Featured

Putyin légvédelmi rendszert küld a Hezbollahnak

Az Izraellel szembenálló síita szervezet Libanonban állandó fenyegetést jelent a zsidó államnak annál is inkább, mert a Hezbollah mögött ott áll Irán, amely Izraelnek még a létét sem ismeri el.

Az izraeli légierő jelenleg is rendszeresen bombázza Szíria két legfontosabb repülőterét – Damaszkuszt és Aleppo, mert az iráni fegyverek ezeken keresztül érkeznek el a Hezbollah síita milíciához Libanonba.

Oroszország – Irán mellett – az Asszad rendszer legfőbb támogatója Szíriában. Az amerikai hírszerzés most úgy értesült, hogy Putyin elnök a Wagner hadseregen keresztül orosz légelhárító rendszert ígért a Hezbollah milíciának. Ennek a légelhárító rendszernek a szállítása hamarosan meg is történik – írja a Wall Street Journal magukat megnevezni nem kívánó titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.

Moszkva ezzel egyértelműen elkötelezné magát az Izraellel szembenálló erők mellett.

Sok kétség persze nem maradhat hiszen Putyin elnök meghívta a Hamász delegációját Moszkvába azt követően, hogy a palesztin terrorista szervezet brutális támadást hajtott végre Izrael ellen október hetedikén. Putyin ugyan nem fogadta a Hamász küldöttséget a hivatalos közlések szerint, de a palesztin delegáció hosszasan tárgyalt Bogdanovval, az orosz elnök közel-keleti tanácsadójával, és később bekapcsolódott a tárgyalásokba Irán külügyminisztere is. Oroszország és Irán együttműködése a szíriai polgárháború idején vált szorossá amikor mind Moszkva mind pedig Teherán Asszad elnököt támogatta fegyverrel is.

“Ha a Hezbollah támad, akkor ugyanúgy jár mint a Hamász”

Erre figyelmeztette a síita szervezetet Benjamin Netanjahu miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Tzachi Hanegbi közölte az izraeli sajtóval, hogy

“amennyiben a Hezbollah megtámadja Izraelt, akkor elpusztítjuk!”

A Hezbollah rendszeresen lő ki rakétákat Izraelre, és emiatt gyakoriak az izraeli válaszcsapások: a légierő bombázásokkal illetve rakéta támadásokkal próbálja meg likvidálni a Hezbollah rakétakilövő helyeit. Ezért fontos a Hezbollahnak az a légvédelmi rendszer, melyet Putyin elnök a Wagner hadseregen keresztül juttathat el neki. A Wagner hadsereg igen aktív Szíriában, ahol brutális módszereivel keltett feltűnést. Putyin számára a Wagner hadsereg kényelmes álcázást jelentett amíg Prigozsin fel nem lázadt ellene. A Wagner hadsereg ezt követően részben Fehéroroszországba távozott részben pedig beolvadt az orosz hadseregbe. Prigozsint és vezérkarát az orosz titkosszolgálat meggyilkolta felrobbantva azt a repülőgépet, melyen utaztak.

Hiába állt ki Orbán Izrael mellett, a magyar nácik antiszemitizmusa nem lankad

Ima a Szentföld békéért – így hirdette meg az istentiszteletet Hegedűs Lóránt református lelkész Budapesten a Szabadság téren a Hazatérés templomában. Az egykor igen befolyásos református püspök fia nemigen titkolja náci nézeteit, emiatt több vizsgálat is indult már ellene a református egyházban.

Most az istentiszteletre meghívta a palesztinok budapesti nagykövetét, aki el is ment az igehirdetésre. Hegedűs Lóránt lelkész már korábban létrehozott egy szervezetet, melynek ezt a nevet adta: Hazafias Magyarok Szövetsége vagyis rövidítve Hamasz. Hegedűs Lóránt nemcsak a palesztin nagykövetet hívta meg hanem Novák Elődöt is, aki a Mi Hazánk szélsőjobboldali párt alelnöke és parlamenti képviselője. Antiszemita megnyilvánulásai már annak idején a Jobbikban is feltűnést keltettek. Most is felszólalt, és természetesen arról a háborúról beszélt, melyet Izrael folytat a Hamász terror támadását követően a gázai övezetben. Novák Előd terrorista államnak titulálta Izraelt miközben fukarkodott a palesztin terror bírálatával. A palesztin nagykövet Horthy Miklós mellszobra előtt nyilatkozott a sajtónak: ”hazug propagandával” vádolta meg Izraelt, és felszólította a jelenlevőket, hogy

“ne higgyenek el mindent a sajtónak, amit a gázai háborúról közöl.”

A palesztin nagykövetség honlapja szerint: ”A jelenlevők megerősítették, hogy fellebbeznek az ellen a döntés ellen, hogy nem lehet palesztin zászlók alatt tüntetni Magyarországon Izrael ellen.”

Orbán Viktor miniszterelnök személyesen döntött úgy, hogy megtilt mindenfajta szimpátia tüntetést a Hamász mellett. Sok európai országban nagyszabású szimpátia tüntetések voltak a Hamász mellett. Orbán Viktor érvelése szerint:

”terrorista szervezet mellett nem lehet tüntetni Magyarországon!”

Eltűnnek a keresztények a gázai övezetből

14 ezren voltak a legutóbbi népszámlálás szerint, de a Haaretz értesülései szerint számuk immár ezerre csökkent, mert a Hamász teljes vallási terrort gyakorol. Mohamed próféta még toleranciát hirdetett a zsidók és a keresztények iránt mondván, hogy ők is a Biblia – a Könyv követői vagyis nem hitetlenek. A Hamász viszont a Muzulmán Testvériség nevű fanatikus szervezet örököse a gázai övezetben. Ez a szervezet csakis a szunnita muzulmánokat tekinti igazhitűeknek, ezért mindenki más hitetlennek számít. Ugyanezt a nézetet vallotta az Iszlám állam is, amely a keresztényeket és a síita muzulmánokat egyaránt üldözte Szíriában és Irakban.

A háború óta először megszólalt a nyilvánosság előtt Iszmail Hanije, a Hamász vezetője, aki Katarban él egy luxus villában, melyet a katari emír fizet. Katar a Hamász fő szponzora. Augusztus huszadikán a katari emír Budapesten járt, ahol Orbán Viktorral parolázott a magyar kereszténység legnagyobb ünnepén.

Mit üzent Hanije, a Hamász vezére abban a beszédben, melyet a Hamász televíziója és az iráni TV közvetített?

Harcra szólította föl a palesztin népet, és követelte, hogy Izrael állítsa le támadását a gázai övezet ellen, melyet azért indított meg, mert a Hamász október hetedikén terrorakciót hajtott végre a zsidó állam ellen: több mint ezer zsidót gyilkoltak meg példátlan brutalitással, és sok túszt ejtettek, akik jelenleg is a Hamász fogságában vannak – ha meg nem haltak.

Hanije követelte azt is, hogy az USA és más nyugati országok szüntessék meg Izrael támogatását.

Blinken külügyminiszter újra Izraelben

Az amerikai diplomácia vezetője immár harmadszor látogatott el Izraelbe, hogy megpróbálja rábeszélni Benjamin Netanjahu miniszterelnököt arra, hogy kímélje meg a gázai övezet polgári lakosságát. Jelenleg a gázai övezet 2,3 millió polgára a Hamász emberi pajzsa. Az ENSZ-ben nemrég szavazás volt egy tűzszüneti javaslatról a gázai övezetben. Ezt a tagállamok döntő többsége támogatta. Több uniós tagállam is volt közöttük például Franciaország. Sok más uniós tagállam tartózkodott például Németország. Csak nagyon kevesen álltak Izrael mellé: a zsidó államnak az az álláspontja, hogy joga van a válaszcsapásra a Hamász terror támadása után. Izrael álláspontját támogatta az Egyesült Államok és Magyarország.

Magyar lány az izraeli seregben háború idején

Kira Izraelben él, és ezért érettségi után bevonult a hadseregbe, ahol alig hathetes kiképzés után a háború kellős közepén találta magát. A Euronewsnak adott interjút, melyet a katonai cenzúra természetesen szigorúan ellenőrzött hiszen Izrael hosszú háborúra készül amióta a Hamász október hetedikén megtámadta.

“Augusztusban vonultam be az izraeli hadseregbe, ahol a nőknek két év, a férfiaknak három év a szolgálat. Engem a légierőhöz osztottak be, kiképzés után a vadászrepülők fegyverzetét fogom ellenőrizni felszállás előtt és leszállás után. A lányok választhatnak a fegyveres és nem fegyveres szolgálat között, én az utóbbit választottam, mert egyedüli gyerek vagyok és az édesanyámmal élek Izraelben. Az itt élők másképpen fogják fel azt, hogy háború van, igyekeznek megőrizni a jókedvüket és az optimizmusukat.”

Mi lesz a háború után?

“A legelső az lesz, hogy hazautazom Magyarországra. Meglátogatom a családomat, a barátaimat. Sok időt szeretnék eltölteni Magyarországon a katonáskodás után. Aztán pedig egyetemre akarok menni már itt Izraelben. A legszívesebben külkereskedelmet és marketinget tanulnék. A tanulás mellett dolgozni is szeretnék, és folytatnám a sportot. Nyolc éves korom óta lovagolok, a díjugratásban versenyzek, de természetesen a katonaság miatt ezt fel kellett függesztenem” – nyilatkozta Kira a Euronewsnak.

A sereg ultra ortodox telepeseket is toboroz

Ciszjordániában is igen feszült a helyzet, ezért az ultra ortodox telepeseket fegyveres szolgálatra képezi ki a hadsereg, hogy megvédhessék magukat egy esetleges támadás ellen. 2,5 millió palesztin és 700 ezer zsidó néz farkasszemet Ciszjordániában, ahol puskaporos a levegő a Hamász terrortámadása után. Az ultra ortodox telepesek gyakran fegyverrel kényszerítik földjük elhagyására a palesztin családokat – írja a hamburgi Der Spiegel.

Benjamin Netanjahu kormányában sok olyan miniszter van, aki elszántan támogatja az ultra ortodox telepeseket abban, hogy kiszorítsák a palesztinokat Ciszjordániából és megteremtsék Nagy Izraelt.

Nagy Izrael álma és a demográfia

A tavalyi népszámlálás szerint Nagy Izrael területén először számoltak össze több arabot mint zsidót: 7,6 illetve 7,4 millió a két közösség összlétszáma jelenleg, de a jövőben eltolódhatnak az arányok az arabok irányában hiszen a palesztin lakosság sokkal fiatalabb mint a zsidó.

Hogy akarják feloldani Nagy Izrael hívei ezt az ellentmondást? Egyrészt úgy, hogy az ultra ortodox telepesek fokozatosan kiszorítják a palesztinokat Ciszjordániából, ahol a zsidó anyák több gyereket szülnek mint az arabok. Ezzel párhuzamosan a felfegyverzett ultra ortodox telepesek erőszakkal kényszerítik a palesztinokat földjük elhagyására.

Mi lesz a gázai övezettel, ahol kizárólag arabok élnek hiszen amikor az izraeli hadsereg kivonult, akkor a kislétszámú zsidó közösség is követte őket.

A fanatikus ultra ortodox telepesek abban bíznak, hogy Benjamin Netanjahunak végül sikerül rávennie Biden elnököt arra, hogy Egyiptomot rákényszerítse a gázai menekültáradat befogadására.

Ez kettős előnnyel járna: az izraeli hadsereg a megmaradt népességet potenciális terroristának nyilváníthatná, és így a tisztogatás polgári áldozatainak a száma nem lenne túlságosan nagy. Miután hosszú háborúskodás után az izraeli hadsereg megtisztítaná a Hamásztól a gázai övezetet – akár többszázezer áldozat árán, akkor Ciszjordániához hasonlóan megjelenhetnének az ultra ortodox telepesek, akik sok gyermekükkel gyorsan népes zsidó közösséget hoznának létre.

A terv szépséghibája az, hogy sem Egyiptom sem az USA nem fogadja ezt el. Hivatalosan senki sem fogadta el az ultra ortodox telepesek terjeszkedését Ciszjordániában sem , de ez mégiscsak megtörtént- méghozzá Benjamin Netanjahu miniszterelnök aktív támogatásával. Jelenleg a létszámukat 700 ezerre becsülik. Számarányuk a zsidó közösségen belül gyorsan növekszik nemcsak a sok gyerek miatt hanem azért is, mert sokan közülük nem kötelezhetők katonai szolgálatra.

Netanjahunak mennie kell!

Ezt gondolják Washingtonban, és így vélekedik a baloldal Izraelben. Arra utalnak, hogy a Jom Kippur háborúba belebukott Golda Meir kormánya, de évekkel a háború után. Amíg a háború tart addig Netanjahu a miniszterelnök – ráadásul most már nemzeti egységkormány élén. Izrael miniszterelnöke hosszú háborút jósol.

Washingtonból hiába figyelmeztetik arra, hogy nem lehet megtisztítani a Hamásztól a gázai övezetet csak vállalhatatlanul sok polgári áldozattal.

Netanjahu és támogatói bevállalják ezt is. Mindez megnöveli az antiszemitizmust a világban? Akkor majd többen választják az aliját Európában és Amerikában – válaszolják Netanjahu hívei. Az izraeli miniszterelnök a nagy párizsi merényletsorozat idején azonnal a francia fővárosban termett, hogy arra buzdítsa Európa legnagyobb zsidó közösségét: válasszátok az aliját, Izrael megvéd titeket! A Hamász terrortámadása megcáfolta Benjamin Netanjahut, de a miniszterelnök előre menekül:

“amíg tart a háború, addig én vezetem Izraelt.”

Újabb USA szankciók az orosz agresszió folytatása miatt

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vezetett be több tucat ember, vállalat és szervezet ellen, akik támogatják Oroszországot az Ukrajna elleni agressziós háborúban.

A szankciók célja többek között az orosz energia- és nyersanyagszektor gyengítése – derül ki a washingtoni pénzügy- és külügyminisztérium közleményéből.

Azok ellen is irányulnak, akik részt vettek a korábbi szankciók megkerülésében.

A szankciólista új kiegészítései között szerepel a Novatek nagy orosz földgázipari vállalat LNG-projektjének üzemeltetője az orosz sarkvidéken, valamint a Rustitan bányászati ​​vállalat, amely a világ legnagyobb oroszországi titánérc-lelőhelyének fejlesztését célzó projektért felelős. Alekszandr Szaharov név is szerepel a listán: Ő a felelős az orosz Lancet drónok megépítéséért, amelyeket az utóbbi időben egyre gyakrabban használnak Ukrajnában.

A szankciók következtében az érintettek vagyonát az Egyesült Államokban zárolják. Az Egyesült Államok állampolgárainak vagy az Egyesült Államokban tartózkodó személyeknek tilos üzletet kötniük a szankcionált cégekkel, szervezetekkel és magánszemélyekkel. A nemzetközi üzletmenet is jelentősen megnehezíti a szankciók által érintetteket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „nagyon erősnek” üdvözölte az Oroszország elleni új amerikai szankciócsomagot. Az agresszor gazdaságának fontos területein most büntetőintézkedések vonatkoznak.

„A szankciók ereje a világ ereje”

– mondta Zelenszkij esti videoüzenetében Kijevből. Meg kell akadályozni, hogy Moszkva ki tudja kerülni a szankciókat – folytatta Zelenszkij. Oroszország, amely több mint 20 hónapja kezdte meg agressziós háborúját Ukrajna ellen, többször is hatástalannak minősítette a szankciókat.

Hajléktalanok – (a Budapest sorozatból)

A „hajléktalan” tulajdonképpen furcsa kifejezés. Azt jelenti, hogy XXI. század Európájában vannak még olyanok, akiknek nincs hol lakni.

Az persze nem tagadható, hogy egyrészt a bajt nagy százalékban önmaguk okozták, másrészt a közösség (állam) igyekszik segíteni azzal, hogy hajléktalan tömegszállásokat hoz létre, ahol ezek az emberek éjszakára meghúzhatják magukat (a lényeg a meghúzhatáson van, a szállás lakhelynek alkalmatlan, de még csak pihenőhelynek is az).

A hajléktalanság azzal jár, hogy az ember nem tud munkát vállalni, azaz véglegesen a társadalom peremére szorul, mert állandó bevétel nélkül csak valamilyen adományokból, azaz koldulásból tud egyáltalán megélni (ha ugyan). A hajléktalanok a társadalom legszerencsétlenebbjei.

A hajléktalanság döntően a városban található életforma, mert ott van egyáltalán lehetőség létfenntartásra, ezért a hajléktalanok a városok „színfoltjai”. Ilyen helyzetnek egy mai, viszonylag nagy tőkeerővel bíró közösségben elméletileg nem szabadna megtörténnie, mert nem csak a hajléktalanoknak rossz, hanem a város többi lakójának is. Aki pedig erőből akarja megoldani, hogy „ne legyenek hajléktalanok”, illetve nézzen ki úgy a város, mintha nem lennének, az a humanitást illetően nagyon csúnya képet fest magáról. Persze a jelenlegi vezetésnek a hajléktalanok kriminalizálása csak ujjgyakorlat, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy sikerült már kriminalizálni az oktatást a belügyhöz rendeléssel, az egészségügyet a belügyhöz rendeléssel, és ha így megy tovább a külügyön kívül minden a belügyhöz fog tartozni, mert minden szakág annyira lerohad, hogy már csak rendőri felügyelettel működik.

Mint olyan ember, aki állandó lakóhellyel bír, nem tudom, milyenek a hajléktalanszállások, csak azt tudom, hogy a hajléktalanok nem szeretnek oda bemenni (egymástól való lopás? Egyéb atrocitás? Szesztilalom?). Inkább alszanak az utcán, vállalva annak minden ódiumát. A karitatív szervezetek végeztek felméréseket, és ezeket a felméréseket, valamint a karitatív szervezetek tagjainak tanácsadását igénybe véve kellene elkezdeni gondolkodni a probléma megoldásán. Szerintem ugyanis szégyen, hogy itt Budapesten és ma, a XXI. században létezzen még az a meghatározás, hogy „hajléktalan”.

Úgy vélem, a hajléktalanok egy része visszahozható a társadalomba, de ennek elsőrendű feltétele, hogy otthonuk legyen, éspedig nem egy olyan szűk tömegszálláson (3 – 5 m2/fő), ahová este bemennek, reggel meg kizavarják őket, hogy aztán napközben „lakjanak” ott, ahol akarnak … illetve ahol tudnak.

Az emberek nagy részének van szerető családja, amelyik képes segíteni őket, ha bajba kerülnek, például befogadással, viszont ezeknek az embereknek nincsen segítségük, ráadásul a hajléktalanságukból következtetve, azaz hogy nekik kellett elhagyni az otthont, a legtöbbje valószínűleg gyámoltalan és/vagy a családjával rossz viszonyban lévő ember, akinek az utcán lakáson kívül elfogytak a lehetőségei.

Úgy gondolom, hogy Budapestet példának véve (valószínűleg a döntő részük itt él) lehetnek a fővárosban párezren. Mivel ez nem akkora szám, hogy kezelhetetlen legyen, érdemes elgondolkodni rajta, hogy lehetne részükre a tényleges lakhatást biztosítani.

A normál, állami vagy fővárosi tulajdonban lévő. egyedi lakások túl értékesek ahhoz, hogy azokat odaadják egy hajléktalannak, akinek a bevétele messze nem akkora, hogy fönn tudná tartani, ráadásul a hajléktalanok életvitele sem mindig olyan, hogy a ház többi lakója simán elfogadja a beköltöztetést. Valószínűleg még akkor se fogadja el, ha olyan. Ezért javasolható, hogy speciális házak épüljenek egy, de akár két személy (vannak köztük párok is) számára is alkalmas „hajléktalan lakásokkal”. Ha ezt szegregációnak minősíti valaki, azt vállalni kell.

Az ilyen lakásokból álló házak elosztva a külső kerületekben épülnének, de olyan helyen, ahonnan a városba való bejutás lehetséges. Egy lakás kb. 18 m2 alapterületű lenne vizesblokkal együtt, minimalista berendezéssel, természetesen fűthető és zárható kivitelben, ahová ténylegesen haza lehet menni, emeletenként egy-egy közös mosókonyhával. A rezsit, ha a hajléktalannak nincs állása, az állam fizetné, ha van neki, az állam csak segít. A házban megfelelően szakképzett személyzet (az állam által fizetett dolgozók és karitatív szervezetek tagjai) segítené egyrészt az egymást támogató, a környezetüket tisztán tartó és a békés együttélést preferáló lakóközösség kiépítését, másrészt a visszailleszkedést a normál polgári környezetbe, ha az adott hajléktalan alkalmas erre. A helyi foglalkoztatás is megszervezhető, mely elsősorban a ház megfelelően tiszta és működőképes állapotban tartását irányozná elő, és ezért szerény fizetést is kapnának az ezt elvégző ottlakók. A házban (pl. a pincében vagy célszerű melléképületben) valamilyen kisüzem is létrehozható, amelyben hasznos termelő tevékenységet lehet folytatni azoknak, akik a cégeknél normál munkaerőként már nem jöhetnek számításba, mert képtelenek lennének valahová naponta eljárni, és ott folyamatosan célirányos tevékenységet végezni. Hogy mit termeljenek vagy gyártsanak, annak kitalálásával fantáziadús és a gazdaságban jártas személyeket kellene megbízni, a megfelelő szakmai vitát lefolytatni, és a végeredményt figyelembe véve kialakítani a szükséges rendszert. Természetesen lennének olyanok is, akik, ha a lakhatásuk biztosított (és így már az), cégeknél vagy kisvállalkozóknál tudnának munkát vállalni.

Egy ilyen házban korlátozott számban kicsivel nagyobb lakások is kialakíthatók azok számára, akik még nem hajléktalanok, de valamilyen váratlan okból épp elvesztik az otthonukat. Így ahelyett, hogy megindítanánk őket a tényleges hajléktalansághoz vezető úton, az állam és a főváros együtt tud segíteni a nagy bajba került ember- és honfitársainkon (akik pl. kilakoltatással kell szembenézzenek), mert van hozzá eszköze. Ennek híján a televízióban ugyan be lehet mutatni közülük egy-kettőnek a szerencsétlen sorsát, így a bemutatottak (de csak ők!) a megsajnálás indukálta közadakozásból valami segítséghez hozzájutnak, ám ez nem általános és nem végleges megoldás.

A problémás (együttélésre alkalmatlan) hajléktalanok részére megmaradnának a jelenlegi szállások, melyeket valamilyen gondozóhellyé kell átalakítani.

Az erre az elképzelésre vonatkozó tanulmánytervek elkészítése nem túl költséges (egy tanulmányterv elkészítése az adott projekt megvalósításához képest mindig filléres holmi), ezért még ha jelenleg olyan is a helyzet, hogy nem lesz belőle semmi, a tanulmánytervet akkor is érdemes elkészíttetni, hogy bármikor elővehető legyen, ha kell.

Az ilyen házak kiépítése (Budapestet véve példának) összesen 5000 darab lakással és lakásonként 10 millióval számolva 50 milliárd HUF. A jelenleg regnálók által a hobbijuk (sportlétesítmények + TAO), a haszonszerzésük (pl. állami tender) és a propagandájuk (pl. állami média) céljára évente elszórt  „közkiadások” néha elképesztő mértékéhez hasonlítva, valamint tekintve, hogy az ilyen házak megépítése csak egyszeri kiadás 40 – 50 évre (a hajléktalanok „újratermelődésével” ugyan számolni kell, de elhalálozás révén fogynak is), ez nem valami nagy összeg. Igaz, a rendeletalkotás, vagy egy, a hajléktalanságot büntető törvény összehozása lényegesen olcsóbb (a képviselő úgyis bejár néha a munkahelyére, és nála egy gombnyomással több vagy kevesebb gyakorlatilag ingyenbe van a regnálóknak), de ennek a kérdésnek a végleges megoldása az egész társadalom számára lenne hasznos.

A lakók segítése (mentális karbantartás, életviteli tanácsadás) az állam által fizetett és a karitatív szervezetek által biztosított, vegyes személyzettel történne. Ennek és a házak rezsijének a költsége úgy évi pár milliárdra becsülhető, ami az éves állami költségvetés elhanyagolható része. Az nagyon fontos, hogy az állami erőszakot prezentáló „Hajléktalanház főnökség” vezérigazgatóval, csúcstitkársággal meg altitkárságokkal és kisfőnökök vezette osztályokkal nincs, és nem is szabad, hogy legyen. Az állam által fizetett segítők tényleg segítők és nem parancsnokok, a karitatív szervezetek tagjaival nem kell foglalkozni, mert ezt ők maguktól is tudják.

Sajnos meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a jelenleg regnálók erre a tervre nem vevők. Inkább megszavaztatják a Parlament sok kormánypárti harcosával hogy a hajléktalanság bűnözés, azaz a felszámolásához nem kell más, csak a rendőrség, és azt bevetve, mintegy varázsütésre megszűnik ez a „bűn”. Nyilván a keresztény kurzusnak ez a legjobban megfelelő intézkedés.

Blinken: a háború után a Palesztin Hatóság kormányozhatná a gázai övezetet

Az Egyesült Államok külügyminisztere egy szenátusi vizsgálóbizottság előtt a  Palesztin Hatóság háború utáni szerepéről beszélt Washingtonban. Antony Blinken többször is tárgyalt az izraeli vezetőkkel Jeruzsálemben azóta, hogy a Hamász terrortámadást hajtott végre Izrael ellen október hetedikén.

Izraelben sem Benjamin Netanjahu miniszterelnök sem pedig a szélsőjobboldal nem ért egyet azzal, hogy a Palesztin Hatóság szerepet játszhatna a válság enyhítésében. Épp ellenkezőleg: a jobboldal és a szélsőjobb egyre inkább gyengíteni törekszik a mérsékelt palesztin szervezetet, melyet Mahmud Abbasz irányít. A fanatikus izraeli telepesek ugyanis minden eszközzel igyekeznek kiszorítani a palesztinokat Ciszjordániából, melyet a Palesztin hatóság irányít.

Blinken külügyminiszter tisztában van azzal, hogy egyáltalán nem könnyű felújítani a párbeszédet Izrael és a palesztinok között a jelenlegi háborús körülmények között. Ezért több lépcsős megoldást javasol:

”Az első lépcsőben be lehetne vonni néhány arab országot is a gázai övezet ellenőrzésébe”

– mondta az USA külügyminisztere, aki ezzel visszatér Ehud Barak egykori baloldali miniszterelnök javaslatához.

Barak a legutóbbi gázai válság idején azt javasolta Egyiptomnak és a Palesztin Hatóságnak, hogy összefogva és néhány más arab állam katonáit is bevonva, vegyék át a gázai övezet irányítását a Hamásztól, amely nem hajlandó elismerni Izrael létét sem, és terrorista eszközöket alkalmaz céljai elérésére.

Ehud Barak ex kormányfő megismételte javaslatát a hamburgi Der Spiegelnek adott interjúban. Rámutatott arra, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök és az izraeli szélsőjobboldal is felelős a jelenlegi válságért, mert ők elutasítják a párbeszédet a palesztinokkal mondván

“nem lehet velük tárgyalni, mert azok terroristák.”

Jellegzetes képviselője az izraeli szélsőjobboldalnak Bezalel Szmotrics pénzügyminiszter, aki egyben államtitkár a hadügyminisztériumban, ahol a ciszjordániai helyzettel foglalkozik. Szmotrics  úgy döntött, hogy felfüggeszti a 150 millió dollár értékű adóbevételek átutalását a Palesztin Hatóságnak. Ennek következtében a Palesztin Hatóság hamarosan fizetésképtelenné válhat.

Blinken amerikai külügyminiszter a szenátusi vizsgálóbizottság előtt elmondta: az USA sürgeti Izraelt, hogy oldja fel a pénzügyi támogatás befagyasztását a Palesztin Hatóságnak.

Fokozódó feszültség Ciszjordániában

Pár nappal azután, hogy a Hamász terrortámadást hajtott végre Izrael ellen, egy beduin gazdát feleségével és hét gyermekével elüldözték a földjéről Ciszjordániában – számol be a der Spiegel tudósítója. A palesztin falut már február óta fenyegették fegyveres izraeli telepesek. Attól bátorodtak fel, hogy Netanjahu miniszterelnök kinevezte a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvirt nemzetbiztonsági miniszternek. A felfegyverzett izraeli telepesek elfoglalták a forrásokat, és azokat kezdték elzárni a palesztinok elől.

“Ezek zsidó terroristák” – mondja a der Spiegel tudósítójának egy olyan izraeli szervezet aktivistája, mely ellenzi az erőszakos földfoglalást Ciszjordániában. Guy Hirschfeld utal arra a statisztikára, mely szerint október hetedike óta 114 palesztint gyilkoltak meg Ciszjordániában. Nagyobb részüket az izraeli hadsereg kommandósai ölték meg, de van, aki a felfegyverzett fanatikus telepesek áldozata lett.

Mi a fanatikus telepesek célja? “Az, hogy végképp lehetetlenné tegyék egy Palesztin állam létrehozását!” – hangsúlyozza Guy Hirschfeld. Harminc emberi jogi szervezet épp ezért közös felhívást tett közzé, melyben a külvilágot hívják fel arra, hogy

“vessen véget az izraeli kormány által aktívan támogatott felfegyverzett telepesek erőszakos föld foglaló akcióinak.”

„Gáza városának körbezárása befejeződött”

Az izraeli szárazföldi csapatok láthatóan heves csatákat vívtak a Hamász terroristákkal az éjszaka folyamán. Információk szerint 18 katonát veszítettek a harcok során. Az izraeliek  körülvették Gáza városát, a Hamász pedig „átokkal” fenyegetőzik.

„Katonáink befejezték Gáza városának, a Hamász terrorszervezet központjának bekerítését”

– mondta Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este.

A Hamász radikális iszlám csoport a maga részéről azzal fenyegetőzött, hogy a Gázai övezetben tartózkodó izraeli katonák „zsákokban” térnek haza.

Az izraeli katonák heves csatákat vívtak a Hamász terroristáival a Gázai övezet körüli térségben – mondta először Hagari katonai szóvivő.
A katonák „tüzérségi tűz és tankok segítségével” harcolnak a terroristákkal. A katonaság szerint több tucat ellenséges harcos vesztette életét.

Este a hadsereg bejelentette Gáza városának bekerítését.

Csúcson az antiszemitizmus az Egyesült Államokban

0

A Hamász terrortámadása óta drámai mértékben megnőtt az antiszemita bűncselekmények száma az USA-ban hangsúlyozta az FBI igazgatója. Christopher Wray elmondta, hogy a zsidók az Egyesült Államok lakosságának mindössze 2,4%-át teszik ki, de ennek ellenére a vallási-nemzeti alapon elkövetett bűncselekmények 60%-a ellenük irányul.

Az USA-ban szólásszabadság van, ezért az antiszemita propaganda nemigen ütközik akadályokba, de annál szigorúbban büntetik  az ilyen bűncselekményeket. Több mint 300 antiszemita bűncselekményt regisztrált az Anti-defamation League azóta, hogy a Hamász megindította terrortámadását Izrael ellen október 7-én.

Az FBI igazgatója nem titkolta: bár nagyon figyelnek, de a közeli jövőben nem lehet kizárni az antiszemita bűncselekmények számának a növekedését sőt terrorcselekményeket sem az Egyesült Államokban.

Franciaországban is félnek a zsidók

Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége ebben az országban él, és a Hamász által megindított háború kezdete óta a zsidók jórésze sokkos állapotba került. A Politico tudósítója a Párizs melletti Kis Jeruzsálembe látogatott el, abba az elővárosba, ahol sok zsidó él.

“50%-kal csökkent a forgalmam” – panaszkodik a népszerű kóser pizzéria tulaja Sarcelles-ben. Az elmúlt három hétben több antiszemita bűncselekményt regisztráltak mint tavaly egész évben. Az összefüggés nyilvánvaló a Hamász terrorakciójával. A belügyminiszter utasítására a rendőrség kiemelt védelmet biztosít a zsidó intézményeknek.

Sarcelles nem igazán gazdag város, a Kis Jeruzsálem a jólét oázisa a szegények tengerében. A szegények pedig jórészt muzulmánok.

Elég egy szikra ahhoz, hogy fellobanjon az ellentét a két közösség között. 2014-ben már volt ennek előjátéka: a palesztinok tüntettek Franciaországban a gázai összecsapások miatt. A tüntetés elfajult, és sok zsidó üzletet feldúltak és felégettek.

“Most is elég egy szikra” – figyelmeztet a kóser pizzéria tulaja. Aki tart attól, hogy a konfliktus elhúzódik a gázai övezetben, és ennek drámai hatása lehet a Franciaországban élő muzulmánokra. Tisztában van ezzel Macron francia elnök is: sietve Jeruzsálembe utazott, de felkereste Ciszjordániát is, ahol tárgyalt a palesztin vezetőkkel. Állást foglalt a palesztin állam mellett. Az ENSZ-ben Franciaország megszavazta azt a tűzszüneti javaslatot, melyet a többség támogatott, és melynek célja Izrael válaszcsapásának leállítása. Izrael ezt elutasította. Izrael álláspontját nagyon kevesen támogatták az
ENSZ-ben: az USA és Magyarország igen, de az Európai Unió tagállamainak többsége a tűzszünet mellett foglalt állást illetve tartózkodott a szavazásnál.

Berlinben is megijedt a zsidó közösség

A Der Spiegel riportja arról számol be, hogy a 8000-es zsidó közösség úgy érzi, hogy magára maradt a német fővárosban. Egy rabbi, aki a zsidó – muzulmán párbeszéd szimbolikus alakjává vált Németországban, arról beszélt, hogy egyetlen muzulmán partnere sem hívta fel a Hamász terrortámadása óta. Német barátai se nagyon kérdezik, hogy miben segíthetek?

“Ez a csend összeesküvése, ez a legrosszabb”

– panaszkodik a rabbi Berlinben.

A zsidó közösség egyes családjai megtiltották a gyerekeknek, hogy kipát viseljenek az utcán, és egymás között héberül beszéljenek.

Furcsa, hogy épp mostanában költözött az Európai rabbi konferencia Münchenbe, abba a városba, ahonnan Adolf Hitler náci mozgalma megindult Németország elfoglalására.

Németországban is mindent megtesz a rendőrség a zsidó közösségek védelmében hiszen ez a náci múlt miatt erkölcsi kötelesség is. A kormány ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a muzulmán közösség jóval népesebb Németországban. Ezért Baerbock külügyminiszter is tárgyalt a mérsékelt palesztinokkal – éppúgy mint Macron francia elnök. Utána pedig kijelentette: Németország a palesztin állam létrehozásának híve.

Az Egyesült Államok és Izrael után az Európai Unióban él a legtöbb zsidó, akik a gázai háború miatt nehéz helyzetbe kerültek.

“Igyekszem azt mutatni a lányomnak, hogy nem félek, de eszembe jut a holokauszt, amely családunk oly sok tagja számára volt végzetes”

– mondta a Politico tudósítójának Kis Jeruzsálemben egy középkorú zsidó férfi Párizs környékén

„Minden, amit teszünk, jogos.”

Ghazi Hamad, a Hamász politikai irodájának tagja az LBC TV (Libanon) 2023. október 24-i műsorában kijelentette, hogy a Hamász kész megismételni az október 7-i „Al-Aksza árvíz” hadműveletet mindaddig, amíg Izrael meg nem semmisül. 

„Az Al-Aqsa árvíz csak az első alkalom, és lesz második, harmadik és negyedik is! Nagy árat  fizetünk-e érte? Igen, és készek vagyunk fizetni”

Ghazi Hamad: „Izrael olyan ország, amelynek nincs helye a földünkön. El kell távolítanunk, mert biztonsági, katonai és politikai katasztrófát jelent az arab és az iszlám nemzet számára. Nem szégyelljük ezt kimondani.”

„Meg kell erre tanítanunk Izraelt, és ezt újra és újra meg fogjuk tenni. Az Al-Aksza özönvíz csak az első alkalom, és lesz második, harmadik, negyedik, mert megvan az elszántság, és a harci képességek. Kell-e nagy árat fizetnünk? Igen, és készek vagyunk megfizetni. Mártírok nemzetének hívnak minket, és büszkék vagyunk arra, hogy mártírokat áldozunk fel.

„Minden, amit teszünk, jogos.”

– fejezte be mondandóját

Közel keleti háború: 150 dollárra is felmehet egy hordó olaj ára

A 147 dolláros eddigi rekordot is felülmúlhatja egy hordó Brent olaj ára, ha elfajul a konfliktus Izrael és a Hamász között – értékeli a helyzetet a Világbank, amely arra a nyilvánvaló tényre utal, hogy a világ energiaellátása még mindig javarészt a Közel Kelettől függ. Erre figyelmeztet a Világbank, amely az egész világgal együtt aggodalommal követi a közel-keleti háború fejleményeit.

Márpedig ötven évvel ezelőtt a Jom Kippur háború idején az arab államok olajbojkottot hirdettek a nyugati világ ellen, amely Izraelt támogatta a konfliktusban. Most hasonló ársokktól tartanak Washingtonban, ahol azt jósolják, hogy a jelenlegi 90 dolláros ár felmehet 140-157 dollárra is! Ezzel felborulna a világgazdaság egyensúlya. A korábbi rekord, a 147 dollár a 2008-as nagy globális pénzügyi válsághoz kötődik.

A közel-keleti konfliktus nem sokkal az orosz – ukrán háború kitörése után következett be márpedig az energiapiacot megrázta az, hogy a nyugati államok fokozatosan leszakadtak az orosz energia szolgáltatásról, melyhez évtizedeken át szorosan kapcsolódtak.

“A döntéshozóknak nagyon figyelniük kell, mert hogyha eszkalálódik a háború a Közel Keleten, akkor duális sokk érheti a világ energiapiacát” – nyilatkozta a sajtónak, köztük a londoni Guardian tudósítójának  a Világbank vezető közgazdásza. Indermit Gill sietett hozzátenni, hogy

“Az eszkaláció a Közel Keleten nemcsak az energiapiacon okozna drámai változásokat, de az élelmiszerbiztonság is felborulna a világ jelentős részén. Sok országban az éhezés napi realitássá válhatna.”

Jelenleg Izrael és a Hamász konfliktusa nem ingatta meg az olaj világpiacot, de hogyha a háború kiterjed, akkor ez nagyon gyorsan megváltozhat.

Ha nem terjed ki a háború a Közel Keleten, akkor valószínű, hogy csökken az olaj ára, mert a világgazdaság lassul, és emiatt mérséklődhet az olaj ára.

Jövőre 81 dollár lehet az átlagos olajár

Ez az optimista forgatókönyv, de van három másik is, amely jóval magasabb árral számol:

Az első pesszimista forgatókönyv szerint napi félmillió – kétmillió hordó olajjal csökken a kínálat – nagyjából úgy mint a líbiai polgárháború idején 2011-ben. Ebben az esetben egy hordó Brent olaj ára 93-102 dollár között alakulna.

A második számú negatív forgatókönyv szerint az iraki háború idején tapasztalt feltételek jellemeznék az olaj világpiacot: 2003-ban napi 3-5 millió hordó olaj hiányzott a világpiacról. Az árak ennek megfelelően 109-121 dollár között alakulnának jövőre.

Végül a legrosszabb, a Jom Kippur háború forgatókönyve: napi 6-8 millió hordó olaj hiányzik a világpiacon, és ennek megfelelően az árak az egekbe szökhetnek, és elérhetik a 140-157dolláros sávot.

1973-ban több mint négyszeresére emelkedett az olaj világpiaci ára, és ezzel véget ért a fellendülés, és megkezdődött az infláció elleni szívós küzdelem a világgazdaságban.

“Ha sokáig magasak az olajárak, akkor elkerülhetetlen az élelmiszerek áremelkedése”

– hangsúlyozta a Világbank vezető közgazdászának helyettese. Ayhan Kose elmondta, hogy komoly olajáremelés tovább fokozná az élelmiszer árak inflációját, és ez főként a szegény országokban drámai következményekkel járhat. Már ma is 700 millió ember számít alultápláltnak a világban, és ez a szám vészesen megnövekedhet.

“Ha az olajárak tartósan magasak maradnak, akkor az élelmiszerinfláció nem marad meg a szegény országok problémájának hanem az egész világ gondja lehet” – hangsúlyozta a Világbank vezető közgazdászának helyettese.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK