlent a jogállamiság kérdésében – véli Ujhelyi István EP képviselő.

Ott kezdődik a történet, hogy a Fidesz máig hatályos – még ellenzékben írt – európai programja („Igen, Magyarország többre képes!” címmel) még a nemzeti szuverenitást is csorbító felhatalmazást követelt az Európai Unió intézményei számára, csak azért, hogy a tagállami kormányokat az európai értékek betartására tudják szorítani. Most, aki akár csak ehhez hasonló javaslatot is tesz, máris verbálisan lámpavasra akarják húzni és nyakába „hazaáruló” táblát akasztanának.

Aztán következett a Sargentini-jelentés, amely az Orbán-kormány bűneit vette sorba és amelynek megállapításait az európai választópolgárok által megválasztott Európai Parlament – korábbi példa nélküli módon – több mint kétharmados többséggel el is fogadott.

A NER és kiszolgáló személyzete persze higgadt, érvelő és kulturált vitára nem volt képes, helyette a jelentéstevőt támadta emberi és női mivoltában. Mert az olyan bátor és férfias. (A gyengébbek kedvéért: ez utóbbi irónia!)

Ezt követően a Fidesz miniszterelnöke az Országgyűlés kormánypárti többségével megszavaztatott egy határozatot, amely feltételekhez kötötte kormányfői jóváhagyását az EU következő hétéves költségvetéséhez. Többek között a Sargentini-jelentéssel elindított 7-es cikkelyes eljárás tavaly évvégéig történő lezárását és az uniós források jogállamisági feltételekhez történő kapcsolásának megakadályozását írták elő az „utcai harcosnak”.

Orbán zsarolt, kiskakaskodott, zsebre dugott kézzel grasszált a piros szőnyegen, érvényt azonban nem tudott szerezni saját kívánságlistájának: mégsem volt „hatlapos ulti” a kezében, csak görcs.

A jogállamiság mechanizmus életbe lépett, a 7-es cikkelyes eljárás, ha komótosan is, de zajlik; a közpénz-szivattyúzók körül egyre jobban szorul a hurok.

Számtalanszor éltem már azzal a példával, hogy nem értem miért kiabál ennyire a Fidesz a jogállamisági számonkérés ellen, hiszen

csak a tolvajok szokták szemükbe húzni a sapkát, ha rendőrt látnak az utca másik oldalán.

Csak az tapossa a féket és kezd káromkodni a traffipax láttán, aki durván átlépte a határokat és büntetőpontból sem az elsőt kapná. Ugyanez a helyzet a fideszesekkel is, amikor nemzetközi összeesküvésről, meg migrációs-gender lobbiról, esetleg ideológiai nézeteltérésekről beszélnek.

Én például nem tudtam, hogy a közpénzlopás egy ideológia.

A Fidesz érveléséből ugyanis ez következik. Hiszen erről van szó: ne lopj a közösből, ne rúgd fel a közös szabályainkat és ne erőszakold meg a közös értékeinket, ha a közös pénzünk kell.

Hogy a Fidesz is értse:

ha Európába jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat. „Ennyi”.

A kormánypártiak persze vergődnek, mert – bár úgy tűnik, hogy el is hiszik, amit mondanak – a legtöbbjük pontosan tudja, hogy végtelenül gyalázatos, amit csinálnak. Csak benne vannak már a spirálban, aki nem ugrott félre a kispadra még időben, azokat Orbán és rendszere simán maga alá temeti majd a bukáskor.

Képzeljék el, hogy egy egykor liberális, Európa-párti, nyitott, fiatal és progresszív politikai közösség tagjai most kénytelenek a központi politikai kotta miatt olyan európai indítványokat, jelentéseket, határozatokat leszavazni, amelyekre egyébként – biztos vagyok benne, hogy – lelkük mélyén igent mondanának.

Ezen a héten fogadtuk el az Európai Parlamentben például azt a dokumentumot, amely részletezi, megerősíti, hogy a 2021-es jogállamisági jelentésnek mire kell majd mindenképpen fókuszálnia.

A Fidesz képviselői nem szavazták meg ezt a parlamenti dokumentumot, ezzel nemet mondtak például arra, hogy az igazságszolgáltatási rendszereknek és a bíráknak függetlennek kell lenniük. A Fidesz képviselő leszavazták annak megállapítását is, hogy a rendszerszintű korrupció aláássa a jogállamiságot, ezért a tagállamoknak hatékony eszközöket kell kidolgoznia a korrupció felszámolására.

A Fidesz képviselői ennek a dokumentumnak a leszavazásával

nem támogatták azt sem, hogy az Európai Bizottság nagyobb hangsúlyt fektessen az uniós forrásokkal való visszaélésekre

és kövesse például a kritikus média elhallgattatására irányuló állami törekvéseket, a közszolgálati média szerepét és függetlenségét. Ezeket is leszavazta az a Fidesz, amely néhány éve még azért tüntetett a Szabadság téren, hogy az ellenzéki pártoknak (akkor a Fidesz is az volt) legyen saját köztévéje.

Végtelenül nehéz lehet gerincroppanás nélkül végigcsinálni és asszisztálni ehhez az ámokfutáshoz a gondolkodó és tisztességes fideszes politikusoknak. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak személyes megváltás lesz, amikor 2022-ben Orbán és elvtelen rezsimje eltűnik a süllyesztőben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK