Featured

„A globális nukleáris együttműködésen mindenki nyerne.”
– jelentette ki Szijjártó Péter a Közép- és Kelet-Európai
Atomenergia-ipari Kongresszuson.

Mikor ez elhangzott, a Kongresszus nem röhögött föl hangosan, amit egyszerűen nem tud az ember hová tenni, legföljebb arra gondolhat, hogy vagy szuahéli nyelven mondta, melyet a szinkrontolmácsok képtelenek voltak lefordítani, esetleg a részvevők önfegyelme fantasztikus.

Ahogyan az ismert, Magyarország a hatványozottan nemzetállamok egyike. A globális, globalista, globalizáció szavak nálunk leminősítésnek, arculcsapásnak, a megvetés hangjának számítanak, azaz az emberiség, vagy nagyobb szövetségek közös céljairól Orbán regnálása alatt szó sem eshet, kivéve, ha az a cél mindenben megegyezik az ún. „magyar érdekkel”, amely tulajdonképpen a miniszterelnök személyes akaratának egy kevésbé direkt, finomabb kifejezése. Mintha a „magyar érdek” nem is a vegytiszta önzés megnevezése lenne, holott az.

Most is pontosan erről van szó, tehát Szijjártónak azt kellett volna mondani, hogy:

„Orbán miniszterelnök úr személyes kívánsága az, hogy egyrészt a „globális együttműködés” címszó védernyője alatt a Roszatom anélkül fejezhesse be Paks II-t, hogy bárkinek joga volna akadályozni, neheztelni, szankciózni, pénzt visszatartani, rólunk, magyarokról (= fideszesekről) csúnyákat mondani, másrészt Franciaország az együttműködés keretében szállítson nekünk nukleáris fűtőanyagot, harmadrészt pedig a német kormány szó nélkül engedélyezze a Siemensnek, hogy az leszállítsa és beüzemelje Paks II. vezérlő és szabályozó rendszerét.”

Orbánnak mindezen energetikai lépésekre nagy szüksége van. Persze Magyarországnak is, de ha csak Magyarországnak lenne rá szüksége, Orbánnak meg nem, úgy járhatnánk, mint az EU pénzek esetében, azaz Orbán a saját győzelmi kényszerének hatására nem egyezkedne, hanem nekimenne mindenkinek, aki a közelébe kerül, mert ha emiatt visszatartják a támogatást, az nem számít neki. Az EU ingyenpénzek elmaradását ma még úgysem érzi a bőrén senki, legfeljebb majd az utódaink, akik a helyette felvett, magas kamatozású hiteleket sokáig fizetni fogják. Orbánt tehát személyesen nem érinti az ügy, viszont ha esténként kimaradna a villany, az erőteljesen rongálná a népszerűségét. Ezért van az, hogy utóbbi esetben a miniszterelnök és Magyarország érdekei egybeesnek, tehát a villannyal nem lesz gond soha.

Az Orbán kormány atomenergia melletti elköteleződése Gyurcsány hagyaték. A végső lökést az atomprogram elindításához a 2009 januári orosz-ukrán gázkonfliktus adta Gyurcsányéknak, mikor a Magyarországra érkező gázmennyiség drasztikusan lecsökkent. Rögtön ezután jelentette be az akkori kormány, hogy elindítja Paks II. előkészítését. A határozatban nem volt benne sem az, hogy közbeszerzés nélkül akar szerződni, sem az, hogy egyértelműen és kijelölésszerűen az oroszokkal fogjuk megépíttetni. A Gyurcsány kormány ennél tovább nem jutott, mert másfél hónap múlva már nem volt hatalmon, Bajnaiéknak meg abban az egy évben kisebb gondjuk is nagyobb lett annál, hogysem ezzel foglalkozzanak. Az új miniszterelnök csak annyit tett, hogy 2010 februárjában kijelentette, nemzeti ügy Paks bővítése. Gyurcsányhoz hasonlóan ő sem mondta, hogy orosz ügy is. A ruszkikról szó se volt.

A határozat utáni döntő esemény a 2009 novemberi Orbán–Putyin találkozó. Az akkor még ellenzékben lévő Orbán először találkozhatott Putyinnal, akivel nagyjából 15 perces informális beszélgetést folytatott. Máig rejtély, mi hangozhatott el, de Orbán Viktor és a Fidesz addig meghatározó oroszellenessége ettől kezdve eltűnt. Sőt: A Szentpétervárról való hazaérkezése után, 2009. november 25-én az MTV Ma Reggel című műsorában Orbán szinte odaígérte a paksi atomerőmű felújítását az oroszoknak, úgy fogalmazva, hogy „az egy orosz típusú erőmű”. Paks I. felújítási megbízását követte később a Paks II-ről szóló szerződés, melyet a két fél 2014 januárjában, titokban írt alá.

15 perc nagy idő – mint az köztudott.

Érdekes, hogy hasonló lefolyású volt  2015-ben a 3. metró szerelvényeinek tendere. A BKV az általa egyetlen érvényes ajánlattevőként számon tartott orosz Metrowagonmash-t jelölte meg győztesként. Az eredményhirdetésre erős árnyékot vet, hogy a kiírás pillanatától az a hír járta, hogy csak az orosz pályázó győzhet. A pályázaton eredetileg hét cég indult, a műszaki és gazdasági alkalmassági feltételeknek öt cég felelt meg. Közülük az M2 és az M4 vonalaira kocsikat szállító Alstom még a tárgyalásos szakasz előtt visszalépett, a Skoda és a CAF végül nem adott be ajánlatot, az észt Skinest Railt pedig az előírt műszaki feltételek nem teljesítése miatt kizárták. A cég ezt nem fogadta el, panasszal élt a brüsszeli bizottságnál, és jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. De mindhiába.

Így jár, aki nem tanul a nagyoktól (Alstom, Skoda, CAF).

Az „atom”-ról az átlagpolgár keveset tud. Nagy százalékban csak négy városnevet, úgymint Hirosima, Nagaszaki, Csernobil meg Fukusima. Persze azt is tudja, hogy Magyarországon is van egy négyblokkos atomerőmű (a világon üzemelő blokkok száma 400 fölötti), amely erőmű 47 éve megbízhatóan működik, a magyar áramtermelésnek folyamatosan a kb. 40 %-át adja függetlenül attól, hogy nyár van-e, vagy tél, nappal vagy éjszaka, süt a nap, vagy nem süt, mégpedig anélkül, hogy széndioxidot bocsátana a levegőbe, de ez nem tudatosul benne annyira. Azt nagy részük nem tudja, hogy a kifolyó, nyáron néha túl meleg hűtővíz egyszerű műszaki megoldással (nedves hűtőtorony) könnyen és olcsón a kívánt szintre hűthető, vagy hogy a nagy aktivitású hulladék Paks II. esetében (2400 MW) évi 2 m³, amelynek eltárolása akkora gondot nem jelent, azaz a szokásos zöld kifogások egyike sem olyan, ami ellehetetlenítené az üzemet. Maga az atomerőmű tehát nem gond, és amíg a hidrogén alapú energetika teret nem nyer, a klímaváltozás elleni legerősebb fegyverünk.

A problémát nálunk az okozta/okozza, hogy egyrészt Fukusima óta tovább szigorodtak az atomerőművekkel szemben támasztott általános követelmények, másrészt az orosz atomerőművek iránti igény az utóbbi évtizedekben erősen lecsökkent, és a Roszatomnál elfogytak azok a szakemberek, akik ismerik az új előírásokat, plusz kellő rutinjuk van a tervezésben és engedélyezésben, így aztán nagyon nehezen áll össze a Hivatal által elfogadható Roszatom dokumentáció. Erre rátesz egy lapáttal Putyin háborúja, ami újabb méretes pofon az amúgy is imbolygó projektnek. Mostanra megtanultuk: az atomerőmű jó dolog, de nem az oroszokkal kellett volna üzletelni. Sajnos elkéstünk vele. Aki azt mondja, 2030-ban elindul Paks II. első, 1200 MW-os blokkja, az az optimisták közé tartozik.

Számba kell hát venni, mi maradt. A napra és a szélre folyamatosan nem számíthatunk, elegendően nagy vízhozamú folyóink a kis esés miatt vízierőművek építésére nem igazán alkalmasak, az ország teljes területén felhasználható biomassza meg csak maximum 400 MW villamos teljesítményre képes, maradt tehát a gáz.

Negatív körülmény, hogy a jelenlegi áramtermelésünk még Magyarország ellátására sem elegendő, hát ha még beindulnak a nagy energiaigényű akkugyárak. Kénytelenek vagyunk hát nagy teljesítményű, gáztüzelésű erőműveket építeni (sum: 2600 MW), amelyhez elegendő mennyiségű földgáz kizárólag a Balkáni Áramlaton érkezhet, mégpedig 100%-ban Oroszországból. Próbálkozunk ugyan máshonnan is venni, de a gázvezetéki adottságok miatt az mind Oroszországon keresztül jön, hogy aztán a Fekete tenger alatti vezetéken, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül érkezzen meg a magyar hálózatba.

A fentiekből látható, sok mindenkivel kell jóba lennünk (esetleg még gazsulálni is nekik), hogy a magyar villamos energia termelés a megfelelő szinten tartható legyen. A helyzet persze megváltozik, ahogy Paks II. blokkjai üzembe lépnek, és elindul Paks I. blokkjainak további tíz évre való üzemidő meghosszabbítási projektje, de addig sajnos sok idő van hátra, ami alatt kötelező az oroszbarátság, törökbarátság, szankcióellenesség és a békepártiság (Bulgária nem számít, Szerbiával meg amúgy is jóban vagyunk… bár talán nem kellett volna őket legyőzni. Pláne Belgrádban. Ezért most izgulhatunk).

El lehet gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha az EU pénzek nagy részét gázfogyasztás csökkentő beavatkozásokra fordítjuk (házszigetelés, geotermikus energia, kondenzációs gázkazán, stb.), ha ösztönözzük a takarékosságot (nix rezsicsökkentés), és nem a nagy fogyasztókat, hanem a rászorulókat támogatjuk, ha inkább nyugati cégtől rendeljük meg Paks II. blokkjait, ha magunk fejlesztünk ipart az innováció nagymértékű támogatásával, nem pedig idehívjuk azokat a gyárakat, amelyeket más már nem fogad szívesen, mert sok energiát meg hűtővizet igényelnek, de azt mindenki tegye meg maga.

És ha az még mindig nem elég, vegye figyelembe, hogy Orbán 2034-ig tervez.

Többet nincs értelme mondani.