A divat sokrétű valami. Jelen van az emberi lét minden szegletében, és a racionalitástól független, indok nélküli szabályokból áll. Az indokolt szabályokat másképp hívják (pl. KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól vagy 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről), azokat általában kötelező betartani, míg a divatszabályokat nem kötelező, de számolnunk kell a többi ember lenéző pillantásával, ha megszegjük őket. Természetesen nem mindegyikével, de a többséggel igen, mert, mint tudjuk, a divat az divat. Nincs mese.
A fent említett „minden szeglet” egyike a politika. Itt is vannak ötletek, elképzelések, melyeket egy rejtélyes szél felkap hirtelen, és akkor az erre hivatott szakemberek (újságírók, politológusok, valamiket elemzők, celebek, potentátok, egyéb nagy gondolkodók) átveszik, sőt terjeszteni kezdik. Magától értetődőn a média segítségével, amely a divatirányzatoknak mindig helyet ad, mégpedig szimpla megélhetési okból, tehát ha valakinek nem tetszene, akkor is nézze el neki. Valamiből ugyanis élni kell.
A magyarországi divatirányzatok természetesen helyspecifikusak, ugyanakkor élesen megkülönböztetendők a nem kevés közpénzből fizetett FIDESZ propagandától (MTVA: 130 mrd/év, Rogán féle minisztérium: 45 mrd/év, egyéb NER lapok sokmilliárdos állami hirdetései). Bár ez a propaganda (lásd háborúpárti, dollárbaloldal, nemzetáruló, gyurcsányfióka, brüsszeli áskálódók, stb.) sokkal többször hallható és olvasható, azaz sokkal divatosabbnak látszik, mint maga a nagybetűs Divat, ez nem az elfogadás és terjesztés jele, hanem a korlátlan mennyiségű pénz hatalma. Hogy az emberek végül elhiszik és belenyugszanak? Hát igen. Ebből megállapítható, hogy létezik a saját pénzünkből ránk oktrojált szemlélet is (sőt sokaknál az a meghatározó), de jelen írás tárgya más. Az erőszakmentes változat.
A politikai divat néhány példája:
-
„Ezekkel nem lehet Orbán ellen nyerni.”
Rendkívül sokan ragozzák immár évek óta az ellenzéki holdudvar oldalon. Divatozása nem a véletlen műve, mivel a ragozók azt szeretnék, hogy Orbán tűnjön el végre, de azért megvan a véleményük az ellenzékről is. Hogy miért mondják meg írják, akik ezt a divatot követik? Először is amiatt, hogy az ellenzék sem tetszik nekik, másodszor amiatt, hogy tényleg nem nyer, ami a divatkövetők értelmezése szerint mintegy igazolja, hogy rossz, ebből pedig egyenesen következik, hogy kell egy jobb.
Az irányzattal két probléma van. Az egyik az, hogy ha ezekkel nem, akkor melyikkel? Másik ugyanis nincs. Nem hogy jobb nincs, de semmilyen sem. Többen próbálták ugyan létrehozni, például az LMP, a Momentum, és még sok apró meg cseprő pártocska, igazán nem mondható, hogy a választóközönség ne tudott volna kedvére csemegézni a nagy mennyiségű kínálatból, de a helyzet mégis az, hogy ezek a pártok nem vitték sokra, új ellenzéknek így teljesen alkalmatlanok. Lehet persze még újabbakkal próbálkozni, aztán meg még azoknál is újabbakkal, de sok értelme nincs.
A másik gond, hogy az ellenzéket ledegradáló szöveg ismételgetésével sokat ártanak a tényleges, avagy létező ellenzéknek, mert arra bíztatják a bizonytalanokat, hogy „ezekre” ne szavazzon, helyette maradjon otthon, vagy üljön ki a partra és várja ő is a nagy hajót, amelyik majd az igazi ellenzéket hozza. Egyszervalamikor. Ülnek már ott régóta páran, néhány embernek még biztos van helye.
A fentiek alapján megállapítható, hogy ez a divatirányzat Orbán leváltásának esélyét a rossz irányba mozdítja el, a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak tehát nem javallt a követése. Még ha divat akkorse! – kiabáljuk páran, de sajnos nem úgy néz ki, hogy abbahagyják.
-
„Gyurcsánnyal nem lehet nyerni.”
Az előbbihez hasonló divatirány. Arról szól, hogy a feltalálója szerint ő meglelte a vereségek okát, és ehhez sokan csatlakoznak lelkesen, mondván, úgyis rühellem a Gyurcsányt, milyen remek ötlet Orbánnal együtt őt is kiakolbólítani! Ebből következően az ilyen vélemények száma sem kevés, így a közhírré tételek száma pláne.
A legfőbb baj ennél a divatirányzatnál is az, hogy már volt ilyen. Schiffer úr például sokat ingadozott, hogy melyiket utálja jobban (mára kiderült, hogy természetesen Gyurcsányt), mindenesetre megpróbálta FIDESZ ellenzéknek lenni nélküle. Sajnos az LMP nem tudott tarolni igazán, az emberek nemhogy nem erőltették meg magukat a tömeges jelentkezéssel, de még a kezdeti lendület is apró darabokra tört. Volt aztán még Botka, aki közvetlenül az MSZP-t gyurcsánytalanította, de kiderült, hogy ezzel a párt népszerűsége nem nő, hanem csökken, így aztán elváltak útjaik. Márki-Zay is hiába próbálkozott a háttérbe szorításával, a közvéleménykutatók által mért, az előválasztáskor döntetlenre álló Összefogás ÷ FIDESZ meccset (az Összefogás akkor még Márki-Zay nélkül, de Gyurcsánnyal állt döntetlenre!) sikerült a miniszterelnök-jelöltnek a választásig nagy bukásra leküzdenie. A Momentum már csak felhőátfutás az égen, a DK tényszerűen a legerősebb ellenzéki párt.
A fentiek alapján az előbbi megállapítás itt is érvényes: ezen irányzat Orbán leváltásának esélyét szintén a rossz irányba mozdítja el, tehát a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak nem jó taktika. Mással divatozzanak!
Ennek a felszólításunknak sincs nagy hatása, pont úgy, mint az előbbinek.
-
„A Parlament nem demokratikus, az ellenzék képviselői ne vegyék föl mandátumukat, ne legitimálják a mostani kormányzatot, inkább a Parlamenten kívül politizáljanak.”
Ez a szintén nagysikerű, sokak által támogatott, azaz divatos elképzelés abból fakad, hogy a nép jó része úgy hiszi, a politikusok mind gazdag arisztokraták, akik hobbiból politizálnak, másrészt hogy az utcasarkon való ágálás nagyobb hatású, mint egy parlamenti felszólalás. A harmadik érv az szokott lenni, hogy a dacos be nem járástól majd a FIDESZ és/vagy az EU úgy megretten, hogy az ellenzék számára pozitív lépésekre kényszerül.
A problémák az irányzattal: első ránézésre látszik, hogy a politikusok közt egyetlen arisztokrata sincs. Gazdagok ugyan vannak, de kilencvennyolc százalékban a regnáló oldalon, azaz az ellenzéki pártok tagjai döntő részben abból élnek, hogy ők politikusok (vigyázat! A politizálás munka! Ne higgyen senki az ellenkezőjét hajtogatóknak), és ha az ellenzék nem járna be, a Parlament házmester ura, illetve a Parlament ura, a házmester azonnal intézkedne, így az összes renitensnek felkopna az álla. Hogy ilyen esetben a pártpénzeket sem kapnák meg a pártok, az csak természetes.
Az is kijelenthető, hogy az utcasarok tudósítókkal és kamerákkal való ellátottság szempontjából erősen elmarad a Parlamenttől, azaz jóval kevesebb emberhez jut el az mondanivaló, ha az ellenzék a kültéren szónokol, ahol a kamerák nem rájuk, hanem a két-három fős hallgatóságra vannak fókuszálva, hogy az esti tévéhíradóban legyen min gúnyolódni.
A harmadik „érv” akkora ostobaság, hogy jobb, ha azzal nem foglalkozunk.
Egyértelmű tehát, hogy ha az ellenzék hívei jót akarnak, ilyesmire nem bíztatják egyik megválasztott képviselőjüket sem.
-
Elegáns, értelmiségi kívülállás (Én? Ezekkel? Ezek bármelyikével? Ugyan, kérlek! Csak nem képzeled!).
Ez az attitűd minden választáson egyértelműen azon pártnak kedvez, amelynek több a vakhitűje, mint akár az összes többinek. Nekik elég az érzelem, a hazugság, meg a trükkös félinformáció, a magyarázatra és eligazításra váró bizonytalanok viszont a fenti értelmiségi divat okán cserben lettek hagyva, pedig mindig ők döntik el a választásokat.
A költő írta még hajdanán: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani.”, de sajnos ő már nem teheti meg, az erre képes társaság jó része meg dezertál. Persze, elegánsan, de a hatása az Orbán leváltást tekintve határozottan negatív.
A Fidesz boszorkánykonyha őrülten sikeres főzete. Emiatt tehet meg Orbán mindent és bármit, kutya baja sem lesz a népszerűségének, miközben értelmiségi tömegek csodálkoznak bamba bámulással rajta, hogy a kétségbeejtően pocsék és mégis nagyon hosszú kormányzás ellenére nem Orbán, hanem az ellenzék népszerűtlen, hiteltelen, és minden választást kétharmaddal bukik el.
A független sajtóban ugyan megírnak minden rosszat Orbánról (van belőle dögivel), viszont a hatása nulla, hiszen, mint azt a divatot ismerő nép tudja, a másik sem lenne jobb. Fel kéne őket világosítani, de sajnos annak a megírása, hogy az ellenzék miben és miért lenne jobb, derék értelmiségünknek valahogy nem megy. Lásd előző pont.
Tessék mondani, Magyarországot egyre jobban féltő „leváltópártiaknak” valami hasznos divat nincsen véletlenül?
