Featured

Orbán amerikai barátja: a Fidesz tart a választástól

Rod Dreher hónapokat töltött Magyarországon, ahol Orbán Gáspár még egy Ákos koncertre is elvitte. Az amerikai szerző Szent Benedek válaszútján című könyvét Orbán Viktor kedvenc nyári olvasmányai között említette meg.

„A Fidesz vezetői őszintén tartanak a közelgő választásoktól. Ez is bizonyítja, hogy Orbán Viktor nem autokrata – ahogy nyugati bírálói tartják. Az autokraták ugyanis nem félnek a választásoktól” – nyilatkozta Rod Dreher a New Yorkernek.

A nyilatkozatból kiderül, hogy többször is találkozhatott a magyar miniszterelnökkel. Aki minden bizonnyal az eucharisztikus kongresszus miatt érdeklődött Szent Benedek válaszútja iránt. De miről is szól a könyv? Barát József, a 168 óra munkatársa elolvasta és némiképp meglepődött.

Ferenc pápa elszánt bírálójáról van szó

Rod Dreher a nyugdíjba vonult pápa, a német XVI-ik Benedek híve, de nála sokkal radikálisabb. A német pápa vallásilag konzervatív, de nem javasol nagy változásokat hanem épp ellenkezőleg: a hagyományos katolikus keretek megőrzését tekinti fontosnak. Rod Dreher szerint erre már nincs lehetőség, ezért a kisebbségben maradt hívőknek ki kell vonulniuk a hitetlen társadalomból!

„Nyugaton kialvóban van a kereszténység fénye”

– hangsúlyozta Benedek pápa.

Dreher szerint a kereszténység és a szexuális forradalom, amely a hatvanas években kezdődött, kizárják egymást. 2015-ben a Legfelső Bíróság kimondta az Egyesült Államokban, hogy a melegeknek joguk van a házasságra. „Ezzel meghalt a keresztény erkölcs” – állitja Orbán Viktor amerikai barátja.

Érdemes ezen a ponton megemlíteni, hogy Svájcban népszavazáson nagy többséggel döntöttek a melegházasság engedélyezése mellett holott az alpesi állam ugyancsak konzervatív. Mindmáig innen toborozzák a Vatikán svájci gárdistáit.

Orbán barátja viszont úgy gondolja, hogy Szent Benedek útját kell követni: kivonulni az „erkölcstelen” társadalomból.

Addig is amíg ez megtörténik a családoknak korlátozniuk kell a gyerekek okostelefon használatát hiszen a szerző szerint „amint pornográfiával találkoznak a gyermekkor végetér.”

Rod Dreher az internetet is bírálja bár maga is ott terjeszti eszméit. Szerinte a világháló liturgikus média, amely „azt sugallja, hogy a világnak olyan jelentése van, amit mi rendelünk hozzá.”

Orbán és Dreher először Rómában találkoztak mindketten részt vettek egy konferencián, ahol a keresztény és nemzeti konzervativizmusról volt szó. Jellemző, hogy Giorgia Meloni, az olasz szélsőjobboldali vezér ott vált Orbán kedvenc partnerévé Salvini mellett vagy inkább helyett.

Rod Dreher, aki egyébként korábban Trump elszánt híve volt, mára  kiábrándult elnökéből, négy hónapos magyarországi meghívást kapott. Ő készítette elő Tucker Carlson magyarországi látogatását. Természetesen mindketten el voltak ragadtatva a nemzeti együttműködés rendszerétől.

Mit vár amerikai támogatóitól Orbán?

A magyar miniszterelnöknek nincs szüksége ideológiára, de politikai támogatásra annál inkább.

Ehhez pedig olyan technológia kell, amelyet az USA-ban már szinte tökélyre fejlesztettek ki. Emlékeztessünk csak Orbán korábbi amerikai tanácsadójára, aki a kisebbségek elleni kampányokat ajánlotta a magyar miniszterelnök figyelmébe (Soros majd most a melegek). Az időközben elhunyt tanácsadó maga meleg volt és zsidó, de pontosan kiszámolta, hogy a kisebbségek elleni kampányok jelentik a mozgósítás legalkalmasabb eszközét a választások idején.

Csakhogy Trump veszített Bidennel szemben. Bidentől meglehetősen tart a magyar miniszterelnök. Blinken külügyminiszter pedig Soros György baráti köréhez tartozik. Édesapja Budapesten volt nagykövet és a CEU támogatói közé tartozott. Orbán tart tőlük, és ezért gátlástalanul a legkétségesebb módszerekhez folyamodik.

Love to hate – kit szeretnek leginkább gyűlölni az emberek?  – ez a mozgatója ezeknek a kereszténynek végképp nem nevezhető kampányoknak. Ezért is van oly kedvezőtlen véleménye Ferenc pápának Orbán Viktorról.

A katolikus egyházfő nemrég római lakásán kereste fel Bruck Edith magyar holokauszt túlélőt, aki elmondta neki:

Orbán Magyarországára nem kíván hazatérni.

Soha ennyien nem haltak bele a vírusjárványba

852 covid halottat jelentettek hivatalosan Moszkvában, amely napi rekord. Összesen a vírusjárvány halottainak száma meghaladja a 205 ezret. Ezzel Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll, az USA, Brazília  és India után.

Putyin karanténban

A Moscow Times megerősíti, hogy minden oroszok elnöke saját maga kezdeményezte az elzárkózást, mert a környezetében oly sokan kapták meg a Covid 19 vírusfertőzést. Putyint az orosz vakcinával oltották be, legalábbis a nyilvánossággal ez közölték. Az orosz államfő ezzel akarta honfitársait ösztönözni az oltásra, de az akció nem sikerült. Az oroszok többsége továbbra is vírus és oltás szkeptikus maradt.

Oroszországban megkezdték az Astra-Zeneca brit-svéd vakcina gyártását is, de ezt csak exportra szánják. Orosz ember csakis orosz vakcinát kaphat, és csak reménykedhet benne, hogy elkerülheti a kórházat, ahol könnyebb meghalni mint életben maradni.

A szupergazdagok Svájcba menekítik a pénzüket

Jöhet a vagyonadó és megnövekedhet az örökösödési adó, ha baloldali koalició alakul Németországban a választások után. A szupergazdagok Svájcba menekítik a pénzüket, mert félnek egy baloldali koalíciótól Németországban.

A szociáldemokraták minimális győzelme azt vetíti előre, hogy hónapokig tartó koalíciós tárgyalások következhetnek, és nem kizárt egy baloldali koalició sem.

Ez tűzforró probléma a szupergazdagok számára – mondja egy ügyvéd, aki svájci befektetéseket intéz Németországban. Svájc továbbra is offshore paradicsom bár az elmúlt években voltak korlátozó intézkedések. Svájcban őrzik a világ legnagyobb offshore vagyonát, és ez a folyamat még fel is gyorsult 2020-ban.

A legnagyobb haszonélvezők a nagy bankok: UBS, Crédit Suisse, Julius Baer. A Covid 19 világjárvány és az általános bizonytalanság a piacokon fel is gyorsította ezt a folyamatot.

5 milliárd dolláros növekedés

Az első negyedévben ennyivel nőtt a német családok és cégek befektetése a svájci bankokban, és ebben nincsenek benne a részvények, kötvények és más pénzügyi termékek. Így rekordot döntöttek a németek svájci befektetései elérve a 37,5 milliárd dollárt.

„Sok gazdag ember, különösen a vállalkozók tartanak attól, hogy baloldali fordulat következik Németországban”

– nyilatkozta a londoni Daily Mailnek az LGT Switzerland vagyonkezelő európai igazgatója.

A választási kampányban a szociáldemokraták és a zöldek belengették a vagyonadót és az örökösödési adó emelését. Ezenkívül növekvő mértékben kívánják adóztatni a magas fizetéseket is.

Svájc már nem oly biztos menedék

Külföldi nyomásra a svájci bankok arra kényszerültek, hogy kiadják a bankszámla tulajdonosok adatait annak az országnak, melynek állampolgárát a helyi hatóságok vizsgálják. Svájc tehát továbbra is biztos befektetés a nehéz időkben, de az adócsalást immár nem teszi lehetővé.

Egy baloldali kormány megadóztathatja a tőke jövedelmeket, ezért elsősorban ezt a pénzt mentik a gazdagok Svájcba.

Hogy lehet megkerülni az esetleges érdeklődést a német adóhatóságtól? Sok gazdag német érdeklődik manapság aziránt, hogy hol lehet ingatlant szerezni Svájc egy olyan kantonjában, ahol alacsonyak az adók.

Kontra, rekontra, terített betli

Már bocsánatot kérek…- ezzel a felütéssel nyitja Tóth Bertalan Facebook bejegyzését, melyben reagál a Demokratikus Koalíció ma reggeli felszólítására, miszerint kérjen nyilvánosan bocsánatott Ráczné Földi Judittól, mert az Országos Előválasztási Bizottság az ő, azaz Tóth Bertalan beadványát elutasította.

„Ma reggel bocsánatkérésre szólított fel engem a DK, mert szerintük „közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa”.

Csakhogy Tóth szerint a benyújtott okirat melyet valóban közjegyző ellenjegyzett NEM AZ OKIRAT TARTALMÁT, hanem CSAK AZ ALÁÍRÓ SZEMÉLYÉT ÉS az aláírás dátumát igazolta.

Vagyis azt, hogy valaki odament a közjegyzőhöz és kijelentette, hogy ki a tényleges tulajdonos, majd ezt a közjegyző előtt aláírta.

„Amit becsatolt, azok a valóságot, tényleges helyzetet nem bizonyítják”

Egyelőre továbbra is ott tartunk, hogy Ráczné, Földi Judit szava áll szemben a közhiteles nyilvántartások szerinti dokumentumokkal.

E sorok szerzője azzal a szerény és halkszavú javaslattal élne, hogy az Országos Előválasztási Bizottság tegye nyilvánossá a benyújtott okiratokat. Amennyiben Tóth Bertalannak igaza van – Tóth jogász végzettséggel rendelkezik – úgy a Bizottság indokolja meg döntését. 

Egyelőre mindkét oldalon sántít ez az ügy. A szocialisták nem hivatkozhatnak arra, hogy az igazság letéteményeseként beáldozták Tóth Csabát, mert szövetségesük Karácsony Gergely áldozta be mégpedig miniszterelnök-jelölti reménye érdekében. Mivel hivatalosan Tóth Csaba mondott le a jelöltségről, így még csak az a dicsfény sem vetül a szocialistákra, hogy a megtisztulási folyamat jegyében hívták vissza Tóth Csabát. Olyannyira nem, hogy a regnáló zuglói szocialista polgármester még a mai napon is mentegette Tóth Csabát.

Karácsony Gergely kiállása bátor tett volt, de beárnyékolja bátorságát, hogy csak saját pozíciójának előmozdítása érdekében vált az igazság bajnokává, holott amit ma tud Tóthról azt már zuglói polgármestersége idején is tudta!

Mégis hallgatott, mert a szocik nélkül a Párbeszéd ma nem lenne parlamenti párt, pont úgy ahogyan ő a főváros polgármestere sem! Szóval, nem szeretnék bizonyos apródok esetével példálózni, de azért ne vegye magára az Igazság Bajnoka csillogó páncélját.

Fogalmam sincsen offshozre-ozott e a DK fehérvári üdvöskéje, de az biztos, hogy a politikában a szennyest nem lehet csak úgy tisztára mosni, mint nagyanyáink a pelenkánkkal tette. Ma a pelust kidobják a szemétbe. Lehet nem ez a legjobb megoldás, de a politika az a műfaj ahol a bölcsek szerint nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Azok a fránya közhiteles iratok egyelőre nem Ráczné, Földi Juditot igazolják.

Minden párt epekedve várja az este nyolc órát, hogy végre lezáruljon az előválasztás első szakasza és a továbbiakban senkinek ne kelljen meakulpázni.

A szekrényajtókat viszont nem lehet bezárni. Minden érintett számítson rá, hogy a csontvázak előbb vagy utóbb előkerülnek, ha nem az egymás elleni küzdelem hevében, hát majd élesben a Fidesz jól képzett csapata gondoskodik róla.

„Egyéni ambíciók nem veszélyeztethetik a közös ügyet.” – írja Tóth Bertalan és folytatja: mi arra szövetkeztünk, hogy nemcsak kormányt, hanem korszakot is váltunk. Azért ez a mondat is hitelesebben hangzana, ha saját emberük ügyében is eszerint jártak volna el nem csak offshore-ozóktól és náci karlendítőktől várnák el ezt.

Már bocsánatot kérek!

No comment

Tegnap este az Egyenes Beszédben Dobrev Klára elmondta, hogy az adással egyidőben is ülésezik az Országos Előválasztási Bizottság, melynek döntéséig nem fogja elitélni, sem visszahívni Ráczné, Földi Juditot, akit a Párbeszéd-Mszp beadványban vádolt meg az etikai bizottságnál, mely szerint   a képviselő jelölt offshore-cég tulajdonosa.

Az ellenzéki előválasztást felügyelő Országos Előválasztási Bizottság “2021. szeptember hó 27. napján 22/ET/2021 számú határozatában megállapítja, hogy a Tóth Bertalan által írt etikai beadványt Ráczné Földi Judit álláspontját megvizsgálva elutasította”.

A hamis offshore-vád tehát elbukott. A Földi Judit által a Bizottságnak benyújtott közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa.

Különösen fontos, hogy a hat párt egy-egy delegáltjából álló Bizottságnak csak két tagja, az eredeti beadvány benyújtók – Karácsony Gergely és Tóth Bertalan pártjának képviselői – támogatták a DK-s képviselőjelölt elmarasztalását. Vagyis csak a vádlók szavaztak igennel az általuk megfogalmazott vádakra.

Akik a demokrácia legalapvetőbb szabályát figyelmen kívül hagyva még a vizsgálat előtt, a tények ismerete nélkül Földi Judit visszaléptetését követelték, a DK szerint bocsánatkéréssel tartoznak. Különösen vonatkozik ez a hamis vádakat visszatérően nagy nyilvánosság előtt megfogalmazó Karácsony Gergelyre és Tóth Bertalanra.

Székesfehérváron is az ellenzéki szavazók bizalmából és nem etikai beadványokkal kívánjuk legyőzni az MSZP-Párbeszéd jelöltjét.

Magyar-orosz egyet akar?

Hétfőn aláírják Budapesten a magyar-orosz földgáz szerződést, amely a korábbinál előnyösebb áron biztosít nyersanyagot Magyarországnak. Ily módon a magyar kormány tarthatja a rezsicsökkentéssel kialakult alacsony hazai árakat, amelyek politikai szempontból óriási hasznot hoznak a Fidesznek.

Putyin tehát nagy jóindulattal tekint Orbán Viktor rendszerére, melynek fennmaradásában érdekelt. Kifejeződésre jutott ez akkor is amikor Orbán és Szijjártó Lavrov orosz külügyminisztert hívta meg a nagykövetek szokásos éves értekezletére. Ez kihívás a Biden diplomáciának, mely stratégiai ellenfélnek tekintik Oroszországot.

Új utakon jön a földgáz

Évtizedeken keresztül Ukrajnán át vezetett az orosz földgáz útja Magyarországra. Ám most az évi 4,5 milliárd köbméter földgáz Szerbiából illetve Ausztriából érkezik – 3,5 illetve 1 milliárd köbméter. Ukrajna ezzel komoly jövedelemtől esik el, és csökken stratégiai zsarolási potenciálja.

Orbán lengyel barátai is elcsodálkozhatnak hiszen Jaroslaw Kaczynski a Hitler-Sztálin paktumhoz hasonlította azt, hogy Németország közvetlenül Oroszországtól kapja a földgázt és nem a hagyományos úton Lengyelországon keresztül.

Putyin-Orbán stratégiai szövetség?

Az Egyesült Államok már régóta kifogásolja Magyarország túlzott függését az orosz földgáztól. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a Paks 2 atomerőművet is az oroszok építik, akkor energia terén mindenképp meghatározó marad az orosz kapcsolat, mely még a szocializmus időszakában épült ki.

A magyar nomenklatúrát a szocializmus idején is jelentős mértékben földgáz szállításokkal fizette ki Moszkva, és ez a gyakorlat aligha változott. Orbán Viktornak állítólag személyes részesedése is van abban magyar-orosz földgáz kereskedelmi cégben, amely Svájcban a Zug kantonban van bejegyezve.

Putyin számára Orbán Brüsszel ellenes politikája is hasznot hoz hiszen az orosz diplomácia bevallott célja az uniós kohézió gyengítése.

Magyarország NATO tagsága is aranyat ér Moszkva számára hiszen ily módon információkhoz juthat arról, hogy mit tervez az észak-atlanti katonai szövetség. A magyar diplomáciának nem kis gondot okozhat, hogy Orbán lengyel barátaival lenyelesse a magyar-orosz stratégiai együttműködést. Varsóban az USA afganisztáni fiaskója után megrendült a bizalom az Egyesült Államokban, ezért Orbán oroszbarát vonala felértékelődhetett.

A probléma mindössze  a perspektívával van: Putyin csak nagyarányú választási csalással tudott legutóbb nyerni. Egy stagnáló birodalom vezetőjeként csak egyre nehezebben tudja fenntartani az életszínvonalat Oroszországban, és egyre kevesebb juthat magyar barátainak is…

690 millió ember éhezik

A Világbank főnöke az ENSZ élelmezési csúcstalálkozóján 690 millió ember éhezéséről beszél. A virtuális csúcson megoldásokat kerestek arra, hogy miképp lehet áttérni a környezetkímélő mezőgazdaságra úgy, hogy ne csökkenjen a világ élelmiszertermelése.

Csaknem 60 millióval növekedett az éhezők száma öt év alatt a világon – hangsúlyozta David Malpass. A Világbank főnöke ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a megtermelt élelmiszer egyharmada kárba vész. Mindeközben a világ kormányai több mint 600 milliárd dollárral támogatják a mezőgazdaságot. A baj csak az, hogy ennek a támogatásnak jelentős része épp az ellenkező hatást váltja ki, mert szennyezi a környezetet vagy az egészséges táplálkozás ellen hat.

A Világbank egyik fő törekvése épp az, hogy biztonságos élelmiszer ellátást nyújtson  a világon mindenütt méghozzá úgy, hogy ezt fenntartható formában tegye meg. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Elsősorban azt, hogy a Világbank befolyásolja az államokat: ne a rizs termesztését támogassák hanem ehelyett a zöldség és gyümölcs szektorra koncentráljanak.

A második cél a mezőgazdaság megújítása, ehhez fokozni kell a kutatást és a fejlesztést az élelmiszeriparban. Ily módon ugyanis a farmerek például olyan vetőmaghoz juthatnak, amely jobban ellenáll a szárazságnak.

A környezetkímélő mezőgazdaság is cél például az öntözés korszerűsítésével. Ha sikerül a fagyasztási technológián javítani, az is nagymértékben javítaná a környezetvédelmet.

A Világbank 6 milliárd dollárt költött ezekre a célokra. A környezetkímélő mezőgazdaságra ma nyolcszor annyit költ a Világbank mint 6 évvel ezelőtt.

Pakisztán, a Fülöp szigetek, Ruanda és Üzbegisztán kiemelt támogatást kapott, és ennek következtében ezekben az országokban magasabb értékű export jött létre, új állások keletkeztek, a kertészet súlya megnőtt az agrár szektorban, és a jövedelmezőség is jóval kedvezőbben alakult – hangsúlyozta David Malpass, a Világbank vezetője az ENSZ élelmezési csúcskonferenciáján.

Davos a partner

Most először nem az államok kezdeményezték ezt az élelmezési világtalálkozót hanem az agrobiznisz – együttműködve a davosi fórummal. Ezt sok nemkormányzati szervezet bírálja. Különösen mivel Agnes Kalibata az ENSZ élelmezési csúcstalálkozó fő szervezője. Ő korábban Ruanda mezőgazdasági minisztere volt, jelenleg viszont a Bill és Melinda Gates alapítvány illetve a Rockefeller alapítvány nevében ténykedik – írja a francia közszolgálati RFI. Agnes Kalibata természetesen cáfolja, hogy a nagy agrárvállalkozások képviselője lenne, de sok nemkormányzati szervezet szerint háttérbe szorítja a kis parasztgazdaságokat pedig a világ legtöbb országában ezek jelentik a többséget.

Az ENSZ élelmezési világkonferenciáján több mint 85 állam vezetői szólaltak fel virtuálisan, hogy elmondják: hogyan lehet csökkenteni az éhezők számát úgy, hogy közben a környezetkímélő mezőgazdaság profitábilis maradjon.

Igyál még

Orbán Viktor beszédet mondott a Tokaj-Hegyaljai Egyetem avató tanévnyitóján. Egy olyan beszédet, ami a nacionalista dumák remek paródiája lehetne, teli a legócskább közhelyekkel, semmitmondó, üresen harsogó hazug panelekkel, hatalmas lózungokkal.

A Jóisten kifejezetten kedves ajándékának tartja – vág bele Orbán –, hogy a vidéket elhanyagoló sok-sok évtized után végre Magyarország elkezdte rendezni tartozását a vidékkel szemben, s most megadják azt, ami a magyar vidéknek jár, hiszen – mint mondja – „a vidéki levegő hazafivá tesz. Itt még él, itt még tősgyökeres az a magyar észjárás, testtartás, habitus, amely megmaradásunk alapját képezi a jövőben. Innen táplálkozik a magyar küldetéstudat, amely értelmet ad életünknek…”

Én most nem foglalkoznék a magyar észjárás, valamint a magyar testtartás és az egyetem (universitas) intézményének összefüggésével, hanyagolnám a magyar küldetéstudatot, mindössze

jelezném, hogy a miniszterelnök súlyosan félrebeszél.

A Trianon előtti magyar egyetemek közül több éppen a magyar vidéken folytatta tevékenységét: a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözött, a Pozsonyi Egyetem Pécsre, a Selmecbányai Főiskola Sopronba, az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia Miskolcra, a Máramarosszigeti Református Jogakadémia Kecskemétre. Aztán folytathatnánk a rendszerváltás előtti vidéki egyetemek és főiskolák aprólékos felsorolásával, majd azzal a felsőoktatási robbanással, ami a rendszerváltást követte (olykor talán feleslegesen és sokszor nem elég átgondoltan), szóval Orbán állítása ostobaság, szándékos torzítás.

Én azonban most – szakmámból fakadóan – Orbánnak arra a kijelentésére koncentrálnék, amelyben az alábbiakra hívja fel hallgatói figyelmét: miután megemlítette Sárospatakot, a magyar reformáció rendíthetetlen bástyáját, valamint a modern magyar nyelv bölcsőjét, végül Kazinczy kőhajításnyira lévő széphalomi nyughelyét, rátért a lényegre:

„És itt van a bor. Talán elsőként ezzel kellett volna kezdenem. Acélozza a hazaszeretetet, izmosítja a bátorságot, bizonyíték Isten létezésére, és a nyelv is megered tőle.”

A bor mint Isten létezésének bizonyítéka! Az egyetemi óráimon sokféle istenbizonyítékkal foglalatoskodunk, hogy csak a legismertebbeket említsem, Aquinói Szent Tamás öt útjától (quinque viae) az ontológiai istenérvekig (Anzelmtől Descartes-on át még Gödel istenérvét is meg szoktuk beszélni), nem is folytatom, de eddigi kurzusaimon – bevallom – nem ejtettünk szót „a bor mint istenérv” teóriájáról.

Ha egyszer vendégelőadóként megtisztelné az órámat Orbán Viktor, s tudományos szomjunkat új elméletével igyekezne csillapítani, hálás szívvel mondanánk neki köszönetet.

Addig viszont kénytelen vagyok arra gondolni, hogy ha a bor Isten létének a bizonyítéka, akkor a sok bor következményeként fellépő kettőslátás egyenesen a politeizmusnak, azaz a sok isten létének a legfőbb bizonyítéka. Az pedig külön érdekesség, s várhatóan komoly vitákat generáló tényező lehet, hogy a fenti teóriából következően a muszlimok számára Isten semmiképpen sem bizonyosság, miután ők nem fogyasztanak bort.

Mindenesetre valóban szükséges sok-sok bort fogyasztani, mert józanon ennyi hivalkodó marhaságot nehéz elviselni.

Gábor György

A következő kancellárnak nem elegendő a minimális konszenzus

Az SDP szoros győzelme után, a következő kancellár szoros ellenőrzés alatt lesz. Ezért a nemzetközi sajtó különös figyelemmel kíséri a Bundestag-választás eredményeit. 

Az eredmények tagoltsága miatt, egy összetett koalíciós politika fogja „eldöntnei, hogy az ország melyik utat választja Angela Merkel korszaka után”.  Azonban aligha kerülhető el az a következtetés, hogy „a pártok és a választók a statikus status quo-t részesítik előnyben a világos, erőteljes átrendeződés helyett”.

A koalíciós tárgyalásokon a London Times szerint az SPD kancellárjelöltje,

Olaf Scholz számára az lesz a kihívás, hogy rávegye az „üzletbarát” FDP-t, hogy kössenek egyezséget az SPD-vel és a zöldekkel. Az FPD „magas árat” kérne ezért a zöld lámpás koalícióért, beleértve az adóemelések blokádját, amelyet az SPD és a Zöldek akartak érvényesíteni.

A konszenzus elveszettnek tűnik

De Tijd belga lap szintén hosszú koalíciós tárgyalásokra számít: Németország instabil szakaszba lépett Angela Merkel ( CDU ) kancellár megbízatásának lejárta után.

„Újraindításra van szükség, amely lehetővé teszi a stabilitás új szintjét.”

Németországban az új koalíció gyors létrehozása – „bármilyen színnel” – lenne a legjobb jele Európa biztonságának. De Németországban is úgy tűnik, hogy a konszenzus „elveszett”.

A holland De Telegraaf nehéz kezdő pozíciót lát az új kancellár számára: „A következő berlini kormányfő egy gyengébb kancellár lesz. Ez rossz hír az Európai Unió számára. Az új német kancellár valószínűleg inkább primus inter pares lesz – az első az egyenlők között, mint a holland miniszterelnök esetében.

Merkel utódja kérdésében ez a választás nem hozott egyértelmű győztest

– írja a Guardian . Az SPD és a Zöldek most közeledést mutattak, bár mindkét párt elmulasztotta tényleges céljait megvalósítani. A New York Times a szavazatok széttöredezését a gyengébb német vezetői szerep bejelentésének tekinti Európában.

Az El País című spanyol lap azt írja, hogy Németországban most véget ért azoknak a pártoknak a korszaka, amelyek a szavazatok 30 vagy 35 százalékát szerezték meg, és megengedhették maguknak, hogy egyetlen partnerrel kormányozhassanak. A szavazatok széttöredezése ezen a választáson szokatlan helyzetet teremtett, amikor két 25 százalékos párt és három másik párt mozog 10 és 15 százalék. Az FDP-vel és a zöldekkel most két „már nem olyan kis párt” a döntő a következő kormány megalakításában.

A Neue Zürcher Zeitung a közelgő koalíciós tárgyalások előtt a zöldekre összpontosít: Annalena Baerbock álma, hogy kancellár legyen, megbukott, de pártja eredménye erősebb, mint valaha.

Orosz kémfőnök: az Egyesült Államok elveszítette globális hegemóniáját

Meg vagyok győződve arról, hogy az Egyesült Államoknak minden információja megvolt Afganisztánnal kapcsolatban – egyet kivéve! az USA saját képességei immár nem teszik lehetővé, hogy a globális világhatalom szerepet játsza – mondta Szergej Nariskin, az orosz hírszerzés, az SZVR főnöke.

Az amerikaiak elmenekültek Afganisztánból, és romokat hagytak maguk után. A gazdaság összeomlott, a terroristák szabadon garázdálkodnak, egyre több a konfliktus a különböző nemzetiségek között Afganisztánban. Növekszik a fegyver és kábítószer kereskedelem. Az iszlamista erők jelentős számú amerikai fegyvert szereztek meg.

USA-orosz együttműködés a terrorizmus ellen

Moszkvát is aggasztja az afganisztáni helyzet már csak azért is, mert sokkal közelebb van Oroszországhoz mint az Egyesült Államokhoz. Ráadásul Oroszországnak jelentős számú és egyre növekvő muzulmán kisebbsége van, akikre hatással lehetnek az afganisztáni fordulatok. Csecsenföldön az iszlamista terrorizmusnak komoly hátországa alakult ki. Bár a csecsenek lázadását Putyin katonai erővel vérbefojtotta, de a jövőt illetően korántsem lehet nyugodt. Kadirov, aki Putyin megbízásából Csecsenföld korlátlan ura, már meghirdette a kíméletlen harcot az iszlamista terrorizmus ellen.

„Mi igazán sokra értékeljük az együttműködést a CIA-val a nemzetközi iszlamista terrorizmussal szemben” – hangsúlyozta az orosz hírszerzés vezetője. Szergej Nariskin hozzáfűzte: „Afganisztán jó lecke volt az USA-nak, és ezek után újra végig kell gondolnia egész stratégiáját. El kell gondolkodniuk azon, hogy ki fenyegeti valójában az Egyesült Államokat, és új prioritási sorrendet kell megállapítaniuk!” – jelentette ki az orosz hírszerzés főnöke, aki az Rt.com-nak nyilatkozott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK