Fodor Gábor felháborította a Klubrádió hallgatóit. Azt javasolta ugyanis az Indexen megjelent több írásában, hogy az ellenzék a kormánnyal együtt álljon ki Brüsszelben azért, hogy a Bizottság ne tartsa vissza, hanem folyósítsa az országnak a támogatásokat.
Tegye félre a kormánnyal szembeni kifogásait, mert ez nemzeti ügy, az ország súlyos gazdasági helyzetében elengedhetetlenül szükség van ezekre a juttatásokra. Bolgár Györgynek azt is elmondta, hogy szerinte az ellenzék azt kérhetné cserében a kormánytól, hogy kétharmados ügyekben se döntsön ellenzéki egyetértés nélkül. Arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltáskor is konszenzusra tudott jutni az ellenzék az egykori kommunistákkal, félretéve azt, hogy milyen súlyos bűnöket követtek el korábban.
Ne gondoljuk, hogy amit Fodor fölvet, az feltétlenül badarság. Tudnunk kell: Orbánnak, a Fidesznek sok százezres, sőt milliós támogatottsága van a magyar társadalomban, feltétlen bizalmat élvez abban a választói körben. Igaz, hogy nagy mértékben megkönnyítené az ország súlyos gondjainak megoldását, ha egyes stratégiai kérdésekben konszenzus alakulhatna ki kormány és ellenzéke között. Magam is azt gondolom, hogy eljön még az az idő, amikor lesznek tárgyalások a Fidesz és az ellenzék között ahhoz hasonlóan, ahogy 1989-ben az MSZMP és az ellenzék között voltak.
Ez akkor is így van, ha Fodor írásaiban és nyilatkozatban alaptalanul állítja, hogy Magyarországon ma demokrácia van, és arra hivatkozik, hogy ha az önkormányzati választásokon egyes helyeken, így Budapesten is le lehetett győzni a Fideszt, nem zárható ki, hogy ez országgyűlési választáson is lehetséges.
Ez szerintem hibás helyzetértékelés, hiszen a Fidesznek megvannak az eszközei arra, hogy mindenképpen megtartsa az országos főhatalmat, és él is ezekkel az eszközökkel.
Márpedig a főhatalom birtokában felszámolta a modern demokrácia legfontosabb intézményeit, a hatalommegosztást, az alapvető szabadságjogokat. A demokrácia helyreállítása azonban nem képzelhető el anélkül, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy 1989-ben az új magyar demokrácia megteremtéséhez szükség volt az akkori kormány és ellenzéke közötti megegyezésre, ismét megegyezzen egymással Orbán és az ellenzék.
Ugyanakkor Fodor súlyosan téved, amikor azt gondolja, hogy eljött, itt van a megegyezés ideje.
Hogy miért, annak megértésében sokat segít, hogy maga Fodor a rendszerváltás időszakának megegyezését állítja elénk példaként. Vajon miért volt akkor lehetséges az ilyen megegyezés, mégpedig nemcsak nálunk, Magyarországon, de már előttünk Lengyelországban is, és azt követően Csehszlovákiában, az NDK-ban és Bulgáriában is. Mi volt azonban az előfeltétele ezeknek a megegyezéseknek, illetve a megegyezéshez vezető kerekasztal-tárgyalásoknak? Elsőként Lengyelországban vált világossá, hogy a kommunista hatalom alapjaiban megingott. A lengyel kommunista hatalom 1981-ben a szükségállapot bevezetésével, a Szolidaritás elleni represszióval próbálta utoljára konszolidálni magát, de az évtized második felére egyértelműen kiderült, hogy a próbálkozás kudarcot vallott. Gorbacsov közölte a lengyel kommunistákkal: szovjet segítségre a társadalmi ellenállással szemben nem számíthatnak. Ugyanezt közölte 1989 őszén az NDK vezetőivel is, és ebből a többi szocialista ország vezetői is levonhatták a következtetést: a Brezsnyev-doktrína halott. Így vált az egész KGST-térséget sújtó gazdasági válság az egyes országokban politikai válsággá. Ezért kényszerültek tárgyalni az ellenzékkel a kommunista vezetők előbb Lengyelországban, majd a többi országban, így Magyarországon is.
Ma gyökeresen más a magyarországi helyzet. Fodor az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozik, és az ország valóban nehéz gazdasági helyzetben van.
Szó sincs azonban arról, hogy a gazdasági nehézségek átmennének politikai válságba.
Éppen ellenkezőleg, az orbáni hatalom stabilabb, mint korábban bármikor. Azért is, mert nincs komolyan számba vehető ellenzéke, de nemcsak azért.
A Szovjetunión és Jugoszlávián kívüli kommunista rendszerek stabilitása a szovjet „ernyőre” épült. Emlékezetes: az MSZMP vezetői a hetvenes-nyolcvanas években mindig elmondták, hogy amiről nem lehet vitatkozni, az a Szovjetunióhoz való viszony és a párt vezető szerepe. Amikor a szovjet „ernyő” a nyolcvanas évek második felében bezárult, a stabilitásnak vége lett. Orbán önkényuralma ezzel szemben nem külső védőernyőnek köszönheti a stabilitását, hanem a választásokon újra meg újra megszerzett megerősítésnek, melyet két választás között is alátámasztanak a közvéleménykutatások. Amíg ez fennáll, addig a gazdasági helyzettől függetlenül a rendszer nem inog meg. Akkor viszont a rendszer urait semmi sem kényszeríti arra, hogy bármilyen engedményt tegyenek az ellenzéknek. A Fidesz nem azt akarja, hogy az ellenzék támogassa Brüsszelben, hanem azt, hogy ne támogassa, és ezért folyamatosan támadhassa. És
az ellenzéknek sincs miért megegyezést keresni az Orbán-kormánnyal.
Ma ez a helyzet. Ezért súlyos tévedés, amit Fodor ír, illetve mond.
Az ellenzék, elsősorban az SZDSZ és az akkori Fidesz álláspontja 1989-ben az volt, hogy az MSZMP-vel csak a békés átmenet szabályairól: az alkotmánytól, a választási, a gyülekezési, az egyesülési és a párttörvényről szabad tárgyalni és megegyezni. Ezért is szakadtak meg a gazdasági átalakulásról kezdett tárgyalások. Azokról majd a demokratikusan megválasztott új parlamentnek illetve kormánynak kell döntenie, mondták, és igazuk volt. Fodor javaslata ezzel az akkori álláspontunkkal fordul szembe: nem a demokrácia helyreállításának szabályairól, hanem egy külpolitikai és gazdaságpolitikai kérdésről szeretne egyetértést a kormánnyal. Ma ilyen megegyezés nem tud létrejönni.
Én Fodorral szemben nem gondolom, hogy demokrácia lenne Magyarországon, szerintem önkényuralom van. Ilyen helyzetben az ellenzéknek az a dolga, hogy ezt követői számára világossá, egyértelművé tegye, hiszen csak így mozgósíthatja őket arra, hogy részt vegyenek az önkényuralom megdöntésében.
