Mint az igencsak emlékezetes, a FIDESZ a múlt év márciusában azzal emelte több, mint duplájára addig elért szavazatelőnyét, hogy azt mondta, az ellenzék háborúba sodorna minket. A „mondta” rendkívül visszafogott kifejezés annak jellemzésére, mekkora lármát csapott a banda fizetett és hívő szájmenőivel. A temetőkben nem járt ugyan körbe hangszórós kocsi, de csak kevés híja volt.
A NER érvelés egyszerű: Márki-Zay a kampány során kijelentette, küldene katonát Ukrajnába, egyértelmű hát, hogy fiainkat vágóhídra szánja, az országot meg belesodorná a háborúba. Azt a propaganda gondosan kihagyta, hogy a jelölt feltételt szabott: ha a NATO kéri tőle, akkor! Nem pedig csak úgy.
Kétségtelen, hogy ha a NATO katonák küldését kéri, azt jelenti, a NATO hadban áll.
Ilyen esetben mindegy, ki a miniszterelnök, mindenképpen küldené a katonákat (Orbán éppúgy, mint Márki-Zay), különben országostul rögtön kirúgnák a szervezetből szerződésszegés miatt.
Azt pedig még Orbán is tudja, sok jó abból nem sülne ki, ha nem egy NATO és EU tag ország képviselőjeként utazna Moszkvába gázártárgyalásra, hanem mint pimf miniszterelnök, ugyanis az orosz stílus eléggé kellemetlen. Csak addig vagyunk fontosak nekik, amíg NATO és EU tagként belső zavart keltve segítjük őket, anélkül Orbán csak egy Lukasenka light, vagy tán még annyi sem, mert Putyinék nem tudnak használni minket semmire. Nem is beszélünk oroszul.
Nagy szerencséje miniszterelnökúrnak, hogy a NATO nem állt hadban, és ma sem áll, így bátran harsoghatta hónapszám, ő aztán nem küld katonát! Nem is kérte tőle senki. A többi látszatintézkedését, például hogy
„hazánkon át nem szállíthatnak fegyvert Ukrajnának”,
inkább hagyjuk.
A jól megkomponált hazugság úgy ment át a köztudatba, ahogy magától értetődőn zöld a fű és kék az ég. A NER sajtó teljes erővel terjesztette (MTVA inkluzíve, ahol évi 130 milliárdért nyomatják), a függetlenek viszont eltartott kisujjal figyelték, ahogy Márki-Zay rohangál mindenfelé, és kétségbeesetten kiáltozza, de hát ő nem is! Függetlenék nem cáfoltak semmit, legfeljebb ismertették az eseményeket, hogy ha valakihez nem jutott volna el információként az ellenzék vérgőzös mivolta, az is értesüljön róla (kösz). A nép közben fejcsóválva nézte, ahogy Márki-Zay „tagadni próbálja a nyilvánvalót”. Nem is hittek neki, hiszen „katonákat küldene!”.
A választás eredménye ettől kezdve egyértelmű volt.
Jellemző miniszterelnökúrra, hogyha valamiben egyszer megkapaszkodott, sokáig képes lógni rajta. Ma is ott buzgólkodik a békén, hiába akarják sötét erők háborúba kényszeríteni. Hogy kik azok a sötét erők, egyelőre rejtély, hacsak az ukránok morgását (dühét) nem tekintjük annak, akik azt szeretnék, hogy Magyarország szavakban is támogassa őket. A morgás értehető, mivel Oroszország minden keze ügyébe került hadigéppel támad, és olyankor nincs érzéke a célpontként használtaknak sem a finom pávatánchoz, sem az orbáni kettősbeszédhez („igen, az oroszok, de az ukránok is ám, igen, mindet megszavaztam, de azt javaslom, mindet töröljük el, igen, a Nyugat nincs háborúban Oroszországgal, de azért mégis”, és így tovább, és így tovább). Az ukránok ehelyett elvárják a mellettük történő konkrét és egyértelmű kiállást. A magyar kormánytól is.
Azt ugyan várhatják. Olyan úgyse lesz.
A világ demokratikus része szintén békét szeretne, de nem mindenáron. Aki ezt követeli, az belenyugszik, hogy Oroszország az elrabolt területeket megtarthassa, és ezzel megadja az esélyt a jövő minden agresszorának, hogy elindítsa csapatait, mivel azok úgy gondolhatják, a demokratikus országok a területrablást nem fogják megakadályozni. Oroszország már bemutatta annak példáját, hogyha úgy látja, nincs ellenállás (amint a Krím annektálásakor úgy is látta), tovább fog lépni, például Donyeck és Luhanszk annektálása érdekében, mert arra következtet, gond nélkül teheti. És ha azokat is megszerezte, az ismételt továbblépés magától értetődő, ahogy néhányan az orosz vezetésből beszéltek erről párszor.
Az agresszori mohóságot illetően: mikor Chamberlain a Hitlerrel való tárgyalás után kijelentette, hogy Csehszlovákia feldarabolása és a Szudétavidék Németországnak való átengedése árán meghozta a békét, Churchill azt mondta neki a Parlamentben:
„Ön választhatott a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta, és meg fogja kapni a háborút.”
Igaza lett. Ezért nagy hiba az azonnali béke követelése, mert az Oroszország jelenlegi területnyereségét fagyasztaná be, mégpedig anélkül, hogy garanciát kapna a világ arra, az agresszor nem folytatja gyilkos terjeszkedését. Siker esetén ugyanis folytatni szokta, mint az köztudott. Az ellenzék is a fenti elvet vallja, mert józan ítélőképesség esetén mást nem is tehet.
Orbánt viszont a ráció nem nagyon zavarja, ő aztán rendíthetetlen békepárti tűzön-vízen át.
Mint derék népének elmondotta volt, „…ütnek, vernek, rúgnak, harapnak, minden eszközt bevetnek, hogy belerángassanak minket a háborúba.” Minden eszköz alatt nyilván a demokrácia hiánya meg az alapítványok közbeszerzés mentessége (= közpénzkiáramoltató képesség) miatt visszatartott EU pénzeket érti. Az eljárásokat, noha az EU már számtalanszor megindokolta, fura módon nem tartja jogosnak, viszont ha figyelünk rá, világos lesz a kép:
„Mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk hazánkat az európai hullámverésben”.
Aha. Hát, ha csak úgy nem…
A primitív, követhető észjárású Németország Orbán szerint már belesodródott a háborúba, de sokak meglepetésére pont úgy néz ki, mint aki nem sodródott bele. Mi is pont úgy nézünk ki, ám ez nem a német típusú vakvéletlennek, hanem kizárólag miniszterelnökúrnak köszönhető, mert ő, míg ott lesz a vártán, nem enged a sodródásnak semmiképp!
Azért ez bátor dolog.
Ennyire hülyének nézni minket…
