Izraelben a hatalomra került kemény jobboldali vallási koalíció a polgári szabadságjogokat támadja belföldön, és megbízhatatlan partnerré válik külföldön. Vezetője felelőtlenül veszélyezteti országa nyugati támogatását. Erről jelent meg terjedelmes cikk a Guardian hasábjain.
Samir Aslan azt tette, amit bármelyik apa tenne. Amikor a múlt héten izraeli katonák betörtek az otthonába a Qalandiya menekülttáborban, hogy letartóztassák fiát, ő sietett megvédeni őt. A 41 éves palesztint agyonlőtték. Halálát alig vették észre, olyan gyakoriak az ilyen esetek. Tavaly a jelentések szerint 224 palesztint öltek meg a megszállt Ciszjordániában, amely szinte naponta szenvedett katonai rajtaütésektől. 2023 még rosszabb lesz.
A fő ok egy új ultranacionalista, keményjobboldali vallási koalíciós kormány Jeruzsálemben, amely rasszista, arabellenes minisztereket foglal magában, akik elhatározták, hogy az összes palesztin területet annektálják. Mégis, Izrael nyugati szövetségesei erre a riasztó, destabilizáló fejleményre adott válasza furcsa módon elnémult. Néhányan burkolt figyelmeztetést adtak ki, de egyik sem vetett ki olyan szankciókat vagy bojkottokat, mint a múltban más országok politikai szélsőségesei ellen.
Miért nem szállnak szembe vele a nyugati szövetségesek?
A koalíció kifogásolható tervei egy szélesebb körű, kényelmetlen kérdést vetnek fel az Egyesült Államok és Európa számára, túlmutatva a katonai megszállás túlságosan is ismert visszaélésein és büntetlenségén. Röviden:
tekinthető-e Izrael továbbra is megbízható, törvénytisztelő szövetségesnek, aki a nyugati demokráciákkal közös értékeket és normákat vall?
A kritikus szempontok szerint Izrael Benjamin Netanjahu miniszterelnök uralma alatt önfenntartó vezetést jelent. Megakadályozza a palesztin konfliktus kétállami megoldását, és megveti az ENSZ-t és a nemzetközi jogot. Nem hajlandó támogatni az Oroszországgal szembeni szankciókat Ukrajnával kapcsolatban. Felháborítja a 2015-ös iráni nukleáris megállapodást, miközben háborúval fenyeget. Kémprogramokat és fegyvereket ad el olyan tekintélyelvű rezsimeknek, amelyek visszaélnek az emberi jogokkal.
Ami még ennél is rosszabb, Netanjahu bigott bandája aktívan aláássa Izrael demokratikus intézményeit és polgári jogait, például a békés tiltakozást és az LMBTQ-jogokat. Sok izraeli, zsidó és arab egyaránt szenvedélyesen ellenzi a kormányt. A vezető politikusok „polgárháborúra” figyelmeztetnek. A diplomaták és a tábornokok lázadnak. De a vakmerő, opportunista Netanjahut ez nem érdekli.
Az Izraellel szembeni, más országoktól eltérő bánásmód hagyományos követelményei így hangzanak: Izrael a Közel-Kelet egyetlen valódi demokráciája – támogatni kell. Ellenséges rezsimek veszik körül, amelyek a megsemmisítésére törekszenek – meg kell védeni.
A holokausztra emlékezve Európa és Amerika örök adóssággal tartozik a zsidó népnek – ezt tiszteletben kell tartani.
Ez a rögzült gondolkodás tájékoztat, de nem mentesít a szélsőjobboldali buzgókkal szembeni vonakodástól. Bezalel Smotrich pénzügyminiszter, a Vallási Cionista Párt vezetője, aki a teljes megszállt Ciszjordánia annektálását szorgalmazza, most a települések építéséért felel. Egyik első cselekedete az volt, hogy lefoglalt 40 millió dollárt a Palesztin Hatóság pénzéből.
Itamar Ben-Gvir, a Zsidó Hatalom párt társvezetője, akit korábban rasszizmusra való felbujtás miatt ítéltek el, az új nemzetbiztonsági miniszter. Kezdetben elrendelte az izraeli kormányellenes tüntetések rendőri fellépését, betiltotta a palesztin zászlókat, és szándékosan provokatív látogatást tett Jeruzsálem legérzékenyebb szent helyén.
Netanjahu koalíciója gyorsan igyekszik megszelídíteni az igazságszolgáltatást – ugyanazt az igazságszolgáltatási rendszert, amely állítólagos korrupció miatt vádat emel ellene. Eközben a kritika kockázatossá válik. Zvika Fogel, a Jewish Power képviselője a múlt héten „haza elleni hazaárulással” vádolta meg Yair Lapid és Benny Gantz ellenzéki vezetőket. Nem csoda, hogy Isaac Herzog elnök úgy érezte, hogy nyugalomra kell hívnia.
Joe Biden amerikai elnök, Izrael erős szövetségese, a demokratikus értékek védelmét tekinti a kor meghatározó globális harcának. Netanjahu és a demokráciaromboló Donald Trump szoros kapcsolata, a brazil „csodálatos” puccsisták, Jair Bolsonaro lelkes támogatása, valamint az orosz Vlagyimir Putyinnal és a magyar Orbán Viktorral való kapcsolata miatt Biden bizonyára értetlenül áll, hogy a hat ciklusú miniszterelnök valójában ki mellett áll. A progresszív amerikai zsidó vezetőknek hasonló aggodalmaik vannak.
Szégyenletesen alázatos megközelítést folytatnak az uniós országok – és Nagy-Britannia is.
Biden Antony Blinken külügyminisztert küldi Jeruzsálembe, hogy vizsgálja meg, mi történik, Netanjahu pedig a jövő hónapban Washingtonba érkezik. Ez érdekes lesz. Ennek ellenére az Egyesült Államok eddig elkerülte a nyílt kritikát. Szégyenletesen alázatos megközelítést folytatnak az uniós országok – és Nagy-Britannia is. A múlt héten Izraelbe látogatva Lord Ahmad külügyminiszter könnyelműen kijelentette, hogy a kétoldalú kapcsolatok „új magasságokra” jutottak.
Az az elképzelés, hogy Izraelt ellenséges rezsimek ostromolják, egykor igaz volt, de már nem. Sokszor bebizonyosodott, hogy tud vigyázni magára. Az Egyesült Arab Emirátusokkal, Bahreinnel és Marokkóval kötött úgynevezett Ábrahám-megállapodások megerősítették az arab világgal való együttélés, ha nem barátság irányába mutató kialakult tendenciát. Netanjahu reméli, hogy legközelebb a szaúdiak jelentkeznek be. A hajdani gyűlölködő Izrael-ellenes ogrék – Egyiptomban, Irakban, Szíriában, Szudánban és Líbiában – így vagy úgy, mindegyiket legyőzték.
A nagy kivétel Irán, amely továbbra is hevesen ellenséges. Előbb-utóbb Netanjahu ismét azzal fenyeget majd, hogy megtámadja Teherán nukleáris létesítményeit. Az Iránnal vívott háború bár utálják a rezsimet Európnak és az Egyesült Államoknak ez továbbra is ellentétes érdekeikkel. Sikeresen visszafogták Netanjahut – egészen mostanáig.
Hasonlóképpen, az intifáda-szerű robbanást Ciszjordániában – amelyet a miniszterek az illegális telepek rendszeresítése vagy a Palesztin Hatóság összeomlására tett kísérlete váltana ki -, a Nyugat elkerülhető katasztrófának tekintené. Ennek ellenére a jelek szerint robbanás közeleg, amit a közelmúltbeli erőszak és a gázai Iszlám Dzsihádhoz köthető palesztin fegyveres csoportok felemelkedése is bizonyít.
Abbász szövetségesei attól tartanak, hogy az új izraeli kormány meg akarja semmisíteni a Palesztin Hatóságot.
Netanjahu és gyűlöletkeltő cimborái azáltal, hogy veszélyeztetik Izrael állam nyugati köztámogatását, aláássák demokráciáját és összezavarják szövetségeseit, saját országuk legrosszabb ellenségének mutatják magukat.
Miközben megosztanak és uralkodnak, a szakadék a nyugat felé kiszélesedik – Izrael pedig gyengül.
Milyen ironikus az 1948 óta ontott „vér és könnyek” után – hogy egy volt, bátor béketeremtő miniszterelnököt, Jichak Rabint idézzük –, ha a végső, végzetes csapást belülről sújtják. Ne feledje, Rabint később meggyilkolták. A gyilkosa? Egy fanatikus jobboldali zsidó ultranacionalista.
