Featured

Parászka Boróka Facebook bejegyzése

Ennyit érnek a Magyarország határain kívül összegyűjtött szavazatok: Marosvásárhely és Jedd között félúton, a jeddi köztemetővel szemben hevert egy zsák szavazólap. Köztük, nyilván ellenzéki pártokra leadott szavazatok, félig elégve.

Ennyit arról, hogy milyen biztonsággal gyűjti, és kezeli az RMDSZ, az EMSZ a szavazólapokat, mennyire garantálja, hogy senki ne nyúljon bele a borítékokba, hogy az erdélyi ellenzéki szavazatok is eljussanak a szavazatszámláló központokba.
Ennyit arról a kampányról, amit az RMDSZ és az EMNSZ is hetek óta nyom: nem szabad a román portára bízni a szavazatokat, mert „nem biztonságos”. Pontosan ennyivel megbízhatóbb az úgynevezett erdélyi magyar érdekképviselet. Amikor majd azt veti fel mindenki, hogy kikre szavaztak az erdélyiek, akkor jusson eszetekbe ez a képsor. Pont ennyit ér az erdélyiek valós véleménye.
A helyszínről tudni kell, hogy ez egy forgalmas közút, erre halad el a Marosvásárhelyet Nyárádszeredával összekötő országút. Ráadásul a szavazólapokat annál a csomópontnál dobták el, ahol a rendőrség rendszeresen kint áll, esténként különösen, felügyelik a forgalmat. Ettől a helyszíntől egy kilométernyire épp építkezés folyik, egy multi épít bevásárlóközpontot. Kiemelten őrzik a területet a hozzáférhető építőanyagok miatt, minden éjjel kint van a biztonsági szolgálat, és éjjel is dolgoznak. Most ráadásul napok óta tarlótüzek vannak. Többször járt kint a tűzoltóság, fokozott a készültség.
Bátrak voltak, akik a zsákokat kivitték, meggyújtották és otthagyták: a hatóságok szeme láttára, a tarlótüzek évadján gyújtogattak, és még az sem volt fontos számukra, hogy tényleg eltüntessék a nyomokat. #erdélyválaszt

A háború 36. napja – (folyamatosan frissítjük)

“Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.

 

18:35 –  Irpin már ismét az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt állt, de a polgári lakosságot nem engedélyezték visszatérni az ágyúzás veszélye miatt.

17:45 – A Sumy régióban a mentők a területvédelmi harcosokkal együtt húzták ki az orosz harckocsit, amely az orosz  legénységével együtt süllyedt a folyóba.

pravda.ua

17:00 – Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy szankciókat vezetnek be az uniós tagállamok képviselői, az Európai Unió legfelsőbb vezetése és a képviselők többsége ellen.

15:50 – Jens Stoltenberg NATO-főtitkár brüsszeli újságíróknak azt mondta, hogy „Oroszország megpróbálja átcsoportosítani, utánpótlást és megerősíteni offenzíváját a Donbász térségében”, és „Oroszország többször is hazudott a szándékairól”.

15:25 – Legalább 20 ember meghalt a Mikolajiv regionális adminisztráció épületét ért orosz csapásban. 

14:05 – Az ukrán szárazföldi erők azt írták, hogy az ukrán csapatok ismét ellenőrzésük alá vonják a Zaporizzsjától keletre fekvő  Zatishia, Malinivka, Vesele, Zelenyi Hai és Chervone falvakat.

13:30 – Az orosz erők katonai bázisra csaptak le Dnyipropetrovszk megyében. A megye kormányzója, Valentyin Reznichenko szerint a támadás következtében ketten meghaltak és öten megsérültek.

12:00 – Az orosz csapatok harkovi ágyúzása következtében egy közepes nyomású földalatti gázvezeték megsemmisült, így mintegy 34 ezer fogyasztó maradt gáz nélkül.

11:50 – Joe Biden amerikai elnök tájékoztatta Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy az Egyesült Államok 500 millió dollár közvetlen költségvetési támogatást kíván nyújtani az ukrán kormánynak.

11:20 – Az orosz katonaság éjjel tovább lőtte Donyeck régió középső részét, Marjinkában, Krasznohorivkában és Novomihailivkában foszforlövedékeket használtak. Két ember megsebesült – olvasható az ukrán Pravda portálján.

10:35 – A BBC a GCHQ brit hírszerző ügynökség vezetőjére, Jeremy Flemming nyilatkoztra hivatkozva közli: Vlagyimir Putyin orosz elnök valószínűleg nem kapott teljes körű valós  tájékoztatást az ukrajnai helyzetről.

09:00- Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes szerint a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága megerősítette, hogy Oroszország beleegyezett egy humanitárius folyosó megnyitásába Mariupolból Zaporizzsjáig. Ukrajna 45 buszt küldött ki, hogy evakuálja az embereket az ostromlott városból. A megszállt Melitopoltól és Enerhodartól Zaporizzsjáig vezető humanitárius folyosókról is előzetesen megállapodtak.

08:50 – Az orosz erők továbbra is megtartják pozícióikat Kijevtől keletre és nyugatra, annak ellenére, hogy korlátozott számú egységet kivonnak. A következő napokban heves harcok bontakoznak ki a város szélén” – áll a brit hírszerzés közleményében.

08:05 – Németország szerint Putyin beleegyezett abba, hogy euróban kapja a gázdíjat az EU-tól, de nem világos, hogyan fog működni a mechanizmus.

08:00 – Németország kész garantálni Ukrajna biztonságát, egyelőre a háború folytatódik, és a béketárgyalásokon még nem történt áttörés.

07:45 – A brit GCHQ kémszolgálat vezetője azt mondta, hogy a megfigyelések azt mutatják, hogy „Oroszország kiberszakértői azokban az országokban keresnek célpontokat, amelyek ellenzik akcióikat” Ukrajnában. Fleming felhívta a figyelmet arra is, hogy az ukrán kormányzat és katonai rendszerek Oroszország általi „tartós” megzavarása a környező országokra továbbgyűrűző hatásokat okozhatnak.

06:30 – Az ENSZ bizottságot hozott létre az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálására.

05:25 – Harkovban a háború 35 napja alatt összesen 1531 létesítmény semmisült meg, köztük 1292 lakóépület. Az orosz hadsereg 76 iskolát, 54 óvodát, 16 kórházat rombolt le és romokban  van 239 irodaház – nyilatkozta az Ukrinformnak Ihor Terekhov, Harkov polgármestere.

04:20 – Az Azov-ezred 3 harckocsi és 64 orosz katona megsemmisítéséről számolt be a Mariupolért vívott harcokban, köztük a GRU különleges erőivel.

03:10 – Brit hírszerzés: oroszok lőtték le saját gépüket Ukrajnában.

02:00 – Az Egyesült Államok még az orosz invázió előtt kivonta a hajókat a Fekete-tengerről.

00:55 – Az oroszok megváltoztatták  légitámadásaik taktikáját, de az ukrán hírforrások szerint a tegnapi napon ismét elvesztettek 4 repülőgépet.

00:25 – Ukrajna tárgyalásokat folytat Lengyelország és Fehéroroszország határának teljes lezárásáról.

Mi lesz a legendás sültkrumplival Belgiumban?

A sörözőben sült krumpli jár a megfáradt vándoroknak Belgiumban, ahol most komoly gondot okoz, hogy Ukrajna a háború miatt nem tud napraforgó olajat szállítani.

„Már csak pár hétre van napraforgó olajunk” – panaszkodott a brüsszeli Politiconak a Belgacom, a belga burgonya kereskedők szövetségének vezetője. Christophe Vermeulen elmondta, hogy különösen sok napraforgó olajat használnak fel akkor amikor a fagyasztott krumplit elősütik. „Ukrajnából érkezett eddig a napraforgó olaj több mint 45%-a, és volt sok cég, ahol ennél is magasabb volt az arány.”

Nagyon komoly üzletről van szó, mert Belgium a világ legnagyobb exportőre a fagyasztott sült krumpliból. A frites igen népszerű a világban, és a belgák nem is akarják elveszíteni az export piacaikat. 2020-ban több mint 5 millió tonna krumpliból lett frites, melynek jórészét exportálták.

Az ukrán napraforgó olaj hiánya sokkal jobban sújtja az exportot mint a hazai fogyasztást. A külföldi vásárlók ugyanis megkövetelik a növényi főző olajat, de maguk a belgák nem annyira.

Brüsszelben jó a marha zsír is

Erről nyilatkozott az egyik legnépszerűbb sült krumpli cég, a Maison Antoine főnöke a Politiconak: „sokan fagyasztott burgonyát használnak, és akkor elengedhetetlen a napraforgó olaj, de mi friss krumplival dolgozunk. Ezért nálunk marha zsírral sütünk. Ez a tradíció, mert különleges ízt ad a sült krumplinak.”

Belgiumban több mint 4500 sült krumpli cég árusít, és mindegyiknek saját receptje van. Nekik nem hiányzik annyira az ukrán napraforgó olaj hiszen az egyedi ízesítésű főző olajukban ennek csak csekély rész jut.

Árrobbanás várható

A gyorsan növekvő energia árak és a napraforgó olaj hiánya és a várható áremelkedés következtében nagyonis valószínű, hogy drasztikusan drágulhat a sült krumpli is Belgiumban. Most mindenki alternatívát keres az ukrán napraforgó olajnak, de az árnövekedés elkerülhetetlennek látszik.

„Nem épp vidám a hangulat a sült krumpli ágazatban az energia költségek emelkedése és a napraforgó olaj hiánya miatt, de ilyenkor különösen

jót tesz, ha valaki elfogyaszt egy szép adag belga sültkrumplit”

– foglalta össze a helyzetet a brüsszeli Politiconak Bernard Lefevre, az Unafri független kereskedelmi szervezet főnöke, aki nemrég még maga is sütötte és árulta a sültkrumplit Belgiumban.

 Biden: fizessenek a szupergazdagok!

Trump csökkentette az adókat, de Biden minimum adót vetne ki azokra a háztartásokra,  melyek vagyona  felülmúlja a 100 millió dollárt. Az USA elnöke hamarosan előterjeszti a jövő évi költségvetést, a CNN gazdasági rovata ennek kapcsán ismerteti a szupergazdagok adózásával foglalkozó részt.

Legkevesebb 20%-os adókulccsal kell számolniuk azoknak az amerikai háztartásoknak, melyek vagyona meghaladja a 100 millió dollárt. Ez a Biden féle minimum adó a „milliárdosok számára”.

Mi ebben az újdonság? ” Az, hogy ezentúl a szupergazdagok nem adóznak alacsonyabb kulccsal mint a tűzoltók vagy a tanárok.”

– indokolja az új adóról szóló törvényjavaslat.

Bár szociális szempontokkal indokolja a szupergazdagok megadóztatását a Biden adminisztráció, de legalább ilyen fontos szempont a hatalmas kormányzati deficit csökkentése. A Covid járvány idején többezer milliárdos támogatást adott az állam a rászoruló családoknak illetve vállalkozásoknak. Emiatt elszállt mind a költségvetési hiány mind pedig az államadósság. Tovább növelheti a gondokat az ukrajnai háború, amely jelentős mértékben emelheti a hadikiadásokat.

A Biden adminisztráció abban reménykedik, hogy a szupergazdagok adója enyhíti ezt a problémát. Tíz év alatt 360 milliárd dollárra számíthatnak ebből a forrásból.

A jövő évi költségvetés 1000 milliárd dolláros deficit csökkentést eredményezne tíz év alatt, ha megszavazzák a honatyák és honanyák Washingtonban.

Politikai problémák

Biden elnöknek nehéz lesz elfogadtatnia a jövő évi költségvetést a képviselőházban és a szenátusban, ahol a republikánusok hagyományosan elleneznek minden adóemelést. Ősszel választásokat tartanak: megújul a washingtoni kongresszus, ahol a republikánus ellenzék revansra vágyik.

2020-ban a baloldali demokraták jelszava volt a „fizessenek a szupergazdagok” elképzelés. Most Biden ezt vette elő, de még saját pártjában sem mindenki ért ezzel egyet. A washingtoni szenátus pénzügyi bizottságának elnöke, Ron Wydman szenátor  tavaly októberben már előterjesztett egy tervet a szupergazdagok megadóztatására, de két demokrata szenátor ellenezte azt. Így az egészből nem lett semmi, mert a szenátusban minden demokratára szüksége van a kormánynak. 50-50 ugyanis a demokraták és republikánusok aránya, és csakis Kamala Harris alelnök szavazatával tudnak többséget létrehozni a kormánypártiak. Múlt decemberben Joe Manchin demokrata szenátor nem fogadta el Biden nagyszabású gazdaság támogató csomagját, ezért az nem is valósult meg – emlékeztet a közelmúltra a CNN.

Orosz hírszerzők a magyar külügyön keresztül támadták az USA-t

Tudatosan hagyta leromlani az Orbán kormány a magyar külügy informatikai rendszerét, melyben az orosz katonai és polgári hírszerzés egyaránt vígan garázdálkodott?

Szijjártó Péternek nemrég tűzték a mellére a Barátság érdemrendet az oroszok, akik eredetileg Orbán Viktornak szánták a megtiszteltetést. A miniszterelnök úgy érezhette, hogy a NATO tagállamokban ugyancsak kétes visszhangja lehetne ennek a kitüntetésnek, különösen miután kiderült: az orosz hekkerek arra használták fel a magyar külügy informatikai rendszerét, hogy onnan indítsanak támadásokat más NATO államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok ellen.

Trump első sikeres elnökválasztási kampánya idején

az orosz hírszerzés hekkerei részben a magyar külügyön keresztül jutottak el oda, hogy feltörjék az amerikai demokrata párt illetve Hillary Clinton informatikai rendszerét.

A vesztes választás után Hillary Clinton részben ennek az orosz hekker akciónak tulajdonította vereségét.

Most a Telex titkosszolgálati információkra hivatkozva részletesen beszámolt arról, hogy az orosz hekkerek tetszésük szerint jártak ki és be a magyar külügyminisztérium rendszerébe. Ez annál is súlyosabb, mert a külügyminiszterhez tartozik az Információs Hivatal is.

A magyar kémelhárításnak évek óta tudomása van az oroszok akcióiról, de hatékony védelmet eddig nem sikerült kidolgozniuk.

Márpedig ezzel Magyarország alaposan lejáratja magát a NATO szövetségesek körében, ahol amúgy is mélyponton Orbán Viktor presztízse a tartós Putyin barátság miatt.

Az még csak hagyján, hogy lejáratja magát a külügy, de vajon mit szólnak a NATO illetékesek, ha kiderül, hogy azon nyomban nem jeleztük szövetségeseinknek ezt az átjáróházat? Jobb klubbokban ezt árulásnak nevezik!

Igaz, régóta rebesgetik, hogy a NATO legtitkosabb információit nem osztják meg hazánkkal.

Mit mondott Orbán a belügyben?

A HVG nemrég számolt be arról, hogy a miniszterelnök parancsnoki értekezleten megjósolta az Ukrajna elleni támadást nemsokkal azt követően, hogy az oroszok annektálták a Krím félszigetet. Ezt követően azonban nem arra utasította a magyar titkosszolgálatokat, hogy fokozzák hírszerzői tevékenységüket e téren illetve, hogy a kémelhárítás lépjen fel aktívabban a Magyarországon tevékenykedő orosz hírszerzők ellen hanem épp ellenkezőleg: megértően viszonyult Putyin elképzeléseihez. Az orosz hírszerzés emberei ezt követően egészen otthonosan mozoghattak Magyarországon. Az orosz kémbank is ezt követően költözött a Duna partjára méghozzá úgy, hogy vezető munkatársai diplomáciai mentességet kaptak!

E tekintetben nincsen változás Putyin Ukrajna elleni inváziója után sem! – hívta fel a figyelmet a Direkt 36. A külügy számítógépeinek orosz fertőzöttsége ugyanis az orosz invázió idején sem szűnt meg!

Nem kizárt, hogy az oroszok ezen az úton hozzájuthattak információkhoz azokról a tanácskozásokról, melyeket a NATO és az Európai Unió tartott az Oroszország elleni szankciókról.

Mit szólnak ehhez a szövetségesek?

Frész Ferenc, az NBF kibervédelmi központjának akkori vezetője már 2015-ben azt állította, hogy teljesen szétverték a magyar kiber védelmet, és ezzel megszűntek Magyarország védekezési képességei ezen a téren! Ez önmagában igen súlyos vád az Orbán kormány ellen, de Frész Ferenc azt is hozzátette, hogy „mindez orosz gazdasági nyomásra történt”!

Ezt pedig a legfelső szinten kellett elintézni vagyis Putyin és Orbán állapodhattak meg erről.

Bár a magyar közvélemény számára ez csak mostanában derült ki, de az amerikai hírszerzés előtt aligha maradt titokban.

Több Oroszországot érintő NATO tanácskozáson a magyar képviselőt már Putyin Ukrajna elleni inváziója előtt kizárták az információs láncból, mert gyanították, hogy az oroszok ily módon villámgyorsan tájékozódhattak a NATO tagállamok álláspontjáról.

Putyin Ukrajna elleni háborúja előtt ez a biztonsági rés a NATO informatikai rendszerében esetleg még bocsánatos bűnnek számíthatott, de az orosz támadás után gyökeresen megváltozott a helyzet. Orbán Viktornak e téren sürgősen váltania kell, ha meg akarja őrizni a szövetségesek bizalmát.

A másik orosz kém paradicsomban, Ausztriában ennél sokkal kisebb problémák miatt buktatták meg előbb a Szabadságpárt alkancellárját – Strachét, majd pedig Sebastian Kurz kancellárt, aki politikai csodagyerekből pillanatok alatt vált hullócsillaggá.

A HÁBORÚ 35. NAPJA – (folyamatosan frissítjük)

“Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.

 

19:55 – Az orosz erők Tornado rakétákkal lőtték ki a civileket Mikolajiv megyei Yavkyne faluban, ahol a szomszédos falvakból menekültek gyülekeztek. A városi tanács szerint a támadás egy épületet is megrongált. Az ágyúzásban 3 ember meghalt, 13-an megsebesültek.

18:20 – Az ukrán védelmi minisztérium úgy véli, hogy az oroszok nem adták fel a Kijev és Csernyihiv elfoglalására vagy legalábbis körülvételére tett kísérleteket, annak ellenére, hogy Oroszország kijelentette, hogy ezeken a területeken drasztikusan csökkenti az ellenségeskedést – mondta Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium szóvivője.

17:40 – Olaf Scholz német kancellár azt mondta Volodimir Zelenszkij elnöknek, hogy Berlin készen áll Ukrajna biztonságának garanciájaként fellépni – mondta Steffen Hebestreit kormányszóvivő, de azt nem részletezte, hogy a garanciák magukban foglalják-e a katonai segítséget.

16:55 – Mihajlo Podoljak, az elnök kabinetfőnökének tanácsadója szerint Ukrajnában csak azután lehet népszavazást tartani a biztonsági megállapodásról, ha az orosz csapatok „legalább” visszatérnek a február 24-e előtt elfoglalt pozíciójukba.

15:20 – Csernyihiv „kolosszális támadás” alatt áll, annak ellenére, hogy Moszkva azt állítja, hogy visszafogja a műveleteket – mondta a polgármester a CNN-nek.

14:00 – A Reuters értesülései szerint a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy Oroszország semmi „igazán ígéreteset” nem vett észre azokban a javaslatokban, amelyeket Ukrajna a március 29-i béketárgyalásokon terjesztett elő. A terv 15 éves konzultációs időszakot tartalmazott a Krím-félsziget státuszáról. Oroszország 2014-ben. Peszkov szerint lehetetlen megvitatni a Krím státuszát, mivel az „Oroszország része, és az orosz alkotmány kizárta, hogy bárki mással megvitassák bármely orosz régió sorsát”.

13:15 – Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője válaszolt egyes oroszok felszólítására, hogy harcoljanak Ukrajnában a végsőkig, és kijelentette, hogy Ukrajnában „nem lesz Sztálingrádnak”.

12:40 – Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának legfrissebb adatai szerint 4,01 millió ember menekült el Ukrajnából, mióta Oroszország megkezdte a háborút. Közülük több mint 2,3 millióan érkeztek Lengyelországba.

11:55 – Az SBU  újabb lehallgatott beszélgetést közölt az orosz megszálló katona és felesége között. Az orosz agresszor a feleségével folytatott telefonbeszélgetésében azzal dicsekedett, hogy egy ukrán házból „kozmetikumokat, márkás tornacipőket és jó minőségű pólókat” lopott el neki, a megszálló felesége laptopot és sportruhát kért.

10:35 – Az orosz erők az elmúlt 24 órában 180 rakétatámadás érte Harkov megyét Grad rakétavető rendszerekkel, továbbá tüzérséggel és aknavetőkkel is lötték a régiót, célba véve lakóépületeket és a polgári infrastruktúrát.

09:25 – Mariupol: A humanitárius katasztrófával küzdő városban még mindig több mint 160 ezer civil van. 26 busz várja, hogy megkezdjék az emberek elszállítását a területről, de az orosz erők nem engedélyezik a biztonságos átjutást.

08:40 – Ukrajna elveszíti kohászati ​​kapacitásának 30%-át a háború miatt. „A mariupoli üzemek adják Ukrajna acéltermelésének több mint egyharmadát. Vagyis Ukrajna ma kohászati ​​kapacitásának mintegy 30-40%-át veszítette el” – mondta.

08:30 – Németország vészhelyzeti tervet indított arra az esetre, ha az oroszországi gázszállítás leállna.

07:55 – Több robbanást is hallottak Kijevben. Légitámadási szirénák léptek fel március 30-án kora reggel országszerte több megyében, köztük Kijevben, Zsitomirban, Harkovban, Dnyiproban és Poltava megyében.

07:15 – Nagy-Britannia az ENSZ-ben kijelentette, hogy kész Ukrajna biztonságának garanciája lenni.

06:00 – „Ukrajna nem kéri, hogy magyar katonák jöjjenek és helyettünk harcoljanak!” Ezt nem kértük, és nem is kérjük, jelentette ki kedden Budapesten Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete.

05:00 – Emmanuel Macron francia elnök telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin Oroszországi Föderáció elnökével, szóba került a Mariupolból való kitelepítés kérdése is. Az Elysée Központ közleménye szerint „jelenleg még nem teremtették meg a feltételeket annak a humanitárius hadműveletnek a megkezdéséhez, amely a következő napokban az orosz hadsereg által ostromlott ukrán Mariupol város lakóinak nyújt segítséget” – Közölte Macron elnök a Le figaronak adott interjújában.

04:40 – Max Strelnyk, az iziumi városi tanács helyettese a CNN-nek azt mondta, hogy az északkeleti város március 14. óta nem kapott élelmiszert, vizet vagy gyógyszert, ezzel arányosan a humanitárius helyzet a városban napról napra romlik.

03:45 – USA: Oroszország globális élelmiszerválságot hoz létre, és 94 élelmiszert szállító hajót akadályoz meg abban, hogy elhagyja az ukrán kikötőket. 

03:20 – ENSZ: 3,9 millió ember menekült el Ukrajnából azóta, hogy Oroszország teljes körű inváziót indított. Több mint 2,3 millióan hagyták el Ukrajnát Lengyelországba.

01:30 – John Kirby, a Pentagon sajtótitkára kijelentette, hogy a Kijevből kivonuló orosz erők kis száma „közel sem éri el a Kijev ellen felállított orosz erők többségét”, és az orosz légicsapások is folytatódnak. Joe Biden amerikai elnök egy tájékoztatón azt mondta, hogy az Egyesült Államok az orosz hadsereg tetteire fog támaszkodni, nem a szavaikra.

00:05 – „Az ukránok nem naivak”, látjuk a béketárgyalások kockázatát. Volodimir Zelenszkij elnök nem bízik Oroszország egyetlen ígéretében sem. „Természetesen látjuk az összes kockázatot. Természetesen nincs okunk megbízni az ellenünk háborúzó ország képviselőinek szavaiban” – mondta Zelenszkij.

Azerbajdzsán kihasználja Putyin ukrajnai kudarcát

Az orosz hadügyminisztérium tiltakozott amiatt, hogy azeri katonák megsértették a tűzszünetet Hegyi Karabah tartományban , ahol az oroszok garantálják a békét Azerbajdzsán és Örményország között.

Putyin orosz elnökkel többször is beszélt telefonon a hétvégén Örményország miniszterelnöke. Nikol Pasinjan kormányfő amiatt panaszkodott, hogy azeri katonák megöltek három örmény harcost a Hegyi Karabah tartományban. 2020 novemberében kötött tűzszünetet Azerbajdzsán és Örményország, amely egyaránt magáénak tekinti a vegyes lakosságú tartományt. Az oroszok garantálják a tűzszünetet, de az ukrajnai háború miatt csökkentették csapataik létszámát a térségben.

Azerbajdzsán török drónokkal támad

Az orosz hadügyminisztérium felrójja az azeri hadseregnek, hogy Bayraktar török drónokkal intézett támadást örmény területek ellen. A török drónokat olyan helyről lőtték ki, mely orosz ellenőrzés alatt áll- írja helyszíni beszámolójában  a francia közszolgálati RFI tudósítója. A Bayraktar drónok döntötték el a legutóbbi azeri-örmény háborút Azerbajdzsán javára a Hegyi Karabah tartományban. Ezeket a Bayraktar drónokat Törökország Ukrajnába is szállította. Sőt Erdogan elnök egyezményt kötött Ukrajnával még a háború előtt arról, hogy ezeket, az orosz harckocsik ellen nagyon hatékony drónokat Ukrajnában is gyártják majd. A háború miatt erre nem került sor.

Azerbajdzsán azt válaszolta az orosz hadügyminisztérium panaszaira, hogy ők örmény akciót hiúsítottak meg a kérdéses területen. Azerbajdzsán mögött ott áll Törökország és az Egyesült Államok míg Örményország Putyin támogatására számíthat.

A feszültség Azerbajdzsán és Örményország között egyre növekszik – írja a Kaukázusból az RFI tudósítója.

Lehallgatóberendezést találtak a Polgármesteri Hivatalban

Elképesztő és nagyon szomorú ügy miatt kell most a nyilvánossághoz fordulnom. Pár nappal ezelőtt a polgármesteri titkárságon az általános helyettesem irodájában az egyik plafonon lévő ledes spotlámpában a képen látható megfigyelő és lehallgató berendezést (kamerát és mikrofont) találtuk –  írja Csőzik László Érd polgármestere Facebook bejegyzésében.

Természetesen feljelentést tettem a rendőrségen. Ami első blikkre megállapítható: a kémkamera vette a szobában zajló eseményeket. Ami drámaibb: a kamera pont az asztalon lévő számítógép felett volt, tehát akár a begépelt jelszavakat is venni tudta.
Facebook
Remélem, a nyomozás kideríti, ki és miért szerelte fel, kinek továbbította a jeleket.
Borzalmasan szomorú ez az eset, mert 33 évvel a rendszerváltást követően ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. De hogy őszinte legyek, az elmúlt évek megfigyelési botrányai – különösen a Pegasus-szoftver bevetése – után engem már semmi nem lep meg – írja a polgármester.

Karinthy Frigyes: Az ötödik kerék

Modern Andersen-mese

Az Ötödik Kerék nem volt valami különös vagy rendellenes dolog – legalább ő nem tartotta magát annak. És nem volt Elvont Fogalom, rögeszme egy lángész agyában, különös hajlandóság a nyárspolgár szemében.

Az Ötödik Kerék nem hasonlat volt, kedves gyermekek, nem metafora, amit az iskolában tanultok. Jelképes Beszéd és Átvitt Értelem.

Az Ötödik Kerék valódi, kézzelfogható, rendes kerék volt, olyan, mint a többi négy, szőröstül-bőröstül, sőt gumistul és csövestül olyan volt, nem különbözött semmit keréktársaitól, ugyanabban a gyárban látta meg a napvilágot – még csak felfújva sem volt jobban vagy kevésbé, mint a többiek.

Azazhogy…

Azazhogy, éppen ez az, hogy jobban fel volt fújva.

Csakhogy ezt a felfújást, illetve felfújva levést – ezt viszont már átvitt értelemben kell érteni, nem rendes, köznapi értelemben.

Az Ötödik Kerék ugyanis se alakjánál, se anyagánál, se lényegénél fogva nem különbözött a többitől – de igenis különbözött a helyzeténél fogva.

A többi négy a kocsi két tengelyére volt felszerelve, kétoldalt. A többi négy, mikor a benzin kigyulladt, és szólt a tülök, már tudta, mi a teendő – forogni és forogni, lihegni és erőlködni és rohanni és száguldani, árkon-bokron át, sártengerben éles kavicson keresztül, nem törődve tulajdon épségével, hosszú órákon át, pihenés nélkül, nyomasztó megterhelés alatt – ó, nem volt jó dolga a Négy Keréknek, elhihetitek, nem adta nekik a sors a boldog, védett helyzetet, mint távoli rokonaiknak, a finom, kecses kis órakerekeknek például, amikre úgy vigyáznak, üveg alatt tartják őket.

De az Ötödik Kerék, bár mondom, édes testvére volt a többinek, mindebből semmit sem tapasztalt.

Az Ötödik Kerék a kocsi hátuljára volt odaakasztva, érzékeny és finnyás gumibőrének még csak egy milliméterjét se érte soha az utca pora-sara – az Ötödik Keréknek soha még egy fél métert nem kellett gurulni, az Ötödik Kerék ott lógott, és leereszkedő fölénnyel tűrte, hogy sétáltassák és cipeljék.

Mert az Ötödik Kerék, a maga felfuvalkodott ostobaságában, hogy stílszerűen fejezzem ki magam, mellre szívta és saját érdemének tulajdonította a kivételes helyzetét.

Természetesnek találta, hogy vele így bánnak.

Úgy érezte, hogy ő már gyermekkorában különbözött testvéreitől – hogy ő más, mint a többi kerék, ő úrnak született, és a többiek arra, hogy őt kiszolgálják és dolgozzanak, csak hogy ő boldogan és kényelmesen élhessen.

Meg volt győződve róla, hogy az egész kocsi tulajdonképpen az ő sétáltatását szolgálja.

Hogyne, hiszen mindenki fáradt és dolgozott a kocsin, elöl a sofőr, motor, alul a kerekek, oldalt az ajtók – csak ő terpeszkedett és pöffeszkedett dologtalanul élvezve a rohanó tájékot, friss levegőt, duzzadó egészséget. A kocsiba néha furcsa, négyküllőjű kerekek szálltak be, amiket Embernek neveztek, ezek is siettek és erőlködtek és szaladgáltak, hol föl, hol le – meg volt győződve róla, hogy ezek is az ő alattvalói, hogy tevékenységük célja és értelme a kocsi körül kimerül abban, hogy a kocsit, az ő kocsiját, jó karban tartsák, és gondoskodjanak az ő kényelméről.

És bizonyos atyai, leereszkedő jóindulatot érzett mindezekkel szemben, lélekben megveregette a vállukat, amiért ilyen derék és hűséges szolgái az ő rendkívüli, isten kegyelméből alkotott egyéniségének.

Egy éjszaka az Ötödik Kerék édesdeden aludt éppen, beszívta a rétek jó szagú illatát.

Arra riadt fel, hogy valami csattan és zörren és zökken – a kocsi szaladt még egy darabig, aztán furcsán, bicegve csúszott néhány métert, majd megállt.

Villanylámpa került elő – a kocsi belsejéből sietve kászolódott elő két Emberkerék, a sofőr is leszállt.

Félálomban figyelt, mi történik.

Az egyik tengelykerékkel lehetett baj. Akörül foglalatoskodtak. Az egyik csavart és forgatott valamit – a másik lassan emelni kezdte a kocsi hátulját.

S néhány perc múlva leemelték azt a kereket, és letették, közvetlenül alatta, a nedves fűre.

A sápadt holdfényben megdöbbentő látvány tárult eléje.

A szegény, agyondolgozott kerék holtan feküdt a fűben – sápadt gumija ezüstösen csillogott. Egyik oldalán hatalmas lék tátongott, a léken keresztül már alig pihegve szivárgott vére és lelke: a levegő.

Egy pillanatra hideg futott végig a hátán, borzalom és részvét. Aztán magához tért. Jó, jó, gondolta, nagyon sajnálom szegényt, de azért mégis illetlenség, hogy engem emiatt felkeltenek, igazán csendesebben is csinálhatták volna, cseréljék ki, vagy tolják nélküle a kocsit, és gyerünk.

De egészen más történt.

Az egyik Emberkerék hozzálépett. És az Ötödik Kerék méltatlankodva és csodálkozva tátotta ki egyetlen szemét: az Emberkerék szentségtörő kézzel hozzá mert nyúlni, sőt alaposan megfogta, átnyalábolta, valamit csavart rajta, aztán szó nélkül leemelte a helyéről.

Csaknem elájult a meglepetéstől és felháborodástól. De nem volt sok ideje bámulni.

A következő percben durván odalökték a kiszenvedett kerék helyére. Valamit csavartak, csak annyit érzett még, hogy hozzáragadt a tengelyhez, aztán a kocsi hátulját leeresztették, és finnyás, előkelő bőre egyenesen belepottyant az alatta szivárgó agyagos pocsolyába.

Kiáltani akart, ellenkezni – de nem jött hang a torkára.

A tülök tülkök, benzin robbant, tengely csikorgott, aztán csak azt érezte, hogy valami elkapja, és rángatni és lökdösni és dühösen hajszolni és korbácsolni kezdi, iszonyú fájdalom nyilallt át egész testén, és lihegve, félig ájultan, sivító hangot hallatva elszorult torkából, rohanni és forogni és száguldani kezdett a bűzös pocsolyákon, éles kavicsokon át, rettenetes teherrel a nyakán, mely odanyomta, beszorította, belepréselte a föld porába.

És néhány perc alatt megtudta és megtanulta a Keréktörvény egyetlen, végzetes tételét: hol fönt, hol lent, hol fönt, hol lent, ahogy a Lét titokzatos Kormányzójának, a Tengelynek tetszik.

A HÁBORÚ 34. NAPJA – (Folyamatosan frissítjük)

“Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.

 

18:35 – Semmi jele annak, hogy Oroszország komolyan gondolja a béketárgyalásokat Ukrajnával. „Van, amit Oroszország mond, és van, amit Oroszország tesz. Mi az utóbbira koncentrálunk” – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy sajtótájékoztatón a CNN által idézve.

18:05 – Boris Johnson brit miniszterelnök a magas rangú miniszterek március 29-i találkozóján kijelentette, hogy a Putyinra nehezedő nyomást fokozni kell további gazdasági intézkedésekkel és katonai segítségnyújtással, hogy Oroszország teljesen irányt változtasson.

17:00 – A NATO meghívta Ukrajnát az április 6-7-re tervezett csúcstalálkozójára. A csúcstalálkozóra Brüsszelben kerül sor. További meghívott nem tagországok Grúzia, Finnország, Svédország, Ausztrália, Új-Zéland, Japán és a Koreai Köztársaság.

15:30 – Az ukrán és orosz delegáció isztambuli megbeszélésein a felek megvitatták az ukrajnai nemzetközi biztonsági garanciákról szóló megállapodást, a tűzszünetet és az ukrajnai humanitárius kérdések megoldását. 

15:25 – Legalább 7 ember meghalt egy orosz támadásban Mikolajivban. Találat érte és lerombolták Mikolajiv regionális államigazgatási épületét. Hét embert találtak holtan a romok alatt, 22 másik pedig megsérült.

14:55 – Szergej Sojgu március 29-én kijelentette, hogy Moszkva most már kulcsfontosságú célkitűzésére összpontosíthat, mivel a háború első szakaszának fő feladatai befejeződtek, és az orosz erők „jelentősen csökkentették” az ukrán hadsereg harci erejét.

13:25 – Az ukrán-orosz tárgyalások legutóbbi törökországi fordulóját követően Moszkva bejelentette, hogy csökkenti a támadást északon, ahol Ukrajna fővárosa található – írja a New York Times. A bejelentésre akkor került sor, amikor az ukrán erők továbbra is sikeresen visszaszorítják az orosz csapatokat Kijev környékére.

11:45 – A fogságba esett Azov zászlóalj harcosa, Alekszej Szmikov VILE-nek nevezte a civileket emberi pajzsként használó Azov-taktikát, és elnézést kért az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekért. Az orosz katonák jelenleg Mariupolt fésülik át, mert többen megszöktek az Azov-harcosoktól, akiknek többségét élve fogták el.

11:10 – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta Moszkvát, hogy „megijedt” azoktól az újságíróktól, akik „az igazat mondják”, miután a Kreml  megakadályozta, hogy az oroszok lássák az ukrajnai háborúról adott interjúját.

11:00 – Március 28-án lejárt az orosz légitársaságoknak a több mint 400 lízingelt repülőgép visszaküldésének határideje közel 10 milliárd dollár értékben. Az orosz légitársaságok figyelmen kívül hagyták a szankciókat, és feltartóztatták a külföldi repülőgépeket – erről a Vedomosztyi című orosz lap számolt be.

10:30 – Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes bejelentette, hogy kedden három humanitárius folyosón létesíteneknek a civil lakosokat kimenekíteni ostromlott városokból. A legfontosabb, hogy az egyik biztonsági folyosót Mariupolban próbálják meg kialakítani. A városban még 160 ezer civil rekedt mindenféle energiaszolgáltatás nélkül. 

10:00 – Az ukrán és orosz delegáció március 28-án este érkezett Isztambulba, és 29-én megkezdődött a háború befejezéséről szóló tárgyalások következő fordulója. Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök fegyverszünetre szólított fel.

Suspline

09:00 – Március 29-én 06 órakor eloltották a lucki olajraktár tüzet, amelyet orosz csapatok rakétacsapása okozott. Másfél naprig küzdöttek a tűzoltók a lángokkal.

08:00 – Az orosz megszállók lefilmezték a Mariupol Drámai Színházat, amelyet leromboltak, és legalább 300 civilt megöltek. „Az orosz propaganda közzétett egy videót a Drámaszínházunkból. Ahol a szó szoros értelmében a civilek holttestén sétálva Mariupol az „azovi főhadiszállás közepén történt robbanásról” mesél. Meglepő, hogy a halottaknak nincs egyenruhájuk, sisakjuk vagy golyóálló mellényük” – áll a közleményben.

07:30 – A Kreml szóvivője kijelentette, hogy Moszkva csak akkor használ atomfegyvert, ha Oroszország léte veszélybe kerül. Az ukrán háborúnak ehhez semmi köze. 

06:40 – Az ukrán delegáció hétfő este érkezett Isztambulba, hogy Oroszországgal tárgyaljon. A megbeszélések kedden 10 órakor kezdődnek az isztambuli Dolmabahçe palotában. Korábban Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök azt mondta, hogy az isztambuli tárgyalások előtt megbeszélést folytat Ukrajna és Oroszország delegációjával.

elentős katonai veszteségek miatt Oroszország Wagner zsoldosokat küld Ukrajnába.

04:40 – Az amerikai szenátus orosz eszközök felhasználását javasolja Ukrajna megsegítésére.

03:15 – Az orosz erőket 40-60 km-re visszaszorították Krivij Rihtől. A Krivij Rih Regionális Állami Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az ukrán hadsereg megállította az oroszok előrenyomulását, és kiszorította az oroszokat Herszon megye felé.

02:30 – Biden: Nem kérek bocsánatot. Az amerikai elnök arra a legutóbbi lengyelországi beszédében tett megjegyzésére utalva, hogy Putyin „nem maradhat hatalmon”, azt mondja, hogy ezt erkölcsi felháborodás vezérelte, és nem fogja visszavonni a nyilatkozatot.

01:00 – Vlagyimir Putyin orosz elnöknek lehetnek tervei Ukrajna „megsemmisítésére”, de Ukrajnának megvan a maga terve – mondta Dmitrij Kuleba külügyminiszter a televízióban.

00:05 – Oroszország továbbra is több ezer katonát küld az ukrajnai hadszínterekre, és igyekszik ellentámadást intézni az ukrán katonák állásai ellen. Az Oroszország által eddig felhalmozott források lehetővé teszik, hogy a Nyugat szankciói ellenére is finanszírozzák az Ukrajna elleni aktív agressziót.

23:55 – Több mint 400 vállalat hagyta el Oroszországot, de nem mindegyik hagyta abba az üzletet. (Frissítve)

23:40 – Az EBRD bezárja irodáit Oroszországban és Fehéroroszországban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK