Featured

A korrupció az Orbán rendszer Achilles sarka

Az amerikai nemzetbiztonság szempontjából létfontosságú a korrupció elleni küzdelem, ezért 38 oldalas jelentést készített a washingtoni pénzügyminisztérium arra a demokrácia csúcsra, amelyre egyedül Orbán Viktort nem hivták meg az uniós vezetők közül. A tervezetet Wally Adeyemo pénzügyminiszter-helyettes ismertette a Brookings Institute-ban. „Agresszív harcot” hirdetett „a kleptokrácia ellen mindenütt a világon”.

Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója többször is kijelentette, hogy az autokrata rendszerek leggyengébb pontja épp a korrupció.

Az Orbán rendszer eddigi legnagyobb korrupciós botránya

A legfőbb ügyész kezdeményezte Völner Pál igazságügyi államtitkár képviselői mentelmi jogának felfüggesztését megvesztegetés gyanúja miatt. Polt Péter aligha vállalkozott volna erre Orbán Viktor személyes utasítása nélkül. Sőt, a legfőbb ügyész bejelentése óta Völner Pál államtitkár benyújtotta lemondását.

Miről is van szó?

Völner Pál államtitkár 2019 óta felügyeli a Bírósági Végrehajtói Kart miniszteri biztosként. A nyomozás szerint az államtitkár alkalmanként 2-5 millió forintért elintézett egyes ügyeket a Bírósági Végrehajtó Kar elnökén keresztül. Az ügynek 12 gyanúsítottja van, köztük a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, akit már le is tartóztattak.

A főügyészség zárolta Schadl György és neje ingatlanait – tudatta Hadházy Ákos parlamenti képviselő, aki korábban kérdéseket intézett Polt Péter főügyészhez ebben a kacifántos korrupciós ügyben.

Mindez természetesen felveti Varga Judit igazságügyi miniszter felelősségét is hiszen Völner Pál az ő államtitkára volt.

Ilyen magas szintű állami korrupció leleplezésére az Orbán rendszer 11 éve alatt nem került sor.

Orbán Viktor előre menekülne?

Kínában a vádlottak fegyelmezetten vallani szoktak ilyen esetekben, átadják egész vagyonukat és börtönbe vonulnak nagyon hosszú időre.

De vajon megteszi-e ezt a szívességet Orbán Viktornak Völner Pál, aki az igazságügyi minisztérium államtitkáraként nagyon sok mindent tudhat. Ha kinyitja a száját, akkor a nemzeti együttműködés rendszerének sok lojális Orbán kádere kerülhet bajba.
Feláldozzák-e magukat fegyelmezetten a vezérért?!…

WHO: a vérplazma alkalmazása nem ajánlott

Az Egészségügyi Világszervezet kedden azt tanácsolta, hogy a gyógyult koronavírusos betegek véréből vett plazmát ne adják enyhe vagy közepesen súlyos betegségben szenvedőknek.

„A jelenlegi bizonyítékok azt mutatják, hogy nem javítja a túlélést, és nem csökkenti a gépi lélegeztetés szükségességét, és a beadása költséges és időigényes”

– jelentette ki az ENSZ egészségügyi ügynöksége a British Medical Journalban megjelent írásában.

A plazma felhasználásának hipotézise az volt, hogy a benne lévő antitestek semlegesíthetik az új koronavírust, megakadályozva annak replikációját és megállíthatják a szövetkárosodást.

Számos, a lábadozó vérplazmát vizsgáló tanulmány azonban nem mutatott ki látható előnyöket a súlyosan beteg COVID-19 betegek kezelésében.

Egy az Egyesült Államokban lefolytatott vizsgálatot még márciusban leállítottak, miután kiderült, hogy a plazma valószínűleg nem segít az enyhe vagy közepesen súlyos betegeken.

Barátnője miatt lemondott Párizs érseke

Ferenc pápa villámgyorsan elfogadta Michel Aupetit érsek lemondását. Párizs érseke tagadja, hogy állandó barátnője lenne, de „a gyanakvásnak ebben a légkörében” nem tud tovább szolgálni.

A pápa gyors döntése azt mutatja, hogy nem mostanában hallott először azokról a pletykákról, melyek szerint Párizs érsekének barátnője van – írja a Le Monde. November végén a Le Point című hetilap foglalkozott Aupetit érsek magánéletével, és ebből kiderült, hogy már évekkel azelőtt, hogy magas tisztségébe a pápa kinevezte volna 2017-ben, névtelen feljelentések érkeztek, melyek szerint Aupetit fővikárius szeretőt tart. Michel Aupetit, aki nem kapta meg a bíborosi kalapot noha ez eddig kijárt elődeinek, nem tagadta, hogy kapcsolatban áll a szóbanforgó hölggyel, de azt állította, hogy „viszonyuk nem intim jellegű”. A főpap a Le Point-ben így nyilatkozott: „elismerem, hogy viselkedésem a hölggyel kapcsolatban kétértelműnek tűnhet, és sokan úgy értelmezhetik, hogy az intim, szexuális jellegű volt, de ezt az állítást visszautasítom.” A 70 éves főpap azt is elmondta a hetilapnak, hogy „már megszakította ezt a kapcsolatot és erről a szóbanforgó hölgyet is értesítette”.

Csak 44 éves korában lett pap

Michel Aupetit 11 éven keresztül orvosként dolgozott a párizsi agglomerációban, és csak későn, 44 éves korában szentelte pappá Lustiger bíboros, Párizs akkori érseke. „Későn adott nekem isten randevút” – fogalmazta meg pályafutását az orvosból lett pap, aki viszonylag gyors karriert futott be a katolikus egyházban. „Szegény vidéki plébános akartam lenni” – nyilatkozta Aupetit, akit 2013-ban neveztek ki segédpüspökké, és négy évvel később már a francia főváros érseke lett. A Notre Dame leégését neki kellett menedzselnie, és már ekkor kiderült: nem igazán hatékony ebben a tisztségben. Munkatársai folyamatosan panaszkodtak rá szigorúsága és düh kitörései miatt.

Azért sem volt népszerű, mert az etikai vitákban a legszigorúbb álláspontot képviselte az abortusszal vagy a meleg házassággal kapcsolatban. Ezért is melegítették fel bírálói a korábbi pletykákat arról, hogy szeretője van Párizs érsekének.

A katolikus egyház presztízse mélyponton

Aupetit érsek lemondása a legrosszabbkor következett be hiszen nem oly rég távozott tisztségéből Lyon érseke, aki nem lépett fel kellő szigorral pedofil papjaival szemben. Októberben egy bizottság közzétette jelentését  a katolikus egyház pedofil ügyeiről, és kiderült: 216 ezer fiatalkorút molesztáltak az elmúlt hetven évben  a katolikus egyház papjai és világi tisztségviselői. A francia püspöki kar a jelentés közzététele után bocsánatot kért az áldozatoktól. Ferenc pápa is csatlakozott a bocsánatkéréshez.

Michel Aupetit érseket semmifajta vád nem érte ezzel kapcsolatban, neki azt rótták fel egyházi körökben, hogy bort iszik miközben vizet prédikál, vagyis szeretőt tart.

A katolikus egyházat a pedofil botrány nemcsak megrázta, de nehéz anyagi helyzetbe is hozta. Az áldozatok ugyanis kárpótlást kérnek. A katolikus egyház emiatt földeket és ingatlanokat ad el Franciaországban. Az Egyesült Államokban néhány katolikus egyházmegye pénzügyi csődbe jutott a pedofil kárpótlások miatt.

Indonéz útpálya díj: kínos magyar kudarc a láthatáron

300 millió dolláros tendert nyert el a Roatex magyar-indonéz vállalat Indonézia útdíj hálózatának kidolgozására. Szijjártó Péter külügyminiszter eldicsekedett a sikerrel, de mostanában Orbán Viktornak kellett közbelépnie, hogy elkerüljék a kínos kudarcot – értesült a Telex.

Ruszó Gyula tábornok lett a magyar-indonéz együttműködési projekt kormánybiztosa. Ő nem más mint Pintér Sándor belügyminiszter kabinetfőnöke. Ismét kiderült: Orbán hogyha bajban van, akkor a belügyhöz fordul. A járványt is a belügy irányítja Magyarországon. A minta megvan: Putyin a titkosszolgálatra bízta a pandémiat. Ez ott a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kritikus orvosok kiesnek az ablakon. Magyarország még nem tart itt, de a belügy szerepe egyre nagyobb Orbán Viktor kormányzati rendszerében miután kiderült: operatív irányításra a külügy képtelen!

A tender megszerzésében kétségtelen a magyar diplomácia sikere: még Putyin barátját is kiütötték a nyeregből. Arkagyij Rotenberg pedig nem akárki: egykor Vlagyimir Putyin dzsudó partnere volt. Majd hatalom hű oligarcha lett. Putyin olyannyira bízik benne, hogy amikor Navalnij, az ellenzék vezetője az amerikai hírszerzés segítségével videót készített Putyin palota komplexumáról, akkor gyorsan Rotyenberg jelentkezett: nem Putyiné hanem az övé a dollármilliárdos birtok!

Kóka János is előkerült

Gyurcsány Ferenc gazdasági minisztere jó kapcsolatot ápol a nemzeti együttműködés rendszerével is. Szijjártó Péter külügyminiszterrel különösen. Cége a Cellum bizonyos helyi kapcsolati hálóval is rendelkezik Indonéziában. Kóka János úgy nyilatkozott az Telexnek, hogy a Cellumra kicsi, de fontos feladat várhat Indonéziában. Emögött valószínűleg az áll, hogy ő Szijjártó Péterrel van jóban, de most a belügy adja a kormánybiztost.

Mindez magyar belügy: az indonézeket a végeredmény érdekli. Hogy áll a projekt? Erre az egyszerű kérdésre egyelőre nincsen válasz. Nyilvánvalóan az októberben kinevezett kormánybiztosnak kell előállnia hamarosan valamivel. Mennyire lesz ideje és energiája erre Pintér Sándor kabinetfőnökének? Kérdés. Az mindenesetre tény, hogy Orbán Viktor előtt is felrémlett: ha nem teljesítünk időre, akkor kötbért kell fizetnünk! Ezzel pedig elveszíthetjük az indonéz partner bizalmát is…

Orbán bevásárol Izraelben?

Stratégiai fontosságú műholdas céget akar venni a 4iG vállalkozás, amely mögött a magyar miniszterelnököt sejti a Haaretz. A gyanú egyáltalán nem alaptalan, mert a cég nemrég még Mészáros Lőrinc tulajdona volt. Most ugyan már Jászai Gellért neve díszeleg a névtáblán, de nemcsak Magyarországon tudják, hogy ez pusztán formaság. A valódi tulaj maga a miniszterelnök.

Ez annál is inkább valószínűsíthető, hogy nemrég az 4iG-be bevásárolta magát Németország egyik vezető hadiipari vállakozása. A Rheinmetall korábban óriási megrendeléseket kapott a magyar kormánytól olyannyira, hogy Magyarország Németország legnagyobb fegyvervásárlójává vált.

Miért zavarja Izraelt Orbán terve?

A magyar miniszterelnök korábban kiváló kapcsolatot épített ki Benjamin Netanjahu ex kormányfővel, aki Budapesten is kiállt Orbán Viktor mellett. Benjamin Netanjahu intézte el, hogy Donald Trump fogadja Orbánt a Fehér Házban. Netanjahu engedélyezte azt is, hogy a Pegasus kémprogramot adják el Magyarországnak. Ebből az alkalomból fogadta Orbán akkori nemzetbiztonsági tanácsadóját, Czukor József tábornokot noha a protokoll ezt nem írta elő.

Csakhogy Benjamin Netanjahu megbukott. A mostani koalició sietve levette Magyarországot azoknak a megbizható kormányoknak a listájáról, melyeknek a Pegasus kémprogram eladható.

Most pedig itt a 4iG, amely olyan izraeli cégre feni a fogát, melyet stratégiai fontosságúnak tekint a zsidó állam.

Izrael nem adja „instabil és antidemokratikus entitások kezébe adja Izrael műholdas kommunikációját.”

A Spacecom még júniusban írt alá szándéknyilatkozatot a 4iG-vel, de egyelőre a szándékból nem lett semmi.

A 4iG 69,9 millió dollárt ajánlott a Spacecom részvények 51%-áért. A hadügyi tisztviselő elmondta azt is a Haaretznek, hogy erről szó sem lehet, mert 20%-ban maximálták a külföldi tulajdont a stratégiai fontosságú cégekben. A Spacecom bajban van: idei várható vesztesége 11 millió dollár. El is van adósodva: összesen több mint 40 millióval tartozik.

Honnan jön a pénz?

Izraelben azt is gyanítják, hogy Putyin állhat az üzlet hátterében. Az oroszok még mindig bent vannak Szíriában, amelynek a légvédelmét ők irányítják. A műholdas információs rendszer ezért stratégiai fontosságú Izrael számára. Az USA és Izrael gyanúja szerint a magyar titkosszolgálat adatokat szivárogtathat ki az oroszoknak. Ez békeidőben is komoly probléma, de az elmúlt hetekben nagyon megnőtt a feszültség a belorusz-lengyel határon illetve Ukrajna körül. Az USA azzal gyanúsítja Putyint, hogy meg akarja támadni Ukrajnát.

Ebben a helyzetben az orosz kapcsolatot egészen másképp értékelik Washingtonban és Izraelben is, amely az Egyesült Államok első számú szövetségese a Közel Keleten.

Orbán nélkül is működik a világ

1

Azzal, hogy az USA elnöke nem hívja meg Orbánt a demokrácia-csúcstalálkozójára, világos megvilágításba helyezi véleményét a magyarországi fejleményekről. Ugyanakkor egy érzékeny ponton üti Orbánt, leértékeli.

Biztos eredmények nem várhatók a „Demokrácia csúcstalálkozójától”, amelyre Joe Biden amerikai elnök hívta meg a demokratikus világ miniszterelnökeit. Ennek szimbólikus jelentősége van.

Pontosan ezért olyan fontos, hogy Magyarország az egyetlen uniós ország, amelyik nem kapott meghívást.

Az amerikai kormány rossz szemmel nézi, hogy Orbán Viktor lebontja a demokráciát Magyarországon. A miniszterelnök számára ez a legrosszabb pillanatban jön pillanatban jön. Jövőre általános választások lesznek, amelyeket minden óvatos óvintézkedés ellenére elveszíthet.

A látványos kizárás egyben csapás egy olyan üzleti modellre is, amellyel Orbán eddig pontokat szerzett híveivel. Ügyesen sikerült elérnie, hogy Magyarország nagyobb nemzetközi szerepet vállaljon, mint azt mérete és gazdasági ereje tükrözné. Kiszámított destruktivitással sokat ért el az EU-n belül, és Oroszországot és Kínát európai hídfőként szolgálta érdekeik érdekében. Ez a politika akkor érte el tetőpontját, amikor Donald Trump volt az amerikai elnök.

És most Orbán már nem ülhet az asztalhoz – miközben ott vannak mások, akiknek a demokratikus hitelessége semmivel sem jobb, mint az övé. Ez a geopolitikai fronton is leértékeli.

FFP2, avagy megvéd e a maszkom?

Az FP2 maszkok rendkívül magas szintű védelmet nyújtanak a koronavírus-fertőzés ellen. De ez a helyes viselési módtól is függ, ahogy a göttingeni Max Planck Dinamikai és Önszerveződési Intézet kutatói számolnak be róla egy tanulmányban.

Ha egy fertőzött és egy egészséges ember egy zárt térben, kis távolságra egymástól találkozik a fertőzésveszély már 20 perc után is bő egy ezrelék (0,1 százalék). Az előfeltétel az FFP2 vagy KN95 maszk megfelelő illeszkedése – írja az intézet igazgatója, Eberhard Bodenschatz körüli csapat az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémia („PNAS”) „Proceedings”-ben.

A rosszul illeszkedő FFP2-maszkok esetében viszont a fertőzés kockázata ugyanebben a forgatókönyvben négy százalék körüli! Az optimális védelem érdekében az orrklippet ezért „lekerekített W” alakúra kell formázni, hogy oldalirányban nyomódjon az orrlyukakhoz. A sebészeti maszkoknál a jó illeszkedés is elegendő ahhoz, hogy a fertőzés kockázata legfeljebb tíz százalékra csökkenjen.

A kutatók úgy számították ki a fertőzés kockázatát, hogy különböző tényezőket kombináltak, mint például a részecskeméret, a kilégzés fizikája, a különböző típusú maszkok és a koronavírusok belélegzésének kockázata. „A mindennapi életben a fertőzés tényleges valószínűsége tízszer-százszor kisebb” – idézi Bodenschatzot az intézet közleménye. A kutatók a kockázatot a lehető legkonzervatívabban akarták kiszámítani.

„Ha ilyen körülmények között a legnagyobb elméleti kockázat is kicsi, akkor valós körülmények között a biztonságban van”

– mondja Bodenschatz.

Ez ellentétben áll két maszkot nem viselő ember találkozásának eredményeivel: Ha ebben az esetben egy egészséges ember három méterrel távolabb áll egy fertőzött személy leheletében, akkor nagyon nagy a valószínűsége. hogy fertőzöttek lesznek a kutatók szerint. Bodenschatz hangsúlyozza:

„Eredményeink ismét azt mutatják, hogy a maszk viselése az iskolákban és általában véve jó ötlet.”

Lesz-e új varsói szerződés?

Orbán Viktor a hétvégén szeretne létrehozni egy szélsőjobboldali európai mozgalmat, amely politikai hátteret teremthet számára Brüsszelben.

A magyar miniszterelnök szerint Brüsszel a bevándorlást támogatja míg ezzel szemben a Fidesz és a szövetségesei a családokat. Némi problémát jelent, hogy az Európai Unió egészen mást kifogásol Magyarországon és Lengyelországban. A magyar kormánynak azt rója fel, hogy lenyúlja az uniós pénzeket, a lengyeleknek pedig azt, hogy az igazságszolgáltatást a hatalom ellenőrzése alá akarják vonni.

Putyin a nagy kérdőjel

12 szélsőjobboldali pártvezér vesz részt az új varsói szerződés megalkotásában, de van egy apró probléma: többségük jó kapcsolatot ápol Oroszországgal, amelyet viszont a vendéglátó lengyelek ősellenségnek tekintenek. Ráadásul ez mostanában nem elvont kérdés hanem nagyon is gyakorlati: az USA azzal vádolja Putyint, hogy meg akarja támadni Ukrajnát! Biden szerint erre a támadásra hamarosan sor kerülhet.

Mit tesz ebben a helyzetben Orbán Viktor?

Szijjártó Péter külügyminisztert megkérdezte erről az Rt.com, amely igen közel áll Putyinhoz. A magyar diplomácia vezetője ezúttal diplomatikusan csak annyit mondott, hogy Magyarország a NATO tagja, és arra törekszik, hogy ne legyen konfliktus Oroszországgal.

Ha a NATO és az EU szankciókat szavaz meg, akkor Orbán Viktornak is döntenie kell. Aligha tehet mást minthogy megszavazza a szankciókat. Szövetségesét, Matteo Salvinit figyelmeztette Mario Draghi miniszterelnök, hogy csakis úgy lehet a kormány tagja, ha kiáll az atlanti elvek mellett, és nem próbál külön alkut kötni Moszkvával. Salvini, akit Putyin futtatott fel az olasz szélsőjobboldali mozgalom élére, kapitulált. Rájött arra, hogy fontosabb a Brüsszelből érkező pénz mint a szolidaritás Moszkvával, amelynek üres a zsebe.

Az új varsói szerződés a lúzerek szövetsége?

Míg 2015-ben a nagy migráns invázió után illetve a 2016-os párizsi merénylet sorozat után a Brexittel és Trump hatalomrajutásával úgy tűnt, hogy a populista jobboldalnak áll a zászló, most megfordult a trend. A pandémia a centrum irányába terelte a szavazókat az USA-ban és Németországban. Az Európai Unió egységet mutatott és óriási pénzzel sietett a tagállamok segítségére. Ezért lépett be Salvini az olasz kormányba, és ezért szigetelődik el mindjobban Orbán Viktor miniszterelnök. Ha össze is jön a populista jobboldal új varsói szerződése, az nem feledtetheti a program teljes hiányát.

Brüsszel bírálatából nem lehet megélni, más mondanivalóval sem Orbán Viktor sem szövetségesei nem rendelkeznek.

Ráadásul Kelet és Nyugat között két szék közt a pad alá eshetnek. Igaz persze, hogy a korábbi varsói szerződés is csúfosan megbukott…

Európai válasz a kínai Selyemútra

A kínaiak nyomulása nemcsak Washingtont, de Brüsszelt is aggasztja. Ezért meghirdették a Global Gateway programot, amely 300 milliárd eurós befektetést irányoz elő a világ kevésbé fejlett részein.

„Magas minőség, megbízható szabványok, átláthatóság és jó kormányzás – ez jellemzi a Global Gateway programot” – így prezentálta a világnak Ursula von der Leyen a nagy európai tervet, amely arra vállalkozik, hogy a kínai kihívással szemben alternatívát nyújtson a rászoruló országoknak. De hogyan?

„Remélem, hogy nem arról van szó: az Európai Unió ki akarja szorítani a kínaiakat” – nyilatkozta a közszolgálati Deutsche Wellenek a Bruegel kutató központ vezető közgazdásza. Maria Demertzis szerint senki sem nyerne ebből a versengésből.

Miből jön össze a 300 milliárd euró?

A brüsszeli elképzelés szerint 2021 és 2027 között uniós forrásokból, a tagállamok kasszáiból, az európai pénzintézetektől és a nemzeti fejlesztési alapokból gyűlnek össze a hatalmas összeg. Ehhez járulna még a magántőke is, amely érdekelt lehet az elmaradottabb régiók fejlesztésében.

A G7 államok nemrég Nagy Britanniában megtartott csúcsértekezleten határoztak arról, hogy jó lenne valamilyen alternatívát nyújtani a szegényebb országoknak a kínaiak
2013-ban elindított Új Selyemút programjával szemben. Blinken amerikai külügyminiszter legutóbb Afrikában utalt rá, hogy a nyugati világ olyan támogatást kínál, melyet az érintett ország vissza is tud fizetni míg a kínaiak eladósítják partnereiket. Majd pedig az adósság fejében felvásárolnak stratégiai területeket. A leghíresebb európai példa erre a pireuszi kikötő, amelynek legnagyobb része már teljesen kínai ellenőrzés alatt áll.

Az Új Selyemút program 2020-ig 140 milliárd dollár kínai befektetést jelentett a világ minden részén. Tavaly a pandémia kellős közepén a kínaiak 20 milliárd dolláros kölcsönt nyújtottak különböző fejlesztésekhez az Új Selyemút program keretében.

Az EU versenyezni akar Kínával

„A kínai beruházásokkal kapcsolatban az érintett országoknak megvannak a maguk tapasztalatai. Nekik jobb ajánlatokra van szükségük” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen asszony. Versenyezni akarnak Kínával? – kérdezte a Politico tudósítója. „Igen, határozottan ez a célunk” – erősítette meg a brüsszeli bizottság elnökasszonya.

Ursula von der Leyen rámutatott egy lényeges különbségre is: „Mi magántőkét is viszünk az érintett országokba. Ilyen magántőke Kínában nincsen” – mondta Ursula von der Leyen arra célozva, hogy Kínában a magánvállalkozások is erős állami ellenőrzés alatt állnak.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

„Az uniós pénzintézetek nem törekszenek nyereségre ebben az esetben, viszont vonzzák a magántőkét. Az utóbbi természetesen nyereségre törekszik, és így lesz gazdaságos a beruházás. Az Európai Unió már korábban is próbálkozott ezzel a modellel”

– mondja a MERICS berlini kutató intézet munkatársa, aki a Politiconak nyilatkozott.

Francesca Ghiretti szerint az Európai Unió Global Gateway programja elsősorban olyan beruházásokat finanszíroz majd, melyek elősegítik a szóbanforgó ország digitalizációját, a zöld átmenetet illetve korszerűsítik az infrastruktúrát. Brüsszel abban bízik, hogy mind a digitalizációban mind pedig a zöld átmenetben versenyelőnye van Kínával szemben.

Közben a kínaiak is elszántan nyomulnak: Vang Ji külügyminiszter épp afrikai körutat tesz, ahol sorolja az eredményeket: 10 ezer kilométer vasútvonal, 100 ezer kilométer autóút, több mint 80 napelem óriás farm, 100 kikötő, 170-nél több iskola…

Fel kell kötni a csipkés alsót, Ursula – írja befejezésül a brüsszeli Politico.

Karácsony: Orbán rendszere hibrid

Budapest főpolgármestere az amerikai honanyák és honatyák előtt fejtette ki a véleményét a visegrádi államok fővárosi polgármestereivel együtt. Karácsony elmondta, hogy Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszere se nem demokrácia se nem autokrácia hanem egy hibrid, amelyben mindkettő jelen van.

Budapest főpolgármestere pontosan tudja, hogy az Egyesült Államokat nem annyira Orbán nemzeti együttműködési rendszere zavarja hanem az, hogy jó kapcsolatban áll Washington két stratégiai ellenfelével Kínával és Oroszországgal. Épp ezért Karácsony Gergely bírálta a Belgrád-Budapest vasutat, amely sokkal inkább áll Kína érdekében mint Magyarországéban. Hasonlóképp kritizálta a Paks 2 beruházást is, amelyet az oroszok kétes technológiai fegyelemmel épitenek.

Az orosz titkosszolgálat beavatkozik Magyarországon

A Városháza ügy kapcsán nemcsak Karácsony Gergely, de Bajnai Gordon egykori miniszterelnök is titkosszolgálati akcióról beszélt. A főpolgármester szerint az orosz titkosszolgálat a avatkozott be, amely Magyarország leggazdagabb családját, a Rahimkulov famíliát használta fel erre. Karácsony szerint a Rahimkulov család olyan befolyásos, hogy Putyint is el tudja érni. A következtetés, melyet Karácsony nem mondott ki: Orbán Viktort Vlagyimir Putyin támogatja! Ez nem a legjobb ajánlólevél manapság Washingtonban.

Pegasus

Karácsony Gergely arról is beszélt az amerikai honatyáknak és honanyáknak, hogy a magyar titkosszolgálat lehallgatott ellenzékieket az izraeli Pegasus program segítségével Magyarországon. Ez nagyon súlyos vád, melyet megerősít az, amit Kövér László mondott még tavaly februárban a titkosszolgálatok vezetőinek : a magyar ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ráuszította a titkosszolgálatokat az ellenzékre.

Földi ex ezredes: ki szivárogtatta ki Kövér beszédét?

Az egykori titkosszolgálati ezredes, aki az Orbán kormány lelkes propagandistája lett, a Magyar Nemzetben aggódik amiatt, hogy Kövér László beszéde másfél évvel később kiszivárgott a titkosszolgálatok gyűléséről. Vajon miért? Orbán emberei minden bizonnyal keresik a kiszivárogtatót, de nem biztos, hogy meg is találják, mert a nyomok eltűntetésében a titkosszolgálatok általában profik szoktak lenni.

Valójában Földi ex ezredest – éppúgy mint Orbán Viktort vagy Kövér Lászlót a titkosszolgálatok lojalitása izgatja.

Emlékeznek arra, hogy Milosevics nemzetbiztonsági főnöke CIA igazolványát lobogtatta Hágában a nemzetközi törvényszék előtt.

Ceausescu és neje kivégzéséről az a különleges bíróság döntött, melynek élén Stanculescu tábornok állt. A katonai titkosszolgálat főnökét annak idején még maga Ceausescu nevezte ki.

Sem Ceausescu sem Milosevics sorsa nem vonza igazán Orbán Viktort…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK