Featured

A leghalványabb információ sincs arról, hogy ha a magyar médiát fideszes és nemfideszes részre bontva vizsgáljuk, akkor az előbbiben dolgozó sajtómunkások, meghívott riportalanyok, vendégszerzők, FIDESZ holdudvarba tartozók és egyéb ottlihegők közül pontosan hányan voltak azok, akik legalább egyszer a nyilvánosság előtt, azaz a médiában közölve véleményüket bármelyik (ismétlem: bármelyik) FIDESZ húzáson fanyalogtak volna.

A „fanyalog” magyar ige, jelentése a magyar nyelv értelmező szótára szerint:

„Nemtetszését, kedvetlenségét, kényeskedve nyilvánítja”.

Persze, ha nem is tudjuk, tisztában lehetünk vele, hogy az ilyen renitensek megszámlálásához legfeljebb egy kéz szükségeltetik. Ha ugyan egyáltalán.

Arrafelé meg, mindenfelől sugárzik a hit. Van glória. Van fegyelem. És persze van az a pénz.

Csak az MTVA 130 milliárd, a mi adónkból, természetesen, mert az nem is kerülhetne jobb helyre, mint a pártmédiummá degradált, a FIDESZ újbóli kétharmadáért maximális erőbedobással robotoló, „köztévé”-nek csúfolt konglomerátumhoz. Ehhez hozzájön a Rogán féle Miniszterelnöki Iroda, amely évi 44 milliárdért „kommunikál” a polgárokkal, és van még néhány állami vállalat, melyek a baráti lapokban bőkezűen reklámoznak, hogy a baráti lapok ne felejtsék el, hogy mi a feladat. A fentieket összegezve közel 200 milliárd HUF fordítódik FIDESZ pártpropagandára. Kétszázmilliárd. Közpénz. Évente.

Ebbe láthatóan mindenki belenyugodott. A médiában csak az ellenzékhez érkező pár milliárd forintnyi magánadomány cincálása folyik (MZP, Karácsony), a fentebb leírt, 200 milliárd közpénzről viszont igen nagy a csönd, éspedig nem csak a lakájsajtóban, hanem mindenütt. Akkora, hogy a két méteres hóval borított nagy orosz tajga bármelyik téli éjszakája, a Twisted Sisters koncert hozzá képest – pedig az olvasók számára érdekes és az ellenzéknek sokat segítő húzás lenne -, sok lapban meg sok írásban szembe állítani a 200 milliárdnyi közpénzt a néhány milliárd magánpénzzel, amelyről (tökmindegy mikor jött, kitől, és milyen pénznemben) senki nem tartozik beszámolni. Senkinek.

Kéne ilyen okos írásokból vagy nyolcvan-száz. Minden nemfideszes lapban többször is. De nincs. Semennyi sincs. Mondhatni egy se.

A nemfideszes médiában se pénz, se hit, se fegyelem, nagy a liberális összevisszaság, így aztán szerzőinek permanens fanyalgása magától értetődik. A két propagandarendszer méretét és működését összehasonlítva egyértelmű, hogy akármit barmol el Orbán, valamint akármennyire, az ellenzék népszerűsége pont úgy nem nő, ahogy a FIDESZ-é sem csökken emiatt. Az ország választópolgárainak döntő része elkönyvelte, hogy a másik sem lenne jobb, ezért a FIDESZ-re szavaz, a maradék meg el se megy. Szerintük nincs mit tenni, mert nem is lehet, de nem is kell, sőt nem is szabad, mert

 „A másik sem lenne jobb”

csodamondatból következően ez a mostani a lehetséges világok legjobbika, ahogy azt hajdan Pangloss mester megállapította volt. Minden változtatás csak rontana rajta. Punktum.

Néhányunk szerint ez nem igaz. Nagyon nem, sőt rettenetesen nem. Szerintünk ordas hazugság, hogy a másik nem lenne jobb. Ugyanakkor azt is látható, hogy nem csak az ellenzék süllyed minden szempontból egyre lejjebb, hanem az egész ország teljes lakosságával együtt (kivéve a Hatvanpusztán és környékén élők), még a mezei fideszhívőknek is elemi érdeke az országra nézve rendkívül káros egyszemélyi vezető leváltása (a permanensen gazdagodóknak persze nem).

A leváltási lehetőség vizsgálatához az alábbiakból lehet és kell kiindulni:

• másik ellenzéke az országnak nincs, és nem is lesz. Aki tehát le akarná Orbánt váltani, csak a maiakkal teheti meg. Aki másra vár, az a jelenlegi helyzetbe belenyugodott, azaz Orbán szekerét tolja.
• Az ellenzék sok-sok minőségi problémája ellenére minden téren messze jobb lenne, mint a mostani egyszemélyes rémálom, ezért nem számít, hogy kinek mi nem tetszik bennük, mert a győzelmük segítése ellen nincs racionális érv. A nemtetszések kinyilvánítását (fanyalgás) az új kormány megalakulásáig fel kell függeszteni. Aki nem teszi, ha akarja, ha nem, Orbánnak segít. A kormányváltásra a legveszélyesebb a fölényes, mindenkit lenéző értelmiségi az „Egyformák ezek” attitűddel, mert az nem csak képtelen észrevenni, mit beszél, de még terjeszti is.
• Az nem kérdés, hogy a polgárháború esélye nulla, valamint az sem, hogy az EU meg a NATO nem fog tankokat küldeni, tehát az ország számára rendkívül hátrányossá vált egyszemélyi vezető eltávolítása csak és kizárólag valamelyik választáson történhet. Akik abban reménykednek, hogy majd kitör az elemi felháborodás, és elsöpri Orbánt, azoknak fogalmuk sincsen mi az a „forradalmi helyzet”, amely szükséges a robbanáshoz. Végeláthatatlan messzeségben vagyunk tőle. A Stockholm szindróma, melyet az életösztön diktál, mindennel megalkuvóvá teszi az embert, ha van mit veszteni, és bizony van ám, mert a „A proletárok (dolgozók) csak láncaikat veszthetik” helyzetet a technika és a társadalmak fejlődése révén régen túlhaladtuk. Marxon ma már mindenki csak mosolyogna az EU-ban.
• Az ellenzéki győzelemhez 3,1 millió ellenzéki szavazó kell, mert Orbánék legjobb esetben 3 millió szavazót tudhatnak maguk mögött (fideszesek + az ellenzék ellen hergelt bizonytalanok).

Ebből ellenzéki összefogás esetén 1,4 millió eleve adott (őket nem kell győzködni, mert mindig az ellenzék általuk preferált pártjára szavaznak, ha pedig Összefogás van, akkor arra).

A 2,7 millió hithű fideszessel nincs értelme foglalkozni (ők mindig a FIDESZ-re szavaznak).

A győzelemhez tehát a bizonytalanok egy részének megnyerése szükséges, akik négyévente eldöntik a választásokat. Tőlük kell 1,7 millió szavazat. Ha az ellenzékről terjesztett hazugságokat a kampány során sikerül megfelelően cáfolni, 1,5 millió is elég.

• Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok az agitációhoz önmagukban nagyon kevesek, mert a kormányalakításukhoz a bizonytalan szavazók meggyőzése szükséges, és azt maguk a pártok nem tudják végrehajtani, ugyanis a bizonytalanok nem hisznek nekik. Oka a gyanakvó emberi természet, amely biztos benne, hogy ha őt egy párt próbálná agitálni, az hazabeszél. Azaz hazudik. Aki ezt bizonytalan választói viselkedést nem érti meg, és az agitációs munkát a fotelban üldögélve továbbra is csak az ellenzéktől várja, azzal nem lehet mit kezdeni. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy eggyel megint kevesebben vagyunk.

Az agitációban tehát mások kell játsszák a főszerepet. A pártok a feltétlenül(!) szükséges összefogás után a közös programot adják agitációhoz, amelyből kiviláglik, hogy miért rossz, ahogy a most regnálók csinálják, ehelyett ők hogyan csinálnák, és hogy az miért lenne jobb.

• Abszolút biztos, hogy a jelenlegi kormánypártok félelmetes fölényben lévő médiaserege ott feketíti majd be az ellenzéket ahol csak bírja, és ha nem elég a feketítő muníció, rengeteget fog hazudni is. Ezeket a vádakat, akár igazak, akár nem, szigorúan tilos válasz nélkül hagyni! Az ellenzéki pártok által mindegyikre közösen kidolgozott, konkrét és kemény válaszokat folyamatosan terjeszteni kell, minél több írásban és nyilatkozatban. Egyszer nem elég, mivel a regnálók is sokszor fogják ismételni ezeket.
• Nem vitás, hogy a fentebb leírt agitációhoz a kis, pártos ellenzéki médiumok munkája, még ha éjt nappallá téve dolgoznak is, nagyon kevés. A NER média aránya (MTVA inkluzíve) kb. 70%, az ellenzéki média kb. 5 %, a maradék 25 %-ot képviselik az ún. független lapok (Népszava, 444.hu, ÉS, telex, 24.hu, stb.), melyek folyamatos és céltudatos agitációja elengedhetetlen Orbán leváltásához. Amennyiben az ellenzék nem tudja őket megnyerni a küzdelemhez (azaz a fenti médiumokat nem érdekli, hogy ki van hatalmon, maradnak továbbra is kívülállók, akik mindent bírálnak, ami nem tetszik nekik, aztán részükről annyi), akkor a leváltás tényleg reménytelen. Persze aki eleve föladja a meggyőzésüket, és maga is reménytelenséget sugároz, mondván, a nagy függetlenek úgysem fognak segíteni, arra is megvan a jelzőm, de inkább nem írom le. Ezek a szerencsétlenek sokat tudnak rontani az ellenzék amúgy sem rózsás helyzetén.
• További fontos feladat hárul az egész országban mindenütt a helyi ellenzékiekre (akár hivatásos aktivisták, akár egyszerű szavazók), akik a pártok által összeállított és az ellenzéki PLUSZ a független lapok által sokszor megírt programokat figyelik, olvassák, terjesztik, a hazugságokat cáfolják, és elmagyarázzák a megnyerhető bizonytalanoknak, hogy az ellenzék miért és hogyan lenne jobb, valamint hogy az ellenzékről terjesztett vádak miért hamisak és hazugok. Ez minden ellenzéki szavazót érint, mindenki munkája fontos, mert a cél csak akkor érhető el. A meggyőzéshez a muníciót a pártok és értelmiségi holdudvaruk adja a programpontok, a magyarázatok és az ellenzéket ért vádak visszautasításainak kidolgozásával, melyeket a nagy független lapok az olvasókhoz közvetítenek. Az önkétes aktivisták nem várnak arra hogy Dobrev vagy más ellenzéki politikus évenként egyszer odamenjen, és tartson egy 25 fős nagygyűlést, hanem folyamatos agitációval igyekeznek megnyerni a köröttük található bizonytalanokat (szomszéd, rokon, ismerős, stb.). A fideszeseket hanyagolják, az ő meggyőzésük úgyis lehetetlen.

Mint az a több mint egy évtized során végképp bebizonyosodott, Orbán kritizálása nem vezet sehova, mivel „A másik sem lenne jobb”, azaz Orbán bármi (bármi!) rosszat megtehet anélkül, hogy csökkenne a népszerűsége vagy nőne az ellenzéké.

A fentebb leírt taktika (annak bizonyítása, hogy a másik igenis jobb lenne!) nélkül tehát az ellenzék nem győzhet.

A győzelemhez feltétlenül szükség van az összes összefogni képes pártra. A programalkotó és az ellenzéket ért vádakat cáfoló munkára, szükség van a holdudvar értelmiségének minden szellemi erővel való segítésére a program kidolgozásnál, valamint folyamatosan és sokszor ismertető munkájára (véleménycikkeket, publicisztikákat is beleértve). Nem feledkezhetnek meg az ország egész területén a helyi ellenzéki választók közös agitációs munkájára, meggyőzni a bizonytalanokat is a szavazásra. Ha ezen feltételek bármelyike hiányzik, a hatalmas anyagi és médiafölényben lévő Orbán ismét győzni fog.

Amennyiben valaki ezt akarja, kiszállhat.