Featured

Nemzeti konzultáció V.

Folytassuk tovább kérem, bölcs vezérünk mélyenszántó gondolatainak megismerését! A vezér ki egyben vátesz és street fighter mások számára követhetetlen észjárással navigálja szép hazánkat az európai hullámverésben. Azért emlékezzenek gondolatai fundamentumára: zátonyra futás esetében a zátony a hibás!

Brüsszel el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt

Brüsszelből folyamatosan támadják a magyar gyermekvédelmi törvényt. Az Európai Bizottság bíróságon is megtámadta a jogszabályt. Eközben egyre több hír lát napvilágot a gyermekeket célzó agresszív LMBTQ-propagandáról.

Mint az ismert, a rendkívül gyermekszerető Magyarország kétfajta támadás ellen védi gyermekeit. Az egyik az erőszak, a másik az LMBTQ. Ezért regnálóék az utóbbiról szóló paragrafust a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvénybe tették. Az EU szerint viszont utóbbinak semmi köze az előbbihez, szerinte annak a (pláne törvény általi) sugalmazása, hogy az LMBTQ csoportba tartozó egyének szintén pedofil bűnözők, sértés, ledegradálás, és a többiek felszólítása arra, hogy utálják őket, mert a bűnözőkkel azonos módon ők is megrontói, kihasználói, és erőszaktevői gyermekeinknek. Ezt pedig sugalmazni, pláne törvény által az EU szerint tilos. Ezért támadták meg a paragrafust. A mi bajunk, illetve hát Orbánék baja az, hogy az EU-nak igaza van, ők viszont ahelyett, hogy egyszerűen áttették volna az ominózus rendelkezést máshová, tiltakoznak, hepciáskodnak, sikoltoznak meg nemzeti konzultálnak. Több eszük sajnos nincsen. Ezért vagyunk ott, ahol.

Maga a paragrafus törvényileg teszi kötelezővé (és megszegés esetén büntethetővé) a gyermek tudatlanságban tartását 18 éves koráig, azt sugallva, hogy amiről nem tud, az nincs, pont úgy mintha minden hajléktalant befóliáznánk, nehogy már kedvet kapjon az a gyerek a hómleszséghez a család nagy szégyenére és még nagyobb bánatára! Azt, hogy az Akadémia nem szólalt meg még az ügyben, a magyar értelmiség árulásának felfogható, mert így minden dilettáns, például Dúró Dóra is azt handabandázik, amit csak akar.

A paragrafus ráadásul még azt a célt sem képes megvalósítani, amire állítólag kitalálták, miszerint a felvilágosítás a szülő joga, mert a szülő nincs benne nevesítve, azaz amit a szülőnek tilos, az pont ugyanúgy másnak is tilos, és ami a szülőnek szabad, az pont ugyanúgy másnak is szabad. Egyébként maga a cél értelmetlen, mert például a Püthagorász tétel megismertetése a gyermekkel nem a szülőre, hanem a tudomány által kiképzett szakemberekre van bízva, mégpedig törvényileg, ami nagyon helyes, mivel a gyerek csak a Biblia szerint a szülő tulajdona, a szekularizált társadalomban nem az. Ráadásként megállapítható, hogy az átlagszülő sokkal több mindenhez nem ért, mint amihez ért. (A paragrafusról bővebb információ még itt található.)

Annak, hogy a konzultációs szöveg szerint „egyre több hír lát napvilágot a gyermekeket célzó agresszív LMBTQ-propagandáról”, se értelme (mihez képest több hír?), se jelentősége.

 a felvilágosítás nem propaganda.

Az pedig, hogy az LMBTQ „propaganda” (ami tulajdonképpen ismertetés) agresszív lenne, végképp hülyeség. Vagy hazugság? Azt is lehet mondani.

Sajnos azt a szomorú tényt, hogy ez a paragrafusnak kinevezett akármi egy szekérderéknyi diplomás, sőt (horribile dictu!) jogászdoktor elmeszüleménye, inkább ne ragozzuk, mert túl csúnya képet kapnánk azokról, akiket immár 13 éve ültetünk kétharmaddal a saját nyakunkba.

Magyar értelmiség! Mivel foglalkozol?

Brüsszelből és a tengerentúlról küldött pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát

Az elmúlt időszakban különböző külföldi szervezetek milliárdos összegekkel támogattak magyar politikai szereplőket és hozzájuk kapcsolódó aktivistacsoportokat. Így akarják kikényszeríteni, hogy Magyarország változtassa meg álláspontját a meghatározó kérdésekben. Sokak szerint ez nem más, mint politikai korrupció.

Így igaz. Pont ugyanúgy, mint mikor a FIDESZ belföldről lopott közpénzekből akarja befolyásolni a magyar politikát, azaz hogy ne a Gyurcsányt válasszák meg, hanem az Orbánt. A FIDESZ által erre fordított közpénzek: MTVA 130 milliárd/év, Rogán miniszterelnöki kabinet (plakátok, konzultációk, satöbbi) 50 milliárd/év, állami cégek hirdetései „baráti” médiumokban 5 milliárd/év, összesen 185 milliárd/év. Ehhez képest a (baloldali) politikai szereplők és aktivistacsoportok 4,5 milliárdja (MZP: 4 milliárd, Karácsony 0,5 milliárd) smafu. Nem csoda, hogy mindig Orbán nyer kétharmaddal.

A kérdés tehát: 4,5 milliárd kapott külföldi magánpénz vagy 190 milliárd lopott hazai közpénz? Ennek tudatában tessék választani!

Az „Így akarják kikényszeríteni, hogy Magyarország változtassa meg álláspontját a meghatározó kérdésekben.” mondatnál kövérebb blődséget rég olvastam. Főleg a kikényszerítés tetszett, ami mindig zsarolást jelent, viszont a „neki adok pénzt, mert vele értek egyet” mintha nem egészen lenne az. Az álláspontot illetően Magyarországnak 8 millió választópolgára és ennek megfelelően sokfajta álláspontja van, ráadásul az összes egy időben, így aztán nem tud álláspontot változtatni. Annak sincs értelme, hogy Orbán szerint ő Magyarország egy személyben, mert ő ugyan tud álláspontot változtatni (hajjaj), de nem ő kapta a pénzt.

A konzultációt tekintve: ez a zagyva kijelentés helyettesítené a „Néhány külföldi pénzt ad ellenzéki propagandára, hogy a magyar szavazók váltsanak kormányt” mondatot? Hát mit mondjon az ember…

Némi ellensúlyként megemlíthető, hogy a fogalmazás ugyan ostoba, de azért ravasz is. A pénz forrásául a „tengerentúl”–t és a „Brüsszel”-t megadni arra való egyértelmű utalás, hogy az ellenzék támogatói, azaz a magyar politikába beavatkozók az Európai Bizottság meg az Egyesült Államok kormánya. Mégpedig név szerint. Sajnos ismerve az MZP és Karácsony által kapott pénzmennyiséget azonnal látható, hogy ez csak a szokott fideszes hablaty, mert ilyen pimf összegekkel egyik sem foglalkozik. A százszorosa az persze más, ott már felmerülhet például a CIA részvétel, ugyanis ők biztosra mennek, és nem úgy dolgoznak, hogy na, kapjanak ellenzékék valamit, aztán vagy nyernek, vagy nem, de ennél a pénz jóval kevesebb.

Annak oka, hogy az adományt miért próbálják Orbánék a ”sokak szerint” kitétellel korrupcióvá átminősíteni, egyértelmű: így nemcsak a gonosz adományozó követ el bűncselekményt, hanem a pénz elfogadója is, ami nagyon fontos nekik. Ebből következően ugyanis egyedül a FIDESZ marad jóként a placcon, úgy kormányoz, mint az álom, építi a stadionokat, és ha fociban már eljutottunk egy döntetlenig Bulgáriával, akkor gazdaságilag is sikerülhet, igaz, emberek? Románia sajnos már előttünk jár gazdaságilag, de az EB-n összefuthatunk vele, akkor majd megmutatjuk nekik, mi a magyar virtus! De meg ám!

Ezzel tudnánk javítani. Érzelmileg. Valamit. Másunk sajnos nincsen.

Összefoglalás

Mint az a kérdőív ötrészes elemzéséből látható, az úgynevezett konzultáció (ahogy a többi szintén) összes pontjával, kérdésével és válaszával együtt a nép mellébeszéléses átverésének tipikus esete, amelyben még hibák plusz ostobaságok is találhatók. Meglepő eredmény ez a Finkelsteinen nevelkedett Kubatov csapattól. Többet várt volna az ember, nem igaz?

A nagy hercehurca célja egyértelmű: stabil hivatkozási alap legyártása, ugyanis Orbán a „magyar érdek”-nek álcázott eszetlen húzásait racionális érvekkel nem tudja indokolni, csak úgy, ha az eredményt lobogtatva kiabál mindenfelé, íme, a magyar nép is ezt kívánja! Magyarország mögöttem áll!

A FIDESZ propagandára önmaguk által önmaguknak adományozott sokmilliárdnyi közpénznek persze lenne jobb helye. Nem is kevés.  Annyi a betömendő lyuk, hogy nem tudja senki, először melyikhez kéne kapjunk. Jelenleg úgy tűnik, Orbánék sem tudják, kétségbeesett tűzoltás folyik országszerte, már a kínai Akkugyár is jó, csak jöjjenek! Nagy kérdés, hogy az az elképesztő propaganda túlerő – amelyen kívül másuk régen nincsen – meddig tudja őket a felszínen tartani.

Ami kétségbeejtő: a magyar értelmiség nem fideszes része immár 13 éve képtelen elintézni a leváltásukat. Tehetetlenség? Vagy tehetségtelenség?

Netán a magyar értelmiség, amely 2010-ben Orbán kétharmadát dicsérte, nem is akarja leváltani?

Az előző részek itt és itt és itt és itt olvashatók.

London pro és kontra tüntet

Százezres tüntetés az antiszemitizmus ellen Londonban, ahol 1936 óta nem volt ilyen nagy megmozdulás, mely elítélt mindenfajta diszkriminációt a zsidókkal szemben.

A Hamász terrorakciója óta sok tüntetés volt a palesztinok mellett Nagy Britanniában, és erre adott választ ez a másfél órás nagyszabású demonstráció Londonban, ahol a résztvevők között ott volt családjával Boris Johnson ex miniszterelnök is. Johnson a demonstráció utána így nyilatkozott a sajtónak:

“Már önmagában az is szomorú, hogy meg kellett szervezni ezt a tüntetést. Mi nem teszünk mást minthogy kifejezzük a szolidaritásunkat a zsidó néppel. Akármit is gondoljuk arról, amit Izrael tesz, de néhány gyűlés és menet itt Európában végképp arról győzött meg, hogy ilyen szolidaritási tüntetés a zsidók és Izrael mellett szükséges. Azt láttuk ugyanis sok helyen, hogy elnézően kezelik a Hamász terrorizmusát. Újraéledt az antiszemitizmus itt Londonban is. Az antiszemitizmus olyan vírus, mely a nyugati civilizáció bőre alatt rejtőzködik, és időről időre előretör. Épp ez bizonyítja, hogy Izrael létére abszolút mértékben szükség van!”

– hangsúlyozta Boris Johnson, Nagy Britannia ex miniszterelnöke.

A tüntetők ilyen táblákat vittek Londonban mint:

Le az antiszemitizmussal! Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben!

Kampány az antiszemitizmus ellen

Ezzel a jelszóval alakult egy szervezet, amely ellensúlyozni próbálja a palesztinbarát megmozdulásokat Nagy Britanniában. Szóvivőjük ezt mondta a londoni Daily Mailnek:

”London centruma no go zóna lett a zsidók számára az elmúlt hetekben. Tanúi lehettünk annak, hogy csoportok bűntényeket követnek el: dicsőítik a terrorizmust, támogatásukról biztosítanak olyan terrorista szervezetet mint a Hamász, vallási és nemzeti gyűlöletet hirdetnek a zsidók ellen.”

A következmény:

”Sok zsidó nem érzi magát biztonságban Londonban.”

A bevándorlási miniszter kijelentette a tüntetés kapcsán: ”Az antiszemitizmus foltot ejt a brit demokrácián. Elég volt az antiszemita megmozdulásokból, ami sok az sok!”

Egy nappal korábban nagyszabású tüntetés zajlott Londonban, ahol azt skandálták: “Palesztina a Jordántól a tengerig!” Ez Izrael megsemmisítését jelentené! 18 tüntetőt a brit rendőrség letartóztatott Londonban.

Sir Ephraim Mirvis főrabbi a vasárnapi tüntetésen elmondta:

”nem félemlítenek meg bennünket az antiszemita tüntetések. Erősítjük a közösség kohézióját, és fenntartjuk a brit tradíciót, a toleranciát. Arra kell tanítani a gyerekeket, hogy a társadalom hősei nem azok, akik erőszakot prédikálnak hanem a béke hívei. Arra kell ösztönözni az embereket, hogy a tényeket nézzék, és ne a társas oldalakról szerezzenek kétes információkat! A történelem azt tanítja, hogy nagyon nagy árat kell fizetni azért, ha a jószándékú emberek hallgatnak. Ezért hálás vagyok mindenkinek, aki eljött az antiszemitizmus elleni tüntetésre bizonyítva ezzel, hogy nem akar kívülálló maradni. Nekünk küzdenünk kell az antiszemitizmus ellen, ha azt akarjuk, hogy megváltozzon az elmúlt napok tendenciája. Kemény vitákra van kilátás, szembe kell szállnunk a csőcselékkel! Ez nem könnyű, de együtt sikerülni fog!” – hangsúlyozta a londoni főrabbi a százezres antiszemitizmus elleni tüntetésen a brit fővárosban.

Árván maradt 3 éves kislány szabadult a Hamász fogságából.

0

Egy fiatal amerikai-izraeli lány, akinek a szüleit a Hamász gyilkolta meg, a 17 túsz között volt, akiket vasárnap este szabadon engedtek Gázából, miközben Izrael és a fegyveres csoport közötti tűzszünet meghosszabbítására szólítottak fel.

Avigail Idant elrabolták a Kibbutz Kfar Aza-ból, miután édesanyját és apját megölték, és a túszügylet közvetítésére irányuló amerikai erőfeszítések középpontjába került. Három éves volt, amikor elvitték.

Avigail apja, Roee Idan sajtófotós volt, aki október 7-én reggel kiszaladt a szabadba, hogy megörökítse az első képeket a Hamász terroristáiról. 

Visszatérve rájött, hogy fegyveresek agyonlőtték feleségét, Smadart. Avigail és két testvére – Michael (9) és Amalya (6) – kirohant a házból apjuk felé, de ahogy újabb fegyveresek közeledtek, Avigail a szomszédai házában menekült, míg Michael és Amalya hazaszaladt.

Avigail a szomszédaival – Hagar Brodutchszal és gyermekeivel, Ofri tíz éves, Yuval kilenc éves és Oriya négyéves – a biztonsági szobában rejtőzött, míg Brodutch férje, Avihai Brodutch kiment a fegyveresek ellen fellépni. Amikor visszatért, felesége, gyermekei és Avigail eltűnt, mivel elrabolták őket. Avigail testvéreit a hadsereg mentette meg, és rokonainál szálltak meg máshol Izraelben. 14 órán át bujkáltak, mire megtalálták őket.

„A győzelemig folytatjuk. semmi sem állít meg minket”

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a háború kezdete óta most először látogatott el csapatokhoz a Gázai övezet északi részén, a Hamásszal fennálló fegyverszünet közepette.

„Minden erőfeszítést megteszünk, hogy visszakapjuk túszainkat” – mondja Netanjahu az irodája által közzétett videóban.

                 

„Három célunk van ezzel a háborúval kapcsolatban: a Hamasz felszámolása, az összes túszunk visszaszerzése, és annak biztosítása, hogy Gáza ne váljon ismét fenyegetéssé Izrael Államra”

– mondja.

„A végéig, a győzelemig folytatjuk. Semmi sem állíthat meg minket, és meg vagyunk győződve arról, hogy megvan bennünk az erő, az erő, az akarat és az elszántság, hogy elérjük a háború összes célját.”

A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Netanjahu meglátogatta az izraeli csapatok által feltárt Hamasz egyik alagútját. Hozzá csatlakozott vezérkari főnöke, Tzachi Braverman, Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó.

Spanyolország kész a Palesztin Állam elismerésére

Jelenleg Spanyolország az Európai Unió soros elnöke erről Pedro Sanchez miniszterelnök arról beszélt, hogy Spanyolország kész a Palesztin Állam elismerésére. 

“Azt hiszem, hogy eljött a pillanat a nemzetközi közösség számára, különösen az Európai Uniónak és a tagállamainak, hogy elismerjék a Palesztin Államot.”

Pedro Sanchez, aki nemrég Izraelben és a palesztin területeken járt, a rafahi átkelő egyiptomi oldalán tartott sajtóértekezletet.

“Abban reménykedem, hogy több uniós tagállam elismeri majd a háború után a Palesztin Államot,

de hogyha nem így történik, akkor Spanyolország kész arra is, hogy egyedül cselekedjen.”

Alexander de Croo belga miniszterelnök elkísérte közel-keleti útjára a spanyol miniszterelnököt. Ő kijelentette a közös sajtóértekezleten, hogy “először ki kell szabadítani a túszokat a Hamász fogságából. Utána pedig le kell ülniük az uniós tagállamok vezetőinek, hogy megvitassák a Palesztin Állam elismerésének kérdését.”

A középkor végén a szent inkvizíció megkezdte a zsidók üldözését, a menekültek jelentős részben Németalföldre, a mai Belgiumba és Hollandiába távoztak. Spanyolországban a szent inkvizíciót csak Napóleon szüntette meg a tizenkilencedik század elején. A sok évszázados üldözés miatt Spanyolországban nem maradtak zsidók viszont a muzulmánok száma gyorsan növekedett az elmúlt évtizedekben. Épp ezért a közhangulat palesztinbarát Spanyolországban.

Mit szól ehhez Netanjahu?

Biden amerikai elnök nem ment el addig mint Pedro Sanchez spanyol kormányfő, de ő is azt hangsúlyozta, hogy a palesztin hatóságnak fontos szerepet kell játszania a háború utáni rendezésben. Oslóban Izrael és a palesztin hatóság már aláírt erről egy megállapodást, de Rabin izraeli miniszterelnököt egy szélsőjobboldali diák emiatt meggyilkolta, és a jobboldal azóta sem fogadta el a palesztinok jogát egy önálló államra.

Benjamin Netanjahu épp arra alapozta egész politikáját, hogy megakadályozza a Palesztin Állam létrejöttét és nemzetközi elismerését.

Ezért kötött szövetséget a szélsőjobboldallal, amely nagy Izraelt akar vagyis a palesztin területek beolvasztását. Szépséghibája ennek az elképzelésnek, hogy máris több az arab nagy Izraelben mint a zsidó, és a demográfia a palesztinok oldalán áll hiszen ők jóval fiatalabbak, sokkal több közöttük a szülőképes nő.

Benjamin Netanjahu azért nézhette el a Hamász terrorakcióját október hetedikén, mert azt akarta bizonyítani ország-világ előtt, hogy a palesztinok terroristák, akikkel nem lehet tárgyalni. Erről a világot nem sikerült meggyőznie, de az izraeli közvélemény jórészét igen. Épp ezért patthelyzet alakult ki Izrael és legfőbb szövetségeseinek, az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak a kapcsolatában. Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök bejelentése azt mutatja, hogy

egyes uniós tagállamok Izraellel szemben is készek elfogadni a Palesztin Államot.

Kérdés ezekután, hogy miképp dönt Orbán Viktor, aki jó kapcsolatot épített ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, de a mérsékelt arab államokkal is. A katari emír Orbán Viktor egyik díszvendége volt augusztus huszadikán a magyar kereszténység legnagyobb ünnepén. Katarban éldegél a Hamász vezérkara, és a háborúig ez az emírség volt a terrorszervezet legfőbb szponzora. A túszdráma megoldásában fontos szerep jut Katarnak mint közvetítőnek. A kaotikus közel-keleti helyzetben minden állam diplomáciájának fel van adva ezek után a lecke: elismerik-e a Palesztin Államot?

Szlovákia és az orosz olaj elleni szankció: Pozsony még egy év haladékot kért

Robert Fico kormánya változtat elődje ukrán barát európai vonalán, és “megértőbb” Putyinnal szemben, de távolról sem annyira mint a magyar diplomácia. Közben az Európai Unió a tizenkettedik szankciós csomagon dolgozik, melynek célja az orosz agresszor megbüntetése és meggyengítése.

Csehország, Magyarország és Szlovákia mentesítést kapott a tengeri orosz olaj szállítás bojkottja alól, de ez a mentesség decemberben lejár. A Fico kormány azt szeretné elérni, hogy Brüsszel hosszabbítsa meg a mentességet egy évvel. Szlovákia uniós nagykövete terjesztette elő ezt a kérést, melyet azzal indokolt meg, hogy az ország legnagyobb olajfinomítója Pozsonyban leállna a szankció miatt, és ez dízel hiányt idézne elő nemcsak Szlovákiában, de az egész térségben. A Slovnaft a MOL tulajdona, és már korábban azt közölte Brüsszellel, hogy több időre van szüksége az átálláshoz hiszen eddig kizárólag orosz olajat finomított.  A MOL kérését rögtön támogatta Szijjártó Péter külügyminiszter. A Slovnaft 350 millió eurót fordít az átállásra, a Slovnaft dízel az ukrán háborúban is fontos hiszen a tankokba is ez kerülhet.

“Politikai és technikai szempontok egyaránt motiválhatják a szlovák kérést a halasztásra”

– mondta egy magát megnevezni nemkívánó uniós diplomata a brüsszeli Politiconak.

“A szlovák kérés mögött a MOL is ott állhat hiszen a magyar cég sem kívánja felgyorsítani finomítói átállását” – hangsúlyozza Krzysztof Debiec, a varsói Keleti Tanulmányi  Központ munkatársa. Aki azt is megemlíti, hogy a MOL közel áll a magyar kormányhoz. Orbán Viktor nemrég Pekingben parolázott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

“Szlovákia egy olyan állam, melynek az energia struktúrája kritikus mértékben egy másik állam kezében van. Azzal, hogy Szlovákia benyújtotta ezt a kérést, Pozsony azt mutatta meg, hogy nem is kívánja mérsékelni ezt a függést”- hangsúlyozta a lengyel szakértő, aki a brüsszeli Politiconak nyilatkozott.

A magyar és a szlovák diplomácia másképp ítéli meg az ukrajnai háborút

A két külügyminiszter közös sajtóértekezletén Szijjártó Péter külügyminiszter  is egyéves haladékot kért. A szlovák külügyminiszter elhatárolta magát az Ukrajnával kapcsolatos magyar állásponttól, és az 1956-os magyar forradalomhoz illetve a prágai tavaszhoz hasonlította Zelenszkij elnök ellenállását. “Mi tudjuk, hogy mit jelent az, ha egy országot leigáznak” – hangsúlyozta az Ukrajnát ért orosz agresszióról szólva az 1968-as Csehszlovákia elleni katonai akcióra utalva Miroslaw Wachowsky, aki kifejtette, hogy

“egy szuverén és stabil Ukrajna egyaránt érdeke Szlovákiának és Magyarországnak.”

Nemzeti konzultáció IV.

Folytassuk tovább kérem, bölcs vezérünk mélyenszántó gondolatainak megismerését! A vezér ki egyben vátesz és street fighter mások számára követhetetlen észjárással navigálja szép hazánkat az európai hullámverésben. Azért emlékezzenek gondolatai fundamentumára: zátonyra futás esetében a zátony a hibás!

Brüsszel Ukrajnát is fel akarja venni az Európai Unióba

Erősödnek az Ukrajna teljes jogú EU-tagságát szorgalmazó hangok, pedig egy hadviselő országról van szó. Ukrajna felvétele alapjaiban forgatná fel a jelenlegi uniós támogatási rendszereket. A jelenlegi szabályok alapján teljes jogú tagként Ukrajna kapná az uniós források jelentős részét.

Erősödnek. A hangok. Melyeket kormányzatunk hall. Tisztára Jeanne d’Arc sztori, csak a hangok mások. A büfésnő is mondta… vagy a mellékhelységben valaki? Esetleg a portás? Fene tudja már, lényeg, hogy a hangok erősödnek. Viszont ezek Orbánék szerint nem jó hangok, mert alapjaiban forgatnák fel. A rendszereket természetesen.

Az utolsó két mondat egyértelműen mutatja, hogy mitől fél Orbán: Ukrajna elviszi előlünk a pénzt. A dolog érdekessége, hogy az EU által nekünk szánt pénz már most sem jön, mikor Ukrajna még nem tag, és nem visz el előlünk semmit, de amit tőlünk kér a nekünk szánt pénzért az EU (az általa konkrétan leírt 28 feltétel teljesítését), azt mi nem, azt semmiképp sem, azt az Atyaúristennek sem! Hiszen akkor Orbán vesztene! Tejóisten! Attól ments meg Uram minket!

A fentiek alapján megkérdezhető, hogy mi a francnak félünk Ukrajna leghamarabb 3–4 év múlva történő felvételétől, és mi a francnak teszünk bele ilyen témát a Szent Nemzeti Konzultációba, mikor a miniszterelnök úr miatt már most sincs pénz? Nem arról kéne inkább társalognunk, tessék mondani?

Konkrétan a szöveget illetően a FIDESZ természetesen az emberek irigységére bazírozik, ami úri körökben nem egy elfogadott bazírozási forma. Na és, von vállat egy emberként a FIDESZ Orbán intésére. Úri körök! Ugyan! Kit érdekel?

Sajnos van még egy további, kellemetlen hiba, mert a kérdésre adható két válasz:

A – Még nem adottak a feltételek Ukrajna teljes jogú tagságához
B – Mindenképp támogatni kell Ukrajna teljes jogú tagságát

nem egymás ellentéte, így nem is zárják ki a másikat, azaz az emberek logikai bukfenc nélkül ikszelhetnék be akár mind a kettőt. Jó, jó, tudjuk, az ilyen kérdőíveket nem akadémikusok állítják össze, de a kormány megtisztelhetné az állampolgárokat azzal, hogy hülyeséget nem ad ki a kezéből.

Remélem, azzal mindenki tisztában van, hogy Ukrajna felvétele (ha majd alkalmas lesz rá, ez ugyanis egy hosszas folyamat) Oroszországot és a FIDESZ-t kivéve mindenkinek jó lenne, azaz támogatásra érdemes. Na de hol van az még, tisztelt publikum…

Brüsszel be akarja engedni a génmódosított ukrán gabonát.

A háború kirobbanása után Brüsszel megnyitotta a határokat az ukrán gabonaszállítmányok előtt. Az intézkedésnek elvileg az volt a célja, hogy a szállítmányok eljussanak a világ szegényebb régióiba. A génmódosított ukrán gabona jelentős része azonban ehelyett elárasztotta a kelet-európai országok piacait, és rendkívül nehéz helyzetbe hozta a térség termelőit. Magyarország megtiltotta az ukrán gabona behozatalát, de Brüsszel továbbra is azt akarja, hogy engedjük be a génmódosított ukrán gabonát.

A tények:

A háború kitörése után az EU teljes vámmentességet biztosított Ukrajnának az exportterményei tekintetében, hogy az ukrán kikötők orosz blokádja miatt az unió területéről az EU területén át tudja azokat tovább szállítani az eredeti célországokba. Ezzel egy időben az Ukrajnával szomszédos négy uniós ország és Bulgária szolidaritási folyosókat nyitott a saját területén, hogy segítsék az ukrán terményeket az EU-s kikötőkbe juttatni. A kereskedők viszont lecsaptak olcsó gabonára, amelyet aztán szétterítettek a tagállamok területén. Ez állítólag nagy kárt okozott az említett EU-s országokban, amelyek gazdálkodói a nyomott áron tartott ukrán termények miatt nem tudták értékesíteni a saját gabonájukat.

Közbevetés:

Annak megválaszolására, hogy a fentiek szerint 2022. eleje óta „hozzánk áramló olcsó ukrán gabona” hogyan egyeztethető össze a főleg gabonából készült termékek ugyanazon időszakbeli őrületes áremelkedésével, az Akadémia megfelelő szakágainak legjobb tudósait kérnénk fel nagy tisztelettel. Nem irigylem őket, azt aztán mondhatom.

A sztori folytatása:

Miután az ügyben leginkább érintett tagállamok úgy ítélték meg, hogy az EU-s belső piac védelme fontos, drasztikus lépésre határozták el magukat: idén áprilisban Brüsszel jóváhagyásával(!) betiltották az ukrán gabona importját, amely tilalom a határideje június 5-én járt le. A moratóriumi időszak kevés volt a kérdés megfelelő rendezéséhez, ezért Brüsszel engedélyezte(!) a tilalom meghosszabbítását szeptember 15-ig. Szeptemberben aztán az EU azzal az indokkal, hogy az Ukrajnával határos tagországokban megszűntek a piaci torzulások, úgy döntött, hogy már nincs szükség az intézkedésekre, így azok szeptember 16-val hatályukat vesztik. Az érintett államok azonban nem így látják. Magyarország Szlovákia és Lengyelország máris bejelentette, hogy egyoldalúan meghosszabbítja az ukrán gabonabehozatali tilalmat. Rendkívüli módon csodálkozom, hogy az érintett államok a moratórium ideje alatt nem jöttek össze egy megbeszélésre, ahol a problémát óvatos kompromisszum kereséssel meg tudnák oldani. Magyarország ugyan alkalmatlan az ilyesmire (a magyar érdek nem tűr kompromisszumot!), de Ukrajna, Lengyelország meg a többiek igen. Ezt kellene kihasználniuk.

Néhány megjegyzés a témához:

Az EU nyilván azt szeretné, ha minél kevesebb pénzzel kellene támogatnia Ukrajnát (ez minden tagállamnak jó), és ezt a támogatási igényt csökkentheti, ha Ukrajna a tengeri blokád ellenére el tudja adni a gabonáját.

Az érkező gabonát a magyar hatóságok folyamatosan vizsgálják, de egy eset kivételével nem találtak határérték túllépést, se a vegyszereket se a génmódosításokat illetően. Június óta új szállítmány gyakorlatilag nem jött egy féllapátnyi sem, mert nálunk a legalacsonyabb az ár, hülyeség lenne itt eladni, azaz a piac nálunk megoldotta az ukrán gabona kérdését.

Jelenleg még minden bizonytalan, a kormányzatnak és a hatóságoknak sincs kidolgozott koncepciója (újságírói kérdésekre senki nem válaszol), az EU-nak is csak javaslatai.

A génmódosítást illetően:

Az EU szerint a klímaváltozás következménye, hogy új kórokozók, kártevők jelennek meg, amelyek ellen még nincs megfelelő hatóanyag. Az egyik álláspont szerint vegyi anyagokkal, kémiai módszerekkel kell megoldani a védekezést, míg a másik szerint a biológia eszközeivel, géntechnológiával. Mint tudjuk, az evolúció egy folyamatos génmódosulás minden élőlénycsoport esetében. A módosulások egymásutánja az élőlénycsoport megjelenésének kezdetétől máig tart (és még sokáig fog tartani), mely hossza és bonyolult folyamatnak csúcsterméke a homo sapiens. Ennek fényében eléggé fura felfogásnak tűnik a GM technológia azonnali, zsigerből való elutasítása, ami a magyar kormányra jellemző. A laikusoknak mondanám, a génmódosítás nem úgy történik, hogy egy növény DNS-éből Zelenszkij ollóval kivág valamit, aztán már hozzák is ide, hanem csak nagyon sok és hosszadalmas ellenőrző vizsgálat alapján kapja meg a termelő az engedélyt, melynek alapján a termékét a továbbiakban is folyamatosan ellenőrzik.

Az EU-ban tilos engedély nélküli áru forgalmazása, így Ukrajnából kizárólag olyan termék érkezhet magyarországi forgalmazásra, amely az EU és a magyar követelményeknek eleget tesz, mert ha nem, visszaküldik vagy megsemmisítik.

A fentiek alapján mondható, hogy egy olyan témában, amelynek egyelőre minden vonatkozása bizonytalan, és amelyet illetően sem a szakemberek, sem a hatóságok nem tudnak még véglegesített adatokat közölni, ritka nagy ostobaság a gyakorlatilag 100%-ban dilettánsokból álló nép megkérdezése, hogy aztán az előre megadott, szélsőséges válaszhoz körömszakadtáig ragaszkodva, hetykén azt lehessen mondani: ezt akarják a magyarok!

A génmódosítás idekeverése azt mutatja, a regnálók fő célja a jónép ijesztgetése, kihasználva az atavisztikus félelmet az ismeretlentől (lásd még: atom, migráns, LMBTQ, COVID injekcióba integrált mikrocsip), továbbá a nép beetetése, hogy a kormány, íme, milyen kiváló munkát végez, hiszen az ő és a gyermekei egészségét védi, mert ha nem tenné, pár éven belül kies hazánkban mindenkinek harmadik füle nőne az Ukrajnából ide hordott, GMO élelmiszerektől.

Szomorú, hogy az efféle propagandisztikus hülyeségeket a magyar értelmiség jobb sorsra érdemes fele kemény írásokkal nem tiporja azonnal a sárba.

Csak ismerteti. Hátha valaki még nem tudja, milyen jó az Orbán, és milyen gonosz a Brüsszel.

(folyt. köv.)

Orbán részt vesz a szélsőjobboldali elnök beiktatásán Argentínában

December 10-én veszi át a hatalmat Buenos Airesben Javier Milei, akinek csekély politikai tapasztalata van, és nincs csapata, mellyel kormányt alakíthatna. Az új elnök, aki fiatal korában tantra szex oktató is volt, azt közölte, hogy beiktatása előtt még ellátogat Miamibe, New Yorkba és Izraelbe.

Már beszélt Biden elnökkel, aki a két állam régi szövetséges kapcsolatát hangsúlyozta. Milei máris közölte: Argentína nem lesz a BRICS tagja! Az Egyesült Államok világuralma ellen szerveződő kínai-orosz-indiai-brazil és dél-afrikai szövetség új tagokkal bővül: Irán, Szaúd Arábia, Egyesült Arab Emirségek stb. Argentína is jelentkezett az előző baloldali populista kormányzat idején, de ezt az új szélsőjobboldali elnök kapásból megkontrázta. Brazíliában is volt hatalmon hasonló latin-amerikai Trump: Bolsonaro, aki nem lépett ki a BRICS-ből. Ő a saját maga utóda akart lenni a választáson, de hajszállal veszített a baloldali populista Lula-val szemben. Orbán Viktor vendégül látta Budapesten Jair Bolsonaro brazil elnököt, és sietett gratulálni Javier Milei-nek is. Cserébe Argentína új elnöke meghívta a magyar miniszterelnököt, aki a meghívást elfogadta. Donald Trump is gratulált az új argentin elnöknek, aki – éppúgy mint Orbán Viktor – arra számít, hogy jövőre Trump nyeri az elnökválasztást, és visszaköltözhet a Fehér Házba.

143%-os infláció

Emiatt nyert a szélsőjobboldali politikus, aki azt ígérte a választóknak, hogy dolláralapra helyezi át Argentína csőd szélén táncoló gazdaságát. Egyidejűleg jelezte, hogy “felrobbantja a nemzeti bankot” Buenos Airesben. Ehhez képest Argentínában a politológiai elemzők úgy vélik, hogy az új gazdasági csúcsminiszter Luis Caputo lehet, akivel Javier Milei már tárgyalt is. Luis Caputo korábban a nemzeti bank elnöke volt Buenos Airesben.

Honnan meríti ötleteit Javier Milei?

A forrás Milton Friedman, a chicagói neoliberális iskola Nobel díjas professzora. Javier Milei, aki közgazdaságtant oktatott is minden kutyáját e tudomány jeles képviselőiről nevezte el, de kedvenc mastiff-ja Milton Friedman nevét viseli. A neoliberális közgazdász az osztrák – brit Hayek szellemi örököse: nézetük szerint az államnak minimális szerepet kell játszania a gazdaságban és a polgárok életében. Milton Friedman tanítványai, a chicagói fiúk Pinochet chilei diktátor gazdasági tanácsadói voltak 1973 után amikor az USA támogatásával megbuktatták a demokratikusan megválasztott baloldali kormányt. Margaret Thatcher brit miniszterelnök annak idején Hayek egyik könyvét vitte be a kormány ülésére mondván: ezt kell csinálnunk nekünk is!

Milei joggal hivatkozik arra, hogy az év eleje óta az argentin peso értéke a felére csökkent az amerikai dollárhoz képest. Az infláció 143%-os. Ezért javasolja az áttérést a dollárra, de vajon meg lehet-e ezt csinálni? A közgazdászok többsége kételkedik ebben. Ecuador és Panama kísérletezett azzal, hogy áttér a dollár gazdaságra, de ezek viszonylag kis államok. Argentina a G20 tagja, a méretei miatt jelentős tényező Latin Amerikában.

Mire hivatkoznak a dollár áttérés hívei? Arra, hogy ily módon kontrollálni lehet az inflációt, és véget vethetnek annak, hogy a rövid fellendülést hosszú stagnálás és visszaesés kövesse a gazdaságban. A dollár áttérés bírálói viszont arra mutatnak rá, hogy az inflációt ily módon nem lehet letörni csak a formáját megváltoztatni miközben a lakosság nyomorba süllyed.

Argentínában már ma is a szegénységi küszöb alatt él a lakosság 40%-a.

Ha a dollár lesz a fizető eszköz, akkor az argentin kormány kiengedi a kezéből a monetáris politikát. Ezért a szakértők többsége úgy véli, hogy Javier Milei választási ötletei: áttérés a dollárra, a nemzeti bank felrobbantása megmaradnak ígéretnek, és a valóságban más gazdaságpolitikát folytatnak majd. A londoni Economist például azt javasolja az új elnöknek, hogy deklarálja a pénzügyi csődöt, és kezdjen tárgyalásokat az IMF-el. Az előző argentin kormány állandóan kapcsolatban állt a Nemzetközi Valutaalappal, amely az új megahitelekért cserében népszerűtlen reformokat követelt, melyeket a kormányok nem siettek végrehajtani Buenos Airesben.

Steve Hanke amerikai közgazdász professzor úgy véli: igaza van Javier Mileinek. A dollár a megoldás:

”Szerintem a valóságban 220%-os az infláció. Az alapvető ok a peso, az ezredforduló óta eddig már háromszor pénzügyi csődbe jutott az argentin gazdaság. Ezért a gazdaság áttérése a dollárra nemcsak hogy megcsinálható, de kívánatos is egyben. Ha jól csinálják, precíz menetrend szerint akkor, gazdasági fellendülést okozhat Argentínában”

– nyilatkozta a Johns Hopkins egyetem közgazdász professzora a CNBC gazdasági televíziónak. Steve Hanke cáfolta, hogy Milei gazdasági tanácsadója lenne, de “kapcsolatban állok azokkal a közgazdászokkal, akik az új elnök tanácsadói.”

Erdogan letér az unortodox útról, hogy megmentse a török gazdaságot

40%-ra emelte a kamatlábat a nemzeti bank Törökországban. Az 5%-os emelés meglepte a szakértők többségét, de a nemzeti bank és a kormány prioritásnak tekinti az infláció elleni harcot, és ezért nem hátrált meg ettől a radikális lépéstől sem.

61%-os volt az infláció októberben, és ami az Erdogan rendszer döntéshozóit igazán megdöbbentette: jövő májusra 70-75%-ot jósoltak a szakértők vagyis a remélt csökkenés helyett további emelkedést. A választások előtt Erdogan elnök minden eszközzel akadályozta a kamatláb emelést, sőt nem ortodox módon annak csökkentését rendelte el a galoppozó infláció idején, mert attól tartott, hogy a szigorítás leállítja a gazdaságot, és így a közvélemény ellene fordul. A választások megnyerése után radikális fordulat következett be:

Erdogan elnök új pénzügyminisztert és jegybank elnököt nevezett ki.

A két jó nevű gazdasági szakértő pedig teljes fordulatot hajt végre, hogy megfékezze az inflációt, megmentse a török lírát és talpra állítsa a gazdaságot.

A nemzeti bank új elnöke, Hafize Gaye Erkan korábban a Wall Streeten volt bankár, és ezért ragaszkodik az ortodox megoldáshoz. Amikor átvette a kormány kereket, akkor a jegybank kamatlába 8,5% volt, ez emelkedett most 40%-ra.

Ezzel valószínűleg el is ért a csúcsra. A nemzeti bank ugyanis jelezte, hogy “a pénzszűkítés politikája a jövőben lelassul, és rövid időn belül véget is érhet.”

Ez azt is jelenti, hogy tartósan magas marad a kamatláb Törökországban, mert a nemzeti bank közleménye hangsúlyozta:

“mindaddig magasan tartjuk a kamatlábat amíg ki nem alakul az árstabilitás.”

Enyhén erősödött a török líra

“Ez igazán hatásos intézkedés a török nemzeti banktól” – írta Timothy Ash, a BlueBay vagyonkezelő feltörekvő államokkal foglalkozó vezető elemzője. Timothy rámutatott arra, hogy a nemzeti bank és a pénzügyminisztérium csakugyan komolyan veszi az infláció elleni harcot még akkor is, hogyha ezért a gazdaságnak jelentős áldozatot kell hoznia. A kamatlábemelés hírére enyhén emelkedett a török líra árfolyama a dollárhoz képest. Mindez nem változtat azon, hogy a török líra értéke egy év alatt 35%-kal csökkent az amerikai dollárhoz képest – emlékeztet a CNBC gazdasági televízió arra utalva, hogy a májusi választások előtt Erdogan elnök nem ortodox gazdaságpolitikát folytatott vagyis kamatlábcsökkentéssel akart küzdeni az infláció ellen.

A Bloomberg azt emeli ki, hogy a kamatláb emelés pontosan kétszer akkora lett mint amennyire a szakértők számítottak: 250 helyett 500 pont. A nemzeti bank és a pénzügyminisztérium így akarja elérni, hogy az infláció lemenjen 36%-ra 2024 végére Törökországban.

Szabad verseny

Valahol egyszer leírtam már, hogyan kapják a szuverének az egyre nagyobb vérszemet: ezt is megteheti, na meg még ezt is… no, ezt már nem… de mégis, sőt, még azt is… de amazt már végképp nem fogják tűrni, az már túl sok mindenkinek… és mégsem az! Csöndben vannak az emberek. Így fejlődik a hatalom korláttalanná akár demokráciában is.

A gond akkor kezdődik, mikor a Padrone, a Don, a Capo (kinek mi szimpatikusabb) úgy gondolja, ha ezt otthon eltűrik neki, akkor azokban a szövetségi rendszerekben is el fogják tűrni, ahol az ő országa tag. És bizony ez így is van. Az első ilyen sároscsizma asztalratevésnél ugyanis annyira meghökkennek a többiek, hogy azt hiszik, rosszul látnak, és nem szólnak egy szót sem, mire a nagyfőnök egója rögtön növekedésbe kezd, és elkezdi próbálgatni, meddig mehet el. Ezt a tevékenységet az országszuverenitás védelmi harcának hívja. Előbb-utóbb persze megbukik vele, mert a többi tag nem hülye, csak toleráns meg udvarias (egy darabig), viszont otthon egyre nagyobb a sikere, hiszen, mondják a többiek, úgy küzd értünk, mint senki más! Még a Néppártból is kilépett, hogy dühödt harcát ne korlátozhassa semmi!

Sajnos az itthoniak nincsenek tisztában azzal, hogy a Padrone sohasem „értünk”, hanem mindig a saját elképzeléseiért, plusz a saját dicsőségének növelése érdekében harcol, az pedig, hogy itthon ezeket az ország szuverenitását védő lépéseknek állítja be, csak egy átverés az újabb és újabb választási győzelmek érdekében.

Hogy ez így van, azt világosan mutatja a jelenlegi EU pénzvisszatartás, hiszen ha jól küzdött volna értünk, akkor most több pénzt kapnánk a betervezettnél, nem pedig semmit valami helyett! Ezek szerint rosszul küzdött vagy ostobán, mindenesetre mást csinált, mint ami célszerű. A helyzetet látva mondhatnám azt is, ha annyit sikerült elérnie, hogy mindenki ránk haragszik, és még pénzt sem küldenek, fejezze be a hülyéskedést, és menjen haza, ne kelljen a következő választásig erre várni! De mi nem mondunk ilyet. Inkább lapulunk tovább. Jó magas a fű.

Régi trükk már Brüsszel és Soros hibáztatása (ezúttal már a kisebbik az ördög, ő vette át a szerepet). Megy is a plakátharc mindenfelé, Rogán fizeti gavallérosan. Ahogy a népnemzeti konzultációt. Sok mindenre telik évi ötvenmilliárdból, pláne, ha az közpénz, így a jelentősebb birtokfejlesztéseket (pl.: Hatvanpuszta) és ingatlanügyleteket (pl.: BDPST) nem érinti, azokat tőkekivonással nem zavarja meg. Amit ők már besöpörtek, ott is marad.

Von der Leyen meg a kis Soros. Gonosz, kártékony duó, mert mindig a magyarok ellen áskálódnak. Tiszta Trianon. Szegény Padrone is magyar, de ő aztán nem tehet semmiről, hiszen ott se volt. Hogyhogy hol? Sehol nem volt, kérném tisztelettel! Őt csak belerángatták az ügybe azzal az ürüggyel, hogy a kormányzata a Magyarországnak előírt előírt 27 feltételt nem teljesíti. Különben is, szerinte teljesen érthetetlen, mennyit akadékoskodnak ezzel Brüsszelék, mennyire nincs fogalmuk arról, hogy ezzel durva módon sértik a magyarok szuverenitását. Szemét bürokraták! A boszorkánnyal meg a filantróp fiúval együtt! Azt sem tudják ezek az ostobák, mi a jogállam definíciója!

Igaz, azt a Padrone sem tudja. Szerinte nincs is definíció. Egy gond azért akad: a 27 darab EU feltétel mind konkrétum, nem kell hozzá se jogállam, se a meghatározása, anélkül is lehet mindet teljesíteni. De a Padrone nem teszi. Ő csak egymagában pávatáncol! Ha más fütyül, az összes lépést elfelejti, és bambán bámul maga elé. 27 feltétel, gondolja bosszúsan. Hát a hogyismondjam nem kéne, hülye füttyösök?

Az EU-ról mindenki tudja, hogy egy gazdasági közösség nyitott határokkal, valamint szabad tőke meg munkaerő áramlással. Ez az abszolút alap, tehát bárkit államilag előnyben vagy hátrányban részesíteni, azaz a szabad versenyt megzavarni rettentőn tilos. Aki nem tartja be, az ilyen közösségbe nem való.

Mégis megtörtént a megtörténhetetlen

Mint tudjuk, Lázár János a kisebb agytrösztök egyike. Azért agytröszt, mert a haverjával összehozott trafikrendszeren valószínűleg nagymennyiségű pénzt kaszál, valamint sikerült elintéznie, hogy néhány ezer kiválasztott rengeteg közpénz milliárdért két átszállást megspórolhasson ott lent délkelet felé, és azért a kisebbek közül való, mert az ő birtoka Hatvanpusztához képest smafu.

A botrány elkerülése érdekében nem a Padrone mondta, amit kitaláltak, hanem a kisebb agytrösztöt bízták meg vele. Lázár szólásra is emelkedett:

Lejárt az ideje a francia és német építőipari megszállásnak. Kár kilincselni politikusoknál, üzletembereknél, a legegyszerűbb, ha értékesítik a vállalkozásaikat a magyar államnak, magyar vállalkozóknak, és leteszik a lantot.”

Mint az közismert a visszautasíthatatlan ajánlat a maffia köreiben volt használatos, ám én biztos vagyok benne, hogy a maffia módszerei sehol sincsenek azokhoz képest, melyeket a többek között Lázár vezette, illetve többek között Lázár birtokolta magyar állam fog majd alkalmazni, ha az ajánlatot visszautasítaná valaki.

Rideg tényekből ennyi. Jöjjön most a következtetés

Be kell valljam, soha nem hittem volna, hogy az EU abszolút alapelveit ilyen nyíltan fenyegetőzve rúghassa fel egy EU tag ország bármelyike. Pláne nem Magyarország, amely kis állam ezer gazdasági, munkaerőpiaci, pénzügyi, segítségnyújtási és egyéb szállal kötődik az Unióhoz, és ugyan a Brexit okozott nehézségeket a briteknek, de az bakfitty ahhoz képest, amit a kilépés fog nekünk okozni. Feltéve, hogy Lázár nem hülye, valamint nem egyedül találta ki, és nem engedély nélkül mondja ezt a szöveget, az EU-ból való távozásunk már csak pár lépésre van. Megértem ugyan, hogy a paksi építkezéshez tenger cement kell, és a kormányzat nem szeretné, ha az abból származó haszon külföldre jutna, mert az ország hatalmas pénzhiánnyal küszködik, de hogy az EU tűz körül ülők egyike így borítsa fel a közös levest, az teljesen érthetetlen… illetve egy esetben érthető: ha a kilépésünk már eldöntött tény. Onnantól lehetünk akár száz százalékos szuverének is. Borzasztó jövő. Persze nem mindenkinek.

Tulajdonképpen így normális, hiszen Orbán egyéni spíler, összjátékban és gólpasszban gyönge, sallerben viszont menő (ahogy a mellékelt plakát mutatja). Ha valaki azt kérné tőle, hogy rendelje alá a játékát az EU csapat érdekeinek, nagyon megorrolna rá. A kérést ugyanis fütyülésnek hallaná, amelyre ő ugyan nem fog táncolni semmiképpen, mert az a tánc, amelyhez nem ő szerzi a zenét, nem ő a koreográfus, nem ő diktálja a ritmust, vagy nem neki van haszna belőle, sérti a szuverenitását. Ezért nem kéri már senki, Brüsszelben inkább B terveket dolgoznak ki.

Se az EU-nak, se Orbánnak nem jó, hogy tagok vagyunk, egyedül nekünk, magyarországi lakosoknak az. Illetve az volt. Mostanáig. Ma már nekünk sem annyira, és a közös jövőnk egyre bizonytalanabb. Látszottak már jelek, például annak fideszes hangsúlyozása, hogy lehet élni EU pénzek nélkül is. A rossz érzés egyre nő, sőt hatványozódik. Ijesztők ezek a Lázár mondatok.

Nem várok semmi jót.

  • De legalább nem a Gyurcsány – ad hálát sóhajtva az Úrnak Kati néni a hideg szobában réti növényekből készült szörpjét kortyolgatva. Reméljük, hogy nem mérgező. Nehéz orvoshoz jutni mostanában.

A Stockholm szindróma már sok éve megbízhatóan működik.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK